Vasárnapi Ujság – 1855
1855-09-16 / 37. szám - A csóva története. Feleki Miklós 290. oldal / Balladák és genreképek
» 291 Azon vette észre, hogy a zsebe üres. Igaz még csak egyet intő példaképen Héjasfalva mellett fel is dűltek szépen. A legszebb nőt a faluban ki birja, Meg van ásva nyugalmának a sirja. Hej soha se hitte Csóva Soha se — Hogy az a szép kis menyecske, Annyira ne Szeresse. Jó ideje, hat hónapja talán már, Hogy esküszót zengett az a kis madár — Az övé rég — mégsem övé, Ez nagy baj! Hát még ha elmegy a hire Majd messzire — Lesz kaczaj! Bánatában, keservében iliyenkor, Megkérdezte a korcsmában hogy a bor! Férevonult egy szegletbe S gyakorta — Ha két kupa nem volt elég Hordatta még Rakásra. Részeg fővel, tántorogva hazament, Lármát ütött, ollyat mint egy regement. Elévette a szolgálót, Menyecskét — Egy lapáttal sorba verte Jó kedvébe Majd mindét. Szomorún telt az ősz, a tél Szomorúbban még annál — Mintha mindennap csak péntek Lett van Csóva uramnál. Hiába jött a tavasz is, Hiába jött a fecske — Szomorú volt Csóva uram, , Szomorúbb a menyecske! Mint az égő gyertya fogytak Egymásután mindketten — Egyiket az átok nyomta, Másikat a szerelem. Kártyavető vén asszonyok Koptatják a kilincset — Mendemonda babonáért Habsolják a sok kincset. Másfelől meg a notárus No de furcsa! hogy Csóva Pál ahányszor ilyenformán cselekedett, — annyiszor — Mindig kapott kétszer annyit Másnapra, Hogy kitől jó ez az áldás? Ki tudná más? Juliska. Egyszer meg is pirongatta Eleket, Ne tegye azt, ne bántsa az öreget, De Csóva is gyanakodott S egy este, A mint erről beszélgettek Egy szegleten, Megleste, Nosza rajta pernahájder gazfattyu, Megmutatom, szűk lesz neked a falu. Épen akkor jött a parancs Birónak — Törte fejét, kit csipjen el, Jó szerivel — Tirónak. *) Csóva mindjárt reá rontott panasszal, Kente fente birój markát aranynyal, Másnap este Kondor Elek Kötéllel — Elfogatott katonának, Katonának! Erővel. Csinál hamis levelet — Egy két köböl gabonáért Hazudik benn' eleget. Kártyavetés, hamis levél Semmit sem ér, nem használ — Mit a székely lány kimondott Esküvel — az szentül áll. Szegény Csóva harisnyáját Udvarhelyszék szabója Sem tudná már szűkre szabni, Bár mint járna ollója. Nem is mondok sokat róla. De ha Hargita szele, Utczán, vagy kint mezőn lenné? Messze szaladna vele. Hogy Juliska nem szereti, Nem csoda — azt beszélte Szájról szájra minden ember, Az ördög kicserélte. Megtelt a keserű pohár, Nem használt a babona. Haza jött a faluba egy Szabadságos katona. Amint ezt Pál meghallotta — Ugy megjed ijedtébe Nem tudom, ki tudott volna Lelket verni beléje. Hirtelen egy botot ragadt; Tarisznyát tett nyakába Tele hamupogácsával — Elindult a világba. Szegény Csóva nem gondolta, Hogy az átok úgy megfogja : Csóvává vált a határon, Ott láthatni minden nyáron. A ki mindent elvesztett, s nem remél, Kérdje meg csak a kakuktól meddig Meg kérdezte szép Juliska [él? Még tavai — Kakuk madár mond meg kérlek Meddig élek? Mond hamar. Kakuk madár mit sem felelt szavára, Mint a buta földekhez ért, Száz lépésre alig haladt — Tévedező pillantása Egy ijesztő rémre akadt. Ismeretes, a termet, arcz, Ismeretes, egész alak, — Ah! hiszen ez Csóva gazda ! Csak hogy végre megkaptalak! Neki rontott bősz dühében, Földre nyomta hevenyében — Azt sem tudta valójában, Mit tiprott le haragjában. Még jó formán meg sem pihent, Alig egy két párhajtásra — Előtte áll újra Csóva, Rá meredtek most egymásra. Ejnye kutya Hédervári! **) Megint utamba állottál ? Nem volt elég a fizetés. S épen ezzel mondta, hogy nem so-Meg is vetették az ágyat [kára. Jó puhán — Benne fekszik a szép asszony, Mint a liliom, Olly halvány. Lelke talán elszált volna már régen, S ott fénylene, mint egy csillag az é Ha kedvesét nem várná, ki igen, Most ott áll — Csinos huszár öltözetben, Agyánál. Régen várlak édes, kedves szeretőm, Hogy eljöttél végperczemre köszö Ne könyezzél, hadd el kérlek [nem. A sirász — Minden csepje szivemre hull — Meglátjuk tul, Még egymást. Útra viszem addig is szép emléked, Koszorúba fűzöm ott fent hűséged, Nem tudván azt meghálálni A földön — Koszorúdat majd az égből Szivárványon Leküldöm. A miért igy megraboltál ? Újra kezdte az izgágát Eldöngette újra Csóvát, S amint onnan felpillantott, Csóva már a tetőn állott. Nosza rajta! nem bolondság! Ennyi Csóva egy csomóba — Úgy terem itt szerte széjjel A sok Csóva mint a gomba. Katona volt, futni nem mert — Majd megtudná a regement. Dupla marsch az ebugatta, Azt értette mint regruta. Akármint himezte, varja — Még a tyúk is kikaparja, A gazságot,,igazságot így ismerjük a világot, Ennek is elment a hire, A határon tul messzire — Hatodnap délután hozták a fiukat, Kötelekre fűzve mint a zsiványokat. Mindenik után jött apa, anya, rokon — Búcsúztak egymástól, búcsúztak olly zokon. Egyik fiát, másik kedvesét siratta — A sok biztatásnak nem volt vége hosszú! Juliska az ablaknál volt, Bánatában szinte meghalt! Búsan szólt a harang, vecsernyét hirdetett, Csóva kapujából nézte a menetet — Szomorú a menet, annyi könnyező szem Nem volt a faluban, nem volt tán soha sem! Elek megállt szembe a Csóva házánál — S így szólt erős hangon a harangozásnál : Hallja kelmed Csóva! kelmed fogatott el. Verje meg az Isten mind a két kezével! Nyugtát e földön ne lelje, Még a madár is kerülje! A nép reá mondta, ki lassan, ki nagyon, Hogy szegény Eleknek igazsága vagyon. Csóva ijedtében összeroskad vala, Ha keze a zábén fel nem akad vala, Mikor harangoznak nem jó átkozódni; Mert az rendesen be szokott teljesedni. A harang is áment mondott, Utánna még egyet kongott. Harmadnap gyűlőre húzták a harangot, Soh'se hallott senki olly szomorú hangot! Összegyűlt a falu ifja és véne — Egymás után jött a sok sirató néne. Nem volt rokon, testvér, apa anya sincsen, Aki keseregne az elvesztett kincsen. Csupán a siratok sirnak olly keserves Hangon, mintha csak ők volnának keserves * Rákezdte kántoram a bucsuéneket, — Sorba állították a siró véneket, — Patyolat kendőben, bakacsin ruhában, A koporsó mellé — halottas pompában, Szépen elbúcsúzott kántor énekében, A falu népétől Juliska nevében. Megköszönte mindnek a jó akaratot, Mit a halott iránt éltében mutatott. Aztán elindultak, a legnagyobb csendben — Temetőkert felé legeslegszebb rendben. Temető kapunál a siratok serge, Ismét újra kezdte s fenhangon keserge, Nem sirt Kondor Elek: ajka harapása, Volt szivében a bubánat elfojtása. Messze honból jött ő reményteli kebellel — Ott viszik reményét halotti lepellel! Öröme az előtt egy világot átért — Most egy koporsóba mindene belefért! El is tették messze, le a föld mélyébe — Sirdombot emeltek reménye fölébe ! Egy magános óra néha többet használ, Jobban hat a szivre százezer vigasznál. Elek is azt hitte s még a temetőbe' Elvált a tömegtől, indult a mezőre. *) Katona újoncz. *) A halottnak közeli vagy távoli rokonát nevezik igy. **) Székely káromkodás. >