Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-08 / 27. szám - Izland és népe. Hegedűs 212. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
21- ben is, bár a 60 évet meghaladta, kiállja a mostani elasszonyosodott fiatalsággal a versenyt. Egy elegáns fiatal uracs azonnal szavánál fogta őt, felszólítván, hogy tegye azt, amit ő tenni fog. A marquis késznek nyilatkozott. Evvel az ifjú előbb pár széket, azután egy asztalt ugrott át nagy könnyűséggel. Az öreg ur mindenkép igyekezett példáját követni, mi párszor sikerült is, noha ügyetlensége felidézte az egész társaság vidorságát. A marquis nem késett észrevenni, hogy itt a nevetők versenytársának részén vannak s hogy ez ki akar rajta fogni. Megálljunk csak! kiáltott fel az öreg egyszerre — a verejtéket törölvén le arczáról : most rajtam a sor! én megtettem, a mit ön, lássuk már most, képes leendő ön is megtenni, a mit én teendek. Kisértsen meg ön! kiáltott fel az ifjú hetykén s némi gúnnyal. Evvel a marquis a társaság elé lépett s egész phlegmával levette parókáját. Mit akar ön evvel mondani ? szólt a nyalka ifjú ur zavarodottan. A dolog világos, felelt a marquis : én levettem parókámat, tessék önnek is leemelni a magáét. Az ifjú urnak igen ügyesen készült álhaja volt, melly ha még eddig másoknak — ki nem kerülte az öreg confraternek sas szemeit. Most természetesen a nevetők az öreg ur részére szegődtek. Ezen adomát az, a kivel akkor nagy boszuság ára történt, később — mikor a kor a hiúság csiklandásait leörlötte — maga szokta nevetve, mint egyét a legbosszantóbb dolgoknak, mellyek rajta történtek, elbeszélni. (Eszther szerzője.) Island és népe. Utijegyzetek. Miles nyomán Dr. HEGEDŰS. (Folytatás.) m. Szép derült reggel volt, midőn útitársaimtól elválva, kiséröim kisded csapatával keletnek indulék, a Geizer világhirü forrásai felkeresésére. Előbb hogy az előttünk elterülő erdőség sűrűjébe hatottunk volna, a tűzhányó hegyek által kiszórt lávadaraboktól annyira elborítva találtuk az utat, hogy csak alig maradt néhány lábnyi tér, keskeny ösvénynek. Meglepő lehet, hogy itt erdőről szólok, holott a múltkori számban az élőfát islandi ritkaságnak mondom; de ez mit sem változtat a dolgon, mert az erdő, mellyen átlovagoltunk, csak fűzfa- és cserbokrokból áll, mellyek nálunk alig illenének be cserjének; itt azonban minden törpesége daczára a nép gazdászatára nézve felette fontos tényező , mert ez erdő szolgáltatja a kovácsolásnál nélkülözhetlen szenet. A róna, mellyen áthaladunk,mély utaktól volt átszaggatva, s e földszakadékok felett itt-ott megszikkadt lávából alkotott a természet hidakat, mellyen egész kényelemmel átkelheténk. Vasárnap lévén, több izben egyházba siető csapatokkal találkozunk; mindnyájan ünnepi öltönyeikben lovagoltak, mert tudni kell, hogy a lovaglás itt az egyedüli közlekedési mód, — azért a nők is jól megülik a nyerget s az ifjú menyecskék és lányok férfimódra lovagolnak. — Viseletükön semmi feltűnő sem volt, azt kivéve, hogy szép arany fürtöktől árnyékolt fejeiken, kalap helyett, fekete föveget viseltek lecsüggő selyem bojttal. Utunk majd délre, majd ismét keletre húzódott, majd egy hegy csúcsára jutottunk, honnan bájoló kilátás nyílt meg előttünk. Nyugatra Thingwaka tava csillogott, csendes vizében Nesey szigetke tükrözék, mig túlsó partjától vagy két mérföldnyi távolban , komor hegylánczolat zárta félkörbe a láthatárt. Egy ideig a ritka tájkép egyszerű, de mind a mellett magasztos látványának engedem át magamat, azután sarkantyúmmal indulásra intém fürge pónimat. A hegy széles gerinczéröl lávarepedések által képződött szorosba jutottunk, melly csakhamar téves hegyi rónává tágult. Vajmi szomorú és fárasztó egy vulkáni erőktől alakitott sikságon áthaladni, hol repedezett barna láván, pirított homokon és hamuhalmokon kivül mit sem látni, — s az egész táj óriási égések színhelyének jellegét viseli, — halvány módon kivül növényzetet itt hiába keresnénk, minden puszta, rideg és sivár. Mielőtt az emlitett hegylánczhoz értünk, vezetőm a Tin-Tron kiégett vulkán torkolatához vitt. — Ezen óriási kéményhez hasonló hegynek oldala behorpadt, s fenekét, mellyböl hajdan tüzet lövell a környékre, most viz lepi. A mélységbe köveket dobtunk s csakhamar gyenge locsogást hallánk mintegy ötven lábnyira alattunk. — A torkolat biborszinü, felette könnyű lávából áll, mellyből néhány darabot emlékül eltevék. — Kanyargó ösvényünk a hegy aljára s innen a Meleg források — (Lang az olasz) kies völgyébe vezetett. E völgy Island legkisebb s legtermékenyebb tájai ^ BiZ egész völgyet zamatos fű, gyönyörű rétek s mezőségek borítják, fehéres csillogó folyamoktól szeldelve, mellyek részint a közel tóba ömlenek, részint az Atlanti tengernek sietnek. A hegyek aljánál lenge oszlopként emelkedett a meleg források gőze, itt-ott könnyű fehér felhőket képezvén.A hegyek némellyike hóval volt borítva, közülök magasan emelkedett ki a Hekla setét tömör csúcsa, mellyen csak itt-ott lehet keskeny hószegélyt fölfedezni. Az első paraszt kunyhó előtt megállván, leszedtük lovainkról a nyergeket s leheverésztünk a zöld pázsitra. — Mig paripáink a zamatos füvet harapdálták, mi is az ebéd szokásos czeremoniájához láttunk. — A ház gazdája csinos tálban igen jó tejet s fekete deszes kenyeret küldött, s csakhamar kijött feleségestől, gyermekestől, megnézni mint költjük el ebédünket. — Gazdám szívességét megköszönve s egy ezüst pénzt markába nyomva, lóra vetém magamat s újra útnak indulánk. A felettünk összetálult fellegekből finom sürü eső kezde hullni, mi nem igen emelé az utazás kellemeit. — Fáradtan s derekasan megázva értünk Hankadaer pusztához, hol a földesúr szokott vendégszeretettel fogadott s hol több kényelemben részesültem, mint mennyit Islandban találni remélheték. — Theázás után nyugalomra siettem, a meleg források látogatását másnapra halasztván. IV. Julius 26-ik napját a Geizer forrásai mellett töltöm, mellyek egy körülbelöl 300 lábnyi magas hegy alján fakadva, majd 50 holdnyi tért foglalnak el. A források száma meghaladja a százat, nagyságuk s alakjuk igen különböző. E források közül legnevezetesebb a Nagy- és Kis-Geizer és a Strokr. A nagy Geizer , melly már a legrégibb idők óta ismeretes, mind kiterjedésére , mind kiömléseinek nagyszerűségére nézve páratlanul áll széles e világon. — A belőle szüntelen fejlődő vízgőz már messziről mutatja hollétét. — Midőn hozzáérkezünk, épen csendes volt, miért is széléhez léphettünk s kényelemmel vizsgálhattuk minden oldalról. A forrás egy kis, a kibugyogott viz kovagtartalmu lerakodásaiból alakult dombon fakad, melly belölröl csésze alaku medenczét képez. E medencze közepén kúthoz hasonló mélyedés van, a síp, mellynek átmérője a csésze alján tizenhat láb, de melly lefelé mindinkább keskenyedik, mélysége többszörös mérés után itélve hatvanöt lábat tesz, oldalai fehéres szikla, mellyet a viz folytonos ömlése egészen kisimított. A nagy Geizer vagy örvény kiömlései szabálytalanok, majd naponta többször, majd több nap alatt egyszer történnek. — Midőn csendes, nyugodt állapotban van, senki sem sejtené, milly óriási erő szunnyad e kis medenczében, s milly hatalmas a tünemény, melly az utasra vár. Tudván, hogy a kiömléseket ágyudörgéshez hasonló moraj szokta megelőzni, a környéket kezdem vizsgálgatni. — Az egész