Vasárnapi Ujság – 1854

1854-11-12 / 37. szám - Drámai jutalomhirdetés 323. oldal / Fontosabb apró czikkek

331 LANDERER és HECKENASTNÁL Pesten, egyetem utcza 4-ik sz. a. megjelent, és minden könyvárusnál s nevezetes!) könyvkötőnél kaphatók következő naptárak 1855-ik évre: Vas Gereben NAGY NAPTÁRA. Második évfolyam. Legnagyobb 8-rét, 20 nyomott iv, egy csinos aczélmetszvénynyel s közberakott irópapir-levelekkel. Ára fű­zve 1 pft. E napt árnak már megjelenése első esztendejében megszerzette a szerző népsze­rűsége az átalános részvétet, mit már mult évben is a szorgalommal szerkesztett tiszti névtár tetemesen előmozdított. Azt hiszszük, hogy a szépirodalmi szöveg tekintetében szerző ez idén is megfelelt a közvárakozásnak és népszerű nevének. A tisztitárra nézve pedig bátran el merjük mondani, hogy az Galgóczi Károly által a lehető legnagyobb pontosságal, tökél­lyel és könnyen átlátható világossággal van szerkesztve, s minden ez idén megjelent tisztitárak közt ezt főkép ajánlja az, hogy benne, az ez idén olly sok változásokon keresztül ment névjegyzék egész a nyomás előtti napokig pontos figye­lemmel ki van javítva és egészítve, s dicsekedés nélkül merjük azt ez idén valamennyi közt legtökéletesebbnek s tiszti közlekedésre leghasználh­atóbbnak elmondani. Tartalom : Kor­ éa egyházi jellemek 1855-ki közönséges esztendőre. Hónaptár. Házi orvos. Gazdászat. A marha tüdó­senyv elháritása oltás által. A czukorrépa eltartása. Az olajpogácsák hasznáról a gazdászatban. Mindig fris vaj. Preusz uj gyapjumosó szere. Vadászat. Lovászat. Természettan. A villanyosság, mint világosság forrása. A villa­nyosság és magnetismus melegítő hatásai. Két csúd vitéz. Nevezetes férfiak : Arthur Garret Cowley Wallesley Wellington herczeg. Ira Aldridge. Moore Tamás. Peterházy. Három szin, freskókép. Irta Bernát Gáspár. Két fösvény. A magyarok történetkönyve. Kvártélyos huszár. Eredeti népszínmű dalokkal 3 szakaszban. Életregény poharozás közben. Novella, E.ízi her stb. szerzőjétől. A londoni zsebtolvajok. Egy alföldi város. A londoni hajólakhelyek (Doks). Az állatok természeti ösztöne s lakóik épitése. A vízi ló. Dupuis-Del­urt jégeső hárítója. A tenger alatti távhirló (telegraph). Termé­szettan. Az ember- és állat-táplálkozás theoriája. Találmányok­ Magyarországnak s hozzá való tartományainak emlékezetes dolgai. Mesék: Európai államok és uralkodók. Az orosz-török háboruban s vele egybeköttetésben levő viszonyok közt szereplő egyé­nek betűsorozati névjegyzéke. Osztrák birodalmi névtár. Magyarország katonai és polgári kormánya. Országos vallásügy­i közoktatási névtár. Tanodaügyi tiszti névtár. Magyarországi helytartósági kerületek. Pestbudai közigazgatási kerület. Soproni köz­igazgatási kerület. Posoni közigazgatási kerület. Kassai közigazgatási kerület. Nagy­váradi közigazgatási kerület. Országos pénzügyigazgatóság Budán. Cs. kir. magyar álladalmi számvevőség Budán. Országos építészeti tisztikar. Pest város. Betűsori ut­mutató. Osztrák birodalmi rövid katonai névtár. Az osztrák birodalomban forgalom­ban levő pénznemek. Cs. kir. osztrák ezüst és rézpénzverési táblázat. Az életben gyakrabban előforduló külföldi arany, ezüst s közforgalmi számoló pénzek értéke con­ventios ezüst forint értékre vive. Külföldi mértékek egybehasonlitása az osztrák biro­dalmi mértékekkel. Vasúti vonalak Magyarországon. Gőzhajózás. Személyvonat járása. Gőzhajós menetár. Álladalmi postaközlekedés. Közönséges vásárok Magyar-és Erdélyországban. Bélyegdíj. A közéletben legsűrűbben felmerülő bélyegdijak. GAZDASÁGI Első évfolyam. 1TAFTÁE. Szerkeszté Fényes Elek. Nagy 8­ adrét, 9 nyomott iv, közberakott hvópapir-levelekkel. Ára fűzve 24 kr. pp. Fényes Elek köztiszteletben álló és ezen pályán is az 1844—1848-ig az 50—60 ezer példány kelendőséggel birt mezei naptárról, ugyancsak 1848-ban „Gazdatiszti naptár" czim alatt legelőször megindított épen illy irányú vállalatról országszerte ismert neve azt hisszük tökéletesen elégséges e naptár hitelének megalapítására, reméljük is, hogy a népszerű modorban szerkesztett gazdászati rész, a rövid országos tiszti névtári kivo­nat s a lehetőleg teljes s legújabban kijavított gazdatiszti névtár a közigényletet ki fogják elégíteni. De szolgáljon itt bővebb felvilágosításul az ide iktatott Tartalom : Kor- és egyházi jellemek. Hónaptár, az év 12 hónapjai. A felséges uralkodó austriai ház. — Gazdasági értekezések. Fanevelés. Szólómivelésünk és a borkeres­kedés. Cselédrendszer ajánlása. Időváltozati jegyzetek. Pesti gyümölcsnevelde és kertészeti intézet. Némelly gazdasági könyvek ismertetése. Gazdasági gépek. A mező­gazdaságot érdeklő mozgalmak. — Álladalmi postaközlekedés. Vasúti közlekedés Magyarországon.—Császári birodalmi ministerek. Cs. k. legfőbb rendőrhatóság. Cs. k. legfőbb és semmiző törvényszék. Magyarországi katonai és polgári kormány. Magyar­országi helytartósági kerületek a megyei hatóságokkal együtt. Pestváros tisztikara. Pesti betüsori utmutató. Gazdatiszti névtár. Közönséges vásárok. Cselédek bérét, árendát s más jövedelmet vagy költséget mutató tábla. Bélyeg illetékek táblázata. E naptárakból ha alólirt kiadóknál történik a megrendelés minden tiz példányra egy ingyenpéldány adatik. PROTESTÁNS NAPTÁR. Első évfolyam. Szerkesztő BALLAGI MÓR, tanár. Nagy 8-adrét, 9 nyomott iv, közberakott irópapir-levelekkel. Ára fü­zve 24 kr. pp. A szerző neve, ugy a protestáns egyházi és iskolai életben ismeretes, kitűnő egyéniségek közremunkálása, elégséges kezességet nyújt e naptár tartalmának érdekes volta iránt. Csakhamar ezen most először megjelenő naptárnak előleges kihirdetése után a protestáns községek részéről olly élénk részvét mutatkozik , miszerint a nyom­tatás megkezdésekor az előfizetők száma már a hat­ezret is meghaladja. JÁSZ-KUN NÉP NAPTÁRA. Szerkesztő Imrik József. Első évfolyam. 4-edrét, 23 nyomott iv, közberakott irópapir-levelekkel. / Ara fü­zve 48 kr., keményen kötve­t­í­t. pp. E naptár szerzője maga is jász, s már a czimnél fogva is, legbővebben értekezik a jász-kun dolgokról, és pedig különösen tartalmazza e naptár : a Jász-kunok erede­tét, szokásait s viseletét; — a jász-kun községek statistikai s geographiai tekintetbeni helyzetét, — a hármas kerület s községek tiszti névtárát. A jelenlegi külháboru kelet­kezetét. A török nép szokásait s vallását. Az állatok veszélyeit, hasznait s kínzásaik vétke»«égét. Különféle történeteket s mulattató elmés kérdéseket fejtegetésekkel. Közhasznú gazdasági, házi és égismei részeket. E földteke népfajait s vallásait. Több hasznos tárgyakat és táblás kereskedési jegyzékeket az országos hivataloknak rövide­den személyzete kimutatásával s a vásárok jegyzékével együtt. E naptár, mindamellett hogy a Jász-kun nevet viseli, különbség nélkül mindenki által használható. VAS GEREBEN KIS KÉPES NAPTÁRA. Második évfolyam. Nagy 8-adrét, 5 nyomott iv, több a szöveg közé nyomott fametszvényekkel. Ára fűzve 12 kr. pengő pénzben. Német nyelven : £>er defter SSott ©rojjer önitriitnüßigcr ^alenbcr für (Stabt unb finnb Első évfolyam. Legnagyobb 8-adrét, 20 nyomott iv, közberakott h­ópapirleve­lekkel, s több a szöveg közé nyomott fametszvénynyel. Ára 1 ft. pp. Második évfolyam. 6 iv. Minden naptárak közt legolcsóbb, ára 6 kr. pp. *

Next