Vasárnapi Ujság – 1855

1855-07-15 / 28. szám - Izland és népe. Hegedűs 220. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások

220 velenczeiek hajói mindig sűrűbben látogatták a Feketetengert, s igy a szállitást czélszerübben eszközölhették; azonfölül pedig midőn a tatárok hazánkat feldúlva odahagyták, az utak nemcsak bátortalanok hanem járhatlanokká is lettek, mi által e kereskedés hasznaitól most végkép megfosztattunk. Közgazdászatunk emelései. 1. A keresztény vallás. Ennek a magyarok közti terjesztése első királyainknak és főleg sz. Istvánnak érdeme. A vallás, bár magyar tanitók hiánya miatt csak lassanként, szelidité őseink erkölcseit. Uralkodó hajlamuk fegyverrel szerezni birtokát, ap­ránként elenyészett; s igy tanyájokra szorulván, már csak una­lomból is a marhatenyésztés és idővel a földmivelés után láttak. Továbbá a vallás kibékitette őseinket a külfölddel s fölvette ha­zánkat a keresztény országok társaságába. Gazdasági tekintetből azon jó hatása volt tehát a keresztény vallás terjesztésének, hogy hajlandóbbakká tette a magyarokat a békés életfoglalkozá­sokra, és a keresztény rabszolgáknak sorsát enyhítette, minthogy ezek az egyházi parancsok szerint kisebb nagyobb számmal fel­szabadíttatván, többnyire földhöz ragadt állapotúak lettek. Ellenben káros befolyásnak tulajdonitandó, hogy terjesztése erőszakoltatván, az ősi vallásukhoz makacsul ragaszkodó szabad magyarok István, Endre és I. Béla idejében csapatostul és néha ártatlan gyermekeikkel együtt, mint István alatt a somogyiak, rabszolgaságra taszittattak. 2. Külföldi mesteremberek és földmiveseknek h­azánkbani lete­lepítése. Illyenek nagyobb csoportokban sz. István, II. Géza, Imre és IV. Béla által hivattak be hazánkba. E gyarmatositás az akkori idők szerint nagy jótétemény volt gazdaságunkra. Ve­gyük a dolgot igy. A királyság kezdetén, de még később is, az ország rónavidéke csaknem mező közlegelő volt; nemcsak hogy szántott földet ritkábban lehetett látni, hanem még gazda nél­küli földek is találkoztak; azonfölül ezen érczdús hazában bá­nyák sem voltak elég számban nyitva, és ruhanemüek bármilly drága áron sem valának szerezhetők; midőn tehát királyaink a szükségtől vezéreltetve különféle ajkú idegeneket, de leginkább mégis németeket hazánkban letelepitettek, ez által a nemzeti vagyont szaporitották; mert az illy jövevények mivelték azután a parlag földeket, bányákat is nyitottak, mesterségeket és keres­kedést űztek s igy meggazdagodtak, az ország kincstárának jó adófizetői lettek; mi több, jó példájokat sok benszülött is kö­vette és ez által a földmivelés, műipar és kereskedés nálunk kétségkivül előmozdutlatott. Csak abban hibáztak őseink, hogy ezen idegeneket maguktól egészen elszigetelték, így jó példájuk sem hatott teljes mértékben, és köztünk mindig különvált s ér­dekeinkkel gyakran ellenségeskedésben levő néposztály ma­radtak. 3. Városoknak szabadságokkal ellátása. A városok a mester­ségeknek és kereskedésnek lakhelyei. Az itt élő polgárok azt, mit a földmives termeszt, készpénzért megveszik vagy becseré­lik, és igy fogyasztják és feldolgozzák. Ezen intézkedés használt tehát a földmivesnek, mert szorgalma jutalmaztatott; a mester­embernek, mert a föld népétől nyers terméket kapott átalakításra; és a kereskedőnek, ki a két előbbinek termékeit körülhordozván, megkímélte őket, hogy egymásnak fölkeresése miatt fáradságos messze utra vesztegessék az időt. 3. Vásárok elrendezése és szaporítása. Ott hol az eladó és vevő távol laknak egymástól, és hol az utak rész karban léte és bátortalansága miatt gyakran különben sem kereshetik fel egy­mást, ott vásárok előmozdítják az ipart, mert azért termesztünk, hogy a fölösleges nyereségen túladjunk, de e czélunk elérésére a felhozott körülmények közt egyetlen mód a piacz és vásár. Láttuk, hogy a királyok ezekről gondoskodtak. A vásárokon a csalás és lopott jószág árulása ellen intézkedtek, de rendeletök egyoldalú volt, mert majd lehetetlenné tette az adásvevést. Ol­vastuk, hogy a zsidók a piaczi árakat a maguk hasznára igye­keztek lenyomni, az által, hogy a kereskedők odacsődülését a vám önkényes fölemelésével meggátolták. 5. Tulajdonnak tolvajok rablók elleni biztosítása. Midőn őseink fegyveres portyázásai megszűntek, és a keresztény vallás fölvé­telére, rabszolgasággali fenyegetés mellett kény­szerittettek, de később is , midőn a pártok a királyválasztásért harczoltak, és hazánk minduntalan jászkun és tatár vándor népekkel gyarma­tosittatott, e belzavarokban a lopás és rablás módfelett elhatal­mazott; már pedig csak ugy van ingerünk termeszteni, ha fá­­radságunk gyümölcsét magunk aratjuk , azért királyaink, külö­nösen sz. László és III. Béla igyekeztek mindenkinek igaz keres­ményét biztosítani és a szorgalomnak illy eskütt ellenségeit a kiirtásig üldözték, de törekvésöknek nem volt teljes foganata. Kerékgyártó Árpád. (Folytatjuk.) Island és népe. Utijegyzetek. Miles nyomán Dr. HEGEDŰS. (Folytatás.) Földünk felszínének egyenetlenségei között nevezetes sze­repet foglalnak a tűzhányó hegyek, mellyek rendesen kúp vagy czukorsüveg alakban, gyakran magányosan emelkednek több ezer lábnyi magasságban, s belsejökből időnként vizet, homo­kot, mázsányi köveket nagy messzeségre löknek ki gyomrukból, s néha mint valamelly szétrobbant olvasztó kürtő repedéseiből, olvadt kövek s érezek keveréke lángoló folyamként ömlik ki belőlök. Az illy tüzár mindent, mihez érhet, végpusztulással fe­nyeget. — Island szigetén is több illy tűzhányó hegy van, ezek között méltán első hely illeti az óriási Heklát, mellyre julius 29-én sikerült feljutnom. Hosszú volt az ut, vállalatunk merész s igy nem is kell mondanom, hogy már korán talpon, vagy igazabban nyeregben valánk. — Gyönyörű tiszta volt az idő, s a távolban setétlő Hekla gőzét már messziről látható kis csapatunk, midőn útnak indulánk. Egynapi eleségről gondoskodunk, csutorám biztatólag ko­tyogott oldalomon, mig tarka koczkás skót köpenyemmel a haj­nal fris szele játszadozott. Két órányira valánk a hegy aljától, miért is a gyönyörű ré­teken, mezőségeken keresztül vigan ügettünk, majd hegyszo­rosba értünk, mellyen végig száz apró esésben csillogó pata­kocska zudult, s a vizében lubiczkoló néhány szárcsa és vad­rucza közeledtünkre ijedve fölrebbent, odahagyva a kedvencz elemet. Utunk eleinte csak kevéssé volt lejtős, de mindinkább me­redekké lőn; félórai mászás után már csak majd jobbra majd balra kanyarogva lovagolhatunk fölfelé s midőn mintegy ezer lábnyi magasra jutottunk, már csak gyalog lehetett előre nyo­mulnunk. Vezetőnk körbe köté paripáinkat, ollyformán, hogy egyik ló kantárját a másik farkához illeszté, a melly helyzetben akár egész nap sétálhattak, de csak körben s messze épen nem távoz­hatának azon helytől hol el kelle őket hagynunk. Előbbre hatolva setét láva folyamhoz értünk, melly 1845-ben ömlött, — s csak felületén volt megszikkadva és repedéseiből még folyton kénes gőz és füst szállott fel. — E folyamtól balra sövény halmokon kelénk át, e fövény olly laza volt, hogy néha térdig is bele­sülyedtünk, s én ki a hegymászás e­lemét még meg nem szoktam, annyira kifáradtam, miszerint minden tíz lé­pésnyire pihennem kellett, hogy utamat folytathassam. — A­mint fölébb jutunk, utunk javult, már kétezer lábnyira valánk a ten­ger szine fölött, de a növényzet még, bár gyérült, nem hagyott el egészen. — Gyönyörű volt a kilátás­­ a Jökull hólepte hegyei­től se az Atlanti tenger kék tükréig korlátlanul kalandozhatott tekintetünk, de „előre"­ hangzott vezetőm ajkairól s isten veled hólepte bérezek, mérhetlen sik tenger gyönyörű látványa, még utunk hosszú s még szebb lesz majd a kilátás a Hekla büszke ormáról. Midőn 4000 lábnyi magasra jutottunk, ott értük az első havat, melly a folyton lerakodó szénportól tiszta fekete volt, mintha a természet rendje fel lett volna forgatva. — Már majd felértünk a hegy ormára , egyszerre ködbe borult, még­pedig

Next