Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-29 / 30. szám - Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Kerékjártó Árpád 234. oldal / Tudományos rovat
235 érettek cserébe; tisztviselőknek sem, főkép olly országokban, hol ezek nagyrészt mezei gazdaságot bírnak, vagy fizetményöket termesztményben kapják, mint nálunk a jelen időszakban. Olly polgárok vehetik meg tehát csak a földmíves nyers termékeit, kik ollyanokat épen nem termesztenek, és azon kívül az élelmezésen túl még egyébkép is nagy szükségük van azokra. Illyenek pedig a mesteremberek és kereskedők, ezek, ha a közszükségnek megfelelnek, nagy számban élnek az országban s abból táplálkoznak , mit a földmives termeszt; de azon kívül a műiparos többnyire mesterségét sem űzheti, ha nem szerez magának a földmivestől nyers anyagokat, hogy azokat átalakítsa pl. a lent vászonná , a gyapjút posztóvá. Az illyeneket azután a kereskedő vásárra viszi, eladja, és vesz az árán nyers terményeket , vagy sokszor csere utján is eszközli ezt. Ezekből tehát az következik, hogy a földmivelés csak úgy virágozhatik, ha termékei elkelnek, és hogy a vásárlók és fogyasztók kiváltkép csak mesteremberek, gyárosok és kereskedők lehetnek. Mégis sokszor nincs segítve a földmivesen, ha a fogyasztó műiparosok külföldiek, hogy tehát a földmivelés kifejlése állandó biztos alappal bírjon, szükséges, hogy legyen elég és tehetős honi fogyasztó. Ugyanis, minden csere- és eladásnál a vevő is igyekszik nyereségre szert tenni, ha tehát a fogyasztó műiparosok belföldiek, ezeknek haszna szinte a nemzet vagyonát szaporítja. Van azonban a földmivelésre nézve magasabb érdek is, mi belhoni fogyasztást igényel, jelesen, a külföldiek számos oknál fogva minduntalan elmaradhatnak piaczainkról, s mi is juthatunk olly helyzetbe, hogy a külországokat meglátogatni lehetetlen. A föld termékei kelendőségének e bizonytalansága máris lankasztóan hat az iparágra, annak megakadása pedig, melly külföldi fogyasztás mellett évtizeden túl is eltarthat, elfojtja a földmives szorgalmát annyira, hogy az csak saját szükségeire termeszt. Olly okok pedig, mellyek a külföldiekkel a közlekedést megnehezítik vagy épen lehetlenné teszik, a következők lehetnek : pl. ha a külországgal háborúskodunk; ha a külföldiek olcsóbb piaczot lelnek a mieinknél; ha a pénzforgalomban zavar támad; ha jó utak nincsenek, és még inkább, ha azok lopás és rablás miatt bátortalanok is. Alkalmazzuk ezen elveket az Árpádok korszakára. Olvastuk fölebb, hogy nálunk akkor a mesterségek és kereskedés majdnem a bölcsőben hevertek. Mü iparosaink (a földesurak rabszolgáit vagy földhözragadt jobbágyait itt tekintetbe sem vehetjük) leginkább azon kevés küldföldiek valának, kik koronként nálunk letelepedtek, ezek laktak ugyan már néhány gazdag várost is, mint Pozsonyt, Esztergomot, Pestet, ide számithatjuk még Zimonyt, Fehérvárt s néhány felvidéki várost főkép a Szepességben, meg néhányat a Királyhágón tul a szászlakta vidéken, de ezek egyrészt még maguk is űzték a földmivelést, azon kivül pedig aránytalanul levén az országban felosztva, ezek és mezei gazdáink közt a távolság és utak nem léte miatt vajmi gyér lehetett a közlekedés, igy tehát a földmivesnek annál kevésbé volt alkalma termékeit becsérélni vagy eladni, mivel a külföldiek is , az imént elősorolt okoknál fogva, mellyek e korszakban mind uralkodtak, még ritkábban látogatták, főleg alföldünket, hogysem ez tetemesen emelhette volna földmivelésünket. És igy különösen a honi fogyasztók hiányának is kell tulajdonítanunk azt, hogy a nyers terményeknek olly potom ára volt, miszerint az a földmives szorgalmát nem jutalmazta, innen azután a teleknek is vajmi hitvány ára lehetett, kivált miután csak a nemesnek volt joga ollyant szerezni, s mind ebből következett az, hogy a földmives jobbára csak tulajdon szükségeire termesztvén, a földmivelés pangott. Példákkal is kívánjuk állításainkat erősíteni. Már fölebb az e korbeli közgazdászatunk állapota rajzolásakor említők, hogy III. Béla alatt (1189. évben) 1 jó ökör % márka vagyis 1 arany forint, mai pénzben mintegy 2 pft. volt*), egy jó ló 16 pft, annyi föld, mennyit egy eke mivelhetett**), 16 pftért kelt. Lássunk azonban további példákat is, illyeneket pedig a váradi (bán-) lajstromban, melly aranybullás Endrénk alatt 1207 — 1235 évig terjedő időben íratott, eleget találunk. E szerint 3 rabszolga, 10 ökör, 400 akő bor és 50 mérő rozs 240 pftra becsültetett; egyszer 1 ló 16 pftba, másszor 3 ló vétetett ennyibe; 4 ló, 6 ökör és egyéb kárnak ára 80 pftra tétetett; 40 csomó (kereszt) dézsmás élet még 1295-ikben is 8 pftért adatott el. *) A földmivelés elhagyatottságát bizonyítják a rabszolgáknak csekély árai is. Egy rabszolganő 24 pft, más esetben 1 rabszolga 20 pft, 1 rabszolganő fiastul 40 pfton kelt el; voltak azonban még potomabb árak is: 1 rabszolga neje és fiastul 48 pft, 1 másik rabszolga neje és fiával 24 pftért és 1 tehénért adatott el, egy földhöz ragadt jobbágy 7 pfttal számíttatott. E korszaknál 127 évvel később bizonyosan kifejlettebb volt már közgazdászatunk , és jóval nagyobb a forgásban levő pénz mennyisége és számosabb az ország népessége, mégis, ha ezen árakat az akkor szabályozott csekély árakkal összehasonlítjuk, további erősséget nyer az, mit a földi termékek nagy olcsóságáról felhoztunk.** 11. Közlekedési eszközök hiánya, utak bátortalansága. Jó közlekedési eszközök alatt, ezen időszakban, értjük az országutak, hidak, folyókoni átszállítások jó karbantartását és folyamoknak hajózásra alkalmassá tételét. Ezek czélszerűsége nagyon előmozdítja, elhanyagolása vagy teljes hiánya pedig igen akadályozza az ipar emelkedését. Lássuk. Jó utakon hamarább és olcsóbban lehet szállítani a termékeket a vevőkhöz, itt tehát kettős nyereség mutatkozik. Ugyanis a kereskedő vagy maga a termesztő, kevesebb időt kénytelen az utazásra fordítani, s így nyer már az által is, hogy a megtakarított időt ismét termesztésre, tehát keresetre fordíthatja; továbbá, rövidebb ideig és vagyonkoczkáztatás nélkül történven az utazás, a szállítási költségeknek is tetemesen kisebbeknek kell lenni. Mit fog ez okozni? Azt, hogy a termesztő nem kénytelen időveszteséget, rendkívüli áldozatait és nagy költségeket a portékák árához csapni,, mint képessé teszi termékeinek, vesztesége nélkül, olcsóbb árak eladására. Így nyer a vevő, mert ugyanazon árért a körülmények szerint majd két annyit kap, de nyerni fog az eladó is, mert nagyobb lévén áruinak kelendősége, növekedni fog nyeresége is, mi ösztönzendi őt még serényebb termelésre. Ellenkező állapot jelenkezik ott, hol a közlekedési eszközök jó karbantartásáról gondoskodva nincs, hol utak talán nem is csináltatnak, hidak nem építtetnek stb. s gondoljuk még hozzá, mi az illy állapottal összeköttetésben van , hogy rengeteg erdőkön és sivatag pusztákon keresztül több napig kell utazni, anélkül hogy csak egyszerű kunyhó is nyújtana a kifáradt utasnak enyhhelyet ; vagy tegyük föl, mi az előbocsátottakkal szinte karöltve jár, hogy a kereskedőnek 3 szállitványa közül tán 2 ki is raboltatik. Mi következései lesznek az illy állapotnak? A kereskedési közlekedésnek az őszi és tavaszi esős időkben és a téli havazások alatt, éghajlatunkban az Árpádok korszakán át néha féléven túl, majd teljesen meg kell szűnnie, de különben is nagyobb terhek szállítása, főkép távoliabb vidékekre vajmi lassan történhetik, az utasnak egész szállítványa elvesztésére, sőt élethalálra el kell készülnie. Így tehát a termelő czikkeit csak hosszas várakozás után bocsáthatja áruba, sok időt veszteget utazásra, mialatt semmit sem termeszt; mind ezen veszteségeket, mind az utazási nagy költségeket, és ha netán kiraboltatott, zsákmányul esett portékáinak árát is kénytelen többi czikkeinek árához hozzácsapni, mi a termékeket megdrágitja úgy, hogy ritka bírja meg árát, csökken tehát a vétel és fogy az eladónak nyeresége is, vagy épen elapad az, mi elöli benne a vágyat a további termesztésre, így azután természetes, hogy az ipar és kereskedésnek sülyednie kell. Hogy ez időszakban még nem gondoskodtak nálunk a közlekedési eszközök létrehozásáról, kitetszik az már azokból is, miket fenebb az akadályok közt földünk természeti minőségéről mon *) Az olvasó könnyebb tájékoztatása végett az árakat a mai pénzláb szerint tesszük ki. **) Ily értelemben 130-150 hold föld vétetett nálunk. *) Egy kéve szemestül olcsóbb volt tehát 1 pkrnál, holott ma Budapesten maga a szalma kévénként 12 pkr. **) Zsigmond király 1427-ben a hadsereg számára így szabályozta az árakat : 1 mérő rozs, árpa, zab 30—37'/b kr, 1 ló szénája 1 napra l'/6 kr, 2 adag kenyér l'/s kr, 1 malacz 6 kr, 1 bárány 9% kr, 1 tyúk 3% kr, 1 csibe 2% kr, 1 akó bor 12 kr, 1 mázsa só 2 pft, 8 tojás kr.