Vasárnapi Ujság – 1856
1856-05-25 / 21. szám - Az állatszeliditő (kép) 181. oldal / Érdekességek
az ember mit bámuljon inkább, a szeliditö ügyességét-e vagy a különböző vérengző vadállatok csudás kinézését. A szeliditö felgyűrt ingujjakkal, fedetlen fővel, minden fegyver nélkül egyetlen ártatlan kis lovagos torkával lép közibük, ennek, szavának és arczkifejezésének hatalmával uralkodik felettük és tetet velük mi neki tetszik. Érdekes látni midőn a hyéna, párducz, tigris, oroszlán egy tálból esznek s bár ellenállhatlan a vérengző vágy mindegyikben darabokra té ©i a másikat, mindazáltal az állatszeliditó jelenléte miatt jónak látják e vágyukat elfojtott mormogásnál egyébbel nem nyilvánítani. Illy jelenetet ábrázol képünk is. Hajmeresztő látni azt is, midőn az állatszeliditő saját fogai közé fogott hússal eteti azokat, milly gyengéd finomsággal nyúlnak azok az eledelhez, még csak nem is imádóskodnak! hát még mikor a szeliditö e vadállatoknak torkába nyúl, és fejét azok szájába teszi!!— De mi az mi ez állatokat illy bárányokká teszi? bizonyára nem az erőbeli felsőbbség, hanem az ingyes idomítás, és a kiskoruktól fogva alkalmazott ügyes nevelés. Sokat mondhatnánk e tekintetben egyéb tárgyra vonatkozólag és gondolatrokonságnál fogva — de azt elhalasztjuk egy más alkalomra. Zircz. (Tájképét lásd a mult számban.) E szép mezőváros a helybeli apátság tulajdona s egy szépen viruló uradalom feje. Az apátsági szentegyház nagyon régi : alapjait még Gizela legelső királynénk rakatta le a cistercita rend számára, az egyház ujabb alakjában erős épület romjain emelkedett. A zirczi apátság 1814-ben a pásztói és pilisi apátságokkal egyesítetett. Fekszik e szép helység a Bakony erdőségében, mellynek környékét a birtokos szerzet annyi száz év alatt egy kies földi paradicsommá változtatta át; a hálátlan agyagos, meszes föld most a legtermékenyebb szántófölddé van átmivelve, a mire fő befolyással volt az uradalom nagy gonddal alapított marhatenyésztése, tehenészete. Több vizenyős, sömlyékes hely nagy szorgalommal gazdag kaszálórétté alakitatott, s a vadon erdő helyét nagyszerű gyümölcsösök foglalták el. Zircz apátsága keletkezte óta megfelelt azon kettős nagy czélnak, mellyre gazdagon ellátott egyházi alapitványaink hivatva voltak s melly ebből állt , mivelni a nép szellemét s mivelni a haza földét! Utijegyzetek. XIII. Stambul, mártiusban. Néhány héttel ezelőtt irtam vala a fővárosi élet, ugy Galata s Péra külvárosokról, most valamit Stambulról. A galatai uj hid végérül, hol a kinek tetszik, vámot fizethet, csakhamar a vár kis kapuján haladva át, Yeni-dzsami (uj templom) elibe jutunk, mellynek magas mecseteit három rend erkély köriti, mig a legtöbbön csak egy, néhányan kettő van. Egy utcza .szögleténi moséban, a jelen uralgó nagyúr második elődjének családi sírboltja van, ő maga középen arany hímezte bársony koporsóban nyugszik, mellyet gazdag szőnyeg borít, és mellynek födelén elől nagy fehér turbán díszlik boglárkövei s kocsagtollával; a nők fóveg nélküli koporsókban pihennek, mindenik előtt óriási gyujtatlan viaszgyertya s két nagy könyv van a főkoporsónál, hihetően az elhunytak életrajzával. Nem távul innen a „fényes kapu"hoz jutunk, mellyhez magas kőkerítésén két átelleni kapu vezet. Szép, nagy, szabad terével szemben áll a „magas Porta" két emeletű épülete, melly tanácstermeket foglal magában, az ugynevezet „diván"-t. Egyszerű ez, ó falak, lapos fedélzet, és több fölmeneti füiggönyfddte kapukkal s mint az itteni török és keresztény imodáknál is divatos, a magas építészet művei nélkül. S most az ős, egykor hatalmas és fényes Byzantium kapuja előtt vagyunk, mellyet őseink is vívtak, hol a bárdos Botond szörnyű dühében rést csinált vala pusztító bárdjával, hol a történet nagy szerepeket játszott. Az első kapun az úgynevezett vadas kertbe jutunk és cziprusok árnyában haladunk a második kapun át, hol szép szabad tér terül el — jobbról vas rácsozatban egy ép és több csonka óriási kősír van vörös márványból, mellyeket az egyes kereszt kis fűzérben, ugy alakjok, mellyekhez hasonlót a görög imodákban jelenben is láthatni, görög kősiroknak gyanítat; semmi fölírat nem látható. Ezeken kivül van még egy oldalain római alakokat és végén oroszlányt mutató sírkő-medenczealy is, ugy egy virágfaragványokkali oszlopaljzat és végre egy kőoszlop, alul görög, fölül pedig latin fölirattal. Végre innen a harmadik s utolsó byzantiumi kaput hagyjuk magunk után, melly ozmán feliratok és képekkel van diszítve, s melly alatt fegyver-és bárdhalmazok vannak üvegfödte falszekrényekben. De menjünk az olly sokat emlegetett, világhírű, ős görög templomhoz, Szent-Sófiához, melly a birodalom első moséja. Kifestett falai, számtalan byzanczi kúpfödelei, s a monda szerint a lehető magasságra épített négy mecset (mellyek a még magasbra viteli kísérletnél mindig leromlottak), a számos sultáni sírboltok, a mosdó-csorgó figyelmünket lekötik. Be ne menjünk, mert nem szabad, valamint más mesékbe sem. Közel ehhez van a byzanczi várfalon Mehemed sultán, a próféta temploma, nagy kiterjedésű falai s magas sugár hat mecsetével. E templom előtt két óriási pagoda emelkedik sötét időkből. A jobbfelüli ujabbnak látszik, s egy darab vörösded sziklakőböl négy oldalain egyiptomi hieroglyphekkel ép állapotban. Négy érez négyögön nyugszik, talapzatán, melly nő- és férfialakok halmazát ábrázolja, egyfelül görög, másfelül pedig latin fölírat olvasható. A balfelüli pagodának sokkal régibbnek kelletik lennie, miután annyira romban van, hogy az ember fia szintúgy fél alája menni, nehogy elborítsa. Ez számos egyes darab négyszögű köbül van öszvefűzve, s az idő füstje igen is befogta, sem pagodán, sem talapzatán jegy, avagy fölírat nem látszik. Közbül a két pagodánál van egy kétláb átmérőjű, kigyótekercses rvonka érezoszlop forma, mintegy öt öl magas. Belüli ürege apró kövekkel van kitöltve, s mint az ujabbi s tán fürkésző ásás mutatja, egy ölnyire nyug íjdott a, földben egyszerű, négyszögű kőtalapzatán, sem fölirat, sem valami jegygyel nem bir. Mi lehetett, meg nem tudhatom. A rege azt beszéli, miszerint ez sajtoló nyavalyák tárháza vala régen, honnan a vidék nyomorral sanyargattatok. Mostan egy pusztai téren malmok, avagy vízzuhatagok zúgása hangzik a föld gyomrából, tán az öreg Vulkán mozog alattunk, lessük meg a nyílásokon, hasztalan! a vén még gyertyát nem gyújtott, tán gyufája fogyott el. De amott kis kőkapu alatt lejárat látszik, menjünk le a falépcsőkön. Száz meg száz corinthi oszlopon kemény boltívek vannak, a zúgás nagyobbodik, és mint alább megyünk, számos kereket látunk forogni; fiatal gyerkőczök forgatják azokat; miért, mert selymet fonnak elrejtve a napvilág elül, hogy fénye a gazdagok szövetein inkább tündököljön. A „Bínbirdirek" (ezer egy oszlop, honnan a név, miután e szám ma is még van) régi cysternájában vagyunk, melly most selyem-fonógyár; az oszlopok mintegy öt öl magasak, de mint mondják, szinte ennyi jutott a föld alá a mély üreg betöltésével. Forduljunk vissza innen és pár lépéssel a megholt nagyúr sírboltjánál vagyunk, melly a csinos kis kert szögletén van; a vas rácsozatu kapunál szép csorgó van egy nagy földgömb alatt. — Megjegyzendő: a gazdag muzulmán, hogy ősi szokás szerint berkekbe s forrás mellé temetkezhessék, cziprusokat ültet és szökőkutakat állít sírjához. A vízvezetés a városban igen mesterséges, a kutak számosak s ivóedényekkel ellátvák. Folytassuk utunkat a másék felé. Csemberlidas (vas abroncsos oszlop) áll előttünk — egy időviselt, körülbelül öt öl magas, kerekded kőoszlop vas abroncsokkal, mellyeket a mese szerint azért tettek rá, mivel régen valami alvilági lángot okátta ki, melly évente a környéket világitá (tán gázkatlan volt alatta?) és féltek, hogy elpattan; de csehül jártak az atyafiak, az abroncsozás sérté ő világosságát, megszűnt. Nem tárul innen Nizirhan, régi basák és főleg janicsárvezérek nagy palotájához jutunk, melly jelenben raktárnak használtatik. — Han törökül szállodát, raktárt jelent. Végül egy igen meglepő s uj képhez érünk a „bazar"hoz, melly Stambul öszpontosított árupiacza. Boltívektől fedett számos hosszú s elágazó folyosókban, fölülről jövő világossággal, s az idő ellen védve megszakadás nélküli áruhelyek előtt folytonos kirakatoknál ballagunk, hol nemcsak mindennemű áru-, de műhelyek is találhatók. Legtarkább a török nők arany selymes papucsainak kirakata. Valóban e hely kissé szebb kövezettel, falai tisztasága s gázvilágitással tán a velenczei Szent-Márk piacza kirakatait is fölülhaladná. Miután pedig vezetőnk egyéb nevezetest nem ígér s a gyászos emlékű héttoronyhoz a távolság és csúnya idő miatt nem vezet, térjünk vissza a szűk utczákon, mellyek régi apró faházakkal behintve vannak, török szokás szerint előrugó erkélyszobácskával. Mindenütt olly sik csend van, mintha sírkertben járnánk, hej pedig a rostélyos függöny-zárta ablakon gyönyörű kökörcsin szemek égnek; — de . . . Aztán furcsa idő ez, míg ezelőtt pár órával gyönyörű napsüt a Byzantiumban, most amúgy Magyar Miskáson hull a hófergeteg, de se baj, nem tart egy-két napnál tovább a legroszabb esetben sem. Baj van, most jut eszembe : a napokban egy izmos vassal kibélelt hajó miénkre jővén, belüle legalább 500 pft. érőt kiharapott, de bele is tört a foga, meg kellett fizetnie. — Isten velünk! A viszontlátásig. M . . . i. Irodalom és művészet. — Belefúvok ujdondászi trombitámba, nem azért hogy Jerikó falait ledöntsem, hanem hogy tudassam a nyelveket kedvelő, és lelkész-világgal, miszerint Dr. Ballagi (Bloch) Mór „A héber nyelv elemi tankönyve" czím alatt különösen azok számára, kik a szent írást eredeti nyelven óhajtanák olvashatni, egy igen czélszerű kézi könyvet készített. A munka mint páratlan tünemény, ajánlható annyival inkább, mert szerzője dr. Ballagi Mór, ki a TÁRHÁZ.