Vasárnapi Ujság – 1855
1855-08-05 / 31. szám - A budai várpalota (kép) 245. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások - Egy magyar iparos levele Amerikából 245. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
246 szédülések háborgatták hajónk népét, mi nem volt csoda, mert a mexicoi tengeröböl forró éghajlatában voltunk, hol a forróan sütő nap olly hőséget okozott, hogy alig állhattuk ki. Végre a 10-ik napon Aspinvalba értünk szerencsésen. E város Új-Granada tartományban fekszik a tenger partján, ugy hogy a tenger utcza-sarkain hullámzik el, forró éghajlata miatt a fehérek nem lakhatják. Vasárnap délben érkeztünk meg, a koromfekete bőrű félmeztelen lakosság, melly nagyrészt afrikai szerecsenekböl és benszülött indusokból áll, mind a kikötőbe gyülekezett s örömkiáltásaikkal, mellyeket mi nem értettünk, adták tudtunkra vendégszeretetüket, de a mi örömünk, hogy partra szállhattunk, nagyobb volt az övékénél. Elhagyva úszó városunkat, e különös nép közé szállásoltunk más nap reggelig (egy napi szállásbér 20 forint). Itt feltűnő a szörnyű vadonság, — a helység egyik oldalán a végetlen tenger, a másikon a magas hegyek százados erdőségeivel, hol ártalmas férgek, kigyók és egyéb vad állatok ezerei tanyáznak, vegyitve lármájukat a fákról fákra ugrándozó majmok vonyitásával és a papagályok krákogásával. Ez utolsókból itt több van a házaknál, mint nálunk a kutyák vagy macskák. Ezen a ponton a száraz föld, melly Észak- és Délamerikát, az Atlanti és Csendes tengereket egymástól elválasztja, mintegy 14 magyar mérföld, melly szélességen egy vasút, kapcsolja össze egymással a két világtengert. Másnap reggel az indóházi harangszóra összegyűlt az utazó sereg s örömmel hagytuk el a veszedelmes kinézésű helységet. Sebes vágtatva vitt bennünket a vas ló rengeteg erdőkön keresztül, hol a majmok sivalkodása és a papagályok krákogása gözkocsink zörgését is felülmulták. Végre megérkeztünk azon helyre, meddig vasút van épitve, elhagyva mellettünk azon nyomorult, falvaknak csúfolt egyes tanyákat, hol a fekete nép a szó valódi értelmében meztelen futkos, s kasokból összeállított és buffalo-börökkel fedett gunyhókban húzza meg magát a férgek üldözései elöl. Itt meglepő látványunk volt: a tetőtől talpig felvegyverzett vezetők, kik a Csendes-tengerig, mintegy 4 mérföldnyi távolságra, az utasokat és podigyászaikat elszállítják, öszvéreikkel térdig érő posványban állottak s rövid idő alatt a tömérdek holmit öszvéreik hátára pakolták, alig képzelhető zajt és lármát okoztak. Egy öszvér bére e rövid útra 100 forint volt. E roppant ár miatt többen gyalog indultunk el, hátunkon czipelve podgyászunkat, de isten őrizzen több illy gyaloglástól ! Minden lépés egyegy erőmegfeszités volt — hegyre kapaszkodva, vagy mély völgybe ereszkedve, térdig érő sárban mentünk e járatlan ösvényen keresztül a legvadabb erdőségeken, hol pisztolyainkat mindig kézben kellett tartanunk, mert a spanyol rablók garázdálkodásaikkal, gyakran egész karavánokat feltartóztatnak. Folytonos esőzés és fojtó meleg által megbüzdödt levegő olly leverőleg hatott reánk, hogy most már szivesen megadtam volna a 100 forintot egy pár órai lovaglásért. Egy helyt kipihentünk, de rövid idő m múlva ismét útnak indulva, hosszan elnyúló csapatokban mint a vadludak egymásután ballagtunk nagy nehezen. Az elmaradottak közül néhányat kifosztottak, sőt egyik meg is gyilkoltatott, de a tettes kézre került, és itteni szokás szerint mindjárt a legelső fára felakasztatott. Öt óra tájban sötétedni kezdett és pár percz múlva koromsötétség lepte be a vadonságot. Kénytelenek voltunk ekkor egy néger gunyhójában meghúzni magunkat mintegy hatvanan és pitymallatkor hagytuk el a skorpiókkal eláradt helyet. Tizenegy óra tájban olly magas hegyek tűntek fel előttünk, hogy a felhők csak derekoknál látszottak lebegni, mellettök gyönyörű, de mérges virágokkal és férgekkel eláradt mező terült, honnan a Csendes-tengerig lehete látni — két óra alatt Panamába értünk. Kerített városocska ez szinte Új-Granada köztársaságban, mellynek bástyáit a Csendes tenger mossa. Alig érkeztünk meg s már is tudtunkra adák a falragaszok , hogy a Californiába szándékozók tüstént hajóra menjenek. Éjféltájban megindulva északnak tartottunk A Csendes-tengeren szelíden lengedező szelek uralkodnak, s igy óriási hajónk háboritlanul, büszkén vágtatott a csillogó felszínen odább — öt nap utaztunk New Granada, Közép-Amerika és Mexico termékeny hegylánczai mellett, még a 8-ik napon az acapulcoi, két hegy közti szorulatban fekvő kikötőbe értünk, hol szenet kellett a hajóra venni. Itt egy rongyos kis tengeri város fekszik, mellynek félig czivilizált lakossága van; a hajón alig lehetett maradni a forróság miatt — a málé legalább is megsült volna a fedezeten, — a fekete meztelen suhanczok nagy számmal úszkáltak hajónk körül s az utasok által a tengerbe vetett pénzdarabok kihalászásában mutogatták ügyességüket. Elindulásunk után 3 napra egyszer hajónkon „tűz van! tűz van!" kiabálások riasztottak fel bennünket, nagy ijedtség támadt az utasok közt, a masinában ugyanis olly nagy tűz volt, hogy a közellevő vasdarabok megtüzesedve a fedezet égni kezdett. Leirhatlan volt a zaj és zavar, de a kapitány ügyessége csakhamar elhárita e bajt is, és az utasok lecsendesedtek. Sok minden történt még hajónkon, mellyek elősorolásával nem akarom untatni kedves atyámat. A 14-ik napon fagyos északi szél támadt s mi kénytelenek voltunk téli posztóöltözetünket elővenni. Milly különbség! néhány nappal az előtt majd megsültünk most meg majd megfagytunk. A 17-ik napon tömérdek delphinhalak mutatkoztak s olly számmal úszkáltak körültünk, mint nálunk tücsök a mezőn — ollykor ollykor ölnyi magasságra felugrándozva a viz szine fölött. A szél folytonosan dühöngött és vészteljes felhőket hajtott elénk, mellyek pár percz múlva hideg esőt hullattak alá. Kapaszkodás nélkül lehetlen volt a fedezeten megállani, a hullámok keresztül csaptak hajónkon, a kötelek czérnaszálakként szakadoztak szét, az árboczfa eltört s már már rettegtünk, hogy hajónk a sziklákon zúzatik szét. De itt ismét a kapitány lélekjelenléte és a masina ereje megmentettek bennünket a közel veszélytől. Ez alatt egy meglepő jelenet szemtanuja valék, t. i. láttam az ijedést az arczokon és a megrémült sereg mint hullott térdre, segítséget kérvén imájukban a mindenhatótól. Lehetlen volt nem imádkozni. Éjfél tájban csendesedett szelünk s mi meg voltunk mentve. Másnap szép reggelre virradtunk s a kifáradt habok közt nyolcz czethal mutatkozott, mellyek orrukon szökőkút gyanánt magasra lövelték a vizet. Délutáni 3 órakor a St. Franciscoi kikötőbe értünk, hová hajónk ágyúdurranásai tömérdek népet csalt ki. Itt vagyok végre 38 napi utazás után az aranyország fővárosában! Különös hely! Csupa aranyszínű homokos hegyre és völgybe építve, leginkább faházakból álló, nagy tengeri kereskedő város; nagy kikötője számtalan hajóival majdnem bekeríti a várost, mellynek faépületei nagyobbrészt a vízre vannak épitve s ha száraz részében egy kocsi végig fut utczáján, majdnem minden ház reszket. Beérve, egy soha nem látott jeleneten bámultunk el, t. i. egy kétemeletes házat 16 ökrön vontattak végig az utczán, melly lehetlenségnek fog tetszeni, de igaz, magam láttam. Hol hat évvel ezelőtt csak néhány halászgunyhó volt látható, ott most 50,000 raffinirozott lakossal biró, a világnak leggazdagabb városa terül el. E városról sokat írhatnék, de ugyhiszen, kedves atyám szivesebben veendi, ha a személyemet érdeklő történteket írom le. Azon 1000 forintból, melly hat héttel azelőtt zsebemben volt, alig került ki néhány napi koszt és lakás ára, 10 forintot fizetvén egy napra. Alig dolgoztam itt két napig, midőn jobbnak láttam Sacramentóba utazni, mit azonnal meg is tettem. A szabósághoz itt nem nagy kedvem volt, de miután idegen létemre más foglalatosságom nem akadt, csakugyan elővettem tűmet és eladva egy órát 300 forinton, boltot árendáltam, mellyért egy havi árendát, 150 forintot mindjárt ki is fizettem, és így szegényesen elrendezve magamat, mi összesen 450 forintba került, elkezdtem dolgozni. Munkám mindjárt akadt, később mindig több több, és így egyedül szorgalmasan dolgozgatva napi 21 forint kiadáson kívül két hónap alatt 1700 váltó forint maradt zsebemben. De mivel a szabóságot nem szerettem, egy saxoniai zsidóval dohányboltot nyitottam. Ha meggondolja kedves atyám, hogy itt testvériség és egyenlőség van, nem fogja csodálni, hogy épen zsidóval állottam kompániába. Egy hónapig voltunk együtt, de komponistám, noha másként meg voltam vele elégedve, megcsalt s azért elváltunk. Ő elutazott, én meg magam folytattam a kereskedést jó sikerrel s ha nyugtom lett volna, most jól állanék , de mint forgó szél úgy kóválygott bennem a vágy még utazni, és én elhatárzom magamban, hogy az aranybányákat keressem fel, hol boltot nyitni szándékoztam. Mart. 15-én 1855. Eldorádo Countyba (egy megye neve)