Vasárnapi Ujság – 1856
1856-06-01 / 22. szám - Kakas Márton levelei: XXXI. 189. oldal
189 kinosabbá tevé. Mig végre egy teherszállító gőzös érkezett oda, melly észrevéve a balesetet, ott megállt s a sebesülteket felvéve, Esztergomba szállitá. E gőzösön volt egy utazó asszonyság gyermekeivel együtt, ki a vasútról elkésett s ugy szállt a gőzösre. Midőn ez meglátta a szerencsétlenséget, térdre esett és úgy adott hálát a gondviselésnek, hogy őt e veszélyből olly csodálatosan menté meg. A hír nagyítva mondá el a balesetet, mi tudatjuk azt, ami való, de hozzátesszük, hogy előttünk e három elveszett emberélet is drága, s nagy felelősség hárul érte azokra, akik okozták. Hogy a gép karja eltörött, arra mutat, miszerint a gép rost és elhasznált volt; másik hiba, hogy az eltört darab a sínekre rohanhatott; harmadik pedig, hogy a szállítókocsik kapcsa eltörhetett, vagy kikapcsolódhatott, s így a vontató gép szépen tovább mehete, a kocsik pedig lebuktak. Nem mi dolgunk e helyen elmondani, hogy ezeket mi által lehessen meggátolni , de hisszük, hogy meglehet. Adja Isten, hogy e szerencsétlenség intő példa legyen újabbak elkerülésére. A közönség megnyugtatására nézve pedig tudatjuk, hogy e baleset óta a rend fölött őrködő hatóság két szakértő gépész jelenlétében minden vonatot az elindulás előtt megvizsgál, ha a gép rendben és jó állapotban s a mozdonyvezetők és gépészek józanul vannak-e, miáltal a netán támadható idegenkedés a vasútoni utazástól alább van szállítva. TÁR Kakas Márton a színházban. . Tekintetes szerkesztő ur! Az én nevem Kakas Márton. Ezt azért bocsátom legeslegelőre, hogy egyszerre mindenki hevenyében elmondhassa rá a maga megjegyzéseit, élczeit és mókáit s többet ne bajoskodjunk vele. Majd fogják mondani : „Bizony kendnek is jobb volna odahaza kukorítani, mint itten," vagy pedig : „minden kakas kaparjon a maga szemetjén." Fogják azt is mondani, hogy íme ez az a kakas, aki a nóta szerint „fejét hagyta a tudósoknak, torkát hagyta az énekeseknek, lábát hagyta a tánczosoknak ," majd ha megharagszik valaki, így is fog szólani : „bizony ez a kakas annyit ért a dologhoz, mint tyúk az ábéczéhez." Legtöbb ember pedig azzal fog üdvözölni, hogy „de már megvirrad, mert a kakas is elkezdett kukorikolni a „Vasárnapi újságban." *) Én pedig mindezzel nem törődöm, hanem megkezdem a magam munkáját s nem haragszom meg minden tréfáért, sőt még inkább magam is segítek ott nevetni, ahol mások is nevetnek. Nem kevesebb az én szándékom, mint a „Vasárnapi ujság"hoz állandó szinházi tudósitónak beszegődni. Igaz ugyan, hogy én most jöttem a faluról, s tegnap láttam először színdarabot (nem mondhatom, hogy hallottam is, mert néma darabot adtak, hihetőleg süketek kedvéért), hanem hiszen ezzel a bevezetéssel más színkiráló is nyitott már be tudtomra s nem mondok vele semmi újat. Annyi képzettségem már van, hogy nem kiáltok rá a színésznőre, hogy „lássuk már azt a medvét, ifjasszony," nem is rontok fel a színpadra, mikor valakit meg akarnak ölni, a többit pedig majd megtanulom a többi hirlapoktól. Azután én igen kellemetes ember leszek; nekem nem kell sem tiszteletdíj, sem ingyenzárt szék, sem hirlappéldány, sem nyájas mosolygások s egyéb mellékes accidentiák, sőt nem mondom, hogy egy-egy doböz túróval is nem kedveskedem azért, hogy leveleimet felvegyék ; továbbá párbajt nem vívok;jó is volna! azt mondanák : „kakasviadal") és senkibe sem leszek szerelmes. Ennyi jó tulajdonságom mellett ön merőben vétene saját maga ellen, ha leveleimet a „mondanivalók" keserű nyaktilója alá vetve a többi kifogyhatatlan irodalmi szecska közé aprítaná. I. Levél: „Szerelmes az ördög." Ballet öt felvonásban. Gyöngébbek kedvéért, kivált falusi emberek számára meg kell magyaráznom : mi az a ballét? Különben nem tudják. Ez egy ollyan színdarab, ahol minden ember a lábával beszél, a fejét nem használja semmire. Itt a játszó személyeknek arcza világért sem mozdul, haragot, jó kedvet, avagy meglepetést nem szabad neki mutatni, ezt mind lábbal kell kifejezni.Hm. Hiszen haragot csak könnyű kifejezni lábbal, ugy hogy az ember jól megrúg valakit, de örömet? Ez ám a mesterség! Előjön egy nagy úr, egyet lép jobbra, egyet balra, ez azt jelenti, hogy most az inasát keresi. A lábát megrázza, ez csengetés volt : az inas meghallotta, bejött. Az ur felemeli a bal lábát , ezzel azt kérdezte, hogy hát hol van a kávé? Az inas hátrafelé nyújtja a lábát, amivel azt mondja, hogy nem adnak addig a kávéházban, míg a régi contót ki nem fizetik. Az ur erre kinyújtott lábbal megpördül, mint az orsó, ami annyit tesz, hogy : de mikor a kerek világon sehol sincs ollyan pénzverő-intézet, ahol az ő számára nyomtatnák a bankót. Az inas erre eltávozik, ami azt jelenti, hogy nincs rá több szükség. Az urnak ekkor eszébe jut, hogy van még valahol egy nagyságos ur, aki szokott kamatra adni pénzt, köznyelven úgy ííják, hogy „ördög." Fog egy nagy könyvet, mutatja, hogy millyen jó volna, ha tudna belőle olvasni. Mérgében földhöz csapja, aztán kap egy kardot, azzal karikát csinál a földön , nem veszi észre, hogy a kard vége czindhelczli, a kard elsül, s ő ijedtében elesik a földre, ami annyit jelent, hogy elájult. Erre a szóra kinyilik a pinczeajtó s előjön egy veres köpönyeges úr, egy nagy kályhafístő villával, meg egy veres szoknyás kisasszony. Az egyik az ördög, a másik a leánya. Az ördög mutatja nagyon érthetően a leányának, hogy ezt a frátert majd azután szép szerivel el kell vinni a legalsó emeletbe, akinek neve a pokol. Az ördög eltűnik, ott marad a leánya, a piros rokolya lehull róla, s íme egy nyalka gyerek áll a felocsúdó gavallér előtt. De lelkem adta : ekkor már nem a szerelmes ördögöt, hanem a szerelmes criticust játszák; ifjú ember, öreg ember el kezd tapsolni a csinos ördögnek, csak az a hülye ott a színpadon HÁZ, ijed meg tőle,s ijedtében majd a bőgős instrumentumába bújik. Mégis megvigasztalódik az által, hogy az ördögöcske pénzt hozott neki, ez kiengeszteli, összeüti a bokáit a levegőben s ezzel vége a felvonásnak. A második felvonásban van a grófnak egy szeretője, a kitől ez a kis nőördög el akarja őt csábítani. Most már mind a két kisasszony leányruhában jár. (Közbenvetőleg mondva : nagyon megsajnáltam szegényeket : most is az a ruhát viselik, a mit kisleány korukban pedig nagyon kinőttek már belőle.) Nagyon szép az, ahogy ez a csábítás végbe megy : az egyik leány leguggol, a másik a lába hegyére emelkedik ; mikor az egyik hátrahajlik, a másik a levegőbe szökik, majd mind a ketten a csillagokat mutogatják lábaik hegyével, a szegény embert megfogják, jobbra húzzák, balra húzzák, az csak tűri egy darab ideij a dolgot, utoljára megharagszik, kinyújtja a lábát, egyet kerít vele maga körül, megpördül ötször, hatszor a sarkán, amivel nyilván azt akarta mondani , hogy közel ne menjen hozzá senki, mert leüti a lábáról! A dolog azután abban marad. Hanem valami kóbor tengeri betyár időközben ellopja a gróf kedvesét (Mellékesen mondva, furcsa ország lehet az, ahol a leányokat lopják, nálunk ráfizetnek, mégis alig viszik). Denique a tengeri rabló eladja az ártatlant egy nagy szakállú török basának (Hogyan is lehetne török basát képzelni nagy szakál nélkül). A gróf utánaszalad, gyalog annyi tengeren keresztül, kéri vissza, s igéri a töröknek cserébe az ördögöt. Az érzi a salétromillatot, a csak rázza a szakálát, hanem ekkor el kezd neki az ördög tánczolni. Az egyik lábával felrúgja őt a hetedik mennyországba, a másikkal kirázza belőle a lelket, utoljára a lába hegyén jár előtte, a mi ördögnek nem mesterség; ezt már nem állhatja ki a jámbor basa, megveszi az ördögöt minden áron , kiadja a gróf úr menyasszonyát. Perse hogy nem marad neki egyéb az ördögből, mint a szarvas. Hanem már most a szegény ördög lesz szerelmes a grófba; de perse a szülők az illyen házasságba bele nem egyezhetnek; az ördög excellentiás úr, a gróf pedig csak méltóságos, a viszonyból nem lesz semmi. Az ördög kisasszonyt hazakergetik a pokolba, a ki azután boszuból összetépi a contractust, a mit a gróf adott neki, s így az is szerencsésen megszabadul. A vén ördög azért nem ad most senki lelkére pénzt többet, hogy akkor az egyszer ollyan csúful rászedték. Ezzel aztán nagyot ütnek az öreg dobra, a színpad lángtengerbe borul s a közönség siet haza vacsorálni. Mellettem egy alkalmatlan öreg úr ült, aki az egész előadáson mindazon dohogott, hogy hát ez a czélja a nemzeti színháznak, hogy az egész estét lábfintorgásokkal töltsék be? hogy hát mit gyarapodik ezzel a nemzeti irodalom, művészet és hazai nyelv ? Hogy az illyen üres látványságok mi szolgálatot tesznek a nép erkölcsi mivelődésére, jó érzelmeinek kifejtésére s ízlésére ? Pedig hogy ezek volnának egy ollyan intézet czéljai, mint a pesti országos nemzeti színház és nem a közönség fásult érzékeinek felcsiklandozása s több efféle. Nem birtam elhallgattatni, utoljára azt mondtam neki, hogy ha sokat lármáz, feladom a jegyszedőnek s nem kap több belépti jegyet. — Ugye jól tettem ? No majd a jövő héten másról irok. Alásszolgája Kakas Márton. *) Mi pedig mind erre azt fogjuk mondani: „én a kakasom nem hagyom." Irodalom és művészet. — Egy fontos mű jelent meg a földbirtokosokra nézve. Gottlieb Elek „Magyarország homoksikjai, s azok erdészeti mivelése" czimü röpiratot bocsátott világ elé. Szerző évek óta erdőmester Szász-Ivoburg gotha herczeg birtokán, nagyon gyakorlati lehet a munka. — Vahot Imre Müller Gyula könyvárussal egyesülve 1857-re nagy naptárt szándékozik kiadni, 1 p. forint aláírási díjért. Lesz naptárunk, csak győzzünk venni, de a verseny soha nem árt, azért ne sokaljunk. — Bajza összes költeményeire szétküldettek az előfizetési ívek. Egy jeles költőt, és egy szenvedő embert s családot pártól a ki ezen jeles műre előfizet. — Az „Uj magyar muzeum" ez évi februári füzete is megjelent. — Jászai Pál jeles történetírónk hátra hagyott munkájának „A magyar nemzet napjai" harmadik füzete megjelent. — Néhai Szoboszlai Pap István tiszántúli egyházkerület superintendense „Egyházi beszédeinek" első füzete sajtó alól kikerült. — Jókai Mór „Tarka képeinek" második kötete sajtó alatt van s jövő hóban okvetlenül megjelenik. — Figyelmeztetjük a magyar dalkedvelőket Lovassy Sándornak „Barna a kislány nótája és Szenvedély a tánczban" czimü csárdásaira.