Vasárnapi Ujság – 1856
1856-06-08 / 23. szám - Javitsunk a cselédeken. Edvi Illés P. 195. oldal / Értekezések
195 szemeim előtt is már nem egyszer-kétszer merült fel egy — könnyen veszélyessé válandhatott, sőt néha életveszélyessé is vált — eset; meg fog bocsáttatni az embert és hivatalát szerető orvosnak, ha egy tárgyat nem mulaszthat el fölmelegíteni polgártársaink eme tisztelt 03 hatályos osztályának emlékezetében. Különben is a nép közt rágódó balítéletek irtogatása háladatos, kiváló és méltó tiszte a lelkésznek és tanítónak. Ezt senki sem teheti tapintatosabban és jobb sikerrel, mint a gyarló embernek bölcsejétől sírjaiglani legmeghittebb barátja, a lelkész, és az emberi szemnek első felnyitója, a tanító. Méltó és kiváló tiszte, mert alig lehet ármányosabb ellensége és felforgatója az ember földi jólétének, alig lehet az emberi nyomornak termékenyebb forrása és alig lehet az Isten képének lealázóbb kinövése, mint a balítéletek. Ezek mellett nemcsak nem lehet boldog, de nem lehet tulajdonképen erkölcsös és így vallásos ember sem. Méltán választják tehát tisztelt önök gyakran, szószéki és iskolai tanításuk tárgyául, általánosan és egyenként a nép elfogultságainak és balítéleteinek életből vett színekkel való lerajzolását, azoknak gyakran nevetséges, többször veszélyes, mindenkor káros voltát, s intik atyailag híveiket és növendékeiket azok levetkezésére s az önök által kimutatandó életbölcseségi út követésére. Illyen veszélyes és legelőször is megostromlandó balítélet lenne a sok közt az, hogyha valaki veszett állathoz közelit, már annak óvszerül kőrisbogarat kell bevenni; vagy ha valakit megsértett a veszett állat, ha egyszer kőrisbogarat vett be, azonnal mentesítette és biztosította magát a rajta kitörhető nyavalya veszedelme ellen. Kiváltképen biztosítottnak vallhatja pedig magát az ember akkor, ha a kőrisbogár bevétele után vizellésbeli erősödést szenvedett. Mind veszélyes és teljesen alaptalan elfogultság. Azért vélem pedig ezen tárgyat épen legelőször előveendőnek, mert ez időszakban lévén legtöbb veszettségi eset a kutyák közt, most történik legtöbb otromba botlás e mezőn. Legyen szabad nekem is e helyen ezennel előadni, alapos felvilágosításul, a veszettség természetét és a kőrisbogár gyógytulajdonságait, hogy ez által ezen eljárás helytelensége és a balitélet ridegsége önkényt kitűnjék. A veszettség vagy ebdiih olly természetű betegség, melly eredetileg csak kutyán, farkason, rókán és macskán szokott kifejlődni; ezekről pedig csak a legközvetlenebb érintkezés által és csak a nyavalya legkifejlettebb korában mehet által más állatra. — És igy csak akkor verhet csirát s fejlődhetik ki más állatban, ha a dühanyag, melly a veszett állatnak leginkább nyálában — de vériben is — van meg, annak vérivel érintkezésbe jön. És igy, ha a veszett állat csak szőrit mocskolja be más állatnak vagy az embernek ruháját, sőt ha az embernek meztelen testéhez ér is, nem ragadhat el a veszettség. Hiszen Francziaországban a veszett állat által ejtett sebnek főfő gyógyítása abban áll, hogy több ízben kiszopják a fris sebet, megtisztítandók azt a dühanyagtól. És valóban, ha a kapott sebből hevenyében sikerül a veszettségi anyagot tökéletesen kitakarítani, mielőtt a vér azt a maga kerengésébe fölvenné, azonnal minden veszély elenyészett. Ellenben eddig haszontalannak bizonyult be minden belső szer és kuruzsolás a külső elbánás elhanyagolása mellett. **) Ezért legelső feladat, ha emberen vagy állaton sebet ejtett a veszett állat, nem beadni orvosságot, mert hiszen a testnek egyetemesen semmi baja, hanem csak a sebet tisztítani ki sós eczetes vagy kevés választó vizzel vegyitett vizzel vagy lúggal, a bevérzésig való erős mosás által. S ebben áll egyedül az első legsürgetőbb, sőt egész eljárás; a többi az orvos gondja, kinek az eset azonnal tudomására juttatandó. És mondtam fönt, hogy a veszettségnek csak legkifejlettebb szakában ejtett seb tekintethetik dühanyaggal fertőztetett sebnek, azaz, midőn a veszettség annyira erőt vett az állaton, hogy benne öntudatlanul harapó düh fejlik ki, midőn nemcsak elő, de élettelen tárgyakhoz is dühösen marva kap a veszett állat; a melly betegségi időszak 2—3 napnál tovább nem szokott tartani, mert ekkorra az állatot a nyavalya kivégezi. És így, ha valamelly hamis kutya, harapó természeténél fogva, valakit megsért, és történetesen 4 — 5 nap múlva megvész, ama seb nem tekintethetik dühanyagos sebnek, és semmi egyéb bánásmódot nem igényel, mint akármi közönséges erőművi sérelem. Végre, ha azon irtózatos szerencsétlenség történik, hogy emberen fejlődik ki a veszettség, itt miután magának a szenvedőnek emberi magas szelleme szelídítő befolyással bír ezen dühös nyavalyára is, az más emberre nézve többé nem olly veszélyes. Mert némelly eszméletlen dühperczeken kivül, rendesen öntudattal bir a szánandó beteg. És nem is könnyen lehet ennek ragadosságától félni. Ezért is semmi sem áll ellent, hogy az illy szerencsétlennel ne bánjunk ugy, mint veszett oktalan állattal, hanem irgalmas részvétnek szelleme ömöljön el körülte való minden eljárásunkon. Azt megkötözni fölösleges, sőt káros. Közelíthetünk hozzá, sőt lehetünk vele bátran, csak eszméletlen dührohamai miatt kell őt olly állapotba tenni, hogy ne árthasson és ne botránkoztasson, azaz, elzárjuk őt magános szobába. Ami pedig a kőrisbogár orvosi tulajdonságait illeti, nagy pontossággal és elfogulatlan figyelemmel tett tapasztalatok szerint, ennek az emberi testre következő hatása van: 1. Ha az ember kis adagban (V4 szemernyit) veszen be, utána a gyomorban melegséget, nyálka feloldozódását és izzadásra való hajlamot tapasztal, valamint gyakoribb vizellésre való kisztetést. 2. Ha nagyobb adagban (1 — 2 — 4 szemet) veszi , hőség támad a gyomorban, nagyobb és gyakoribb erőködés a vizellésre, ami csak cseppenként és fájdalmasan történik. Későbben véres vizellet, sőt tiszta vér is megy el, és a nemi részek görcsös bántalmai állnak elő. 3. Még nagyobb mennyiségben (5—10 szemernyiben) véve : a torokban, gyomorban és belekben égő fájdalom áll elő, továbbá ökrendezés, hasfolyás, erőtetés nagy csikarással, veszik elő az embert, végre görcsök, ájuldozás, halál. Ez gyógyhatása a kőrisbogárnak. Ezekből világos, miszerint illy nagy hatású szer nem lehet népi orvosság, hanem az csak értelmes orvos kezében szolgálhat, bizonyos körülmények közt, jótékony gyógyszerül. És világos, hogy a kőrisbogár által a vizellési szervekben előhozni szokott görcsösség, azon szernek természetes eredménye, nem pedig — mint a közbalvélemény tartja — a veszettségi anyag kihajtatása által okozott jelenség. Ez történik, ha kőrisbogarat nagyobb adagban legegészségesb ember veszen is be. És így — hogy körmönfontán még egyszer elmondjam a tudnivalót — a veszettség mérge nem lévén szállékony, hanem csak helyhez kötött, és közvetlenül a vérző testtel érintkezésbe tétetve, ragályos: nem kell úgy vélekedni, hogy mihelyt valaki veszett állatot látott, vagy talán vele — sérelem nélkül — érintkezésbe is jött, mindjárt a veszettségtől kelljen félnie. És ha veszett állat által megsértetett is valaki, nem az a teendő, hogy mindjárt kőrisbogarat vegyen be, hogy ezen méregnek erőszakos hatása által, semmi egyebet nem téve, reménybe a dühanyagnak testéből leendő kiküszöböltetését, ami épen nem történhetik. A sebbel kell mindenek előtt és sietve gondolni, azt kitisztítani; azután, hogy netalán a testbe fölvett veszettségi anyag kiszivárgására mintegy kész út tartassék, a sebet kell hosszú ideig tartó gengedésben tartani, e végett itt alkalmazván a kőrisbogarat, por, tapasz és ír alakjában. Mellékesen említvén tömérdek és botrányos balitéletek vannak kötve egynehány más, nagyhatású szerekhez is, mellyek — kivált a növényországbeliak — minthogy vadon teremnek, a gonosz viszket egy és ezek sajátságait balul ismerő kuruzslók által könnyen megszerezhetők lévén, sok szerencsétlenségek szülői. Illyenek a nadragulya, beléndek, a fütésnek több fajai, és mások, mellyek ha egyébképen nem is, de mindenesetre oktalanul használtatnak a népi gyógyszerek közt. Általában pedig az okos embert semmi sem alacsonyithatja le inkább, mint okszerűtlen cselekedet; valamint semmi sem illik inkább hozzá, mint hogy minden tettében a józan okosságot tartsa zsinórmértékül. Dr. Szabó Dávid: *) Milly veszélyes lehet ott, hol még talán a tanitó sem bir e tekintetben felvilágosodottsággal, bizonyítja a következő eset: A napokban történt az én orvosi körömben, egy faluban, hogy egy gazda, midőn reggel kutyájának darab kenyeret adna, az azt elvevén, nem ette meg, hanem az udvaron levő szalmaboglyához vitte, s ott a szalmába dugta és bekaparta. A gazda ezt veszettség jelének nézte, és a kutyát azonnal agyonütötte. A kivégzésnél iskolás 9 éves fia is jelen volt. E gyermek azután iskolába menvén, ott elbeszélte társainak kutyájuk veszettség miatti kiirtatását. Végre az eset a tanító fülébe is eljut. Ez azonnal felriadva haza kergeti a gyermekeket, hogy kérjenek szüleiktől kőrisbogarat és vegyenek be mindnyájan, mert N. Pista magával hozta közéjök a veszettségi anyagot és mind megveszhetnek, ha ezt nem teszik. Képzelhetni, hogy jön zavar és kétségbeesés és sok baj a gyermekek és szülők közt. **) Négy évvel ezelőtti nyáron egy faluból hivatalos sürgető felhívást kapok, hogy mennék rögtön és vigyek orvosságot, mert a csordás kutyája megveszett és több tehenet megmart. Én egy bögre kőrisbogárrral kimentem, és gondos átvizsgálás által kiszemeltük a csordából a sértett darabokat, öszvesen ötöt. Ekkor a tulajdonosoknak előadván, hogy csak külsőképeni orvoslás a teendő, egy polgártárs kétkedő kérdést intéze hozzám : ,,hát beadni, uram?" Nem szükség, barátom. És hitetlenséget titkolt el magában. Ő fortélyosan ki tudta vinni, hogy külsőleg semmit se tegyen marhájával, hanem csak beadott annak jó adag kőrisbogarat, míg a többieknek sebei 3 hónapig nyitva tartottak. De mi lett belőle? Alig mult el két hónap, tehene megveszett, míg ellenben a többinek mai napig van semmi baja. Második kiáltó szózat, vagyis : „Javítsunk a cselédeken !”” Társas életünkben semmi sem olly általán feltűnő és máig is keserűen érezhető gyümölcse a hazánkban utólszor felmerült zűrzavaroknak, mint a cselédi rendben elhatalmazott rakonciátlanság és függetlenség; ezzel együtt pedig a korábbi fokozatnál még sokkal alább sülyedett erkölcsi megromlottság. Az a vakmerő szófogadatlanság, az a daczos küszködő szellem, az a mindjárt kész fenyegetés : „No hát fizessenek ki" — az a betyáros szitkozódás, szinte ne cselédek szájában is, az a bélkeverő lomhaság, időlopás és dologtalanság, az a boszontó finnyáskodás és kenyérpazarlás, a bérteli megelégületlenség és annak mind-mind fölébb csigázása; aztán a neki már vérében levő törekvés a hatodik és hetedik parancsolat ellen; végre a helyeknek nyugtalan és gyakor változtatása, az úgynevezett jó helynek viszont ábrándos keresése, de soha fel nem találása (cselédek nyelvén tudniillik jó hely az, hol kevés dolog van, nagy bér és szabados kis bejárás éjjelenként) : ezek jelen korunkban a cselédi néposztályt olly alakban mutatják, hogy tőle minden családfő visszaborzad és feljajdul : ,, Vajha el lehetne lenni náluk nélkülKivált, mióta ujabb rendeletek következtében a cselédes gazdák általi rögtön fenyités is betiltatott, és az elégtétel távol helyeken hosszadalmas és nehéz eljárás utján keresendő : azóta e nyers háznéppel birni alig lehet; sőt örök félelemben kell együtt lakni, mint házi ellenséggel. Növeli ezenséget az a körülmény is, hogy a cselédek száma