Vasárnapi Ujság – 1854
1854-04-02 / 5. szám - Mentelli a magyar Diogenes 36. oldal / Életirások; jellemrajzok
36 As életkor nem kisebbedett. Az emberi élet hajdan sem volt hoszabb, mint ma, már a 90-ik zsoltárban, melly Mózes imájának mondatik, olvassuk, hogy az ember élete 70, és ha jól megy, 80; valóban méltán csudálnunk kell az isteni bölcseséget, melly a világot ugy rendezé, hogy nem romlik s enyészik, mint a gyarló halandó műve, de ifjú erőben áll évezreden át. Régi anyakönyvek mutatják, hogy az emberek hajdan sem értek el nagyobb kort, mint napjainkban, de mutatják egyszersmind azt, hogy azok száma, kik ezt elérték, kisebb volt, mint napjainkban, a természet változatlan maradt, de életmód s intézmények sokban kedvező változást idéztek elő. A tisztaság növekedett, öt hat század előtt gyolcs ruha, még a vagyonosb osztály között is ritkaság volt, — a városok tálakkal és bűzhödt posványokkal, árkokkal környezve, utczáik setétek, szűkek s kövezetlenek valának, — s az ezek folytán keletkezett járványok, mint a fekély s a fekete halál, számtalan lakost sírba döntöttek, — mindez, habár lassan is javult, s a javulás jótékony következményei érezhetők. Az emberek étel s italban mértékletesebbek lettek, — a jelenkor lakomái, ha a hajdankor lakomáival s az ott felemésztett élelem mennyiséggel összehasonlittatnak, figyelmet alig érdemelnek. Ezekhez járul több egészségrendészeti intézmény, a himlő oltása, mellynek ezerek éltüket s egészségüket köszönhetik ; — s azon előítélet hanyatlása, melly az embereket varázslóktól s babonás szerektől javulást várni késztette, — melly azonban fájdalom még korunkban sem veszté el erejét olly mértékben, mint azt méltán kivárni s azon századtól, melly magát olly igen felvilágosodottnak tartja, követelni lehetne. Az emberi nem erkölcsileg javult. Hogy az emberiség állapota anyagilag javult, a fentebbiekből világos. Más kérdés az: valjon erkölcsileg szinte javult-e? Vannak, kik a régi időkről, mint a bölcseség serény koráról szólanak, — de a régi kor ezen dicsérete az előbbeninél még kevésbé érdemeltebb, — s helytelenül cselekednénk, ha előre is bocsátanók annak okát, miért nékik sokban hátra kellett maradniok. Valamint az egyes, idővel mindinkább többet tapasztalván s tanulván, okosabb lesz, ugy az emberi nem is csak idővel, lassankint, egyik nemzedék a másiktól tanulva mivelődik, s az ismeretek ismeretekhez járulván,terjednek mindinkább szét a felvilágosodás áldást hozó sugarai. — A hajdankort régi időknek, s őseinket öregeinknek nevezzük, s azt hisszük, hogy nékik már ezért is különös tisztelettel tartozunk, — holott azon régi idők, mellyekben öregeink éltenek, az emberi nem gyermek s ifjú napjai valának, s a jelenkor nemzedéke öregebb, idősb s ezért tapasztaltabb, mint elődei voltanak, — de erre büszke ne legyen , — utódai ismét idősbek, s még tapasztaltabbak lesznek; — s iparkodnia kell, hogy azon kornak, mellyben élt, utódai előtt szégyenére ne váljon. Őseink között legátalánosb erény , a harczi vitézség volt, mellyre ép azért, mert a felvilágosodásban hátrább voltak, gyakoriabb volt szükségük, mint jelen korunknak. — A szakadatlan viszályok, mellyben éltek, — törvénykezés s szilárd kormányok híjában, — durva s vaddá tevé kedélyüket, — boszus rablási vágy olly tetteket vitt véghez, mellytöl a jelenkor népei s emberei irtóznak. — A felvilágosodás terjedésével ezek nagyrészt eltűntek, s jelen korunk mindamellett az elszántság s hősiség olly tetteit birja felmutatni, mellyek a régi korbeliekkel méltán vetélkedhetnek. A vitézség dicsérténél sokkal helytelenebb azon magasztalás , mellyel a régi becsületesség s szótartás halmoztatik, — ha ugyanis az akkori események szemtanuk által tett leirását olvassuk, — majd minden lapon szószegés, sőt hitszegésre is fogunk akadni, mit ha a haszon kívánta, elkövetni csak ritkán irtóztak. Mindezeknél sajnosabb s szomorúbb volt azon, setét korszakokban uralkodó, s e fejét maiglan sem egészen vesztett balvélemény, azon szerencsétlen eltérése az emberi észnek, mit a közéletben babonának nevezünk. Még pár század előtt is nagy súlyt helyeztek a csillagok különféle állására, ezekből jó s rész befolyást jósolván az emberek sorsára ; — nem csak a köznép, de koruk leglángeszübb fiai egy Wallenstein vagy Hunyady Mátyás sem voltak-e tévedéstől mentek, —s csak későn vették észre, miszerint a csillagjósok jövendölései, részint tévedésen, leginkább csaláson alapultak. Boszorkányok s ördöggel szövetségben lévő emberek létének hite átalánosan el volt terjedve, s gonosz emberek által, kik egyik vagy másik szer káros hatásának tudásába jutottak, a legborzasztóbb módon legönzőbb czélokra kizsákmányoltatott.— Tetőpontját az emberi oktalanság azon álhitben érte el, mellytöl vezetve kicsiny és nagy, tudós és tudatlan, bajainak enyhülését olly embereknél kereste, kikről azt hitte, hogy az ördöggel szövetségben állanak. Az észt keresztény hit által egyaránt kárhoztatott balitéletek kiirtásában , a természet törvényeinek ismerete, s ezzel járt felvilágosodás hathatósan segété elő a kereszténység áldásteljes működését, — s ki a történet menetét figyelmesen követi, csakhamar észre veendi, miszerint a felvilágosodás s kereszténység karöltve jártak, s hogy valamint a keresztény hit az embereket mivelte, s lelküket felvilágosította, ugy viszont, mennél miveltebbek lettek, annál készebbeknek mutatkoztak az üdvözítő vallásáról hirdetett szerénység s szeretet parancsainak teljesítésére. A felvilágosodásnak műve, hogy a kereszténység s emberiség által egyaránt megszüntetni követelt rabkereskedés mindinkább valódi, — egész «szennyes színében tüntetett elő, — s Vlik Keresztély dán király volt azon nagy férfiú, ki e gyalázatos kereskedés megszüntetését példájával elősegité;—gr. Schimmelmann volt pedig azon emberbarát, ki ezen intézkedést, daczára számos négerrab által mivelt nyugot-indiai birtokainak, leginkább ajánlá, — valóban az emberiség illy tiszta s a felebaráti szeretet illy nemes s fényes cselekedetét híjába keresnők a közép és régi kor setét századaiban. A mondottakhoz még csak azt akarom végül megjegyezni, hogy azon emberek száma, kik az elnyomottak védletét a szegények ápolását s a vétkeseknek javítását tűzték ki czélokul, naponta növekedik, s hogy a jelenkor emberének a hajdankor emberei előtt pirulnia nem kell, — de ha erényben s ismeretekben a jelenkor az előkort mindinkább túlélni nem iparkodik, emberei méltán tarthatnak attól, hogy utódaik előtt ezt kellene tenniök. Nagyon félreértetném azonban, ha olvasóim azon véleményben hinnének lenni, — hogy a hajdankorban semmi nagy szép vagy jó sem történt volna, — illy tévedés távol legyen tőlem. — Jelen soraimmal csak azt, miszerint a világ bár lassan , de egészben javul, — kívántam megmutatni, — s utalni az ösvényre, mellyen az emberiség egy szebb jövő felé haladott, — hogy igy mindenki áthatva ezen szent érzettől, hasznos ismeretek terjedését kisebb nagyobb körében annál örömestebb előmozdítani iparkodjék. Montelli, a magyar Diogenes. Vannak az emberek közt, kiknek életét teljesleg megmagyarázni nem tudjuk; kik mint tünemények megjelennek, s ismét eltávoznak, anélkül, hogy őket valóban megismernék. Illyen volt Menteili is. Lássuk életét. Menteilit legelébb Tessedik Ferencz ismerteté meg a magyar közönséggel a Tudományos Gyűjtemény 1827-kicl-ik kötetében. Tessedik ugyanis Párisban tartózkodván, figyelmessé tétetett az ott lakó, s Mandelynek nevezett, magyar tudósra, kit már azelőtt egy angol utazó fölkeresett, s róla a New-Monthly Magazin-ban tudósítást közlött. E tudósítás kijött a Revue brittanique czímű franczia folyóiratban is, mellyben a tudós Menteilinek neveztetik. Az angol utazó Mentellit egy kerti faházban találta, minthogy akkor ott lakott. Ezen, körülbelől hét láb átmérőjű kunyhót ingyen engedé át a ház tulajdonosa Mentelli-