Vasárnapi Ujság – 1855

1855-07-08 / 27. szám - Izland és népe. Hegedűs 212. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások

21- ben is, bár a 60 évet meghaladta, kiállja a mostani elasszonyo­sodott fiatalsággal a versenyt. Egy elegáns fiatal uracs azonnal szavánál fogta őt, felszó­lítván, hogy tegye azt, a­mit ő tenni fog. A marquis késznek nyilatkozott. Evvel az ifjú előbb pár széket, azután egy asztalt ugrott át nagy könnyűséggel. Az öreg ur mindenkép igyekezett példáját követni, mi pár­szor sikerült is, noha ügyetlensége felidézte az egész társaság vi­dorságát. A marquis nem késett észrevenni, hogy itt a nevetők ver­senytársának részén vannak s hogy ez ki akar rajta fogni. Megálljunk csak! kiáltott fel az öreg egyszerre — a verej­téket törölvén le arczáról : most rajtam a sor! én megtettem, a mit ön, lássuk már most, képes leend­ő ön is megtenni, a mit én teendek. Kisértsen meg ön! kiáltott fel az ifjú hetykén s némi gún­­nyal. Evvel a marquis a társaság elé lépett s egész phlegmával levette parókáját. Mit akar ön evvel mondani ? szólt a nyalka ifjú ur zavaro­dottan. A dolog világos, felelt a marquis : én levettem parókámat, tessék önnek is leemelni a magáét. Az ifjú urnak igen ügyesen készült álhaja volt, melly ha még eddig másoknak — ki nem kerülte az öreg confraternek sas szemeit. Most természetesen a nevetők az öreg ur részére szegődtek. Ezen adomát az, a kivel akkor nagy boszuság ára történt, később — mikor a kor a hiúság csiklandásait leörlötte — maga szokta nevetve, mint egyét a legbosszantóbb dolgoknak, mel­­lyek rajta történtek, elbeszélni. (Eszther szerzője.) Island és népe. Utijegyzetek. Miles nyomán Dr. HEGEDŰS. (Folytatás.) m. Szép derült reggel volt, midőn útitársaimtól elválva, kisé­röim kisded csapatával keletnek indulék, a Geizer világhirü forrásai felkeresésére. Előbb hogy az előttünk elterülő erdőség sűrűjébe hatottunk volna, a tűzhányó hegyek által kiszórt lávadaraboktól annyira elborítva találtuk az utat, hogy csak alig maradt néhány lábnyi tér, keskeny ösvénynek. Meglepő lehet, hogy itt erdőről szólok, holott a múltkori számban az élőfát islandi ritkaságnak mon­dom; de ez mit sem változtat a dolgon, mert az erdő, mellyen átlovagoltunk, csak fűzfa- és cserbokrokból áll, mellyek nálunk alig illenének be cserjének; itt azonban minden törpesége da­czára a nép gazdászatára nézve felette fontos tényező , mert ez erdő szolgáltatja a kovácsolásnál nélkülözhetlen szenet. A róna, mellyen áthaladunk,mély utaktól volt átszaggatva, s e földszakadékok felett itt-ott megszikkadt lávából alkotott a természet hidakat, mellyen egész kényelemmel átkelheténk. Vasárnap lévén, több izben egyházba siető csapatokkal ta­lálkozunk; mindnyájan ünnepi öltönyeikben lovagoltak, mert tudni kell, hogy a lovaglás itt az egyedüli közlekedési mód, — azért a nők is jól megülik a nyerget s az ifjú menyecskék és lá­nyok férfimódra lovagolnak. — Viseletükön semmi feltűnő sem volt, azt kivéve, hogy szép arany fürtöktől árnyékolt fejeiken, kalap helyett, fekete föveget viseltek lecsüggő selyem bojttal. Utunk majd délre, majd ismét keletre húzódott, majd egy hegy csúcsára jutottunk, honnan bájoló kilátás nyílt meg előttünk. Nyugatra Thingwaka tava csillogott, csendes vizében Nesey szigetke tükrözék, mig túlsó partjától vagy két mérföldnyi tá­volban , komor hegylánczolat zárta félkörbe a láthatárt. Egy ideig a ritka tájkép egyszerű, de mind a mellett ma­gasztos látványának engedem át magamat, azután sarkantyúm­mal indulásra intém fürge pónimat. A hegy széles gerinczéröl lávarepedések által képződött szorosba jutottunk, melly csakha­mar téves hegyi rónává tágult. Vajmi szomorú és fárasztó egy vulkáni erőktől alakitott sikságon áthaladni, hol repedezett barna láván, pirított homo­kon és hamuhalmokon kivül mit sem látni, — s az egész táj óriási égések színhelyének jellegét viseli, — halvány módon ki­vül növényzetet itt hiába keresnénk, minden puszta, rideg és sivár. Mielőtt az emlitett hegylánczhoz értünk, vezetőm a Tin-Tron kiégett vulkán torkolatához vitt. — Ezen óriási kéményhez hasonló hegynek oldala behorpadt, s fenekét, mellyböl hajdan tüzet lövell a környékre, most viz lepi. A mélységbe köveket dobtunk s csakhamar gyenge locsogást hallánk mintegy ötven lábnyira alattunk. — A torkolat biborszinü, felette könnyű lává­ból áll, mellyből néhány darabot emlékül eltevék. — Kanyargó ösvényünk a hegy aljára s innen a Meleg források — (Lang­ az olasz) kies völgyébe vezetett. E völgy Island legkisebb s legtermékenyebb táj­ai ^ BiZ egész völgyet zamatos fű, gyönyörű rétek s mezőségek borítják, fehé­res csillogó folyamoktól szeldelve, mellyek részint a közel tóba ömlenek, részint az Atlanti tengernek sietnek. A hegyek aljánál lenge oszlopként emelkedett a meleg for­rások gőze, itt-ott könnyű fehér felhőket képezvén.­A hegyek némellyike hóval volt borítva, közülök magasan emelkedett ki a Hekla setét tömör csúcsa, mellyen csak itt-ott lehet keskeny hó­szegélyt fölfedezni. Az első paraszt kunyhó előtt megállván, leszedtük lovaink­ról a nyergeket s leheverésztünk a zöld pázsitra. — Mig paripá­ink a zamatos füvet harapdálták, mi is az ebéd szokásos czere­moniájához láttunk. — A ház gazdája csinos tálban igen jó tejet s fekete de­szes kenyeret küldött, s csakhamar kijött feleségestől, gyermekestől, megnézni mint költjük el ebédünket. — Gazdám szívességét megköszönve s egy ezüst pénzt markába nyomva, lóra vetém magamat s újra útnak indulánk. A felettünk összetálult fellegekből finom sürü eső kezde hullni, mi nem igen emelé az utazás kellemeit. — Fáradtan s derekasan megázva értünk Hankadaer pusztához, hol a földesúr szokott vendégszeretettel fogadott s hol több kényelemben ré­szesültem, mint mennyit Islandban találni remélheték. — Theá­zás után nyugalomra siettem, a meleg források látogatását más­napra halasztván. IV. Julius 26-ik napját a Geizer forrásai mellett töltöm, mel­­lyek egy körülbelöl 300 lábnyi magas hegy alján fakadva, majd 50 holdnyi tért foglalnak el. A források száma meghaladja a százat, nagyságuk s alakjuk igen különböző.­­ E források kö­zül legnevezetesebb a Nagy- és Kis-Geizer és a Strokr. A nagy Geizer , melly már a legrégibb idők óta ismeretes, mind kiterjedésére , mind kiömléseinek nagyszerűségére nézve páratlanul áll széles e világon. — A belőle szüntelen fejlődő víz­gőz már messziről mutatja hollétét. — Midőn hozzáérkezünk, épen csendes volt, miért is széléhez léphettünk s kényelemmel vizsgálhattuk minden oldalról. A forrás egy kis, a kibugyogott viz kovagtartalmu lerako­dásaiból alakult dombon fakad, melly belölröl csésze alaku me­denczét képez. E medencze közepén kúthoz hasonló mélyedés van, a síp, mellynek átmérője a csésze alján tizenhat láb, de melly lefelé mindinkább keskenyedik, mélysége többszörös mérés után itélve hatvanöt lábat tesz, oldalai fehéres szikla, mellyet a viz foly­tonos ömlése egészen kisimított. A nagy Geizer vagy örvény kiömlései szabálytalanok, majd naponta többször, majd több nap alatt egyszer történnek. — Midőn csendes, nyugodt állapotban van, senki sem sejtené, milly óriási erő szunnyad e kis medenczében, s milly hatalmas a tü­nemény, melly az utasra vár. Tudván, hogy a kiömléseket ágyudörgéshez hasonló moraj szokta megelőzni, a környéket kezdem vizsgálgatni. — Az egész

Next