Vasárnapi Ujság – 1854
1854-12-17 / 42. szám - A hang. Argay 380. oldal / Fontosabb apró czikkek - Kemenesalji rosz népszokások. E. Illés P. 380. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
380 további fejlődésünknek. Ha széttekintünk magunk körül, számtalan olly mesterséges készítményeket pillantunk meg, mellyek mind megannyi bizonyságai az ember ügyességének s bámulnunk kell különösen azon találékonyságon, mellyet e sokféle tárgyak alkalmazásában tanúsít, és saját czéljai elérésére mint tudja azokat felhasználni. De a megszokottság közönyössé tesz bennünket, és mi hidegen megyünk el majdnem minden pillanatban olly tárgyak mellett, mellyek remekei az emberi észnek, s mellyek tökéletesitésére évezredek kívántattak. Igaz ugyan, mikép mi már legkevésbé sem bámulunk a szék, tükör, óra, sem semminemű olly tárgy látásán, melly hajlékunkat lakhatóvá és kényelmessé, életünket pedig tűrhetővé sőt kellemessé teszi. De ha meggondolnék, mennyi erő és észmegfeszités, mennyi idő kívántatott arra, hogy e tárgyak feltaláltassanak és a tökéletesség e fokára emeltessenek ; ha meggondolnék , hogy csupán egy ház építésére például milly tömérdek olly mesterség vétetik igénybe, mellyet számtalan évek hosszú során át sok ezer ember vihetett csak oda, hol jelenleg van; ha mindezt meggondolnék : minden egyes tárgy méltán bámulatra ragadna bennünket, és hálára indítna azok iránt, kik feltalálták, tökéletesítették és reánk átszállították. Az első emberek természetesen semmiféle szerszámot sem ismertek, készítményről fogalmuk sem volt. Mert hogy a föld termékeit czéljainkhoz képest átalakítsuk és idomítsuk, arra bizonyos fejlettség és tapasztalás által szerzett ügyesség szükséges, mellyel az első emberek nem bírhattak. Eleinte tehát a földön csak nyers termékek voltak, mellyeket feldolgozni és saját hasznára fordítani csak később tanult meg az ember. Hanem a szükség — e legnagyobb mester — mindjárt kezdetben munkálkodásra kényszeríté az embereket, s midőn végre a nyers termékekkel csupán be nem érték, kénytelenek voltak állapotjuk javításán gondolkodni, mi különféle találmányokra vezetett. Igen sok találmány a véletlenség műve. Meg vagyunk ugyanis győződve afelől, hogy a leghasznosb és legszükségesb tárgyak feltalálói többnyire igen egyszerű, sőt tanulatlan emberek voltak, kik csupán bizonyos kedvező körülmények összetalálkozása által, gyakran öntudatlanul tettek némelly uj felfedezést s jutottak valamelly találmány birtokába. A legtöbb találmány azonban mély gondolkodás és hosszas gyakorlat eredménye. Sőt azt is bizonyossággal állithatjuk, mikép a találmányok gyakorlati alkalmazását és átvitelét az életbe, csak éleselméjű s mély gondolkodású főknek köszönhetjük. A legrégibb korban a chinaiak, az aegyptusiak és phüniciabeliek tüntették ki magukat nevezetes találmányaik által. A középkorban, de különösen a 16-ik és 17-ik században legnevezetesbek e tekintetben a németek és olaszok. A legújabb korban pedig az angolok, a francziák és amerikaiak azok, kik nagyszerű találmányaik által lettek híresekké. Igen sok jeles tárgynak, különösen sok hasznos eszköznek és nélkülözhetlenné vált gépnek feltalálóját nem is ismerjük, sem feltaláltatásuk idejét meg nem mondhatjuk. Mert a mesés őskorból reánk szállott tudósítások némelly találmányokról olly áthatlan homályba vannak burkolva, hogy még eddig nem sikerült a költöttet a valótól megkülönböztetni. Ki volna például képes az eke, a sarló, a fürész, a fogó, a fúró, az emeltyű és csavar, a vitorla és horgony, a járom és gyeplő, és több illy jeles, nélkülözhetlen eszközök és műszerek feltalálóit biztosan megnevezni vagy feltaláltatásuk idejét meghatározni; ámbár egyikről másikról itt ott a régi népek történeteiben szó van, sőt olvassuk, hogy ezt ez az isten, amazt megint más isten találta fel és ajándékozta meg vele az embereket. De épen ezért semmit sem tudunk róluk. De mi azért nem rettenünk vissza! hanem mielőtt az ismeretesb és legfontosb találmányokra térnénk, megkísértjük általános vonásokban olly rajzot adni, melly az emberiség mivelődésének első lépcsőin keresztül oda vezessen bennünket, hol biztos a kútfők nyomán haladva, a találmányok történetét csalhatlan adatokkal támogathatjuk. Feladatunk lesz tehát, megmutatni az utat, melyen a mindig tökéletesedő emberi-nem kezdettől fogva haladt. Ez utat pedig a találmányok története legvilágosabban mutatja ki, ez az ariadnei fonal, melly a tömkelegből kivezet. Mert a találmányok és felfedezések az emberi szellem nyilatkozatai és időszakonkénti fejlődésének határpontjai, mellyek biztos mutatókul szolgálnak, hogy az emberi nem miveltségi állapotát minden időszakban meglehetős pontossággal meg lehessen határozni. (Folytatjuk.) romféle hangot a legszerencsésebben egyesíti. A gyermekek ezen zenére alkalmatlanok, éneklésükben lélek nincs. Épen úgy nincs beszédhangjukban semmi nyomat (accentus); ők kiáltanak , de nem hangoztatnak; valamint mulatságuk semmi tüzet nem árul el, épen ugy kevés nyomat fekszik hangjukban. A gyermek mindaddig egyhangú beszéddel fog birni, mig a szenvedélyek fel nem ébrednek keblében. Épen azért ne adassék a gyermeknek ugy a szomorú mint vígjátékokban semmi szerep, miután ugy hiszem, a gyermeket nem akarjuk szavalni tanítani. Ö nem bir azon tehetséggel, hogy hangnyomatot adjon beszédének, miután olly érzelemnek összefüggését és kifejezését melylyel még soha nem birt, felfogni nem képes. Szoktattassék a gyermek összefüggésben és világosan beszélni, jól tagolni, minden eztezéma nélkül helyesen kimondani a szavakat, hangnyomatot ismerni és követni, mert a nyelvtan és versmérték megkívánja a világos beszédet, de nem erősebben mint szükség, melly általános hibában leginkább iskolákban növekedő gyermekek sintenek. Csak soha valami feleslegest! Ugy az éneknél is. Hangjának tisztának, hajlékonynak és teljesnek kell lenni, füle könnyen szokja meg az ütenyt (tactus) és öszhangot (harmónia), egyebet semmit. Festői és szini zene nem tartozik korához. Én még azt sem óhajtom, hogy a szöveget (textus) énekelje. Ha szöveget akar énekelni, magam csinálok kora érdekeltségéhez mért dalokat, mellyek olly egyszerűek lesznek mint fogalma. Képzelhető, hogy nem fogok sietni növendékemmel a hangjegyek olvasását tanítani nehogy elhamarkodjam a betűk ismeretét vele megismertetni. Meg akarom tehát agy velejét minden kínzó megfeszítésektől kímélni. Argay. A ha 11 g. (Rousseau : Emil.) Az ember háromféle hanggal bír, ugyanis beszélő vagy artikulált, éneklő vagy melódiái, kifejező vagy pathetikai hanggal, melly a szenvedélyek szavául szolgál s melly az éneket és beszédet lelkesíti. A hangnak e három alakját a gyermek is birja, épen olly jól mint a felnőtt, csak hogy ugy egyesíteni nem tudja. Mint mi ugy nevet, lármázik, panaszolkodik, felkiált és sóhajt; csak hogy nem érti változatosságát az egyiknek a másik kettővel egybekötni. A legjobb zene az, melly ezen há remwifs-alji rész népszokások. Itt a kemenesi tájon ketten vagyunk , kik a nem irigyletes magyar írói sorsban élünk: a költész Szelestey László és csekélységem, — ő Szent-Ivánfán, izlésteljes uj kastélyában és uri jollétben, én Dömölkön, igénytelen ó paplakomban és tisztességes középsorsban, — mindenikünk vidéken, messze a hon fővárosától, messze a nemzeti irók nyájas seregétől. Bizony szép dolog irónak városon lakni, kivált Buda-Pesten és ollyan sans souci (gond szú nélküli életben.*) Mert ő ott talál magához hasonlókat, kikkel kedvére társaloghat. Ott tárulnak fel előtte minden szakbeli tudományok kutforrásai és a könyvírásnak segédeszközei. Ott van a szellemek fiainak legtisztább éltető lég, — tiszta a földi salakoktól, mellyekkel falusi lakásban nem érintkezni lehetetlen. Ott van többféle egyesülete is az íróknak, mellyekhez mi vidékiek nem járulhatunk. Ott merülnek fel időnként műkedvelő Maecenások és Maecenás-nők, kik a jeles irókat tisztelik , és műveiket holtuk után is kedves emlékül birni vágynak. Egyszersmind ott van a nagy könyvvásár, és a tűzpont, mellynél csak a közel állók melegesznek. Mi kemenesi irók (fájdalom) mind e sok szép előnyökből kizárva, vidéken lakunk. — Aztán mindkettőnkre mostan borult olly gyászeset, mellyben egyedül az irói tárgyak nyujtnak szórakozást; a midőn Sz. ur erényes hitesét, én viszont egyetlen leányomat (három gyermek anyját) kinek nevelésével e lapokban csak nemrég dicsekedtem, — kora halál által elvesztettük. Miután a sziv magát négy fal közt is kikeseregte, és éreztük Martiálisnak mondatát : lile dolet vere, qui sine teste dolet. (Az a sziv fájlal igazán, A melly kesereg egymagán) bucsut veszünk a halottaktól, visszatérünk elemünkbe, mellyből mindig árad vigasztalás; — és szellemi gyermekeinket halál el nem rabolhatja. Irói rokonságunkat illetőleg immár : mindkettőnk foglalkozásának főtárgya, az isten-áldotta nép. Ennek polgári életében és szokásaiban Sz. ur szerencsés mindent költészi szemekkel nézdelni, és sok szépet s megéneklendőt észlelni : mig azalatt én prózai iró azokban sok nem szépet és megrovandót, de széppé helyessé teendőt látok. Utóbbiak közül itten csak kettőt szándékom köztudomásra hozni, u. m. a keresztség körüli sok koma-hívást, és a hajadonoknak fejők bepólyázását. I. Kemenes alatt, — nagyobbrészint ágostai néptől lakott vidéken, — midőn család szaporodás történik, a kereszteléshez (mellynek végbe vitelét nyakra-főre szokták siettetni) rendszerint 4—5, de gyakran tiz pár koma is hivatik. Hogy ez nem helyes szokás, kitetszik abból, miszerint ez ünnepélyes egyházi cselekményhez, — mellynél komák nem mást, mint csak tanuk szerepét viszik, — egy vagy két koma is elegendő. A gyermek csak igy tarthatja meg elméjében keresztszüleit és elárvulás esetében csak igy folyamodhatik hozzájok bizalmasan. Kevés koma kike * Örvendünk, hogy legalább távolból illy szép szine van a fővárosi állapotoknak, s azért nem is szólunk ellene, bár itt ismét a vidéket tartják sokan paradicsomnak. Szerk.