Vasárnapi Ujság – 1855
1855-04-22 / 16. szám - Gyöngyök a világtörténetből. Erdélyi János 123. oldal / Tudományos rovat
128 • nak erős ágai; — ha jobbat nem tudnak, akasszák fel reá magukat egyen-egyen, Amen. — Aztán azt is megtanulhatod, hogy a karabaghi férfiú fövegcsattját nem elül, hanem hátul viseli, bából. A kém ajkába harapott, s leforrázottként távozott a szó— Ah — mondá gúnyosan a sorssal daczoló királynő — jobbkor keljetek fel, ha Máriát akarjátok tőrbe ejteni! A szellőt, melly Oroszország felöl jött; az eledelt, melly földjén termett, s az embert, ki egyszer határán túllépett, megérzem, megismerem és — suttogá — iszonyodom tőle, mint veszett eb a viztöl, gyermek a sötétség rémeitől; gyűlölöm mint világosság a sötétet, mint sas a kalitot, mint oroszlán a rabságot! . . . Jól van, én daczolok veletek; lássuk, mit hoz a jövendő? . . . Épen öltözéshez fogott, s szobaleányait akará becsöngetni, midőn egy orosz őrtiszt az ajtóban megjelent, s az ősz Tsancsenadzse herczeget jelenté. A herczeg első, legtekintélyesebb férfia volt Georgiának, kinek magához a trónhoz nem csekély igényei voltak. Családja őszinte és nyers természetű, mellynek alig volt tagja, ki hazája védelmében kapott sebek nélkül feküdt volna sirjába. A most bejelentett herczeg is a királynőt gyermekeként szerette, s ez viszont határtalan tisztelettel viseltetett iránta. — Jöhet! kiábá a királynő — ö herczegsége előtt soha sincsenek zárva ajtaink. A herczeg belépett. Gyönyörű patriarchális alak, magas, még meg nem tört termettel, fekete szemek és hófehér szakállal, mellynek fürtei, midőn beszélt, rezgésbe jöttek, mint verőfényen az ért búzakalász tengere. A herczeg meghajolt, és szívesen üdvözlé a királynőt, de ennek első látásra föltűnt az agg herczeg elfogultsága és zavara, mellyet — mint látszék — lehetőleg palástolni törekedett. — Minő uj itt minden — szólt a teremben körültekintve; alig vagyok képes magamat felségednél honn találni. — Valóban — itt magam is vendég vagyok még — felelt a királynő; a palota e része ő felsége a czár kegyes parancsa folytán kijavíttatott, s csak a napokban jön megengedve a szobákat viszont elfoglalnom. — Csak ketten vagyunk — szólt a herczeg körültekintve— s igy előadhatom, mi felségedhez hozott. Tudhatja felséged,hogy a királyi lemondást szuronyoktól kényszerítve fogadtuk ugyan; de szinte lehetetlen, hogy a fölött is kétkednék, miszerint illyesmit egy nemzet fejei csak a pillanat hatalmának engedve tehetnek, vagy azon reményben, hogy a nap nemzetük gyalázatával nem fog leáldozni. A seb, melly keblünkön üttetett, sokkal sajgóbb, hogysem annak fájdalmát szemfényvesztő játékok elfeledtették volna. Mi tehát, Georgia legfőbb nemesei: az Eristanok, Andronikonok, Tsalekaiewek még azon éjjel összegyültünk, és az összeesküvés hálóit az egész országra kivetettük. Csak intsen felséged, e háló összevonul s bogai közt, összetiport parányhalként fuldoklandik az ellenség! — Oh! — gondolá az okos királynő — nem illy lelkesedéssel, nem illy hangon beszélne erről Tsantsewadzse herczeg! . . Semmi kétség; a szegény aggot reáerőszakolták ez áloskodásra, hogy tőrbe ejtsék Georgia királynőjét! Ez nem az ő őszinte hangja, nem az ő természetes mozdulatai, — eszetlen légy Mária! — Nemes herczeg — válaszolt a királynő — meg nem foghatom , hogy te, ki eddig családunkhoz és koronánkhoz hű, — tanácsaidban józan voltál , most, tudtunk és akaratunk nélkül eszeveszett vállalatokba ereszkedtél s gyermek észszel, fiatal hévvel letett eskünk ellen czélró összeesküvéseket forralsz. Küldőid egytől egyig gazok, kik nem gondolják meg a királyi adott szó szentségét; árulók a magas czár ellen, kinek hálával tartoznának és ugy szeretik Georgiát, mint a majom, melly gyermekét szeretetből halálra fojtja; — becstelenek és hitlenek ők, add át nektek megvetésünket. Magd pedig ugy tégy, hogy szinünk előtt illyszerü ajánlatokkal többé meg ne jelenjél ... El vagy bocsátva. A királynő intett s a herczeg távozott. Szemeiben örömkönyük ragyogtak — gondolá örömmel a királynő—jól láttam mind ezt, mind a mosolyt ajkain . . . Istené legyen a dicsőség, én helyesen cselekedtem! . . Ah, milly jól esett, hogy e gaz népnek szivem szerinti czimeket adhatok ... De már csakugyan ideje lesz öltözködnöm. * # Mit akarsz gyenge nő? . Uralkodásvágy, hatalom, országok és hadseregek ellen küzdeni ? . . Ha volna is erőd, melly Tifuszt meghódítsa, de hol a fegyver, melly Pétervárig hasson ? Lábaid elé fektetheted a kormányzót, szép szemeid intésétől függővé teheted a tábornokok tetteit s pillanatra úrnőnek képzelheted magad a szép Georgia fölött : de mi erővel rombolhatod szét a titkos katonai és rendőri szerkezetet, melly egyetlen áruló által áldozataidat Szibériába juttatja, s csak azon veszed észre, hogy más faj állott a kimúlt helyére ? . . Ah, az okos nő mindezt átgondolta, de a kétségbeesett anya gyermekeiért kísérletre kényszerítteték . . A hollófürtök gazdagon hullottak a hóvállak bársonyára; a violaszín arany virágú szövet kaczéran játszott a legszebb kebel-halmokkal, minőket valaha szem látott, míg a pongyolán alábocsátott keleti gyöngysorok az ámbrát lehelő kebelmélyedésbe vesztek el. A szép, teli karok tétlen pihentek a trón vánkosán s a biborpapucstól fedett parányi lábacskák érzelem lázitólag nyúltak el az aranyos zsámolyon. A nő gránát szemei még egy tekintetet vetettek a tükörbe; arcza fölgyúlt s az őrtisztet hivatá. — Tudassa ön a kormányzó tábornokkal — szólt rubin ajkait büszkén felvonva—hogy Georgia királynője örvendeni fog, ha látogatásával még ez órában megtiszteli. * * * Ugyané nap estvéjén, hosszú léptekkel járt le s fél szobájában a kormányzó. — Szép, mint angyal — mormogá — és okos, ravasz, mint ördög. Hajszálaim szürkülnek már s haza jöttöm óta még nem tudtam nyugalomra vergődni; — fejemet vesztem el. Valóban — folytatá, félnem kell magamtól, — ez tovább nem mehet . . . hej, holláh, hívjátok Lazarev ezredest ! — Ez ember — fűző gondolatait tovább — szemmel kisér, egy tett, egy szó és érvényben vagyok; önmagamat kell megfognom. Az ezredes úr — szólt a belépőhöz, ennek minapi mentségeit ma már elfogadhatóknak tartom s ha akkori modorom sérté önt, íme most fogadja bocsánatkérésemet. Ez idő óta önnek még egy figyelmeztetését is kell megköszönnöm. — Uram! kötelességem volt. — Elég erről. Ön tudja, hogy XIII György Georgia utolsó királya ma megszűnt élni. Azonban ez a dolgot még rosszabbá teszi, — e nő — mint ön is megjegyezte — sokkal szebb, okosabb és fiatalabb, hogysem igen igen veszélyes ne volna ... Ön a királynőnek személyes ellensége . . . üljön le és fogalmazza meg e tárgyban sürgönyeinket a kormányzó tanácsnak. E nő veszélyes, sokkal szebb, hogysem igen veszélyes ne volna! . . . A kormányzó ez utóbbi szavakat mintegy magában mormogá s viszont elkezdé sétáját a szobában. Lazarew ezredes irt; bosznja kielégítésének kéjérzetében még a lámpát is igazitlanul hagyá, mellynek sárgás lobogványa szomorú világot terjesztett a teremben. (Folytatjuk.) Gyöngyök a világtörténetből. A „Vasárnapi Újság" olvasóinak. Közli : ERDÉLYI JÁNOS. (Folytatás.) Karthágó. E város és vele illy nevü tartomány is Afrikában feküdt egy félszigeten, a földközi tenger partján. Eredetét igy beszéli a régi hagyomány. Karthágó városát egy Didó nevü asszony építette, ki Szikheusnak, fenicziai gazdag és papi embernek volt felesége. Bátyja Pigmalion, tirusi király igen pénzszerető ember, arra a gonoszságra vetemedett, hogy sógorát Szikheusz titkon oltár előtt ölné *