Vasárnapi Ujság – 1856
1856-07-06 / 27. szám - Régi képek. Vas Gereben 230. oldal / Elbeszélések - Tatárjárás. Vida 230. oldal / Költemények
230 Tatár járás. I. II. III. Gyászhirnök jő a királyhoz : Orosz fejedelmi herczeg, Meg sem pihen, fut mint a vad, Mellyet fészkéből kivertek. Földönfutó, bujdosó lett, Nincs országa, nincs trónja már, Elrabolta az ellenség . . . Jön a tatár, jön a tatár! Véres kardot hordnak körül ,Leng a király lobogója, A nemesség a hazáért kössön kardot, üljön lóra." „Menjen kedves kunjaival, Miránk bizony hiába vár." S egyre rémesebben hangzik : ort o jön a tatár, jön a tatár. „Eredj fiam, Hédervári, A veszély körmünkre éghet, Mig lóra ül a nemesség, Védelmezd a határszelet." Csillagok ragyognak O 15. © Fen a tiszta élben, Halovány hold képe fürdik A Sajó vizében. Sátorában Béla Gondolkozó, méla, Majd elalszik, de álmából Fel-felriad néha, Nem alhatik többé, Nem engedi gondja, Felül ágyán s híveinek Álmait elmondja : „Szárnya nőtt lovamnak, S repült gyorsan vélem , Mit jelent ez álom? fejtsd meg, Hűséges cselédem." „Kérdezed királyom, Mit jelent ez álom; Azt jelenti : lóhalálban Futni fogsz, királyom." „Hasadt koronámra Siró kuvik szállott." „Azt jelenti, jó királyom, Elpusztul országod." „Mi zúg olly mogorván, Mint dühöngő orkán ? Szilaj mének tombolása . . . Nézz ki hamar, szolgám!" Kinéz a táborba A királyi szolga. „Uram, betört a tatárság A magyar táborba!" „Hol a kardom, hol van, Hadd kötöm fel nyomban!" S a vad lárma csak növekszik Ottkin a táborban. Visszatért hónába A kegyetlen mongol, Magyarország földén Léva már nem tombol. Ráismerni mindüzt Átkozott nyomára . . . Magyarok Istene Tekints e hazára! A király is megtér, Köny csillog szemében, A mint szerte pillant A puszta vidéken. Sietve mén Hédervári, Hogy védve légyen a határ, Nem lehet most késni, várni . . Jön a tatár, jön a tatár! Vissza is jő Hédervári, Vissza is jő lóhalálban; Lova habos, kardja véres, Alig száz vitéz nyomában. „Végünk van, uram királyom ! Az ellenség, miként az ár Elsodorta seregünket . . . Jön a tatár, jön a tatár! Rémül a nép, jajveszékel : „Uram irgalmazz népednek!" S sötét erdők sűrűibe, Barlangokba rejtezkednek; Vad erdőkben, barlangokban Rájok éhség nyomora vár. Erdő, barlang viszhangozza : Jön a tatár, jön a tatár! Rohan a tatár had, Támad elől, hátul, Remeg a föld, dobog a föld Szilaj paripáktul. Zajos harczi lárma A jéget megrázza, Suhog a nyil, peneg a kard, Recseg a pajzs, dárda. Vadul nyerít, horkol Az összerogyott ló, Mellette a véres földön Hörög a haldokló. Dühösebben támad A tenger tatárhad; „Uram Jézus, uram Jézus!" S fut, ki rést találhat. Nincs menekvés, nincsen, Mindenütt ellenség; „Csak a királyt, csak a királyt!" S vínak, hogy megmentsék. Fut a király s véle Egynehány vitéze, Nyomban űzi a tatárság, Hogy kerítse kézre. Rásüt a kelő nap Vérpiros sugára A menekvő magyar király Halovány arczára. Rásüt a kelő nap Legelső sugára Hatvan ezer magyar hősnek Véres hullájára. A sík mohi puszta Már többé nem puszta : Hatvan ezer magyar hős rajt' Mély álmát alussza. Olly szomorú minden, Olly elhagyott, árva . . Magyarok Istene Tekints e hazára! Fekete üszkéin Sok leégett háznak Búsan siró baglyok, S farkasok tanyáznak. Nem is ismer többé Az ember lakára . . . Magyarok Istene, Tekintse hazára! Szerte az ut mellett Hever egy-egy hulla, Temetetlen nyugszik Ott, a hol elhulla. Ragadozó kányák Serege száll rája . . . Magyarok Istene Tekints e hazára! Alig látni embert Három vármegyébe', S az az egy-kettő is Mintha nem is élne. Nincs kenyere, nincs, hol Nyughatnék, tanyája . . . Magyarok Istene, Tekints e hazára! A kövér mezőket Buja gaz veré fel, Nincs, ki mivelgetné Szorgalmas kezével. A föld is megsinli, Hol a tatárjára . . . Magyarok Istene, Tekints e hazára! Béla imádkozni. Térdbe borula : „Szűnjék meg, oh Isten ! Ostoraid súlya; Feledd, hogy e'pártos Nép érdemes rája. Magyarok Istene, Tekints e hazára!" Vida József. Régi képek. VAS GEREBEN-tól. A mult, a mult! Ne kérdezzétek tőlünk, miért szeretjük ugy a multat; hisz régebben adós felelettel a tormába esett féreg, mellynek mai napig legkedvesebb eledele a forma. Én nem aggódom a jövő fölött, mert azt tapasztaltam, hogy a ki megbotlik, a botlás után mindig nagyobbat lép, de ha már benne vagyunk a multak tanulmányozásában, keressünk össze minden zugot, s buzditásul nézzünk meg néhány régi képet, talán majd mégis rájövünk, hogy: de mégsem vagyunk ollyan szegények, mint tán előbb hittük. Gróf Festetics György. A keszthelyi kastély valóságos vendégfogadó volt az öreg úr idejében, s nem egyszer történt, hogy a kedves vendéget ollyan útravalóval látták el, hogy soha el nem feledte. Egyetlenegy ember volt, ki a gróf bőkezűségét mindenképen kikerülte, Horváth Ádám, akkor hirneves iró, kinek egyik nevezetes különczsége abban állt, hogy a magyar nemzet eredetét egész az angyalokig föl akarta vinni, különben pedig minden tekintetetben derék, becsületes de rendkivül büszke ember volt. Keszthelyt ugyan sohasem kerülte el, hanem annál inkább vigyázott a szóra, midőn a gróf valamit mutatott neki, nehogy azt mondja valamiképen, hogy az neki tetszik; mert rég észrevette, hogy a gróf valamivel meg akarja lepni, még pedig ollyannal, a mivel tán örömet okozhatna neki. Mindenfelé meghurczolta a gróf, de Horváth Ádám uram szájából ki nem jött egy dicsérő szó, mi a grófnak rendkivül kínosan esett, mert majd a hideg kilelte, midőn épen ajándékozni akart, mi nála végre valóságos nyavalyává fajult. Elmentek a svájczi teheneket megnézni, néhány héttel előbb Berzsenyinek épen onnét küldött két gyönyörű tehenet, s a gróf azt hitte, hogy a szép állatok között majd csak akad ollyan, melly Horváth Ádámnak megtetszik. ,Látott-e már illyen nagy tehenet?" kérdi a gróf a különczködőt, ki egészen elfeledkezett a vigyázatról, s majdnem szájtátva nézte a tehenet, s a gróf ezt észrevévén, az hitte, hogy most már csak mégis megdicsér valamit. „Épen azt nézem, méltóságos uram , hogy nekem van kettő, azok mégis nagyobbak ennél." ,De ez tizenhat ntcze tejet ád ám egy nap ?" mondja a gróf, hogy „Nohát mégis jól véltem, — szól közbe Horváth Ádám, — az enyimek nagyobbak, mert egyik-egyik tizennyolcz itczét ád." A gróf nem vitatta a dolgot, más tárgyat vettek elő, hanem midőn Horváth a sok vendég között elkeveredett épen a lóistállók köráig a gróf elmaradt, s a vendégistállók felé csavarodván, Horváth Ádám kocsisát szerencsésen egyedül kapta, s azt kérdé tőle : ,Hány tehenetek van ?" „Kettő van méltóságos uram." ,Hallom igen nagy mind a kettő és jó tejelők? „Roszul mondták méltóságos uram, mert a hónom alatt elmehet könnyen akármellyik,a tejet pedig ollyan szűken adják, hogy pénzért vesszük." A gróf megfordult, s látta, hogy Horváth Ádámra nehéz lesz valamit rákötni, hanem azért nem esett kétségbe a gróf, és ment