Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-01 / 26. szám - Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Kerékjártó Árpád 202. oldal / Tudományos rovat
203 egynemű munkával foglalkozzék pl. a mesterember önmaga ne szántson vessen, szőlet ne miveljen, és megfordítva. Itt többszörös gyarapodás mutatkozik, mert így nagyobb ügyességet fejthetünk ki munkánkban , tehát jobb minőségű czikkeket fogunk termeszteni, azon kívül sok időt is kímélünk meg, tehát többet is fogunk termeszteni. 3. Kereskedés, vagyis a vagyonnak kézről kézre forgása. Nem lenne ingerünk termeszteni, ha termékeink nyakunkon vesznének, hogy tehát készítményeink azok kezébe jussanak, kiknek szükségök van rá, és így czikkeinket időveszteség nélkül és haszonnal elcserélhessük, ezt a kereskedés eszközli. 4. Elegendő népesség, azaz annyi, hogy a polgárok egy része, anélkül, hogy a földmiveléstől elvonatnék, műiparral és kereskedéssel foglalkozhassék. Mindazok tehát, mik ezen föltételekkel ellenkeznek, mik a termékes erőket kisebbítik, a közgazdászainak akadályait képezik, megfordítva pedig emelésöjéül szolgálnak. A mondottakból következik most már : 1) Hogy nemzet jeles, hatalmas nem lehet vagyoni jólét nélkül. 2) Hogy nemzet vagyonos nem lehet közgazdászata, vagyis a földmivelés, műipar és kereskedés virágzása nélkül. 3) Hogy a nemzet közgazdászata nem virágozhatik a polgárok szellemi kimiveltetése nélkül. 4) Hogy a nemzet szellemi miveltségre nem vergődhetik, vagyonosság nélkül. Ezek tehát, mint a láncznak szemei egymásba kapaszkodván és egymástól függvén , látni való, milly nagy fontossággal bír a nemzet mivelődésének történetében a közgazdászat állapota. Azért fölvévén az Árpádok korszakát, előbb a földmivelés, műipar és kereskedés állapotát, azután ezek emeléseit és akadályait, végre befolyását a nemzet mivelődésére adandjuk elő. 1. Földmivelés. A magyar fegyverrel tört magának utat e hazába. Innen majd Bréma és Konstantinápolyig, majd Capua és Spanyolországig hordozta körül diadalmas fegyvereit, és ha uj hazája tűzhelyénél megnyugodott, mi a telepedés után száz év alatt ritkán esett meg, vadászat, halászat, fegyverkoholás és hadjátékokkal tölté idejét. Az ország róna vidékére ereszkedvén le, ott a földmivelést a királyok idejéig nem gyakorlá, sőt idegen rabszolgáinak, kiknek száma a magyarokét jóval felülmulta, sem engedé a földet mivelni, nehogy a nyájak a legelőtől megfosztassanak; mert őseink gazdaságának főrészét a marhatenyésztés, a számos gulyák és ménesek tették, bizonyítja ezt a marha szó is, melly nyelvünkben sokáig olly értelemben vétetett, mint összes jószágunk, vagyonunk. Gondoskodni kellett tehát őseinknek a ménesek dús legelőjéről, mert nem ritkán százezeret túlhaladó lovas sereggel és még tetemes lótartalékkal kalandozták be Görög-Német- Olasz- és Francziaországot; élelmük főkép tejből és szarvasmarha húsából állott, öltözetüket pedig nagy részt nyájaikbeli állatoknak kikészített és gyakran kihimezett bőrei tették. Illy körülmények közt valószínű, hogy elejénte vászon ruhát sem viseltek. Csak a királyság kezdetével kapott lábra a földmivelés a magyarlakta vidéken. A rabszolgák kik eddig kényszerültek magyar uraik módjára élni, most sorsuk enyhültével mivelhették a földet. István számos görög, olasz és főkép német földmivest telepitett le a magyaroknak földmivelésbe avatása végett. A harczi kalandok Géza vezér alatt megritkultak, és István idejében majd végkép megszűntek, s igy a magyar tanyájára szoríttatván, a földmivelés nála lassanként meghonosult Kálmán koráig. Bizonyítják ezt a monostoroknak adott ajándéklevelek; pl. a pécsváradi apátságnak 36 szántóvető s 1116 hold szántóföld, a pannonhegyinek a föld minden termékének tizede, a nyitrai káptalannak szőlőhegyek, a tihanyinak 34 csődört számító ménes adományoztatott; a dümösi monostornak szolgái tartoztak évenként adni 1522 juhot, 50 sörtést, 4 hízott ökröt, 30 hízott ürüt, stb. az adományban foglaltatik még 138 szőlőhegy, 12 ökrös eke, 60 kas méh. Bizonyítják Béla és Géza berczegek hadfogásai, kik sok gabonát égettek el a német császár elöl a vele viselt háborúban, egyébiránt ez intézkedés éhséget vonván maga után, ártott a földmivelési iparnak. A szőlőmivelés nagyobb kiterjedést von, mert a magyar szerette a bort, és őseink dicső tettek kivívása után mindig nagy áldomást szoktak volt inni. László törvénye tanúsítja, hogy a kender és len is közhivatuvá lön. Előmozdíták a földmivelést Béla király intézkedései, kinek idejében az ország meggazdagodott; továbbá a várintézet, mivel a várnép köteles volt mind maga, mind a várjobbágyok földeit mivelni. Ellenben ártott ez iparágnak az e században igen elhatalmasodott lopás, minek tulajdonitható, hogy a határszéleken a király engedelme és bírói személy jelenléte nélkül az ökör és ló adásvevése megtiltatott. Az adók közül tetemes akadálya volt az ébredező földmivelésnek a vele egyszerre keletkezett egyházi dézsma, mellyet a föld minden termékéből a nemes is fizetett. — A bányászat szinte István idejében vette kezdetét, mert Taksony alatt 10 évig még közösen birtak őseink a morvákkal némelly ottani bányákat, de István hadifoglyokat vett török, s ezek által kezdé miveltetni a hazaiakat. A 12. században II. Istvántól Imre koráig élénk mozgások színhelye volt hazánk : több nagy keresztes hadsereg vonult át az országon, a szomszéd népekkel majd barátságos majd ellenséges viszonyban állottunk, ujabb jövevények, mint kunok és szászok, telepedtek meg; azon kérdésért, ki legyen a király, minduntalan megujultak a belharczok, s mindezek váltakozó befolyást gyakoroltak a földmivelésre. Az egyház , melly a tizedszedéssel ez iparágnak ártott, más oldalról jótékony befolyást gyakorolt reá, minthogy a rabszolgák felszabadításában jobbágyai részére adómentesség s egyéb szabadságok szerzésében legtöbbet jön. A városok e két század alatt megszaporodtak, és a földmives nyers terményeiért a városi piaczokon vette el jutalmát. A szőlőmivelést különösen ápolta a papság, s III. Béla sok bort osztatott ki a keresztes vitézek között. Igen divatos volt a méhtenyésztés is, mert a mézből tömérdek mennyiségű méhser készittetett. A bányákat nagyobb kiterjedésben most kezdik a szászok mivelni, s a magyar réz már ez időben is kapós volt. De általában mégis a földmivelés elhagyottságát bizonyítja az éhség, melly a föld népét ismét többször sanyargatta, ezt igazolja a nyers termény s a földnek igen csekély ára is; pl. III. Béla alatt 100 lónak való eleség 4 ft, négy jó ökör 4 ft, 5 major szőlőkkel, malmokkal szolgákkal 1600 ft, akkora föld, mennyit egy ökörfogat mivelhetett 8 ftért kelt. A 13. században több körülmény kedvetlenül hatott a földmivelésre. A nemesség féktelen lett; a zsidók és izmaeliták (törökhitü bolgárok) az adó, vám és sóbányák bérlői, vérig zaklatták a népet; a IV. Béla alatt beköltözött kun nép a föld termékeit föllegeltette , és megszokott rablásait, mint az ellenség földén, itt is űzte; a tatárjárás mindent elpusztított, s azonfelül éhség, dögvész és sáskacsapás érte az országot; a tatárok ellen épült erősségek rablóvárakat használtattak, s az ököljog uralkodott. Illy körülmények közt csak a szükség ösztönzé még a földmivest, s bár e század végén a törvény a jobbágyoknak szabad költözködést engedett, de ez puszta írott malaszt vola, mert a törvények megvetésében a kormány a nemességgel mintegy vetekedett. A városi piacz nem serkenté már olly hatályosan a földmives szorgalmát, mert a bérlő zsidók a vámnak önkénytes fölemelése által a kereskedőket innen is elidegenítették, s igy a legkeresettebb czikkeket, mint a gabonát, bőrt, rezet stb. magukhoz ragadták. — A szőlőmivelés már az egész országban gyakoroltatott. A tatárjárás után Béla olaszokat telepitett Tokaj vidékére, kik olaszhoni venyigékkel a hegyaljai házakat beültették, és azután Soprony, Pilis és Eger vidékére is elszármazván, az uj fajta szőlővesszőt itt is meghonositák. Nevezetesek voltak már e században a somogyi, veszprémi, zalai és budai szőlők, s már a végintézetekben és adománylevelekben is gyakran tétetik említés szőlőhegyekről. Nagyobb kiterjedést nyert a méhtenyésztés is, mert a vámszabályozásokban már mindenütt előfordul a méz és viasz, és Kőszeg lakosai 1289-ben méhes kasokat dobáltak az ostromló németekre. A selmecziek és a többi szászok már szorgalmasan mivelték az érczbányákat, a sóaknák pedig gazdagon jutalmazták is a rájuk fordított munkát. De a marhatenyésztés, noha Béla a tatárpusztitás után drága pénzen szerzett külföldön igás marhát, sokáig nem kaphatott lábra, sőt még Kun László idejében is annyira szűkölködött a köznép igás barom és lovak nélkül, hogy kényszerült a földmives maga magát kétkerekű