Vasárnapi Ujság – 1855
1855-06-17 / 24. szám - A tűz. Hegedűs 190. oldal / Természettudomány
191 Igy tanultunk világot, meleget előállítani, tüzet rakni s azt mesterséges légvonat segélyével magasra felszitni; de a tüz, mint az ember szenvedélyei, bár a jóra erőt adnak, könnyen lerázzák uralkodásunkat, s mint a szenvedély lelkünket, keblünk békéjét felemészti : ugy a tüz, ha fékeit szétrombolja, vagyonunkat elpusztítással fenyegeti.Ha tehát felszítottuk a tüzet, annak eloltásáról is kell gondoskodnunk. Oltásra czélszernek a már elégett s az éghetlen anyagok, az elsők betakarván az égő anyagot, az elenynek az égő tesztek egybekelését akadályozzák, az utóbbiak a tűznek meleget kiszíván, az égő testet annyira meghűtik, hogy ez az élenynyeli egyesülésre képtelenné válik. A viz mint elégett test betakarja az égőt s az éleny hozzájárultát akadályozván, oltja a tüzet. Zsiradékra homokot hányva a homok tetemes meleget kiszív, s igy a zsiradékot annyira meghüti, hogy többé élenynyeli egyesülésre képtelenné válik vagyis — mindennapi nyelven szólva — elalszik. Végre a tüzet eloltani sikerülvén, értekezésünknek is végére értünk. Szabadjon még egy pár pillanatot vetni vissza azon tüneményekre, mikkel ugyszólva útközben találkozunk. A tavasz zsibongó életéből kiindulva láttuk, hogy a természetnek más örök tavasza is van, a vegytani élet, melly szüntelen működik s szüntelen meleget és fényt, a hidegség sötétség megváltóit nemzi, — láttuk, hogy még a mult században valamelly rejtélyes anyagnak tárták a meleget, s csak midőn a vizet alkatrészeire felbontani sikerült, akkor tanultuk meg, hogy az égés (a tűz) az elemeknek egyesülése, az ellentéteknek egybeolvadása; láttuk, miszerint mindenben, ugy a tűz tüneményében is a természet szabatos törvényt, áthághatlan rendet tart, láttuk , hogy a szilárd anyagok csak felolvasztva vágynak egyesülni hogy csak akkor, ha érintkezhettek, ébred fel bennök e lappangós vágy, melly egyszer felébredvén, ellenállhatlan. Az éjszaki sark közelében lakik egy nép, melly lapp népnek neveztetik s melly, ha igaz, velünk magyarokkal is rokon, elszakadt testvérnép volna. — Ha két lapp találkozik s egymást üdvözölni akarják, annak jeléül orraikat dörzsölik egymáshoz. Midőn gyermekkoromban e sajátságos szokásról hallék, kaczagtam, mert mélyebb jelentését nem értem. De midőn a vegyész munkateremébe léptem s láttam mint olvasztja fel a savany a rideg érczeket, mint pattog ki két különböző érczlemez egyesüléséből a villanyszikra, mint rezeg a mágnestű, mint siet a hozzá közeledő vas felé, eszembe jutottak távol kedveseim , a hű barát, kitől messze tengerek viz-sivataga, az elhunyt rokon, kitől a sir setét ürege elválasztott; visszaemlékezem a barát kézszoritására, a haldokló csókjára, mellyel tán örökre elbúcsúzott, s eszembe jutott a lapp sajátságos köszöntése és nem kaczagtam többé. Repüljön bár a gondolat tengeren és síron túl, s egyesítsen a képzelet álma távol kedveseinkkel, de csak, ha kéz kezet szőrít, ajak ajakhoz ér, csak akkor olvadnak össze a szellemek, csak akkor sugárzik a ragyogó szemből a szeretet lángja, hogy fennen hirdesse az örök frigyet, mit a dobogó szivek mélyében kötött Isten mindenhatóságának végrehajtója — a nagy természet! Charles M. párisi állatszolidito. Azt mondja a szentírás, hogy midőn Isten e világot megteremté, az egész föld és minden rajta levő állatok urává tette az első embert, a kinek olly szépen engedelmeskedett oroszlán, tigris, s egyéb mai világban fenevadnak nevezett állatok, miképen a pásztor-embernek az ő hűséges ebe. Ezen állítást gyakran láthatni kivált vidéki vendéglőkben képekkel ábrázolva, a holott Ádám és Éva kényelmesen sétálgat oroszlán, tigris, párducz, elefánt, óriás kígyó, krokodil, s egyéb efféle állatok között, mellyek mind alázatos jobbágyi meghunyászkodással térnek ki az ártatlan földi uralkodó pár útjából. Ezen magamegadás azonban ugy látszik tüstént megszűnt a vadállatokban, mihelyt a tüzes pallosu angyal száműzte a bűnbe esett párt földi paradicsomából, amit onnan merünk következtetni, hogy a paradicsomi jelenettől fogva legutóbbi időkig sem festve, sem megírva nem jutott az emberek közé ollyan hagyomány, melly arról tanúskodnék, hogy itt vagy amott, igy meg ugy barátkoztak az emberek az úgynevezett fenevadakkal , arról azonban számtalan a példa és megivott eset, milly borzasztó kegyetlenséggel , esnek az embernek kivált a tigrisek és hiénák, más az ő fajukhoz tartozó nagyobb rokon vadállatokkal egyetemben. Vannak egyes kivételes esetekre vonatkozó jegyzetek az oroszlán ember kiméléséről, mellyek azonban vagy csudadolgok közé — mint a Dániel próféta története — vagy egyszerűen az adomák sorába tartoznak. Az utóbbi századnak kivált innenső felében olly dolgok megkísérlésére vállalkoztak a korszak választott gyermekei, mellyek végrehajtásáért a pogány időkben talán istenitették, a vakság századában pedig mint ördöggel szövetkezett bűbájos gonoszokat, talán máglyán égették volna meg. E hallatlan vállalkozási, kisérleti hajlam, s kivitelre törekvő vakmerőségnek nagy része nemes, szellemdús , s az emberiség jóllétét czélzó szándékkal van párosítva; más része pedig csupán bámultatási kívánságból, anyagi haszonból vagy lehetlennek tartott dolgok kivitelére törekvő ellenállhatlan ingerből származik. A világszerte bámulatot s álmélkodást gerjesztő tünékeny jelenetek közé tartozik Charles M. párisi állatszeliditő, ki jelenleg Németország fővárosait látogatja meg hires állatseregletével (menagerie). Volt már Pesten is ollyan állatsereglet-tulajdonos, ki be mert menni az oroszlán kalitkájába, de ollyan ember még aligha volt a világon, ki ollyat bátorkodott volna cselekedni, amit Charles mivel. Bemegy , rendesen szép finom gyolcs ingben, fekete mellényben és nadrágban, hajadon fővel, sorban mint egymás után következnek a legvérszomjasabb fenevadak kalitkájába, kis lovagkorbáccsal, mellyet inkább játékszernek mint fegyvernek tekinthetni. Ott bent pedig egész hatalmaskodással mint valami közönséges házi ebnek neki esik a borzasztó hiénának, mellynek annyira kedves eledele az emberhús, hogy felkeresi a temetőket, s kiássa sírjából a halottat, hogy húsából kedvére lakozzék, és ugy elpántolja azzal a kis ostorral, hogy csak ugy ordit belé a vadállat, s végre is mint a kutyakomédiás betanított ebei olly engedelmesen megtesz mindent, mit hatalmas gazdája parancsol neki, kinek mindenható fegyvere , páratlan bátorsága. Az oroszlánok ketreczében a földön heverésző s tompa mély hangon dörmögő állatfejedelmek közé heveredik, czibálja serényeket, vágja őket a kis ostorral, hogy csak úgy csattog a bőrük, ha nem engedelmeskednek neki, dulakodik, tusakodik, birkózik velök, farkon fogva ide oda rángatja, akárhányszor a földhöz vágja, mikor már összevissza taszigálta czibálta őket, akkor neki megy a mérgesen dörmögő, szikrázó szemű oroszlánnak vagy tigrisnek, szétfesziti, a mint csak birja a száját, s ami eddig soha nem látott vakmerőség, beteszi tulajdon hajadon fejét az előbb felingerelt fenevad szájába, mellynek irtóztatóan villogó fogai, ha összecsappannának, a nyaktilónál is gyorsabban elválasztanák törzsétől azt a vakmerő bátor fejet. Mind ezen mutatványokat olly mindennapias bátorsággal, annyi természetes egyszerűséggel és biztonságérzettel hajtja végre Charles úr, hogy a nézőnek eszébe sem jut a koczkára tett életért remegni, csak bámul, csak álmélkodik a fölött, amit ha szemeivel nem látna, tán nem is lehetne vele elhitetni. Mikor azután e mutatványok végeztével egy elefánt uzsonnázása, s az uzsonna mellett egy igen ügyes majom inaskodása és inasos dézmálásai felvidíták a feszült figyelmű közönséget, s s kezdik az oroszlánok, tigrisek, hiénák, kazuárok ketreczeibe beadogatni a nagy nyers húsdarabokat, és ezekben felébredvén természetes vérszomjuk, irtóztató ordítással és dühös haraggal nekiesnek a benyújtott nyers húsnak, s villogó, szemekkel csattogó fogakkal kezdik azt konczolni, akkor aggodalmas rémülettel fordítja szemeit a néző a ketrecz vasrúdjai felé, mintha meg akarna győződni, vájjon elég erősek-e, nem birja-e azokat széttörni a dühös fenevad, mellyet az imént Charles kénye kedve szerint tánczoltatott, s vele hempergett a ketrecz talaján. A mult számunkban közlött kép azon helyzetben ábrázolja Charles-t, midőn a királytigris száját szétfesziti, hogy saját fejét beledughassa. oo