Vasárnapi Ujság – 1855
1855-02-18 / 7. szám - Egy kis barátságos szóváltás 51. oldal / Nyelvészet
51 Alig kezdett szürkülni, már mi túl voltunk a vizén, s midőn a helységünkbe beértünk, rá kezdtek harangozni, ugy szerettem volna megtudni, ki lehet az első halott az uj esztendőben, de senkit sem láttam, kitől megkérdezhettem volna. Alig vártam, hogy leszálljon kocsimról az uraság s én haza mehessek. Mikor haza értem, nem volt házunknál senki otthon, s el nem tudtam gondolni, hová lehettek, mikor ma nálunk lakodalom lesz. Átmentem Kővágóékhoz, az udvarban szétnéztem, de Mariskát sehol sem láttam , bizonyosan bent lesz — gondolám — a házban, majd hogy megörül, mikor váratlanul betoppanok. S mikor beléptem egyszerre majd lerogytam, azt gondoltam, hogy szemeim kápráznak, közelebb tántorogtam, de csakugyan igaz volt amit láttam . Mariska ott feküdt kiterítve Elhallgatott az öreg halász, de kényei megeredtek, s ugy sirt, mint a kis gyermek, nem mertem megzavarni fájdalmát, csak miután megtörölte szemeit, akkor kérdem, mibe halt meg Mariska ? — Azt mondták, a Dunába. — A Dunába hogyan ? — Nem győzött szegény leány várni, hát elém jött, s midőn még a vizén is át akart jönni, felfordította a tolongó jég ladikját, eleven volt ugyan még, mikor kifogták, de akkor estve meghalt, s az ő szelid lelkének szólt olly szomorúan az a kis lélekharang, mellyet akkor estve hallottam. — Hát azóta soha sem választott jegyest magának Gerő bácsi ? — De bizony jó uram választottam egyet, melly régen vár reám s nemsokára egybekelünk. — Ugyan kicsoda az a hűséges mátka ? — A halál, — szólt remegő hangon az öreg. Érzékenyen szoktam meg a sokat szenvedett öreg halász kezét, s távoztam; távozásomkor arra kért, hogy látogassam meg őt még többször is, s én megigértem. Néhány nap múlva halotti kiséret vonult végig az utczán, a koporsót senki sem áztatta kényeivel. Szegény öreg halász hűséges mátkája, a halál elvitte régi jegyeséhez, Mariskához. Pataky József: Szóváltás a „dalidé" fölött. I. Maradjunk a réginél! A „Vasárnapi Újság" f. e. 3-dik száma „Emlékezzünk régiekről" czim alatt, egy czikket közöl Jókai Mórtól, mellynél fogva táncz és tánczvigalom helyett dali és dalidés szavak lennének használandók ; s az állítást régi csángó és székely népdalokra alapítja. Nem tekintve arra, hogy egy elavult vagy használatlan szó divatossá tétele nyelvészeti szempontból a kutforrás közelebbi felmutatását szükségessé teszi : az ugyanazon czikkben felhozott alap hiányosnak látszik, mert : 1. mig egyrészt a dalt-táncz dalt betűkkel említtetik, mint régi csángó és székely népdal kifejezés , másrészt elfeledi J. M. ur, hogy a következtetés hibás kör (circulus vitiosus); mert, midőn a táncz szó mását akarja adni, a táncz-ot emliti, és pedig dali-táncz-ot, vagyis egy tánczot, mellynek sajátságát a dali közelebbről határozza meg. Épen mintha mondanók : váradi-táncz, csárdás-táncz sat. — A dali előszó jelenthet egy helyet, helységet, várost; — jelenthet dalt, éneket; — jelenthet daliast, harcziast; —vagy jelenthet egy nem igen ismert tulajdonságszót p. gyors, vig st. eff. — de nem tánczot, — mert akkor dali-táncz annyi lenne mint táncz-táncz. Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a magyar nyelvben tán egy szó sincs, melly mint fogalomszó (főnév) e-vel végződnék. Miért hát dali? — Az «-végzet általában csak a) közelebbi meghatározásul (melléknévképzésül) p. házi; b) rövidítésül p. fiu, fi; János, Jani; nekie, neki; kicsoda, micsoda, ki, mi, stb.; c) igetagul p. teszi, veszi, járni, — vagy d) ragos többes szám képzésül p. könyvei — használtatik. 2. A dali és daridó helyességét megengedve is, a philologia mezején merényletnek látszik a dáridónak abbéli származtatása. Mert — bár igaz, hogy nyelvünk hangcsere-rendszere (Lautschiebungs-System) még tudományosan nincs kidolgozva — nem találunk nyelvünkben példát, hol az „i" betű „r"-re változnék, sem példát, hol a „i/o" vagy „dö" végzet mint származtatási rag használtatnék. Mert a dó, dö végzetű szavak vagy gyökszavak p. lepedő, — vagy a gyök és egy más (mint dó, dő) rag eredményei p. fedő, adó, fogadó stb. A dáridó valószínűleg egy esetlegesen támadt szó, (vagyis a betűkben nincsen nyelvészeti lényeg.) És pedig a hegedű „dári, diri, duri, dori" hangjai utánzásából támadt megrövidített szó, melly egyszersmind kimutatni látszik, hogy a „dáridó" legközelebb jelentése zenés vigalom. Vigalom vagy vigadalom pedig olly időtöltés, hol minden jelenlévőnek vigadni lehet, ellenében azon időtöltéseknek, hol csak egyesek szerepelnek, mint a szinészeti vagy hangászati daraboknak A szokás és közbeszéd a dáridóval „tánczos" vigalmat kötött össze, mert a zenés vigalom táncz nélkül hiányos; mi azonban magában a szóban nem fekszik. Egyébiránt abban , hogy ha tán harczias őseink bérlokban nem tánczoltak volna is, hanem — más mint mulatságos czélbóli (tehát a tánczra vonatkozólag esetleges) összejövetelek p. győzelem, menyegző, áldozat stb. — alkalmával lejtették a magyar tánczot — semmi szégyelni való nincs. — Az előlegesen összehívott mesterkélt tánczvigalom — a bál — kezdetben őseinknél ismeretlen volt. Sőt még azt se lenne merénylet vélelmezni, hogy a táncz eszméje s nevezete sem volt ismert elődeinknél. Európába jöttökkor lehete nekik hihetőleg legelőbb a zene utáni lejtés eszméjére jönniök. A magyar táncz és zene sajátszerűségét aztán magyar hajlam és sziv hozta létre. A táncz név tehát fenmaradt. (Az ellenkezőt be kellene bizonyítani, mert ezért semmi vélelem nem áll fenn, amazért a mai napig divatos táncz-szó látszik kezeskedni.) S szégyen-e, ha egy elavult vagy ismeretlen, kétségbe vont, — és gyakran értelemzavaró szó helyett továbbá 13 az idegen szót használandjuk, melly történettanilag sem kárhoztatható? Mig nyelvtanilag helyesen felmutatott ó szót nem fedezünk föl, vagy mig a tárgy lényegét időszerüleg kifejező szót nem alakitunk, maradjunk hát a táncznál és tánczvigalomnál! Bécs, február 3-án 1855. R. Sándor. II. Ártatlan felelet. Szerkesztő ur engedelmével bátor vagyok ez általam előidézett farsangi nyelvészeti mulatságban részt venni. A mióta a vad dinnyét felfedeztem a Svábhegyen, s vakmerő valék e felfedezésemre egy egész uj dinnyészeti iskolát alapitani, a miért azután nagyon tisztelt hazánkfia Szontágh Gusztáv ugy megkötöze dinnye indáival, ugy elfogdosa üvegharangjaival s ugy körülsánczola melegágy tűztelepeivel, hogy ha csak mind a negyvennyolcz muskotály bombáját hozzám nem akartam vezetni, meg kelle magamat adnom életre, halálra; azóta megvallom, hogy még ollyan kősziklás tengerre ki nem csaltak, mint most a dalidóval; amiért előre is kinyilatkoztatom, hogy ha valamikép a nyelvészet zátonyai között töredékeny hajómmal megtalálok fenekleni, azon senki el ne nevesse magát; mert ülünk már ott többen is és nálamnál nagyobb és bölcsebb férfiak is, akik között én épen ollyan műkedvelő nyelvész vagyok, mint műkedvelő kertész, Szontágh és Encz háta mögött. Legelőször is azt kell kikérnem, hogy nagyon sok felfedezetlen sziget van még a magyar nyelv sajátságai között, a minek semmi összeköttetése a száraz földdel; sok ollyan még ki nem magyarázott különbség, ami semmi rendszerbe nem szorítható, semmi más nyelvbe át nem vihető; néhányat felhozok. 1. Az a bátorság, amivel a magyar nyelv igékből főneveket tud alkotni , nagy volt bennem a mersz és kevés a félsz, mikor találomra szavakat faragtam, lesz nekem ezért ne mulass és haddelhadd. 2. Egy sajátszerű időhatározó az igék alakitásánál, melly semmi nyelvben fel nem található, alakulásait adja a minus quam inperfectum (kevesebb, mint alig mult) és minus quam futurum (kevesebb, mint jövendő) időszakainak, nevezhetnők azokat a történhető és történhetett időszakainak; ez a szó a találom, aminek segélyével illyen időszakok állnak elő : megtalálom ütni, megtaláltam ütni, megtalálnám ütni, megtaláltam volna ütni , stb. (Kérem alássan : az ütni szó nem azért jutott eszembe, mintha verekedni akarnék). Ezek a formák általánosan használtatnak nyelvünkben és mégis sehol sincsenek nyelvtanainkban előhozva, mert azokat egyenesen a latin, vagy más idegen nyelvtanok mintájára volt szokás alakítani, s szerzőik nem gyötrötték magukat azzal, hogy egy a magyar nyelv sajátságaihoz alkalmazott nyelvtant szerkesszenek. Ha Czuczor nyelv- és szótára elkészül, abban bizonyosan mind ez eddigi fel nem ismert sajátságok megnyerendik illető szabadalmaikat. Hasonló észrevételre nem méltatott nyelvsajátságokra kell figyelmessé tennem a megelőzött czikk tisztelt szóját nagyrabecsült ellenvetéseinél. Szerinte a dali táncz-nál csak az egyik lehet főnév, a másiknak pedig kötelessége annak névmásul szolgálni, nem lehet pedig mind a kettő ugyanazon értelemszónak két hasonló változványa. Bátor vagyok azt állítani, hogy a magyar nyelvnek sajátsága, két főnevet állítani össze, mik közül rendesen az elsőben már benne van a másodiknak is az értelme; például a sok közül: asszony-ember, rigó-madár, mente-dolmány, meny-asszony, szolga-leány, kuvasz-kutya, stb. ezeket általánosan igy kettősben fogják be, pedig egyesben is ugyanazt fejezné ki az „asszony,