Vasárnapi Ujság – 1856
1856-03-30 / 13. szám - Hogyan keletkeztek Magyarországon a várak? Szokoly V. 110. oldal / Elbeszélések - A drégeli varga. Ürményi 110. oldal / Költemények
A drégeli varga. Régen ostromolja Ali Drégel várát. . . . Régen érzi a magyarnak Öldöklő csapását. Boszankodik szörnyen Dúl, fúl haragjában, Hogy e kis vár olly sokáig Áll az ő urában. . . . — Uram Ali basa Törökök vezére, Mit adnál ha lesimulna Homlokod redője? Beköszöntött a nap A győzelem napja, Amikor a varga diját Olly busáson kapja. Megjelent a várban. . . . És mindenki látja Az örömtől mint piroslék Mind a két orczája. — Uram Ali basa Törökök vezére! Amint látom, elértél a Győzelem végére, Tekintsed ez irást. . . . .... Annyi aranyat kapsz A mennyi bőrödben elfér — Ha a várba juttatsz. . . . Ha kezedbe adnám, A győzelem kulcsát; Ha felfedezném előtted Drégel titkos útját. . . . Régólta ismerem Már én e vidéket. . . . Apám hagyott rám illy titkot S varga mesterséget. — Jutalomból tőlem Annyi aranyat kapsz, A mennyi bőrödben elfér — Ha a várba juttatsz. Te elérted czélod, Hogy érjem el én is. . . . Megegyezni mindkettőnknek Igazság, — meg szép is. — Fogjátok meg tüstént Húzzátok le bőrét, Töltsétek meg szinaranynyal Az alkuvás szerént. És a varga bőrét Lehúzták azonnal. . . . Megtömték a tetejéig Gömbölyű aranynyal. — Megjárta a varga A mért hazát árult. . . . Tanuljanak gonosz szivek Gonosz példájáról. Ürményi Lajos: Áll az alku köztök. . . . Tetszik a vargának. . . . Ennyi aranya nem volt tán A magyar királynak. . . . 110 gazda, már veszteségben van, mindent kövessen el azért,hogy bár kisebb téren de teljes aratást nyerjen, tökéletes s igen jól táplált marhát tartson. A nyári és téli istállózás segédeszközeiről futólag értekezvén, futólag csak, mert miket itt elősorolok csak főbb vonásokkal előadott vázlat inkább mint kimerítő valami, de méltóztassék szíves olvasóm s bírálóm meggondolni, hogy egy pár íven, dolgokat mellyek rendes kezelése köteteket vehetne igénybe, előadni csak futólag, csak vázlatban lehet. — Szolgáljanak az előadott sorok inkább gondolatébresztésül, sokal többet olvasni, tanulni, s ha csak ennyit értem is el, eléggé megfejtettnek hiszem feladatomat. Szóljunk még néhány szót általában az istállózás külső kellékeiről. A nyári istállózás főkellékei : a) Hogy az istálló elég tágas, szellős és tiszta legyen. b) A barom naponta szabadban mozogjon vagy sétáltassák, vagy mint érintem, elkorlátolt helyen töltsön néhány órát. c) Ha luczernát vagy herét etetünk, a marha etetés előtt itattassék, soha fülledt herét ne kapjon, de ha kivihető nedveset se, kivált kezdetben; szükséges a hereneműeket szalmával keverni, s egyszerre sokat soha a marhának ne adjunk. d) Minthogy a legnagyobb gond mellett is megeshetik, hogy felpuffad a karom, tartsunk kéznél rendesen porrá tört oltatlan meszet, légmentesen elzárva üvegben s puffadáskor azt adjuk vízzel keverve a beteg állatnak. Hasznos ellenszer a kőolaj is, valamint az aludt tej, érett sajt is, és a kristély. Végesetben alkalmazandó az úgynevezett trokár, melly egy hüvelylyel ellátott hosszú tőrből áll, mi a barom bal horpaszába a csipő vég oldalcsont között beszúratik, s a tőr kivonatván a benn maradt hüvelyen át a levegő kitódul s a marha megmenekszik. — Vagy az úgynevezett gyomorszivatyu, melly egy guttaperchából készült cső, melly a beteg marha torkába nyomatván, az összegyűlt levegőnek utat nyit, — mint ezt gróf Zichy Edmund ur legközelebb a gazdasági lapokban előadta. — Nehogy gazdatársaim a luczerna s hereetetéstől visszariadjanak, tapasztalásból merem állítani, hogy ha kellő gond és figyelem fordittatik kivált kezdetben a herenemüek takarmányozására, a fölpuffadás a ritkaságok közzé tartozik. — Nekem, jóllehet 3 év óta etetek leternát tehén és ökörrel egyaránt, még egyetlen esetem sem volt a fölpuffadásra. (Folytatás következik.) Hogyan keletkeztek Magyarországon a várak ? (Beszéli egy jó régi krónikás.) (Vége.)' Pünköst után való negyedik vasárnapon István uram, miután reggeli eledelét magához vette, — mi állott tyukhúsból, fehér buzaczipóból és egy kancsó szekszárdiból, — igen jó kedvben volt. „Ugyan, légyen kegyelmed irántam azon emberséggel, hogy szólitaná be a fegyverhordozó legényemet s egyúttal ha meglátná valahol azt az én László fiamat, oktatná néminemü képen azon tisztességes rhetorikai figurákra, miket módos legénynek lányos háznál usuválnia kell, hahogy becsületet akar vallani," — szokta meg e kegyelme jó István uram. A fegyverhordozó legényt, kit Pisztráng Mártonnak hittanak volt, a torony bejáratánál találtam, mellynek ajtajára az Istentelen gazember egy ártatlan köregeret szegezett volt fel csupa privát passióbul. Ö kegyelmét László úrfit pedig ott leltem szobájában mellynek erkélye a Sajó vidékére nyilt. „Mit fabrikál ott édes fiam azon a pergamenen nádkalamussal?" — kérdem tőle, a mint meglátnám, hogy egészen belé temette magát íróasztalába. Mire a fülhegyig elpirulva akadozó szózattal felele : „Kegyelmednek már csak megvallom, hogy levelet akartam irni, de látom, nem megyek vele semmire. Tovább tanultam forgatni a kardot, gerelyt, mint a kalamust." • „S kinek szólana az a levél?" „Ha gyóntat, megmondom , hogy Ilméri Ilonnak." „Ilméri Ilonnak?!" „Nos, van abban valami csodálatra méltó dolog?" „Csepp sincs, édes fiam. Hanem mégis haszon nélkül való most a levélírás, mikor kegyelmetek személy szerint fognak elmenni házhoz nézni, s hahogy Isten ő felségének tetszik, meg is kérni az uri kisasszonyt." „Mit beszél Bertholdus? . . . Mindezt nem hihetem." „De ugy van. Azért is készüljön kegyelmed, hogy két óra múlva útra kelhessen." Ezzel magára hagytam az úrfit s visszamentem jó öreg uramhoz, ki már belé vetette volt magát a jóféle prémes uti köntösbe; maga elé hivatta Ripök Ézsaiás uramat, a castellanust s lelkére kötötte vala,hogy addiglan, mig ö tova jár, viselje gondját a várnak s vigyázzon a rendre, békességre, mint a két szeme világára; ne is ereszszen be mást a castellumba, mint Ferencz úrfit mind kíséretestül, hahogy jöni talál, mint ígérkezett. Ezután az elővezetett paripákra ráült István uram, László, és a kiséretük. Pisztráng Mártont, mielőtt elindult volna jól össze-vissza szidtam a böregeren elkövetett crudelitásáért. Vigyorgott az istenadta, azt hiszen, nem nagyon fog rajta a szó. A mi korunkban készítenek ugyan a kerékgyártók ollyatén instrumentumot, minek hintó a neve, s miben ülve igen kényelmes utazás eshetik, mi magyarokul mégis csak inkább járunk lóháton; asszonyaink is emberül megülik a lovat s a hintálódzó machinát hagyjuk tisztes matrónáknak. Ilméri Pál uram minden háznépestül Ilméren lakozék uri várában, Nyitra folyó mentében. *) Mikorra István uram fiastul oda érkeznék, azon vette észre, hogy a lányos házhoz ugyan járnak ám igazában a házasulandó férfiak; tett is László kemény fogadást hogy ha Ilont nem kapja feleségeül, kámzsába öltözik. Szintén kerökül valának ezen idők szerint Ismérváron Szécsy Miklós uram, ki azonban, miután Jolántól, és az apjától kosarat kapott, rövid szerivel visszament Lajos király seregébe, mellynek egyik vezére vala. Hanem Svorotnoki Lengyel Péter uram, derék hős vitéz, és koromfekete bajszú, rövidre nyírott üstökű uri ember több szerencsével bírván, még uramnak ott létében tartotta meg lakodalmát a szép Jolánnal. A nagy lakmározások, és mulatozások után, mik három nap, három éjjel tartottanak, sok hímezés hámozás után ráadta fejét öreg István uram, hogy beszólana Ilméri privatus szobájába, mikoron őt magánosan találná. Csakugyan magánosan volt Pál uram ő kegyelme. Kerek diófa asztal mellett ült magas hátú öregszékben; hosszú ősz hajzata középén kétfelé volt választva, és lesimítva szépen, hogy leért egész a vállaira, hátul pedig össze volt fogva teknősbéka fésűvel, mi ollyatén kinézést adott neki, mint a bölcs Colomannus király idejebéli ősöknek. Mostanság már minden emberi lélek rövidre nyírott hajzatát s csak a harczviselő férfiak hagyják meg üstököket hosszan ; ha ki pedig irtódzik az olló élétől, az haját két-két fonadékban viseli vakszemei fölött. Imént beszéltem, hogy Pál úr az asztal mellett ült, de azt el *) Ismér mainap Ürmény Nyitramegyében. Az Ilmériek a most is elő Ürményicsalád elei. — Budai : Polg. lex. II. köt :