Vasárnapi Ujság – 1855
1855-12-09 / 49. szám - A magyarok Lombardiában. Dalmady Győző 395. oldal / Balladák és genreképek
és megnyomorgatta az óriási fürdős, ugy felkapja őt két kezére, mint a ma született gyermeket, leülteti s tetőtől talpig beszappanozza. Ekkor valami lókefefélét vesz kezibe s a reábizott árva testet irgalom nélkül ugy összekeféli, hogy szinte pattogzik bele a bőr. Ö ugyan azt állítja, hogy ez nem egyéb a bőr megtisztulásánál, én azonban ezt inkább a nyúzást megközelítő eljárásnak tartom, kivált midőn öltözni kezdve, a ruhának testemhez érése éles fájdalmat okozott, mellyet a fürdőszobának fojtó gőzében, forró légzetében és saját megfőzött állapotomban nem annyira éreztem. — Többször ismételt beszappanozás után, mellyben az embernek szeme, szája, orra, füle s minden porczikája bő részt veszen , először langyos vízzel önti végig , azután ismét bepólyázza s a külső szobába vezeti áldozatát a fürdős, mellynek légzete ekkor jégvereminek tetszik s a kimerült test az itt előre elkészített vigasztaló pipa és kávé mellé roskad. A bekövetkező alvás véghetlenül jól esik, bár részemről meg kell vallanom, hogy álmomban is folyvást üldözött a belém csimpeszkedő saskesely alakja, s midőn végre ettől menekülni igyekezve felébredek — a borbély állott előttem. Keleten a borbély nagy ember. A kényuralom alatt ő is kényúr a maga nemében, miután akkor végezhet ki bárkit, mikor ezen eszmét hasznos vagy kellemesnek találja. jDe bir is azután magas állásának teljes öntudatával. Cseppet sem valék tehát meglepetve, midőn borbélyom báj- és méltóságdús modorral csipkedte ki orromból az apró, szemöldeimből az ősz szőrszálakat s viseletében gyönyörködve, szinte feledem az okozott kint. Munkája végeztével csinos kis tükröt tart elém, hogy művészete tökélyét bámuljam meg. Alig ismerek magamra. Olly könnyű kézzel borotvált meg, hogy dőrének tartom azt, ki Törökországban maga borotválkozik. Állam olly sima, mint az elefántcsont, szemöldeim félkör alakúak, arczom s minden ehhez tartozandó olly csupasz, mint egy szép lány tenyere. Egészen megifjodtam. Öreges úrként jöttem ide s kalandos fiatalként megyek el és fogadom, hogy hegyesre kicsipett bajszom még a tizenhat éves nősziveket is tönkre teendi. A borbély komoly elégültséggel szemléli a javamra történt változást — én vagyok művészetének utolsó diadala se büszke reám. Talán még magam is az volnék magamra, ha a csúz nem bántaná jobb vállamat. Öltözzünk és menjünk. Hamed elhozza fejérnemümet, mellyet a fürdés ideje alatt kimostak, és egy lepedőt feszit ki előttem, hogy a közönség szemei elöl, mig öltözöm, elfedjen. Ő mindig nagy gondomat viseli és sokat tart reám. Gombostűnyi pelyhet nem tür meg ruhámon s a szobából kilépnem sem enged, mig szemembe nem nyomom kerek szemüvegemet, mellyet a törökök — a mint hallom — valamelly nagyon kitüntető angol érdemrendnek tartanak. Hamed vad arcza, magas termete, albániai öltönyei és fegyvereinek fénye sajátságos ellentétben állanak saját választású foglalkozásával. S most fizetésre kerül a sor. Fizetnem kell, amiért megnyúztak és megnyitottak. Lapos erszényem nagy szerencsétlenségére azonban Törökországban nem a tárgy értékétől, hanem attól függ a fizetés mennyisége, ki fizet? Már pedig a fürdős jónak látta azt, hogy engem „Beys Adé"-nak, mi méltóságos vagy nagy urat jelent, nevezzen s ugy meghúzzon, mint ezt London első fürdőhelyén sem tették volna. Öt pengő forint egy illy fürdőért kissé sokacska. Ennek Hamed szolgám az oka, mert ha ö,míg én fürdöttem, a külső szobai hallgatóságnak annyi nagy és csoda dolgot nem beszél felőlem, én is csak öt garast fizettem volna, mint a többiek. Ó Hamed! Hamed ! (Folytatjuk.) A magyarok Lombardiában. A nagyhírű Csepelben még állt az ünnepély, — A monda igy regéli s a monda most 13 él — A kard vértől piros még .... olly fáradt a sereg; S már lelke uj csatákon, uj harczon tévelyeg. A merre szem tekintett, minden legyőzve volt; Árpád erős hadának mindenki meghajolt : 395 Mellyért annyit küzdöttek , a hon megnyerve rég. De szól a hős magyarság : „előre! nem elég!" . . S a békés külhazára, mint gátat tört folyam, Félelmes fegyverével három sereg rohan. Félmilliót tesz épen a romboló csapat .... Láng s füst kigyódzik éghez a merre áthalad. A legkisebb a bájos Lombardiába vág, Előtte mint egy árbocz a hadduló Bogát : Bárdjával a hová lép csapást csapásra mér, Rettenhetlen hadával már Páviáig ér. De a mig a folyamnak ellen nem áll mi sem, lm egy hegy oldalában minden hab megpihen : Mellyet nem állított még útjában senki meg, A hős Bogát vitézzel ugy áll meg a sereg. Jövetelek hirére, ki vélök szembe száll, Négyszer nagyobb hadával Berengár, a király. Szól a király s szavában gúny büszkeség vagyon : „No majd csúfot teszek most a féktelen hadon!" . A meghökkent magyarság egy perezre visszalép, A mint előtte rögtön feltűnik ennyi nép : Hol vaskemény fejét egy kőszikla nyújtja fel Azon a kis hajónak utóbb is törni kell. S bármilly nagy is Bogátban a lángoló harag, Ajkán bármint repülnek az átkozó szavak : Berengárral legottan békülni kénytelen, Különben kis csapatja egy szálig elveszen. Ekkép lángzó hevében legyőzve ő magát, Az ellen táborába két férfiút bocsát : Hogy életben maradjon minden magyar vitéz, A nagyértékü zsákmányt mind visszaadni kész. De a roppant olasz had erősen összetart, S gőgjében nagy kevélyen lenézi a magyart: A megajánlt békéről álmodni sem kiván .... Boszú hevíti keblét olly sok dúlás után.] A megszorult magyarság még esküt is kinál, Hogy e hazába nem jő, mig a világ csak áll; De a királyt szavában mi sem hajlítja meg, S most rémítő haragra lobban föl a sereg. „Hah! hát ha nincsen élet, fogadjuk a halált ! — Földrázó ordítással mérgében igy kiált — Ha minden szó hiába , essünk dicsően el. Föl a véres csatára, kit hősi láng tüzel!".... S egy percz alatt az égre ezernyi kard vonul, A bajnokok szemében vad tüz világa gyul . A két vitézsereg közt a Brenta folydogál. Amott olasz Berengár, itt a magyar had áll. Az éj leszáll, s a földre sötét fátyolt bocsát; Bogát vezér a partra állítja kis hadát . . . Fel-felragyog kezében a kétélű aczél, Végig tekint csapatján és ajka így beszél : „Veszélyes helyzetünkbe nem gyávaság vetett, A balszerencse hozta reánk e végzetet; Magunkat itt megadni, halált kivánni tesz : Nem szebb-e, ha zajongó harczban talál meg ez? Mutassuk meg vitézül, hogy szittyavér vagyunk . . — Hatalmát félvilágnak mutatta már karunk, Melly mindig megsegitett, melly még el nem hagyott Ez ügyben is segitni Hadúr hatalma fog! j Meghalni szép hazánkért mi nékünk élvet ád; Becsületét a honnak megvédni föl tehát!" .... — A szó elvész a zajban .... a másik pillanat Már a zugó Brentában találja a hadat. Föl népeddel Berengár! hagyd abba lakomád, Korán van még megülni a győzelem torát; Ki békét kére tőled, most az reád megyen Vékony nád a szerencse, ing, hajlong szüntelen.