Vasárnapi Ujság – 1856
1856-04-20 / 16. szám - A két Bikk. Filep M. 135. oldal / Elbeszélések
135 nek fogalmaik,vágyaik ugyan vannak s lesznek az élet kényelmeiről,se megszerzésökre hibázik a legszükségesebb valami — a pénz. Mennyi természeti józan ész, elmésség nem rejlik sok fiatal emberben, kit szülei kasza kapa kerültetésből iskolákra küldtek, s ott több ezer forintot reá költöttek, s most hon ül és szivaroz, mig kis jószágát pióczák zsarolják, mert a felszerelésre pénze nincs, sőt ha volna is, elszánt akaratja nincs. — Milly jeles erőművész, kovács, asztalos nem veszett el ebben a fiúban, de mesteremberré hogy tenné fiát egy birtokos, kinek még praedicatuma is van. És mind ennek nem a hiuság-e szülő oka, melly a társaság minden rétegeiben egyiránt rágódik. — Sokan, hogy haragusznak a mágnásokra mert büszkék, holott nem látjuk épen e gőgöt, legalól kezdve mindenütt. — A féltelkes polgár lenézi a zsellért, a 1/2 telkest az egész telkes, a 100 holdas birtokos a kisebbet, mig a 100 holdasat a nagyobb birtokos, s igy föl a végtelenig, — bizony sokan meglátják a más szemében a szálkát, mig magokéban a gerendát sem. Legyen azért egyszerű és takarékos mind az ki gazda, hagyja a fényűzést a városok pénzes embereire, s minden fillérjét mellyet megtakaritott, fordítsa gazdasága emelésére. Ha vetélkedni akar, vetélkedjék nem czifra ruhák, hosszú ebédek és vacsorákban, hanem vetélkedjék szorgalom és iparban, vetélkedjék nemes tettekben, vetélkedjék hazaszeretetben. Szép és nagy hivatás az, mellyre hivatva vagytok gazdatársaim, ha hivatástokat betölteni akaratotok, értelmetek s kitartástok is van. — Egy ország, ez az ősök vérétől annyit áztatott drága hon fölvirulása függ tőletek. — Hiszen nézzetek a külföldre, avagy Badent, Schweiczot, Belgiumot, a Provencet, Lombardiát, Hollandot, Würtemberg egy részét, Szászországot sőt Angliát is tán a nagy birtokosok varázsolták egy viruló édenné ? óh nem! mind az a kisebb birtokosok szakadatlan szorgalmas küzdése nyomán virult föl. Fel hát férfiai a kisebb birtokoknak emelje, bátorítsa keleleteket szép hivatástok érzete; ipar szorgalom és takarékosság, értelem és a szép és jó iránti fogékonyság legyen a jelszó melly alatt izzadtok, higyjétek el homlokotok minden veritékcseppje, melly alá hull, háladatos földet fog öntözgetni. Mert e földből saját jóllétetek, gazdagságtok fog kevés évek után fölsarjadzani. A két Bikk. Elbeszélés 1590-ből. (Vége.) Paraszt-Bikken, nem messze a templomtól, kiszáradott vén ákáczfák között állott egy rozzant kis ház. Nagyon lyány ágon látszott lenni az egész épület, mert falait czölöpök óvák a kidüléstől; bogárháta korhadt s csaknem földdé vált tetején pedig egész növényzet indult a zöld mohából és szapora kövi rózsából, a vékony és sziíette szarufáknak nem nagy örömére. Elszánt ember lehetett, aki ez omlatag épületben mert lakni. És illyen elszánt ember is volt a vén Baja Máté, e rozzant kis háznak lakója és tulajdonosa. Kivénült és kimustrált katona viselt ember volt és egyszer másszor, az időben, sokszor nézett farkas szemet a törökkel. Sokat levágott, sokat megfojtott, illynemű mulatság közt tölté el életét. Mikor sok hányásvetés után Paraszt-Bikkre visszakerült, nem hozott egyebet haza, mint erőteljes vénségét, bő tapasztaltságát, és egy idomtalan kulcsos kerekes nagy puskát. Paraszt-Bikken azonban még akkor illy tulajdonokkal is meg lehetett élni. Mert a vén katonát mindenki szerette. Hiszen, a ki egész életét a haza védelmének szentelé, hogy ne lett volna az kedves és tiszteletre méltó, még a gyermek előtt is. Ezen kivül a füvek gyógyerejét is ismervén az öreg ember, de tapasztaltságánál fogva több gyógyithatlannak tartott sebet és nyavalyát kiorvosolt, amiért még inkább tisztelték és szerették. Ami pedig a nagy puskát illeti, ez a vén Baja Mátét az egész környéken nevezetes emberré tette. Mert szenvedélyes vadász lévén, sok nyulat, túzokot és vad ludat hordott egyszer másszor a vidéki tisztelendő és vitézlő nemes uralméknak, melyekért aztán szép ajándék üté markát. Egyébiránt Baja Máté, mint aféle mindennemű viszontagságokon keresztül kasul ment és kenyerének javát megevett ember, nagyon csendes, hidegvérű, és egykedvű öreg legény volt; s mióta Paraszt-Bikkre visszakerült, nem emlékezett rá senki, hogy valakire, vagy valamiért avagy csak megneheztelt volna is. Azonban a jó embert ez időben, mégis kivette phlegmájából egy különös eset. Rozzant házát tudniillik már vagy két hét óta minden éjjel hűségesen meglátogatá egy kuvik madár, s éles és szűnni nem akaró csivajgásával mintegy boszantani látszott a vén katonát. Eleget zavarta és hajigálta onnan, de mind hasztalan; a madárnak nagyon megtetszett a tanya. A mi sok, csak sok. . . hiszen ha épen vesztét akarja magának a szemtelen kuvik madara, ám legyen, — gondolá Baja Máté —, és megtörte a nagy puskát olly szándékkal, hogy jövő éjen az alkalmatlan látogatót lelövi. Lesbe is ült tehát még jókor a nagy száraz akáczfák tövénél, s fölhúzván kulcsával a kerekes vén fegyvert, várt egész nyugalommal és türelemmel. A madár pontosan megjelent, s elkezdő, szokott nótáját. És a puska elsült. Nagyot durrant . . . ollyan nagyot, mint mostanában akár egy ágyu. De, óh Istennek csodája! . . A durranástól-e, vagy mert megunták a szúette szarufák az életnek terheit : elég az hozzá, hogy e pillanatban a ház teteje lerogyott, s beütvén terhével a padlást is, az egész romhalom a négy fal közé zuhant. Abba a házba nem mehetett be többet senki. Az egész dolog pedig még eddig olly tréfás szinezetü, és nevetésre ingerlő volt. De bezzeg nem nevetett Baja Máté , hanem fölocsudván első meglepetéséből, nagyon de nagyon megrebbent és elbusult szivében. Hiszen ő saját házát lőtte agyon; erre pedig olly baljóslatú jövendölés van kimondva! . . Alig várta azért a hajnal hasadtát, tüstént össze visszajárta az egész falut, elbeszélvén nagy lelki szomorúsággal, hogy ő saját házát agyon lőtte. A népségnek azonnal eszébe jutott : Ha valaki közületek saját házát agys7i lövi : tudjátok meg, hogy közel van Isten Ítélete! Ezt a megboldogult Fehér Kata jövendölte, az ő jövendője pedig szóról szóra be szokott teljesedni. Egytől egyig senki sem is kételkedett ebben, miért is tehát egy szívvel lélekkel elhatározák , hogy összeszedvén becsesebbjeiket, költözzenek át a szomszéd nemes-bikki jó ismerőikhez, és jóakaróikhoz, bevárandók ottan az időt, mig Isten Ítélete elvonuland szerencsétlen falujok fölött. Egyszersmind felkérék elöljáróik közül a két legértelmesebbet, Gál Mátyást, és Mihók Ivánt, hogy előadván az egész szomorú esetet, értesitsék és kérjék meg ez iránt a nemes bikki hadnagy — Hajnal Demeter uram — kigyelmét. * * * Épen 26-ik october, s a nemes bikki hadnagy Hajnal Demeter uramnak ciiszes neve napja vala. Nagy volt a készület az ő nemesi kúriáján a megtisztelő vendégek szives ellátására. Már jó hajnal óta lobogott a tűz a konyhákon és kemenczékben, a kalács meg már régen kisült. A sok apró marha pedig — még a borjúkat is ide értve — csak úgy omlott rakásra , és két hordó jóféle egri veres bor csapra veretett. Vendégeket azonban nem volt szokás hívni még akkori időben a névnapra. De nem is kellett azokat hívni, mert reggeli templom után azonnal önmaguk jó szántából is kezdenek szivárogni. Elsőben eljött tiszteletes Dánszegi Áron uram ö figyelme, az ő becsületes kurátorával ns. Halmi Péter urammal. A tudós tiszteletes ékes üdvözlő beszédet mondott a soltárok könyvéből : „Nagy kívánsággal kiván — úgymond — az én szivem mondani jó beszédet , hogy legyen fenéked a te ékességedben előmeneteled, uralkodván a szelíd igazságért, és az igazmondásnak örvendetes igéjeért. Hogy a te atyáid helyett légyenek tenéked fiaid, a kikkel egyetemben sokáig élj ez egész földön!" . . *) Erre a szép szóra aztán kurátor uram is bólintott egynehányat fejével, melly után a gazda szives kérésére leülepedtek a szögletbe, az úgy nevezett asztalfőre. Ezután jöttek a többi elöljárók, atyafiak, és jobbmódu birtokosok a faluból : Kodormán Boldizsár, Bata Lukács, Kövei Balázs, Kardos Tamás sat. S kiki elmondván a mit tudott, vagy a mi tőle kisülhetett, helyet foglalának egymás mellett szép sorjában a megterített asztal körül, és beszélgettek egyet másról, az őszi termésről, és az időjárásnak mivoltáról. Eközben pedig eljött az ebéd ideje is, és falatozónak való nagy vigadalommal és örömmel. Jó volt az étel, de az ital sem volt alábbvaló, elannyira, hogy némellyeknek füleik már melegedni is kezdenek. A házigazda Haj * Solt. XLV.