Vasárnapi Ujság – 1856
1856-06-22 / 25. szám - Kakas Márton levelei: XXXI. 215. oldal
215 évben. Minél nagyobb a biztosítottak száma, annál nagyobb összeg szivárog össze, s annál nagyobb az osztalék, mellyet az intézet nyújthat. Hogy hazánkban a biztosítás eszméje lábra nem kapott, okát abban látom, mert honfitársaim ismeretlenek ezen eszmével, azért e tárgyról többször fogok szólani, jelesül következő számban a jégverés ellen kölcsönösen biztosító magyar egyesületet fogom megismertetni. Boross M. Kakas Márton a színházban. IV. Levél. Tell Vilmos, opera. Rossinitól. Nagyon, nagyon kérem a színházi pénztárnok urat, ne adjon annak a zúgolódó öreg páczináczítának mindig mellettem való zártszéket. Ő az oka, hogy ennek az operának csak az első felvonását hallgathattam meg. S most a szerkesztő urnak egy ötödrész operáról referálok. Jól tudom, hogy falusi embereknek beszélek s igy mindent az elején kell kezdenem. Megmagyarázom tehát, hogy mi az az opera? Opera az, keresztyén atyámfiai, mikor az ember ezt a rövid mondást „hozz nekem egy Ital bort!" illyenformán ereszti ki a torkából : ,,ha—ha— hi—ha—hozz ne—e—e—ke—e—em e —e—egy iliahu—tahahul boldddddort!" Továbbá mikor a hős szerelmet vall : „Szívem elraboltatott" először ő mondja egyedül, azután mondják ketten hárman, végre valamennyi inas, közkatona, paraszt és a silbakon álló strázsa is mind egyszerre énekli ugyanazt az érzékeny mondást; ez így tart mintegy öt perczig. S mikor vége van, megint újra kezdik : „Szívem elraboltatott." Azután kettő három, aki jobban bízik a hangjához, előlép a súgólyukig, s gyönyörű nótákat énekel minden elképzelhető húzó és fúvó és ütő muzsika közreműködése mellett. A szöveget sem a hallgatónak sem az éneklőnek nem múlhatatlan feladata tudni. hanem ezek nem ollyan énekesek ám édesatyámfiai, mint talán a diákok kántusa. Először vannak közöttük ollyan hangú asszonyszemélyek, hogy mikor megszólalnak, az ember azt gondolja a menyországból hallja a hangokat; azok a leírhatatlan játékok a hang minden kifejezéseivel még a fülemülénél is furcsábbak. Az sem csekély mesterség, hogy annyiféle ember, aki mind más szerepet énekel, a taktus szerint összevágó módon tudjon felelgetni, egyszerre belekapni a másik szavába. S mikor a legrettentőbb módon ütik az öreg dobot, fújják az üres fát, s negyven ember ugy harsogtatja az éneket, hogy reng a föld bele; a karmester egyet int egy akkora kis pálczával, mint a plajbász s csitt egyszerre elhallgatott öreg dob, klarinét, furulya és negyven torok; azután újra int a plajbászszal s akkor meg olly halkan zendül meg ének és zene, mintha távoli szélzúgás volna, mellybe harangszó és búcsújárók éneke vegyül, ábrándozó pacsirta dalával. No hát illyenforma az opera. Zártszékembe ülve, mint már említem, egyfelől az én zugosodó öreg uram jutott mellém, másfelől egy ifjú lovag (de gyalog) hátrafésült hajjal, akinek három szemüvege volt, egy négyszögletű solo, egy ablakos az orrán ,és egy dupla távcső. A sok szemüveges ifjú nagyon barátságos volt hozzám. Látta, hogy falusi ember vagyok, örült, hogy már a vidékiek is kezdenek az operába szokni; figyelmeztetett, hogy ez a legszebb operák egyike , különösen gyönyörű benne a festés ; én azt gondoltam : a színfalakat érti s kérdezem, hogy ezt is Telepi festette-e? Az ifjú lovag még egy negyedik szemüveget keresett elő, hogy jobban megnézhessen. Látta, hogy együgyüségből szóltam, nem gonoszkodásból s nem restell kegyesen megtanítani rá, hogy a zenével is lehet festeni. Ez már régen ki van mondva. Mindegyik hangszer külön színt képvisel : a hegedűk az eleven pirosat, a fuvolák a csendes égszín kéket , a trombiták a ragyogó sárgát, a fagátok a zöldet, a bőgő a feketét s végre az öreg dob maga a szivárványt, mert annak a hangjában minden szin megvan, s ezen színekkel festeni tudni a zeneművészet titka. Elszédültem e titok mélysége előtt, mellybe mélyebben elmerülhetni módom lett a rögtön megzendülő nyitány alkalmával. Ez a nyitány igazán remek valami. Bátran kimondom, hogy egy még egy szép csárdással is kiállja a versenyt. A 2>ászterkürt zenéje különösen gyönyörű benne. „No hallja ön? szólt lelkesült szomzédom, ez fejezi ki a zenében a legmélyebb átlátszóbb lila színt" (Pompás!) Következett azután a nyitány vége, amikor minden zenész azon törekszik, hogy megmutathassa, miszerint az ő hangszere a legerősebb. Ez nagyszerű! Én tudtam, hogy engemet nem bántanak, de mégis megszeppentem. Hasonlított Szebasztopol ostromához. Tetszett is a közönségnek, ismételtetni kívánta, ami rendkívüli dolog. A karmester bírt annyi ethnographiai ismerettel, hogy onnét kezdve ismételtek a nyitányt, ahol a csindaratta-bummaratta! kezdődik, melly ismét megtette hatását. Miután felrepült a függöny, kezdődött a játék, az én szemüveges szomszédom elhallgatott, hanem a helyett elkezdett dohogni mellettem a túlnanülő vén besenyő : „micsoda szörnyűség ez? nem elég, hogy az opera a drámai színészetet mindig beebb szorítja a színpadról, de apródonként még a drámai irodalom tollát is kitépi. Egyenként zenére teszik leghírhedtebb darabjainkat ,Macbethet," „Telit," „Ernanit" stb. és a mint egyszer operaformában került valamellyik a színpadra, soha többet az, mint dráma meg nem jelenhet a műsorozatban. A közönség azt mondaná : az igazgató rászedte , zene nélkül idatja az operaszöveget, pezsgős palaczkba tölteti a kútvizet. Ez a leggonoszabb neme a gyújtogatásnak : a világhírű drámákat operaszövegekké dolgozni át, stb., stb., stb.— Uram, ez így ment az egész felvonáson végig, így hogy én nem értettem az egész operából semmit. Hallottam, hogy valaki énekelt, de nem tudom hogy mit? Gyanítom, hogy kergettek valakit, de nem tudom, hogy miért? és sejtem, hogy tizennyolcz kisasszony igen díszes öltözetben fonogatott guzsalyon, de nem tudom hogyan? Egyetlen gyönyörűségem volt egy szép imaének, melly nekem igazán tetszett. Gondoltam, jól cselekszem, ha ennek tapsolok. Egyedül maradtam a tapssal, mindenki rám nézett, senki sem követvén példámat. Perse itt nem szólt az öreg dob, meg a réztányér. Ezen való szégyenletemben, hogy annyira nem értek a dologhoz, alig vártam, hogy leeresszék a függönyt, keresztültörtem magamat az előttem ülő egész sor kalapon és abroncsszoknyán s szöktem a színházból, eszembe jutván azon arany mondás , hogy amíg az ember úszni nem tud, ne menjen a vízbe. Kakas Márton: Irodalom és művészet. — A Greguss A. és Hunfalvy János által szerkesztett „Család könyvének" 4-ik füzete is megjelent igen érdekes tartalommal, melly tanúbizonyságot tesz szerkesztők igyekezete felől. — Vahot Imre „Mátyás diák naptára" czím alatt egy 20 kves népies naptárt szándékozik kiadni. Az előfizetések augusztusi vásár előtt beküldendők. — „Az úrbéri törvényszékek teendői és a volt jobbágy és földes ur közti jogviszonyoknak, s azok rendezésének ismertetése" czimű munka jelent meg Szokolay Istvántól. Jelen körülmények közt nagyon korszerű munka. — A „Nemzeti képes naptár" gazdag tartalommal 1857-re is meg fog jelenni. — A népszerű „István bácsi naptára"t. Májer István ur szerkesztése mellett 1857-re okvetlen meg fog jelenni f. é. augusztusi pesti vásárra. — Megjelent: „Gróf Festetics Leo röpirata a nemzeti szinházról." Ára a 7 darab melléklettel 1 ft. 40 kr. üli ujság ? / O cs. kir. Apostoli Felsége e napokban a többi közt az aradi szinésztársaság igazgatóját Szabó urat is közkihallgatáson leereszkedő nyájassággal fogadta, s annak legalázatosabb kérelmére azon kitüntető kegyelmes választ adt, miszerint ha ideje engedi, a társaság színjátékát meg fogja látogatni. A párisi állatkiállításon magyar honfitársaink is szerepet játszanak. Simigh polgártársunk 500 frankot és arany érdempénzt nyert svájczi tehenéért; gróf Festetics bivalbikájáért 700 frankot és arany érdempénzt, bivaltehenéért pedig 400 frankot és ezüst érdempénzt, és Bundi úr a debreczeni szalonnáért ezüst érdempénzt nyert. / Fogaras és Sárkány vidékéről szomorú újságok hallatszanak. Mult héten iszonyú jégeső dühöngött, melly a házakat megrongálta, s a vetést semmivé tette. Ugyan az Istenért atyámfiai, miért nem siettek biztosítani kenyereteket ? / A vallás- és nevelésügyminiszterium megengedte, hogy a losonczi helv. hitv. tanintézet fentartására szolgáló iskolaalap, és alapítványi tőkék szaporítására, s ezen intézet teljes négy osztályú gymnásiummá alakítására a magyarországi helv. hitvallás mind a négy egyházkerületi gyülekezetében kegyes adomány gyűjtethessék, s e végre a dunántuli egyházkerület utján a többi kerülethez aláírási ívek küldessenek. Pécsről írja egy utazó, hogy Somogyot s Baranyát beutazván, az y gabonát mindenütt jónak, mondhatni bujának találta. Kell is, mert Fehérmegye egy részéből s az ország több részeiből arról panaszkodnak, hogy a nagy szárazság miatt kenyerük sem lesz. Sí Szegedről írják, hogy oktalan fényűzés, trágárság, szabados társalgás jellemzik ott a cselédosztályt. Ez úgy van mindenütt, s ezen nem a bűn büntetése, hanem a jó magaviselet jutalmazása által lehetne segíteni. Üdvös lenne a cselédek erkölcsi nemesítésére a vasárnapi oktatás, melly elvonná őket az aljas csapszékek tivornyáitól. • A párisi gazdászati kiállításnál ugyancsak megnézik a francziák bő inges és gatyás juhászainkat, s czifraszűrös kondásainkat; s ezeknek is tetszenék Páris, ha ott magyarul beszélnének az emberek; de így mit csináljanak 2 pft. napi díjukkal, mikor még egy icze bort sem tudnak kérni azon a furcsa franczia nyelven. Vasúti szerencsétlenség szobában is érheti az embert. Egy bizonyos úriemberre olly roszul hatott a Szob és Nána közt történt szerencsétlenség, hogy jóllehet Bécsbe szándékozott, már Pozsonynál leszállt a vaspályáról, hogy ott nyugalom által helyre hozza roncsolt egészségét. Felizgatott képzelődése még álmában sem hagyott békét, ekkor is mindig a vaspályán utazott. Egyszer azt álmodja, hogy a kocsi mélyen utazott kiugrott a sínből, s ő egy toronymagasságnyi töltésről a Dunába zuhan ... ez már nem tréfa, felnyitja a vagon ajtaját, s kiugrik, de csak álmában az ágyból ugrott ki, s olly szerencsétlenül zuhant a padozatra, hogy lábát azonnal kitörte. Bolnay (Bethlen Miklós gróf) jeles színészünk, jelenleg Bécsben tartózkodik, hír szerint az udvari színházban négyszer fog fellépni, és e vendégszereplése után Pétervárra utazandik, hol a cs. német színházhoz állítólag két évre van szerződtetve, melly nagy iskola után kizárólag magyar színészetünknek fog élni. Egy Cincinnatiba szökött rabszolganő, hogy rabszolgának ne nevelje gyermekét, azt születése perczében saját kezével megölte. Midőn azt kérdezték tőle „váljon a rabszolgaságba megy-e vissza örömesebb, vagy a gyilkosságért reá várakozó akasztófahalálra?" azt felelte „inkább akasztófán vesz el." Illyen lelkületűek találtatnak a rabszolgaságra kárhoztatott feketék közt, s kérdem miért, s mivel áll feljebb egy aljas gondolkozású amerikai szabad egy magasztos gondolkozású rabszolgánál? talán szinével? az meglehet, mert a rabszolgakereskedők és tartók csak szinre és alakra emberek, de keresztyének épen nem. Párisban is megmutatta a magyar gulyás, hogy ki a legény a csár-