Vasárnapi Ujság – 1856
1856-06-29 / 26. szám - A kétszer elesett magyar király. P. Szathmáry K. 218. oldal / Elbeszélések - Komám asszony. Lisznyay 218. oldal / Költemények
áll a német és magyar philologia között s minthogy nem csak alaposan érti e két nyelvet, hanem az ö és ujabb, név szerint a keleti nyelvek egyszersmind a philologia mint tudomány belsejébe is beavatva van, kevesen lesznek hazánkban, kik e mezőn több hivatottságot mutathatnának fel. Nem említve föllebb idézett bibliai nagy művét és számos kisebb folyóirati czikkeit és röpiratait, négy kiadásban megjelent magyar grammatikája és két kiadást ért Magyar-német zsebszótára (összesen 8000 példány) legújabban pedig „Uj teljes magyar és német szótára" azon művek, mellyekkel nyelvünk gazdagítása és terjesztése körül, az ujabb korban tán senki, vagy igen kevesen futhatnak pályát vele. Épen ezen irányban említendők meg „Magyar példabeszédei" (1850-ben) is, mellyekkel legelőször szakitá félbe a vihart követte hosszabb némaságot. Még végül egy kívánnivalónk van,t. i. az, vajha Ballagunk befejezvén kimerítő szótárát, visszatérjen irodalmi munkássága kiinduló pontjához, fogja fel a magyar bibliai ügyet, s ha a szentírás befejezett fordítását adhatja át nemzetének,—mihez Istennél áldásért,vagyonosbjainknál áldozatért esedezünk, elénekelheti: Exegi monumentum stb. Nem csuda, ha a felöl, ki ennyit dolgozott s kitől még ennyit várunk, azt is tudatjuk a tisztelt olvasókkal, hogy Ballaginak színesebb képét lírni lehetetlen, öt olajszínekkel vászonra festeni teljesen szükségtelen, mivel képéhez csak két szín választható, haja és szakállához a fekete, arczához a fejér, azt a nyomdafesték ezt a fejér papiros tökéletesen kiállítják. Az olvasó ennek okát is könnyen eltalálja, t. i. az ő nyugalmat nem ismerő, munkaszerető és virrasztó lelke, töredékeny testben lakozik. Isten erősítse e gyarló testet, hogy ezen termékeny lélek sokat világíthasson benne irodalmunk javára is. Komámasszony. Hébehóbás látogató Komasszony! Jöjjön hozzám, velem időt Fogyasszon. Szapuljunk szét, — mint tapadó Legyeket. Verjük el a sok unalmas Perczeket. Jöjjön — no! — hát ura hogy van, Mit csinál : Otthon a lóherésben, vagy Kint kaszál? — Hallotta-e mi hir van a Faluban : Füles ördögöt fogtak a Templomban. És ez a vén füles ördög Nem volt más : Az ott rablani akaró Vén kondás. Kezében a rablott szentség Vérré vált : S amint csorog, mindenik csepp Rá kiállt. Folyó tűzzé vált mi arany, Mi ezüst : S, úgy csengett, hogy : a gazembert Égesd, üsd. — S a nagy harangról tudja-e Mi a hir ? Éjfélkor emberi módra jajgat, sír. A meghalt jó öreg papot Siratja : E harangot a falunak Ö adta. S ha hálául, imádsággal, Immár rég : Ütőjét is beszentelte A népség. — Hát a legújabb pisze * hír Tudja mi ? Nem is merem egyenest ki-Mondani. Hej hogy kigyelmed a kántort Szereti : S a kántornét a méreg majd Megeszi. No de mindez mende monda Nem egyéb : Na bár egyre csiripolja A veréb. Nem is gondom ez énnekem, Se másnak : Vessünk véget e hitvány szóbomlásnak. **) — Nézze meg a virágos kis Kertemet : S szaggassa le kérem a legszebbeket. Egyen haza az urának Belőle : Hogy én küldöm, s emlékezem Felőle! Egy pár szénagyüjtés kint a Vidékbe; S több furulyás szombat este Emléke. Egy pár sarkantyú ismerős Pengése; S egy szív közel hozzám való Verése. Tudja Isten mit mivel a Lelkemmel : Összeolvasztja csorduló Könyemmel? Lyánykoromban nekem is volt Galambom : Nem csak kennek, komámasszony, Ha mondom ! *) Bizonytalan, alattomos, még egészen ki nem tört, kis lir, mendemonda. **) A pletykát igy is hivjak. De komámasszony e szóra Felfortyan : No még e kell illyen-ollyan Amollyan! Komámasszony nagyon furcsán Hunyorít! Hogy a hályog ölelje meg Szemeit. Egye meg a bogár minden Virágát! Legyen sírja kelmednek a Virágágy! Majd szakasztok virág helyett Csanalat : S úgy megverem szemeit, hogy Bedagad. Ugy megverem szemeit a Férjemnek . Ne vethessen több pillantást Kelmednek. Vagy legalább keresztbe néz Majd tőle — Nos, áhit még emlékezni Felőle?! Lisznyai Kálmán: A kétszer elesett magyar király. (Történeti beszély.) P. SZATHMÁRY KÁROLYTÓL. (Vége.) E rövid történelmi kivonattal tartoztunk beszélyünk hősének, kinek sorsa nemzetünkével végzetszerüleg egyéfélyt. A sereg megindul s csaknem minden ellentállás nélkül halad előre Várnáig, mellyet pár kisebb erőséggel hatalmába veszen. Száma alig teszi ki a 20,000-et, de bízik Skander bég csatlakozásában, s a szultán ázsiai seregének át nem jöhetésében. Ezen fölül, mint Hunyady a pápához írott levelében mondja, a kebleket kegyeletes vakmerőség tartja fogva. Már folytatni akarják a győzelmes pályát, midőn hire jön, hogy Murád oda hagyta csöndes magányát; hogy épen azon hajóssereg, melly átjöhetésének meggátlását ígérte, fejenként egy aranyért az egész ozmán serget európai partra tette s hogy Skanderbeg, a Brankovics fölkelt szerbjei által gátoltatik az egyesülésben. Lecsapó villámhoz hasonlított e hir a legelő nyár előtt. De az első megrendülés elmultával menekülésről kelle gondolkozni s ez mindenképen kétesebbnek látszék, mint a harcz elfogadása által. Hunyady a várnai mezőkre vonul vissza s kisded sergét csatára rendezi. Murád, ki fia helyett a csaták vezetését még egyszer átvevé, nyomban követi a magyar serget. Éji tanyája mindig az, mit reggel Hunyady elhagyott. A tábor elrendezésének estvéjén tehát föltűnnek a török hadsereg őrtüzei. Egy földre szállott csillagos ég, mellynek égő szemei még a láthatár ködét is meghaladják; irtózatos szörny ezer meg ezer szemei, mellyek a csekély magyar szörnyre fenyegetödzve sandaliznak. Az előérzet nyomasztóvá lesz a magyar tábor sorai között. A király egy lábán szokott fekély miatt szenved. — Én magamra nézve nem félek, szól Rozgonyi Simon az egri püspök a hadi tanácsban, — de a te futamodásodban nem kételkedem — folytatja Hunyadyhoz, mivel reád ezután is lesz a hazának szüksége. Drakula az oláh vajda egy vén oláh jósnő szavai következtében, — ki Ulászló vesztét megjósolá, — el sem jött, csak fiát küldé a táborba. Hunyady serge jobb szárnyát a devini tónak, a jobbat mászhatlan hegyeknek veti s hátulról szekérvárral torlaszolja el. — Nagy kár — szól újra az egri püspök, nem kocsikban, de combjainkban kell ma menedéket keresnünk. A kös vajda megkettőzteti az őröket s virrasztás között tölti az élét. A kora hajnal a török tábor imáját hozza a sereg felé. Eljött nov. 10-ik reggele, a magábaszállás ideje. A püspökök itt is imát bocsátnak. De a legszebb időben egyszerre vihar kel s a szentelt magyar lobogókat kicsavarja a zászlósok kezéből, s földhöz verve, a Sz. György zászlóján kivül mind összetöri azokat. De a harczrend azért ütközetre készen áll. Az előcsapat Hunyady, a jobb szárny Rozgonyi Tallóczy, a bal a váradi püspök s a közép a király vezénylete alatt. Ulászlót nem tartja vissza lába fájdalma. Ott áll kedves lengyelei között, kik számra mintegy 300-an öt körülveszik. De hozzák a harczsisakot s kiesik az az apród kezéből; hozzák a harczi mént s az megbokrosodva, csaknem földre veti a királyt. A szomszéd ormokról át látszék a török tábor fénye, Murád sátora s előtte a póznára függesztett, megszegett frigylevél. A magábatérés percze eljött, az arczok elkomorulnak. Minden-