Vasárnapi Ujság – 1856
1856-08-10 / 32. szám - Esztergom. Májer Istvántól (16 kép) 273. oldal / Hazai tájleirások
jét; Timon Samunak : Imago Antiquae Hungáriáé Pozsonyban 1759-ben közzé tett, és Math. Petri Katancsich : De Istro Budae 1798. nyilvánított művét, hasonlólag Birkés Endrének 1835-ki Regélőben, és Nyulassy Antalnak a folyó évi „Családi lapok"ban, valamint ifj. Palugyai Imrének „Magyarország legújabb (1853-ki) leírása" II-dik kötetében közlött történeti és helyiratait ; nem különben számos levéltári okmányokat átkutatva, és több tudós hazánkfiának és barátaimnak közremunkálásából és saját nyomozásaimból szerencsés lettem jelentékeny adathalmaznak birtokába jönni; ám az anyag teljes földolgozásától körülményeim elütvén, a basilika országos ünnepének alkalmával az. olvasó közönségnek ezen rövid ugyan, de közérdekű és hű kivonattal kedveskedni annál inkább óhajtottam, mert Bulwer a brit költő szerint: „Irigyeljük a férfiút, ki élvez, és nyugszik; de az ég mosolya előbb leszáll arra, ki munkálkodik és törekszik," —sőt Virágunkként : „Törpe most és törpe lészen. A ki földön ül, hever;" ellenben : „A ki hazájának szolgál, felemelkedik, és az irigység gonoszságon tipor." I. Esztergom története. Esztergom, a hazánkat ketté szelő 260 ölnyire szélesedő Dunának jobb partján, Budától 6, Komáromtól 5 mértföldnyire, a folyam balpartján fekvő Párkány (a régi Kakat-vár, mások szerint Barakan) mezővárossal épen szemközt, Fero szigetétől 36 ° 25' hosszaság s 47' 47'/2' északi szélesség alatt fekszik. Esztergom nevét (görögül Istropolis, latinul Istrogranum, Strigonium, némellyekként Aquisgranum, németül Gran, tótul Osztrihom vagy Osztrigom) kétségkívül a határa átellenében egyesülő Ister (Duna) és Gron (Granus, Garam) folyóktól kölcsönzé, miként ezt a szóelemzés és városunk történelmével foglalkozó tudósok : Bonfin, Bél Mátyás, Túróczi, Palugyai, Helischer és több mások nézete is igazolja. Esztergom eredetét illetőleg, voltak (p. Vályi) kik azt Krisztus urunk születése előtt 2397 évvel hiszik épültnek, és pedig azoknál fogva, mivel Noé egyik unokája Pannon vala, kitől Pannoniát szeretik származtatni. Ám ezek ellen Béllel felelhetjük, hogy azok állítása álom, kik Esztergom eredetét Pannónia eredetével egykorba helyzik, mert ezt semmikép sem birják okadatolni. (M. Bél. Com. Strig. MSS. Pars specialis. §. 2.) — Városunkat mások római eredetűnek mondják. A Plinius felsorolta Pannónia 40 nevezetesb városai közt ugyan nem találtatik, mégis Cluver, Schönleben, Cellarius és M. Bruzen azt állítják, hogy itt hajdan Bregoetium, Moró István és Timon Samu szerint Aquincum vagy Acincum, Schönvisner-ként Sami Mansio, másokként egyéb római telepek, Baranyay Ferencz szerint pedig Cl. Ptolemaeusnak Cinta vagy Curtiana egykori municipiuma és Spondanusnak püspöki városa állt légyen. E kérdés fölött vitázni a fentisztelt tudósok el nem mulasztották, és valószínűvé lőn, miként Bregoetium O-Szőnynél, és Curtiana a kétföldnyire eső Nyerges-Újfalunál, sőt Timon Samu szerint (Imago Antiquae Hungáriáé. Posonii 1759. pag. 24.) inkább a Duna balpartján a mostani Kurta-Kesz helyén; Acincum vagy Aquincum pedig Buda táján volt. Hogy rómaiak e tájon is tartózkodtak, azt az Esztergomban ásott római pénzek, sírkövek, felirások kétségkívülivé helyzik. Ezeken röviden átlebbenvén, biztosan állithatjuk, hogy Geiza, a magyar vezérek ötödike Esztergomban lakván, fia sz. István 979-ben Adalbert prágai püspök által itt megkereszteltetvén, és 1000-dikben Magyarország királyjává koronáztatván, s hazánk ezen apostola által a magyar egyház főpapjának széke ide helyheztetvén, Esztergom dicsővé és nagygyálőn. Már a pannonok uralma alatt Esztergom a püspökségek egyikéhez Curtensihez tartozván, itt keresztények valának, és Esztergom szikláján vár emelkedett, mellyben István mártír temploma állott, melly székesegyházzá emeltetvén, az uj érsek, a sz. István király által Rómában alapított collegiumból nyeré munkás papjait. Hogy István király székvárosát emelje, az ország nagyait maga köré gyűjté, azon fölül számos franczia, német és olasz kereskedőnek szabadságot adott itt letelepedhetni. Igy lőn Esztergom a keleti kereskedésnek főpiaczává, India kincsei Bizánczon át erre kerültek Európába; a hajóknak az úgynevezett Ivisduna kényelmes téli kikötőt nyújtván. A város igy népesittetvén és gazdagittatván, nagy kiterjedést nyert, benne több (3 plébánia) templom emeltetett, azon kivül még 2 templom és keresztes vitézek házával is dicsekedett; az olaszok, franczák, németek saját külvárosokkal birtanak, s nagyszerűségre nézve valamennyi pannóniai városokat fölülmúlt. Bonfin ugyan városunk kiterjedését csak egy negyed mértföldre szabja, ám a hagyomány és a határbani ásatás alkalmával lelt házi szerek, épület-templom és zárdarommaradványok után ítélve, ez sokkal kiterjedtebb vala, és Zamárdhegy tövétől, az úgynevezett Déda csárdától, azon csatornáig, melly a kis Dunát a nagygyal összekötve a Nyárasi-szigetet tőlünk elválasztja, hol jelenleg is a dunai malmok királymalmoknak, az innenső szántóföldek pedig királyföldeknek (hajdanta királykertek) neveztetnek; másrészt pedig a dorogi, tokodi és őrhegyekig terjedett. Esztergom akkor Európa főbb városai közé tartozott, és Nagy Lajos szerint (Notitiae Politico-Geographico-Statisticae Illegni Hungáriáé. Budae 1828. pag. 326 — 331) a 11, 12, 13-dik században országgyűlések is tartattak. A szent király halála után zavarteljes korszak állott be, melly fővárosunkra kártékonyan hatott; de azért királyaink Buda, Székesfehérvár, Visegrád mellett Esztergomban is székeltek. Geiza és Salamon 1071-ben az esztergomi szigeten nyolcz püspök jelenlétében békességet kötött. A tér nem engedi, hogy az ország évkönyveit végig lapozva, azokból Esztergom viszontagságait hosszan kibengézzük, mégis a nevezetesebb történteket el nem hallgathatjuk, mellyek közé tartozik az, hogy Lőrincz érsek 1113-ban és Bánfi Lukács érsek 1169-ben itt nemzeti zsinatokat tartottak. III. István király 1173-ban Párkányban meghalván, Esztergomban temettetett el. Ezután III. Béla király, mintegy a sokat szenvedett Esztergomnak második alkotója, a vár belterét megnagyobbíttatta, és új bástyatornyokkal szaporította, és az érsekek ősi jogait megerősítette. Imre 1198-ban az eddig királyi tulajdonú esztergomi várat, és a még teljesen ki sem épített királyi palotát azon föltétellel, hogy azt szükség idején ismét átengedni tartozzék, Jób érseknek ajándékozá. Igy Esztergom vára az egyház birtokába kerülvén, uj fényre jutott, s benne béke idején a tudományok kegyeltettek és ajtatos zsolozsmák zengedeztek; s ha a hont ellenség bolygatta, védelmére az egyház főpapjai fegyvert ragadtak, s igy jőn, hogy őket a királyok és honfiak tiszete és szeretete sokféle adományokkal tetézné, s egy győzelem, egy koronázás sem múlt el, hogy javaik ne szaporitattak volna, s ezzel Esztergom felvirágzása is könnyebben eszközöltethetett. Az 1241-dik év vérbetükkel van nemzetünk évkönyveibe bevésve. A sajói csata után, mellyben Mátyás esztergomi érsek három püspökkel és a haza vitézebb fiaival a tatár fegyverek áldozatává lőn, Kádon tatárvezér hazánk Tiszán inneni és túli vidékét tűzzel-vassal elpusztítván, Buda-Pestet is martalékjává tévén, 1242-ben télen, a gazdaságáról hires Esztergomnak szétdulásához fogott. A tatárok tömérdek sokaságban Párkány részén vertek tábort, kiket vad szándékukban elején a zajló Duna gátolt. A tél erős volt, a Duna sűrűsödni kezdett, de Esztergom hős férfiai ismételve szétzúzák a Dunának meg megálló jegét, míg végre a szokatlan erős fagy kifogott rajtok, s a folyam erős jéghiddá szilárdult. A tapasztalatlan tatárok a jégben nem bizva, cselhez nyúltak , visszavonulást szintelének, és táborok helyén marhacsordákat hagytak hátra, s titkon lesték, váljon az esztergomiak azokat veszély nélkül áthajtandják- e? Az esztergomiak elején mérséklék vágyaikat, azonban több napiglan a marhát minden őrizet nélkül szabadon látván barangolni, azokat egyenkint átvezetgették. Ezt látván a tatárok, bátran a jégre szálltak, és nagy hamar az egész várost körülvették, és erősen ostromolták, 30 faltörőgépet szegeztek a város bástyáinak, a magokkal hozott foglyokkal faágakat, és földdel teli zsákokat éjjel-nappal hordatták, a sánczokat betöltötték, és a védelmezőket nyil-és kőzáporral ostromolták. A városiak a számos előkelő menekültekkel együtt bár elrémülten, de egyelőre vitézül védték magukat, végre a külváros faházait meggyújtották, arany ezüst, posztó, ruha, s egyébb kincseiket részint a földbe elásták, részint a várba rejtették el, marháikat pedig elöldösték s magok a belváros erősebb palotáiba húzódtak. A kincsszomjas tatárok észrevévén kijátszásukat, felbőszültek, a várost körülállták, és a palotákig nyomulván, minden élő teremtést, öreget, gyermeket egyiránt kegyetlenül leöltek. Látván e veszélyt, 300 előkelőbb nemes hölgy — Petheő G. szerint — ékes öltözetekben, s Bél állításaként szétzilált hajzattal és gyász ruhákban a Bathus tatár khán elé vezettették magokat, hogy szaggatott szivből özönlött vérkönyüikkel a városnak és honnak kegyelmet kérjenek; azonban a vad pogány inkább kincs után vágyván, boszújában az ártatlanokat egytől-egyig lemezitelenitve felkonczoltatta, s a várost teljesen szétdúlván, és kiölvén, bőszülten és rakodtan elvonult. A vár Simon spanyol vezérnek parancsnoksága alatt (ki Imre király idejében Mihály testvérével, a világszépségű Bertram unokájával, Constatina arragoni király leányával mint leendő magyar királynéval, jött be, és első lakát,spanyol váraik legderekabbikának emlékeül, Bojotnak—jelenleg Bojoth helység—nevezé el)bevehetlenül állott,és szerencsés volt,ki abban megvonhatta magát, mert azokon kivül Esztergom lakóiból alig menekülhetett több 15 embernél, a többi mind a pogány düh áldozatává lőn, felkonczoltatván, vagy elevenen megsüttetvén. 1243-ban Béla kipusztult országába visszatérvén, ennek helyreállításához atyailag hozzáfogott. Jelesen az esztergomi érseki székre Vancsa Istvánt nevezte, a várost fallal körülkeritette és lakosokkal ellátta, sz. Ferencz rendének számára nagyszerű kolostort épittete, mellybe 1250-ben a szerzeteseket fehér zászló alatt bevezette; a várat pedig az érsek erősité meg. 1256-ban itt nemzeti zsinat tartatott. Igy lőn Béla mint az egész országnak második alkotójává, ugy Esztergomnak is feltámasztója, jóllehet a város helyreállítására irányzott minden bőkezűsége annak fényét többé nem tüntethette fel mihez nem kevéssé járult azon körülmény, hogy utána következett királyaink előbb Visegrádot, majd Budát — s nem többé Esztergomot választák magoknak lakásul. Béla meghalván, vita támadt e nagy király sírjának elhatározási felett, minthogy királyaink rendes sirboltja Székesfehérvárott vala, de Esztergom győzött, hova Béla nevü fija mellé az általa épített Ferenczrend templomba temettetett el, hova később neje Mária is tétetett. Fülöp érsek innen nemsokára várbeli basilikájába viteté a nagy fejedelem tetemeit, de azokat Gergely pápa meghagyásából a szerzetesek visszanyerték. Fájdalom hogy a török pusztítások alatt a kolostor és templommal együtt a drága ereklye is eltűnt, s düledékein 1699-ben a királyi városi kisebb, és mult században a mostani Péter-Pál temploma épült. Nem tudhatni, hogy Béla halála után is voltak Esztergomnak királyainkban és érsekeiben jótévői, de a várat kivéve, melly Lajos és Mátyás királyok alatt nagy virágzásnak örvendett, a város előbbi nagyságra és gazdagságra többé nem vergődhetett. V. István atyja IV. Béla iránti kegyeletből a z ekes templomot javadalmazta. 1292-ben itt nemzeti zsinat tartatott. Az érseki város (mai nap viziváros, melly a várnak délnyugoti tövében terül el) építésére IV. Béla adván engedélyt Robert érseknek, utódja Mátyás érsek kezdé azt fölépitni. 1294-ben III. Endre ugyan ezen érseki várost és sz. Tamás prépostságához tartozó lakosokat a királyi város joghatósága alól kivette. Esztergom a vegyesházu királyok alatti viszontagságteljes korszakban igen sokat szenvedett. Igy itt 1302-ben Robert Károly megkoronáztatván - torm