Vasárnapi Ujság – 1856
1856-04-06 / 14. szám - Egy férj a fővárosban. Losonczy 118. oldal / Költemények
118 ezer lábnyira nyúlt a középtenger szine fölé. A mint a hegy keleti oldalán lefelé szálltunk, havazni kezdett s az éjkeleti szél olly dermesztőn fájt, hogy lovainkról leszállnunk s utunkat gyalog folytatnunk kelletett, csak hogy igy járás közben kevésé felmelegedjünk. A tengerről kelő éles szél fugalma lassanként elűzé a teli holdat sürü fátyolként leplező fellegeket, s azon pillanatban, midőn gyönyörű ezüst korongja a felhők közül kiválva, szelíd ragyogványával a hegyoldalakat zománczolni kezdé, karon ragadott vezetőm s hidegtől dermedett ujjával egy a Makmel nyugati oldalán sötétlő erdőfoltra mutatva felkiáltott : „Nézz oda frank! ím a czédruszok!" Feléjök fordítottuk azonnal lovaink kantárszárait s egy órai fárasztó ügetés után a szétszórt szikladarabokkal borított göröngyös téren keresztül a czédruszokhoz értünk. A világhirü erdőcske a Libanon nyugati, vagy helyesebben mondva a Makmel délnyugati oldalán fekszik e hegyoldal legmagasb majdnem 6000 lábnyira felnyúló pontján, tágas üszalaku völgyben, mellynek oldalain juhok s kecskék számára legelőül szolgáló gyérfa terem, de mellyen e czédruszokon kivül egyetlen szálfa, vagy a legkisebb bokor sem találtatik. A czédruszokat környező vidék kopár, elhagyatott néptelen magány; az emberek szétszórt lakói csak félórával alantabb azon gyönyörű völgyben kezdődnek, melly egész Tripoliszig levonúl s mellyben szelíd éghajlatukról s gyönyörű fekvésükről hires Eserre, Kannobim és Éden falvak találtatnak. Különös, sajátságos érzelem, szent borzadálynak mondhatnám, fogta el egész valómat, midőn a teli hold s a kitisztult csillagos ég csendes világánál a czédruszok setét árnyékába léptem s paripám kantárszíját a legelső czédrusz törzséhez kötöttem. lm itt álltak előttem az ős szent fák, magas álláspontjukról ezred éveket látva kelni s elmúlni, népeket támadni s országokat veszni, mellyek álltak, midőn bölcs Salamon Israel Istenének emelé e földön az időben egyetlen templomát, mellyek zöldeltek, midőn Zenóbia a szép és szerencsétlen királynő Palmyra fejedelmi városában osztá parancsait, s mellyek viharos századok részeit túlélve most is állnak, élnek s zöldelnek, midőn a szegény arab rongyos viskóját a nyalka korinthi oszlophoz támasztja. Be sokról szólhatnának ők, lombjaik susogásában tán egymásnak regélnek régi idők, régi dolgairól, csakhogy a messze hazából e tövükhöz zarándokolt idegen nem érti azon nyelvet, mellyen egymással szólanak. — Az egész czédruszerdőcske sziklás, meredek halmon emelkedik s legfeljebb három vagy négy száz szálból áll, mellyek részint egy elpusztult terjedelmes erdő maradványai, részint a kihalt ősök ifjú, legfeljebb néhány százados ivadéka. A czédruszok kora különböző. Legtöbbje alig néhány századnál idősb, néhányan ezer évesek lehetnek, mig tiz felette vén s ezek között ismét heten mind korra, mind sajátlagos rendkívüli alakjukra nézve felette érdekesek. E hét ó-czédrusz már csak kemény kéregből áll, mellynek életereje táplálja s tartja fenn a növényvilág ezen hiresedett pátriárkáit. Korukat teljes pontossággal ugyan meghatározni nem lehet, az évgyürük láthatók nem lévén, ha azonban tekintetbe veszszük magasságukat, kiterjedésüket, a sziklás száraz földet mellyben gyökereznek s viharoknak kitett fekvésüket, méltán állíthatjuk, miszerint két- vagy háromezer évet meghaladnak. E czédruszokat alakjukra, termetükre nézve szépeknek tulajdonképen mondani nem lehet, de annál tisztesebbek. E vén fák a földtől négy-öt lábnyira több ágra oszlanak, a rövid törzs kerülete negyvenöt bécsi láb. A Libanon czédruszai körülbelül ötven lábnyi magasak s a legvénebbek a halom csúcsán éjszakról délre állanak; négyen közülök azon szabályos négyszög szögleteit foglalják el, mellyben tanyáztunk s hol a reám nézve örökre feledhetlen éjszakát töltöttük. Alig hajnallott s már mindannyian talpon valánk, mindenekelőtt még egyszer s most figyelmetesben néztük s mértük meg czédruszainkat. A legnagyobbak törzse már csak csupa kéreg volt, mindamellett dús és üde lombozattal bírtak, sőt mi több, épen a legszebb virágzásban voltak. Ezredéves virágos fánál lélekemelőbb, életteljesebb látványt képzelni alig lehet, — s e virágzás világos jelensége annak, hogy még nem egy század kelését s múlását fogják kitartani, s nem egy nemzedék sarjadéka fog lombjaik árnyában fáradalmaiból kipihenni. A czédruszoktól pompás kilátás nyilik az előttünk fekvő halmakon keresztül egész a Középtengerig, honnan tiszta időben a fehér hegyoldalon a kis czédruszerdő sötét pontnak látszik. A czédruszerdők teljes nagyszerűségükben azonban nem itt, hanem Afrikában az égtartó Atlasz éjszaki hegyoldalán főleg Algier tartományban láthatók. — Gillotin (olv. Zsilloten) franczia parancsnok volt az első, ki 12 mértföldre Setif városától, Csebel Aligán járásban nagy czerduszerdőre akadt, honnan Uled-Ali-Ben-Szabor törzsbeliek a szükséges épület és hajóját hozzák. Gillotin a gyantás törzset a közönséges fényűtől azonnal megkülönbözteté, de maga sem gyanítá, hogy ezek a czédruszok fajához tartoznának. Az Algierba küldött s itt szakértők által megvizsgált ágak és tobozoktól csakhamar libanoni czédruszoknak ismerék. Ez idő óta a frank katonaság évenként meglátogatja a diebelafgani erdőt, mi által e nevezetes növénynek s természetének közelebbi ismerése nagyban elősegítetett. Algier közelében Benih-Salahnál is Blidától keletre, gyönyörű czédruszerdők fedeztettek fel. H. Egy férj a fővárosban. Az én szerelmes nőm galambom Mégis gyönyörű szép alak. Milly drága ő nekem , kívülem A mindentudó tudja csak. Nem is lehet fogalma másnak Arról, csak én érezhetem. — Kivált: midőn újévvel értté Azt a sok kontót fizetem az én Könyvkontó tán? — dehogy nem Mulandó kincset nem szerez, Az olvasás sem szenvedélye. . . Kedvenczemért is lenne ez ? Hisz a könyvet megrontja a moly, Kell, hogy eszével érje föl. — Hisz tudjuk azt, hogy meg van írva Régen , hogy a „betű megöl." Fölösleges czikk lenne nála íróink költőművei. Hiszen ha társi összejönnek. Maguk is tudnak költeni. Kávé közt délután naponként, Mint gomba a mező gyepén , Terem bőséggel a — koholmány . . Vagyis akarám költemény! Szívképező beszély — s regényért Mért volna pénzt hajítni ki? Az élet úgyis olly regénytár, Hol ingyen olvashat kiki. Aztán régente „Svártigámot" * Olvasgatá mint kis leány. . . Elérte így a ne továbbot, Miért olvasna ezután?! . . . Talán hát gyógyszertári kontó ? — Dehogy ... az én szerelmesem Mint makk . . . megtestesült egészség Sohasem feküdt még betegen. Gyöngélkedésre melly mutasson Nincs rajta semmiféle jel. Ha minden olly ép volna, mint ő : Az orvos éhen veszne el! De gondot is visel magára. De őrzi is kényes tagát Konyhára nem megy ... a dologban Sohasem szakasztja meg magát. Bölcsen hisz a kétkezi munka Okozni izzadást talál. Az izzadás szül meghűlést, ez Hoz kholerát — s kész a halál! . . Szép hölgyek! föl vagyon csigázva Tudom kíváncsiságotok, S türelmetekkel visszaélek, Ha még tovább kell várnotok. Felhívom hát az árjegyzéket Hadd tárja föl mit is fedez. Hanem— köztünk maradjon a szó. . . Másként halálom lenne ez! . . . Itt állanak m! hosszu renddel . . . Elül mindjárt a piperék , j Na életből tette a kiíró, Ez tőle, mondhatom, derék ! Hisz úgy van, ez az emberek közt A nagy világon szerteszét. . . . Előre tolja a piperkőcz Frizérozott, üres fejét! ! Tovább tovább. . . áh!. . . itt ezennel Bókot csinálok, köszönök. Itt vannak a selyem czipőcskék. . . . . A finom atlaszöltönyök. . . . Az a sok ékes divatos sál, Virággal halmozott kalap. . . . A csínos Jaquemare-féle keztyűk. . . . Summarum summa : száz darab! Végtére ... itt leghátul állnak Azok a drága ékszerek. (Itt is világos a hasonlat, S az emberekre ismerek.) Arany függők,. . . gyürük,. . . keletgyöngy Gyémántos hajtű,... karperecz Ah, mintha csengne a fülembe : No te szerencsés férj lehetsz! Az ám...de milly szörnyű szerencsés! Nem is birom kimondani. . . . A boldog férjnek illy esetben Legjobb, ha zárvák ajkai. A hallgatás, úgyis szokásom, Van benne rég gyakorlatom. . . . S millyen bölcsesség rejlik ebben : Azt csak csupán én tudhatom! Mert jaj nekem, ha estve, ollykor Lepattan számról a lakat, És lágy érzékeny hangnyomattal Ejtek hozzá illy szavakat : Fogy, édes nőm, szűk birtokom, mint— Szaporodnak az ékszerek. . . . ha így megy : koldusbotra juthat A sok szegény apró gyerek! Lőpor gyanánt fellobban ekkor. . . . Szól sírva , mért is vettem el, Illyen paraszt gorombaságot, A szobalyány sem érdemel. . . . Épen bál napja van . . . tetőtől Talpig legott putzban terem. . . . Az ajtót dér-dúrral becsapja, Belé szintúgy reng a terem ! Ezen tragikomédiácskán Hajamnak szála fölmered, . . . De csak hamar óh béketűrés! Itt is csodát tesz gyógyszered. . . . S ha végre virradóra megjön : (Mert jöttél nyugtalan lesem.) Kérdem szelíden : hogy mulattál Szerelmes. . . drága . . . kedvesem ? Losonczy. *) Régi elavult regény neve.