Vasárnapi Ujság – 1856

1856-06-29 / 26. szám - A kétszer elesett magyar király. P. Szathmáry K. 218. oldal / Elbeszélések - Komám asszony. Lisznyay 218. oldal / Költemények

áll a német és magyar philologia között s minthogy nem csak ala­posan érti e két nyelvet, hanem az ö és ujabb, név szerint a keleti nyelvek egyszersmind a philologia mint tudomány belsejébe is be­avatva van, kevesen lesznek hazánkban, kik e mezőn több hivatott­ságot mutathatnának fel. Nem említve föllebb idézett bibliai nagy művét és számos ki­sebb folyóirati czikkeit és röpiratait, négy kiadásban megjelent ma­gyar grammatikája és két kiadást ért Magyar-német zsebszótára (ös­­szesen 8000 példány) legújabban pedig „Uj teljes magyar­ és német szótára" azon művek, mellyekkel nyelvünk gazdagítása és terjesz­tése körü­l, az ujabb korban tán senki, vagy igen kevesen futhat­nak pályát vele. Épen ezen irányban említendők meg „Magyar pél­dabeszédei" (1850-ben) is, mellyekkel legelőször szakitá félbe a vi­hart követte hosszabb némaságot. Még végü­l egy kívánnivalónk van,t. i. az, vajha Ballagunk befe­jezvén kimerítő szótárát, visszatérjen irodalmi munkássága kiinduló pontjához, fogja fel a magyar bibliai ügyet, s ha a szentírás befejezett fordítását adhatja át nemzetének,—mihez Istennél áldásért,vagyonosb­jainknál áldozatért esedezünk, elénekelheti: Exegi monumentum stb. Nem csuda, ha a felöl, ki ennyit dolgozott s kitől még ennyit várunk, azt is tudatjuk a tisztelt olvasókkal, hogy Ballaginak színesebb képét lírni lehetetlen, öt olajszínekkel vászonra festeni teljesen szükségtelen, mivel képéhez csak két szín választható, haja­ és szakállához a fekete, arczához a fejér, azt a nyomdafesték ezt a fejér papiros tökéletesen kiállítják. Az olvasó ennek okát is könnyen eltalálja, t. i. az ő nyugalmat nem ismerő, munka­szerető és vir­rasztó lelke, töredékeny testben lakozik. Isten erősítse e gyarló tes­tet, hogy ezen termékeny lélek sokat világíthasson benne irodalmunk javára i­s. Komámasszony. Hébehóbás látogató Komasszony! Jöjjön hozzám, velem időt Fogyas­szon. Szapuljunk szét, — mint tapadó Legyeket. Verjük el a sok unalmas Perczeket. Jöjjön — no! — hát ura hogy van, Mit csinál : Otthon a lóherésben, vagy Kint kaszál? — Hallotta-e mi hir van a Faluban : Füles ördögöt fogtak a Templomban. És ez a vén füles ördög Nem volt más : Az ott rablani akaró Vén kondás. Kezében a rablott szentség Vérré vált : S amint csorog, mindenik csepp Rá­ kiállt. Folyó tűzzé vált mi arany, Mi ezüst : S, úgy csengett, hogy : a gazembert Égesd, üsd. — S a nagy harangról tudja-e Mi a hir ? Éjfélkor emberi módra jajgat, sír. A meghalt jó öreg papot Siratja : E harangot a falunak Ö adta. S ha hálául, imádsággal, Immár rég : Ütőjét is beszentelte A népség. — Hát a legújabb pisze *­ hír Tudja mi ? Nem­ is merem egyenest ki-Mondani. Hej hogy kigyelmed a kántort Szereti : S a kántornét a méreg majd Megeszi. No de mind­ez mende monda Nem egyéb : N­a bár egyre csiripolja A veréb. Nem is gondom ez énnekem, Se másnak : Vessünk véget e hitvány szó­b­omlásnak. **) — Nézze meg a virágos kis Kertemet : S szaggassa le kérem a leg­szebbeket. E­­gyen haza az urának Belőle : Hogy én küldöm, s emlékezem Felőle! Egy pár szénagyüjtés kint a Vidékbe; S több furulyás szombat este Emléke. Egy pár sarkantyú ismerős Pengése; S egy szív közel hozzám való Verése. Tudja Isten mit mivel a Lelkemmel : Összeolvasztja csorduló Könyemmel? Lyánykoromban nekem is volt Galambom : Nem csak kennek, komámasszony, Ha mondom ! *) Bizonytalan, alattomos, még egészen ki nem tört, kis l­ir, mendemonda. **) A pletykát igy is hivjak. De komámasszony e szóra Felfortyan : No még e kell illyen-ollyan Amollyan! Komámasszony nagyon furcsán Hunyorít! Hogy a hályog ölelje meg Szemeit. Egye meg a bogár minden Virágát! Legyen sírja kelmednek a Virágágy! Majd szakasztok virág helyett Csanalat : S úgy megverem szemeit, hogy Bedagad. Ugy megverem szemeit a Férjemnek . Ne vethessen több pillantást Kelmednek. Vagy legalább keresztbe néz Majd tőle — Nos, áhit még emlékezni Felőle?! Lisznyai Kálmán: A kétszer elesett magyar király. (Történeti beszély.) P. SZATHMÁRY KÁROLYTÓL. (Vége.) E rövid történelmi kivonattal tartoztunk beszélyünk hősének, kinek sorsa nemzetünkével végzetszerüleg egyéfélyt. A sereg megindul s csaknem minden ellentállás nélkül halad előre Várnáig, mellyet pár kisebb erőséggel hatalmába veszen. Száma alig teszi ki a 20,000-et, de bízik Skander bég csatlako­zásában, s a szultán ázsiai seregének át nem jöhetésében. Ezen fö­lül, mint Hunyady a pápához írott levelében mondja, a kebleket ke­gyeletes vakmerőség tartja fogva. Már folytatni akarják a győzelmes pályát, midőn hire jön, hogy Murád oda hagyta csöndes magányát; hogy épen azon hajóssereg, melly átjöhetésének meggátlását ígérte, fejenként egy aranyért az egész ozmán serget európai partra tette s hogy Skanderbeg, a Bran­kovics fölkelt szerbjei által gátoltatik az egyesülésben. Lecsapó villámhoz hasonlított e hir a legelő nyár előtt. De az első megrendülés elmultával menekülésről kelle gondolkozni s ez mindenképen kétesebbnek látszék, mint a harcz elfogadása által. Hunyady a várnai mezőkre vonul vissza s kisded sergét csatára rendezi. Murád, ki fia helyett a csaták vezetését még egyszer átvevé, nyomban követi a magyar serget. Éji tanyája mindig az, mit reggel Hunyady elhagyott. A tábor elrendezésének estvéjén tehát föltűnnek a török had­sereg őrtüzei. Egy földre szállott csillagos ég, mellynek égő szemei még a lát­határ ködét is meghaladják; irtózatos szörny ezer meg ezer szemei, mellyek a csekély magyar szörnyre fenyegetödzve sandaliznak. Az előérzet nyomasztóvá lesz a magyar tábor sorai között. A király egy lábán szokott fekély miatt szenved. — Én magamra nézve nem félek, szól Rozgonyi Simon az egri püspök a hadi tanácsban, — de a te futamodásodban nem kételke­dem — folytatja Hunyadyhoz,­­ mivel reád ezután is lesz a ha­zának szüksége. Drakula az oláh vajda egy vén oláh jósnő szavai következté­ben, — ki Ulászló vesztét megjósolá, — el sem jött, csak fiát kü­ldé a táborba. Hunyady serge jobb szárnyát a devini tónak, a jobbat mász­hatlan hegyeknek veti s hátulról szekérvárral torlaszolja el. — Nagy kár — szól újra az egri püspök, nem kocsikban, de c­ombjainkban kell ma menedéket keresnünk. A k­ös vajda megkettőzteti az őröket s virrasztás között tölti az élét. A kora hajnal a török tábor imáját hozza a sereg felé. Eljött nov. 10-ik reggele, a magábaszállás ideje. A püspökök itt is imát bocsátnak. De a legszebb időben egyszerre vihar kel s a szentelt magyar lobogókat kicsavarja a zászlósok kezéből, s földhöz verve, a Sz. György zászlóján kivül mind összetöri azokat. De a harczrend azért ütközetre készen áll. Az előcsapat Hu­nyady, a jobb szárny Rozgonyi Tallóczy, a bal a váradi püspök s a közép a király vezénylete alatt. Ulászlót nem tartja vissza lába fájdalma. Ott áll kedves len­gyelei között, kik­ számra mintegy 300-an öt körülveszik. De hozzák a harczsisakot s kiesik az az apród kezéből; hozzák a harczi mént s az megbokrosodva, csaknem földre veti a királyt. A szomszéd ormokról át látszék a török tábor fénye, Murád sátora s előtte a póznára függesztett, megszegett frigylevél. A magábatérés percze eljött, az arczok elkomorulnak. Minden-

Next