Vasárnapi Ujság – 1855
1855-03-04 / 9. szám - Ifjabb Ritka Péter uram életéből. Pálfy Albert 66. oldal / Elbeszélések és életképek
66 megbuktak, whig minisztérium állott elő,hol Palmerstonnak jutott a külügyi tárcza. Itt roppant munkásságot fejtett ki egész 1841-ig. E tizenegy év alatt Anglia külpolitikájában mindenütt Palmerston gyorsan felfogó és cselekvő, s mélyen beható szelleme működött. Az orosz túlnyomóság gyengítésére is már ez idő alatt tett erélyes lépéseket, azonban óhajtott szövetségesekre még ekkor nem talált. Külügyminiszteri hivatalát 1841ig viselte. Ekkor ismét a toryk kerültek felül, s kiszorították a whigeket. Palmerston is kilépett tehát a miniszterségből, s újra képviselő lett az alsóházban, hol fényes szónoki tehetsége, nagy tapasztalása s bő ismeretein kivül, különösen metsző gúnya és elmés ötletei által folytonos ostora volt a torypártnak. 1846 ban újra a whigek kezébe került a kormány rúdja, s ekkor Palmerstonnak ismét a külügyminiszterség jutott. Ezen magas polczon ült az 1848. év viszontagságai közt is, mellyek egész Európát rendiző eseményekkel töltötték be, s mellyek között gyakran tűnt fel itt-ott Palmerston neve. Ezóta merült fel nálunk is a „Pál mester" nevezet, a mint itt nevét elmagyarositák. Az európai zavarok lecsillapítása után állása az idegen kormányok irányában mindig nehezebb lett. S midőn III. Napoleon 1851. dec. 2-ki államcsinyját valamennyi kormány között legelső elismerte (a mi a két férfiú között létező barátságos viszonynak egyik kiáltó bizonyítványa), annyira ránehezültek a viszonyok , hogy kénytelen volt rögtön a minisztériumból kilépni s ismét a képviselői padon foglalni helyet. Utána két külön minisztérium következett egymásra, mellynek rövid életét Palmerston erős ellenzéke gyakran keseritette meg , mig az 1852 végén alakult Aberdeenféle minisztériumban ismét helyet foglalt, még pedig ezúttal a belügyi tárczát nyervén el. E vegyes elemekből összealkotott minisztériumnak is, a keleti ügyek mindinkábbi bonyolodtával, s a kitört háboru okozta ezer meg ezer nehézségek halomra gyűltével, végre megtarthatlan lett állása s 1855. január 30-án lemondott. A királynő, az országra borult súlyos pillanatokban több kísérletet tett egy erélyes minisztérium megalakítására, azonban óhajtott siker nélkül, míg végre magához rendeltek Palmerstont. Ez a beléhelyzett bizalomnak megfelelt, minisztériumot alkotott, mellynek elnöke ő maga, a még mindig friss erőben levő, vidám lelkű s a diplomatia ágasbogas utáin páratlan jártasságú 71 éves aggastyán lett. S most azt kérdi az egész világ : mi tévő leend az öreg lord Palmerston ? Ujabb Ritka Péter uram életéből. (Beszély.) Irta PÁLFFY ALBERT. V. Megmenekedett tehát a legközelebbi veszedelem tátott torka elől vitézlő Ritka Péter uram. És rohant előre, vakon, eszeveszetten, és kétségbeesve, mindadddig, mig hitte, hogy cselfogása észrevétetvén, utolérhetik. Azután pedig rövidebbre fogta a kantárszárat, csillapította lova tüzét, és buzgóságát, maga is lélekzetet von, s bokrokkal kerített rövid mezőben megállapodék. — No, édes lovam — szólt komolyan az állathoz. — Most adj jó tanácsot, ha tudsz. Ha valaha, most van szükségem valakire, ki okosabb legyen nálamnál. Én egészen rád bízom magamat, menj a merre tetszik, menj a merre szemed lát, vezesd uj gazdádat, ne tekintsd mi után jutottál birtokába, mert én már mindenből kifogytam, kipusztultam, megbuktam és árva lettem. A lónak megesett szive e panaszos beszédekre, s megrázván izzadó serényét, azzal mint jól biztató ígérettel tovább indult. Igy mentek ők kettecskén, olly vidéken, hol addig egyikök sem járt. Előbb kétkedve haladtak bizonytalan sorsuk felé, aztán busulások valahogy szelídült, fájdalmok köve lágyult, aléltságuk fagya kienyhült, végre szivökhez még a jobb remények sugarai is egy kis tolvajutat találhattak. Különben gyönyörű augusztusi nap volt, mintegy délutáni öt óra; a nap pogányul sütött a bérezek oldalaira, irgalom nélkül perzselvén a mezők kopár lejtőit, mig itt lent a völgyben a patakok fecskendve eső habjai, s a fák árnya alatt csillogó örök harmat, a jég forróságát kijátszák. Egyszerre azonban, midőn igy lépdelve baktatnának elő, tisztásabb helyen, hol pár kerékvágás s több lónyom az országutat jelölé, az utazók elé a sírráböl két lovas oláh terem. A ló visszahorkantott. — Igazad van lovam .... ezek rablók .... köszönöm a figyelmeztetést. Ezután Csillag lesz a neved , Filkó pedig legyen ki neked e dísztelen nevet először adá. Rövid csata kerekedék: a jámboreszű rablók csakhamar észrevették , hogy ezúttal embereket roszul választák ki : az első, karddal fonákul fültövön találva, azonnal leköszönt lováról, a másik pedig, midőn futásnak akarna eredni, karikás ostorral nyakánál fogva társa mellé rántaték vissza. Ugyan e pillanatban más oldalról is két lovas tűnt elő, kik az imént véghezvitt mesterművet távolról látván, tapsok között jövének az események színhelyére. — Helyes, dicső, pompás — szólt az öregebb — akárki vagy atyámfia, de ezeket emberül leteremtetted. — Három hét óta szaglálózunk e gazemberek után — folytatá a másik — s utoljára is, más akad rájok. — De kis öcsém — vevé fel ismét a szót az előbbi, s hol az idegenre, hol társára nézett. — Talán nem is tituláljuk meg mi illendőképen ezen derék uri ember személyét; mert a mint látom , ö kegyelme már különb emberekkel is kocsintott poharat, mint a millyenek mi vagyunk. — Mondasz valamit, bátyám, de hiszen majd engedelmet kérünk ifjú uramtól, ha több időnk lesz rá. Ezzel a két hajdú leszállott lováról. És oda menvén a rablók mellé, azokat szakértőleg megkötözék, miután az elájultat néhány oldalbadöféssel szerencsésen eszméletre hozták. Azonban a mi nemzetes ifju urunk, mit sem óhajtott volna inkább, mint innen minél előbb elszabadulni. Nem volt ő ollyan ember, hogy a dicsvágy kíntotta volna. Azért is mintegy próbául néhány mozdulatot jön, mint a ki már tovább menni készül. — El akar menni, nagy jó uram . . . ? — Igen, jó emberek, engem utam másfelé vezet. — De már annyit csak tegyen meg kegyelmed, hogy jöjjön be velünk Bánfi Hunyadra, s vegyük fel e gazemberekért a jutalmat, amit megérdemlettünk. — Micsoda jutalomról beszélnek ? — Idegen lehet az ár, ha nem tudja . Husz forint van ezek fejére téve : félóra alatt, ha jól megyünk, beérünk a városba, s hadnagy uram a pénzt az első szóra elönkbe olvassa. — Mondjak valamit kendteknek ? — szabadkozék tovább is az ifjú, ki az erdéli határokon innen, nem örömest találkozott volna hadnagyi rangban levő emberekkel. — Legjobb lesz, ha azt a húsz forintot csak ketten veszik fel kendtek. Lám a húszat olly igazságosan lehet kétfelé osztani, aztán igyák meg az egyik felét az én egészségemre, a másikat a magokéra. — Az nem lehet uram. — Ha kegyelmed nem jön velünk, ezek a gazemberek kimondják, hogy egy más harmadik fogta el őket, és mi csak a kész pecsenyére érkeztünk, akkor a pénz ott marad a vármegye kasszájában, . . . van jó dolgunk, hogy nem segítünk a Szamosba vizet hordani. E nagy ínségében az ifjú nem tehetett egyebet, minthogy ügyét ismét lova bölcs ítélete alá bocsátotta. És íme az okos állat ismét megrázta sörényét s megindult. — Te lásd Csillag — dörmögő fogai közt a lovag — mert te is megkeserülheted, ha hirtelenkedéssel rosz lépést találsz tenni. Mit használ a neked, ha az én fejemet Kászonyi Elek uram elütteti, te pedig újra visszakerülsz Verebes Lázár uram rabszolgaságába, a hámba? Légy hívem, karcsú Csillagom, s meglásd, a szolgálat nálam, annyi lesz , mint pajtásság velem.