Vasárnapi Ujság – 1854

1854-12-31 / 44. szám - Utazás a föld körül. Anderson után Dr. Hegedüs 403. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok

404 lakába, hogy a falak ingadozni, az oszlopok repedni kezdenek s a tető iszonyún ropogott. Erős, egy egész perczig tartó földingás volt, minden ember térdre borult halk imákat mormolva és az olvasó szemeit olvasgatva. — Másnap reggel Lille városába érkezünk, hol egy délutánt tölténk; a hat ezer lábnyi Banajo hegye engem egy hosszú és fáradalmas kirándulásra csalt. — A rege szerint e hegy tetején gazdag arany erek léteznek, de ha valaki ezen rejtett kincsekhez merészen közeledni mer, a leg­nagyobb zivatar s földrengés keletkezik, mi minden további túlzást lehetlenít. 4— Való azonban az, hogy a spanyolok a ne­héz bányamunkától irtóznak, miért is e kincsek parlagon he­vernek. — „Ha angolok laknák e vidéket, máskép állana min­den" mondák gazdáim. Bár városában a lelkészhez szálltunk, egy ábrándos kiné­zésű tudományosan mivelt ferenczrendi baráthoz, ki mindazon tulajdonokkal birt, mik egy jó házigazdában kivántatnak. Kis hangversenyt rendezett számunkra, s két fiatal mivelt lyánkát hivott meg, kik minket zene, beszélgetés és tánczczal mulatának — pompás vacsoráról és lágy fekhelyekről gondoskodván, le­hetlen volt a szent atyák finom élnitudalmokról (savoir vivre) meg nem győződni. — Egy kis kirándulást tevénk Szokál ta­vához. — Csendes, számtalan vizi növénytől setétzöld szinü álló vizét óriás fák árnyékolák, fenekén fiatal kigyók s krokodilfiak forgolódtak, mig felette számos vizi s ragadozó madarak egész seregei röpködtek, néha a gyér világot felhőként majd végkép eltakarván. — Az egésznek setét nyomasztó és borzadályos szi­nezete volt, — a régiek e helyet, az alvilág egyik nyilásának a pokol tornáczának vélték volna. * * * Gyönyörű­ idő volt, midőn ápril 9-én Afrika legdéliebb csú­csán a tábla-öbölben kikötöttünk. — A Kap-város meglepő képe szépen rajzolá magát a sötétkék égen, körülvéve három óriás magasságú heg­gyel, mellyek közepében a világhíres tábla­hegy szürke mezitlen oldalai sötéten nyúltak fel a felhőkig. — Ezen hegyek egy félkörös tért keritnek be, — a hozzájuk közel levő sziklahalmazok az ezüstös Protea erdőitől szürke — kék szint nyernek, mig lejebb hol feny­vek diszlenek, zöldes, és a vá­ros közelében a gyönyörű szöllő ültetvények által még kiesebb jellemet öltenek. A város bal felén, majdnem határtalan, sós tavaktól lepett homoksikság terül el, mellynek határdombjaiként, a távolban alacsony hegyek kékesnek. — Jobbról a három főhegy mögött, szakadozott, mély völgyek által hasított hegyláncz nyúlik le egész a tengerig, mellybe a szélső sziklák függélyesen szakadnak óriás sorompók gyanánt, az ind és atlanti óczeán között : e szik­lák a Jó remény foka! A csinos, gazdag várost nyájasan ölelik a sivár hegy-óriá­sok, mellyek itt a teremtés napjai óta mozdulatlanul állva, vajmi sok embert láttak körülöttük mozogni az évek hosszú során ke­resztül, — majd fekete szabad benszülötteket majd úszó favá­rakban érkezett nyerészkedő idegeneket, kik végre a hegyek tövében nyughelyül alapiták e városkát, mellyben a tarka né­pek ez óta nyugtalanul sürögnek a világkereskedés, a felvilá­gosodás és nemesülésnek gazdag tőkéjét forgalomba hozandók. — Fájdalom, hogy ezen sziklás földdarabot, Keletindia kincses országának kulcsát, embervér olly sokszor pirositá. — Egy ki­rándulás után, mellyben a Constantia körül termesztett hires Constantia és kap borokkal ismeretséget kötöttem : ápril 20-án elhagyók a világhírű fokot, — s tíz napi utazás után Szent-Ilona szigete bukott fel a zajgó habokból. Óriás-várnak tetszik távolról e sziklasziget, — mintha a szüntelen csatázó hullámok fékezésére építtetett volna, varázs hatalommal a tenger közepében. — Még csak másnap reggel vetünk horgonyt Jamestown (dsämstaun) kikötőjében. — Min­den oldalról meredek, majd függélyes sziklafalak emelkednek, egyik sziklatömeg a másikat éri, csak néhol mély, keskeny völ­gyek által elválasztva. — Nagyszerű zendizések- óriás világ­for­radalmakról szólt itt minden s a sziget maiglan setét és sivár. o o — A hegyek komor szürkés barna színezetét semmi növényzet zöldje nem váltja fel , csak a tenger hófehéren gyöngyöző habja nyújt némi változást a fáradott szemnek. Ézen előttünk egy mély völgy vagy inkább szikla torkolat nyilt meg, mellynek kertecskékkel diszitett lejtőjén nyúlik le, fehérre meszelt házacskáival, Jamestown városa; —a hegyek csúcsán s a szikla oldalakon számos eredvény látható, tanúi azon időknek, midőn e sziget egy nagyszerű börtön volt, — mellynek birtoka bármi áron védendő volt. — Habár e kép ál­tal okozott benyomás nem igen kedves is, mint a természet vál­tozatos alakításának s az emberi ész hóditó erejének jele, nem épen érdektelen. A világhírű Longwoodhoz vándorolva, egészen váratlanul egy kis nyájas szerecsennel találkozom, ki vezetőmmé lőn. — Beszélgetés közben a hegy csúcsát elértük. — Az alján levő hő­ség, fenn kedves hüvösségre változott.—Alig hihető, hogy ezen, a tenger felöl olly zordnak tetsző sziget, olly kies helyeket tar­talmazhat, mint itt Half-Way körül. — Előttem a hegyfokok viruló zöld palástba burkolva emelkedtek, — körülöttem zöld zsalus fehér házikók itt ott elszórva feküdtek; a hegyek kö­zött viruló völgyek kígyóztak, áthasítva siető patakoktól, mel­­lyek partjain nagy szomorúfüzek, mélyen lefüggő, bomladozott hajzathoz hasonló, ágakkal álltak olly szomorún mintha most is Szent­ Ilona rendeltetését keseregnék. Longwood egy kis házcsoportból áll, meglehetősen magas faltól kerítve. — Napoleon által lakott épület emeletes, öt ab­lakos, kis ház. — A nyájas verandán át, Napoleon billiárd­szobájába s onnan azon szobába léptünk, mellyet Drawing­roomnak keresztelt, az ebédlő termen át mellyben kimúlt, a kis könyvtárba jövénk. — Innen a szomszéd házba menénk, melly alvó, fürdő s felöltöző szobáját tartalmazza, s ezzel láttuk mind azt, mit e rendkívüli férfiú által éltének azon szakában, melly lassú halálnál egyéb nem volt, használtatott. — De mint néz ki mind ez ? Alig egy egész üvegtábla, a vakolat lehullott, a tapé­ták leestek a téglák darabokká töredeztek, a tető behorpadott. — Azon szobában, mellyben Napoleon hullája feküdt, egy cséplő gép volt felállítva; hol lelkét kilehelte, egy nagy emelvé­nyen gabnát szárítottak; a könyvtár teli volt mindenféle lom­mal s alvó szobája istállóvá változott, mellyben négy sovány gebe mélázott. — Undorító enyészet vigyorog minden szöglet­ből, mintha a nagy halottnak emlékezetét gyalázni igyekeznék. — A britt kormány ezen helyiségeket tetemes áron bérbe adá, feljogosítván a bérlőt, hogy a látogatóktól beléptidijul két shil­linget szedjen.— Ezen épület mellett fekszik az uj­ palota, mel­­lyet Napoleon számára épitett az angol kormány, de mellyben soha sem lakott s mellyet csak egyszer látogatott meg. A ház másik oldalán, egy kis cziprusokkal benőtt tér alján, kis félhold alakú néhány rétnyi mélyedés van, melly Napo­leon ittlétekor halastóul szolgált. — Ennek szélén ült gyakran gondolatokba merülve, majd kedvelt halainak kenyérmorzsákat vetve, mint hajdan kegyenczeinek koronákat. — Alig lesz hely, hol az emberi nagyság s hatalom hiúságáról jobban elmélkedni lehetne. Miután mindezen helyekhez zarándokoltam volna, a völgy­nek tarték, mellyben a kertek feküsznek, mik több élvezetet nyújtottak, mint ama börtönromok, miket ép most hagyok el. Néhány száz rőfnyire alantabb egy csinos kertben áll egy feketére mázolt fabódé, mellyben az idegennek tégla darabokat, virágokat, cziprus és fürgalyakat ereklyéül árulnak, s hol neve­met egy nagy könyvbe jegyeztem; — innen értem azon helyhez, hová öt tevék. — Kis kerekded tér ez, szürkére mázolt fakerí­téssel befoglalva. — A belső világosságban nyolcz cziprusfa áll, s beljebb az egyik oldalon a világhírű két szomorúfűz, melly Napoleon sirját árnyékolja. — E sir üres .... hágcsón száll le az utas aljára. — A külső kerítés szélén folydogál egy kis cse­vegő csermely, s a setét cziprusfa komor zöldjében gyönyörűn elegyednek egy magányos hibiscus, mosolygó piros virágai. Mondhatatlan élvezet lett volna itt egyedül állani, s azon számtalan benyomásnak s gondolatoknak magát átengedni, mellyek a lélek legbensőbb mélyéből ellenállhatlan erővel emel­kedtek. — De vezetőm egy csacska négernő, nem hagyott el­mélkedéseimbe elmerülni s beszélgetésével untatott.

Next