Vasárnapi Ujság – 1856
1856-08-17 / 33. szám - A kis pásztor. Hory Farkas 283. oldal / Költemények
téren a királyi városnak egyik dísze, mellynek alapját Rudnay boldog emlékű bibornok 1828-diki julius 2-án ünnepileg tette le. Mint tanuló ifjú ez ünnepélyen jelenlévén, most is emlékszem rá, miként a város népe, mint sz. Annának különös tisztelője, e ténynél nagylelkedéssel részt vőn. — E kerektemplom emelkedését két ok segité elő : először mert a hosszú vonalban kinyúló kir. város déli környéke szentegyházat nélkülözvén , a főpásztor e hiányt daczára annak, miként pénzerejét a már épületben volt basilika majdnem kimerité, orvosolni sietett; másodszor mert a török járat után a kegyeletes Rudnay bibornok volt első primás, ki székfoglalási ünnepét és az érseki ősi lakot ismét Esztergomba tevé át; s így azon helyet, hol ő e czélból a várost először érinté lábaival, s hol a város által először üdvözöltetett, emlékké szentelé. Építője Pakh Kereszt János volt. Öt év alatt fölépült, és a nagylelkű herczeg 1831 -iki sept. 13-án történt rögtön halála előtt 8 nappal maga tűzte fel jeles kúpjára a megváltás szent jelét. A porticustól kezdve a hátul alkalmazott sekrestye végéig e templom hossza 142 láb, és földszinétől egész keresztig 120 láb magas; a kúp külátmérője 80 láb; a kúp fölötti lámpásnak (a kúp szeme, melly a világosságot beszolgáltatja) átmérője 16 láb, magassága 21/4 láb. — A főoltárkép sz. Annát képezi, Hesz J., bécsi tanár, különben egri születésű hazánkfiának remek festvénye; a belső kúp alatti koszorúbeli 8 domborműben sz. Mária ünnepei ábrázoltatnak. A porticus 6 római oszloppal ékeskedik, melly alatt Herczog G. szobrásztól, ki szinte hazánkfia, két óriási és jeles kő angyal-szobor őrködik. — E templom kúpja a vári basilika után honunkban legnagyobb és szebb épületeinknek egyike. A nagytérnek homlokát ékesitő városház rajzát azon látpontból adjuk, honnan az előtérben a sz. Háromság szép kőoszlopa, a toronynyal ékeskedő gymnasium és tőszomszédságában a túr utczába is kiható derék megyeház is látható. A városház épülete hajdan a gazdag Bottyán Rákóczyféle vezéré (ki egyik szemére vak lévén közönségesen vak Bottyánnak neveztetett) „volt, kinek is minden Esztergom határába eső elkobzott javai (millyen az Őrhegy felé eső térség, melly máig is Bottyán parlagja néven ismeretes) Ő Felsége által a pártosok ellen hiven küzdött Esztergom városának ajándékoztatván, az községházává alakíttatott. Az előtt városházul az ugyan nagy téren lévő, s később ,,fekete sas" czim alatt vendég fogadóul alkalmazott ház szolgált, mellyet is a város tanácsa pár év előtt a cs. kir. kormány használatára engedett által. Ezen ház udvarában a kútról hagyományilag az tartatik, miként ebből merített vizből kereszteltetett volna sz. István király. — A városháznak Duna-utczába eső szárnya képezde és főelemi tanodául szolgál, s a község bőkezűségéből három év előtt építtetett föl. — Esztergom vármegyeháza régente az érsekvárosi seminariummal szembe eső Gramling-féle ház vola, s a mult században Esztergommegye rendei azt eladván, helyette Török tábornoknak képünkön feltűnő épületét vették meg, s tágas udvar négyszegét és hátulsó ágát mintegy 30 év előtt emelték. (Folytatása követk.) A kis pásztor. Magura tövében van egy kicsiny helység, Legnagyobb ur benne a puszta szegénység, Egy század előtt is ez uralgott ottan, Annyi ház annyi nép volt benne, mint most van. A hol nép van ott kell borjaknak is lenni, Ezeknek pedig kell valahol legelni De minthogy a borjú akkor is borjú volt Nem hagyták magukra őkeméket seholt. Pásztor kellett itt is, s a falu fejére Tíz forintban meg van állítva a bére. Ráadásul meg egy lábbelit is kötnek S élelmire egy egy pár czipócskát sütnek. Egy özvegy asszonynak volt egy fiacskája A kis Ferkó, és azt pásztornak ajánlja. Legalább nem adja másnak a pásztorbort Minden vagyonkája egyetlen borjáért. A mikoron tehát eltelt Szent György napja, Ferkónk rögtönözött somfabotját kapja Nyakába akasztja vászon tarisznyáját, Mellybe anyja rakta elemózsiáját. Körmön font ostorát elcserditi szépen, Ez jel volt, s a csorda elé áll e képen; Hajtja hajtdogálja Ferkő, s néz előre, Hol találna zöldnél zöldebb legelőre. S ha jó fűre talált, megállitá nyáját, És megfalatozván fele szalonnáját Letelepült egy egy fának árnyékába, S motozott valamit kis tarisznyájába. És kivont onnan egy korkoru levelű könyvet, mellyben alig látszott már a betű, Mert tudnunk kell hogy őt, még az édes apja, Kinek porait is az Isten nyugtassa, Megtanitá szépen olvasni s az olta Ferkőnk szorgalommal mindig gyakorolta, Naphosszat betűzött most is az árnyékba; Majd itt ott könyv nélkül be-betanult néha: És meg-megtéritvén kis csintalan nyáját, Bújta mohó vágygyal bibliothekáját, Szinte tilosba ment már nyája egypárszor, Mert a filozofus nem jó borjupásztor. Vizén a korsónak végre nyaka szakad, Itt is a mi halad végkép el nem marad; Egyszer hogy elmélyedt a tudományába, A vetésbe ütött tanyát hamis nyája; Ott kapták a hajtók, s szörnyű zokon vették, Mert a vetést jól legázolták, és ették, Ferkőnkép betanult strófáját szavalja, Midőn a hajtóknak zord attáját hallja; Nosza vesd el magad, Somlyó felé nyargal, Alig érnéd el egy lovas kozák haddal; Szomorú történet, és átkozott strófa képzetében volt a börtön és bitófa; Előtte állott a kár megtéritése, S ő az Istennek legárvább teremtése, Felét se éri fel összes vagyonkája, Hogy térne hát vissza szegény hajlékába. Megy megy, és mendegél, s kimegy a Szilágyból Gondolá valahol kiér a világból, Elballagott búsan távol messziségig, S midőn már gondolá hogy utói nem érik, Pihenni ledőle egy fa árnyékába, És ott sok nagy dolog jelent meg álmába. Mintha a kárt érte Kolozsvárt megadnák, És őtet legelső pásztornak fogadnák, Hol nyáját mind egyig okosnak találá, „Édes pásztorom" őt mind így titulálá, Bár a pásztorságtól borsódzott a háta, S jőnek-e utána? gyakran nézett hátra. Elvégre csakugyan a kép határozott : Akármit ád Isten, szerencsét próbál ott. Feláll, és ott toppan három deák nyomba, Pünkösti innepről menve kollégyomba „Hova hova fráter?" — igy kérdezik Ferkőt — És eldarabolja milly sors czibálja őt. „Ha szeretsz tanulni — mondák — jöszte velünk Hol mig jól tanulunk, nem fogy el kenyerünk. Majdan lesz belőled legalább egy kántor , ha igyekszel pap is, vagy pedig prokátor." Nem maradt el a vig társaságtól Ferkő S már kántornak látta előre magát ő. Beírták a nevét tanulók sorába, S kevés vetekedett vele osztályába" Oskolai szokás volt a gúnyos mondás; Igy lett az ő neve kis szilágyi kondás. S a mi kis kondásunk haladt mind előre Osztályában hamar első lett belőle Világló ablakok, s utczalámpák alatt Tanulta leczkéit a mint vizért haladt, S jobban tudta, mint ki viasz mellett tanult, (Mert nyolczvan év előtt milligyertya nem volt) S Isten oda vitte a kis pásztor dolgát, Nagy pappá emelte az egyszerű szolgát. S a melly tanodának köveit seperte Legelső tanári cathedráját nyerte, Mint lángkeblű szónok, s országhirü tanár Emlékében soká még dicsőülve áll. Lássátok barátim, falusi bojtárok, Nem mese a mit most nektek perorálok. A kicsi pásztor mint nagy pásztor igy vehet Tíz forint bér helyett halhatatlan nevet. Hory Farkas.