Vasárnapi Ujság – 1856
1856-03-23 / 12. szám - András éje. Nyilas Samu 107. oldal / Költemények
mellyek a föld szinét seprik. Igy a zajtalan jótétek, emberi szemektől nem láttatva, tisztábban jutnak el a megfizető mennyei birónak széke elé. Te is , édes keresztyénem! igy szenteld meg böjtödet jóltevéssel, — akár nyilván, akár titkon , a mint azt szived sugalja. Lepj meg egy nyomorral küzdő családot alamizsnáddal. Indíts örömzajt a siralomházban , s azzal a legtisztább örömél vezetett saját szived kamarájában is. Hadd áldják nevedet mennél többek, életedben, halálodban. És most halljunk még egy ide illő példabeszédet. Épen nagyhét folytán történt, hogy X. városkában egy tehetős öreg atya végelgyengülését érezvén, még életében három felnőtt fiai között minden javait elosztotta. Csak egy drágaköves gyürü, — nagybecsű örökség az ősöktöl, — maradt még fón elosztatlan. „Ez a gyürü (igy szólt az atya) azé legyen, a ki közületek e lefolyt böjti napokban a legszebb keresztyéni jó cselekedetet vitte végbe." Mellyre a legidősbik fivér mindjárt igy szólalt meg : „Atyám! egy ismeretlen ember rám bizta kincsét minden tanú nélkül, s én azt neki hiven visszatérítettem. Nem volt-e ez dicséretes cselekedet?" „Fiam (úgymond erre az atya), ezzel te csak azt tetted, amivel tartoztál annak. A tény nagyon jó, de még nem nemes." A másik fiú így szólt : „Nemrég utazván, egy kis gyermeket vizbe esni láttam áradáskor, én őt gyorsan kiragadtam és a gyermek életét megmentettem; — egy egész falu népe bizonyságom." De az öreg atya erre így nyilatkozott : „Te is azt tetted, a mivel egymásnak mindnyájan tartoznak, mint emberek." — Hanem a legifjabbik testvér ekképen szólt : „Atyám! te egykor engem ugy oktattál, hogy — midőn valakivel jót tettünk, — arról többé nem is kell emlékeznünk; — azért én, bár még annyi szép tetteket vittem is végbe életemben, még sem fogadhatom el a gyürüt és nem akarom megszégyeníteni bátyáimat." Mellyre az atya imigyen mondá ki az Ítéletet : „Oh ! én tudom, fivéreid nem irigylik szerencsédet, — tied a gyürü; mert valódi nemes tettet az visz végbe, a ki titkon tesz jót a szűkületekkel." Edvi Illés Pál: András éjszakája. NYILAS SAMUTÓL. Megfehérült a föld, leesett az új hó. Nagy András udvarán kocsizörgés, hű . . . hó. . . . Nem csuda — mert holnap ugy is András napja. De ő nem a napját, az estvéjét tartja. András a faluban okos ember volna . Sőt hogy az is bátran elmondhatjuk róla: Gazdag ember mellé — szép selyem juhnyája, S csépeletlen van még egy kazal búzája. Pinczéjében sok bor, közte nincsen lőre, Egy pásztort fogadhat annyi a szőlője. Szent György éjszakáján talált egy üst pénzre, Ugy mondják — s elhiszszük a sok szóbeszédre. Nem nagy dolog tehát, neki látnfári Egy kis vendégséget illyenkor csinálni : Sok a jó embere, sokan megkeresik, Sőt András napját már jó előre lesik No de ez a dolog most ne jőjön szóba, Mivelhogy az nem is ide való volna, És ha már így hozta az idő magával, Ismerkedjünk tovább Nagy András gazdával. Nem fiatal már ő — még nem is vén épen, A lovat megtudja most is ülni szépen, Huszár volt, mutatja izmos karja, válla — Melly az ágyutűznek még most is kiállna. Irigyei ugyan — kik vannak nagy számmal, S kik beszélnek róla rágalmazó szájjal . Ráfogták, sőt mi több rég is elpengették, Hogy őt akkoriban bakancsosnak vitték. Akármi volt mindegy, elég annyit tudni. Gyalog katonának még nehezebb futni. S nézze meg akárki, millyen szálas ember! Tömött a szemöldje, bajsza mint a kender Igaz, hogy a képe már egy kissé ránczos, Valamint a dolmány rajta paszomántos : Épen künn áll benne, füstöl a pipája, Kevés még a vendég, tán azokat várja? 107 Vagy mit is beszélek? — már tele a szoba, Némellyik le sem tud már ott ülni hova. Ej dehogy nem, hiszen a kemencze meleg, Elhúzódik mellé majd a gyermeksereg. ,No bizony! . . . gyermeknek suton még a helye, Édes komámasszony! ne gondoljunk vele." Ezt a szót egy vidám éhes nő intézte, S kapott mindenkitől jóváhagyást érte. Hanem a szó csak szó — s egy baj volna semmi. Csak hogy egymagában ritkán szokott lenni : Hát majd a czigányok vájjon hova férnek ? Kis szoba e mégis ennyi sok vendégnek. . . . A pitvarban kivül hideg van, hogy ottan Hegedülhetnének jó kedvvel, nyugodtan. Pattan a húr, s a kéz a vonón megfázik, S azt mondja a kontrás — „Biz ő nem kontrázik.". . . És ha már kimondta a szót — meg is tartja, Úgy ismerik többen, hogy szótartó fajta . Aztán száma pusztán három a bandának, S ha a kontrás elmegy, ketten mit csinálnak? „Csak hamar, ha már itt vannak a czigányok, — Adták a tanácsot az eladó lányok — Tegyük ki az asztalt, melly ott van középen, Ugy még tánczolni is lehet félni szépen." ,Megálljatok kissé .... ha még ne vigyétek, Vonjátok rá inkább ezt a terítéket . Rakjatok fel tányért, a vacsora készen, Még ugyan a pulyka nem sült meg egészen." Ezt a háziasszony Sára asszony mondta, Kinek a konyhára volt még eddig gondja. András a férje is rég nem volt már itt benn. Üveget töltöget a pinczében ott lenn. — Hordják már az ételt .... mennyi mindenféle! Még mogyoró is van, mit eltettek télre : Hát a sütemények, bor, pecsenye minden ! Ehetnek ihatnak a vendégek ingyen. Mi tűrés, tagadás — jól hozzá is láttak, Fenekére nézvén a pecsenyés tálnak. A köszöntés szinte tartozik a rendhez, Mondván — „Uram uram szólok kigyelmedhez!" S cseng a pohár .... a tust húzzák a czigányok, S melegedni kezd a bunda immár rájok, Okét is hevíti a bor, s a sok „éljen," Ki birna most velök? húzzák nagy kevélyen. Ekként menne tán ez éjfél —, vagy viradtig, De a fiatalság mit csinálna addig? Azt az étel, ital meg nem elégíti, Ha csak a bokáját tánczra nem perdíti. S akad egy jó ember — az ifjak barátja, A ki mind ezt sejti, a ki mind ezt látja; S indítványba hozza tanult emberséggel, ,Keljünk fel, had hordják már az asztalt széllyel. És hatása van a nyájas, szíves szónak, Nem szabad pihenni már most a vonónak .... Talpon a legénység, repül mint a héja, Csörög a sarkantyú, cseng bong réz taréja. Gyönyörűen fordul, gyönyörűen járja Az a kék pántlikás András gazda lánya : Van is rá figyelem, vagyon rá tekintet, Könnyebb a legénynek, ha csak felé inthet. Legtöbbet tánczol ő egy sugár legénynyel, Ki a czigányokhoz el-elfordul pénzzel; Irigyli a többi a szerencsét tőle, S az asszonyok titkon suttognak felőle. Nem így a szögletben borozgató vének, Az illyen dolognak már oda sem néznek. Gondjuk vagyon nekik inkább a pohárra, Köszöntgetvén nyájas szavakkal egymásra.