Vasárnapi Ujság – 1856
1856-01-27 / 4. szám - Édes anyám. Tóth Kálmán 30. oldal / Költemények
o j láthassa a pitarajtót, s az lett belőle, hogy az álom kezdé környékezni, szemei mind jobban homályosultak. Mikor a piarajtó megnyílt, már csaknem egészen elaludt. Egy fekete emberformát látott kilépni az ajtóból, aztán egy fehérebb ruhást, valami fehér cseléd formát. „Édes Laczim! holnap eljösz-e? „El, édes Jaczim!" Ennyit hallott homályosan Marczinak különben is begyepesült füle, mellyet most az álomkórság is tompává tett. A fehér cseléd kikísérte Lacziját a kapuig, utána zárta az ajtót s aztán maga után zárta a pitarajtót is, s nem sokára az udvar felöl való ablak világa is feketeséggé lett. Marczi még csak fülét sem mozdítá a saroglyában, nem azért, mintha félt volna, mert nem volt kitől félnie, hanem azért, mert eszében egy két gondolat kezde járkálni. „Ez hát az ő szeretője! Vajjon micsoda diák, micsoda Laczi lehet az? — A kánt uram Laczija sokkal kisebb, mint ez volt, a biró uré még nem érkezett meg, ez majd vasárnap érkezik meg Tulu Pista bátyámmal. Szegény Pista bá, ha látta volna, hogy diák jár a házhoz, hogy kiáltotta volna : Csak lassan a testtel! *) Pista bának kutyája iszonyúan vonított kettesdiben a hullaháza előtt egy kopóval. Vagy annál, vagy ennél a háznál meghal valaki. Na, na hátha Pista bával valami szerencsétlenség történt. Akkor miénk e szekér, akár minden éjjel benne hálhatok; feleségem ismét nagy ebédeket, nagy vendégségeket tart. De én azért csak tovább is verem a dobot." Nem követjük Marczit az ő álmodozásaiban. Elég ha addig követtük, míg Tulu Pistáig érkezett. Hogy Marczi a Trombitást vonítni hallotta, az is jelenthet szerencsétlenséget. Mert Tulu Pista igen szerelmes a fiatal Jucziba. Közelebbről gyakran megtörtént, mikép egy két nappal hamarabb érkezett haza Szebenből vagy Moldvából. Most épen Enyedre ment ki, hazahozni a diákokat, kik őt, úgy szokták várni, mint jó angyalukat. A kisebb tanulók úgy nézték őt, mint édesapjukat, az öregebbek pedig nagyon örömest keveredtek vele vigyornázásokba. E furfangos ember eztrében egyszer szólt komolyan és ugy mint más ember. Mindenre tudott valami tréfást vagy furcsát mondani. Tulu Pista bá is senkivel sem utazott olly örömest, mint diákokkal. Midőn szekerére tizet tizenkettőt felrakott, aztán egyiknek, kit legjobban szeretett, nagy kegyelemképen megengedte, hogy a nyeregbe üljön és hajtson, maga többnyire beült a mély vászon ernyő alá, mellynek mélysége miatt olly setét volt benne, hogy látni ugyan semmit sem lehete belsejében, de annál nagyobb nevetés, danolás és csatara hangzott ki belőle. Többnyire egy estaczióból hármat négyet csináltak, minden uton útfélen talált kocsmánál megálltak egy pohár borvizes borra, de lovat se városban se fogadónál nem etettek. Mindig távol a falutól, valamellyik réten eresztettek ki, és a határőrök ha látták néha ezt, szemet húztak, mert Tulu Pista s a diákok nem nagy kárt tettek, velők pedig minden csekélységért kikötni, senkinek se tanácsoltam volna. A szász csőszök, kik lóháton szoktak járni, ha néha egy illy kieresztő karavánra véletlenül rábukkantak, szépen jó estvét kívántak, mint becsületes polgárhoz illik, s csak akkor, ha Küküllön vagy Oltón átgázoltak lovaikkal, a túlsó partról kezdék szidni őket : „Hogy vertette volna meg az Isten bennüngöt talvajokat, hogy tűrje meg a keréket és nyákotokét!" mi a vitéz diákoknak inkább mulatságul, mint rettegtetésül szolgált. — Tulu Pista bá, ha komoly megtámadástól lehetett tartani, egyenesen a lőcsnek ment s annak gúzsát 2) minden szó, minden fenyegetés nélkül oldogatni kezdte. Mert ha megharagudt, akkor épen oly kevés beszédű volt, mint jó kedvében beszédes. Semmiért sem haragudt ugy, mintha valamellyik diák, ki természetét nem ismerte, bort parancsolt számára. Illyenkor félig hallhatóan félig nem, olly forma szavakat dömörgött, mellyben a kínálónak „édes, kedves appád az a vakk" is előfordult. Mert Tulu Pista bá tudta, milly szegény legény a diák, s ö különben sem szorult senkire, ha egy-két kupa f borra volt porlepte torkának szüksége. Tulu Pista bá vitte mindég Enyedre a háromszéki diákságot, s ő is hozta haza egy részét. Sokat „kivitt" öreme, 6—7 éves korában, kit csak bajusszal, szakállal vitt haza akkor, midőn már tiszteletes úrrá lett, s édes apja és édes anyja is annak szólította először, mert rá sem ismert. Azon 15 —16 esztendők alatt is, mig a fiu távol volt, ő hordta a hírt, s a czipóbéllel pecsételt leveleket a fiu és jó szülék között; valamint a székely pogácsát is 2). Midőn a jó anya átadta mindezeket Tulu Pista bának , keményen lelkére kötötte, nehogy haza találja hozni Aranykát, akárhogy kívánkozzék is hazájába, mert itthon mindjárt beviszik Szent-Györgyre 3). — A fiuknál valóságos sátoros ünnep volt, midőn Tulu Pista „bejött." Mintha most is látnám ez őszhaju, igen piros pozsgás kis embert, fehér katonás szük nadrágban s hasonló ujjasában, hogyan kiséri öt-hat fiatal székely gyermek Enyed utczáján. Kettő jobb, kettő bal karja fölött veszekszik 4), egy meg, ki fél karjával a hazulról kapott holmit öleli, Tulu Pista bának kibontott nadrág szíjját fogja hátul. A nagyobb diákok mindég nagy lakzit csaptak Tulu Pista megvendéglésére, mikor is mindig el kelle járnia a Tulu Pista tánczát, melly abból állt, hogy a fél kupás boros üveget feje búbjára tette s ugyancsak ugrálva verte össze csattogó csizmaszárait, miközben mindkét kezével nótát pattogatott hozzá. Tulu Pista épen tiz napja, hogy Enyedre indult Mákosfalváról, hogy nyárra haza hozza azokat a diákokat, kiknek anyjuk nem szente meg, hogy haza ne jöjjenek. Juczi pedig, Tulu Pista bának örökben tartott leánya, az alatt gondot viselt a házra. Elintézett minden házi és mezei munkát, s olly jól ment minden, hogy mióta Juczi a 12 esztendőt meghaladta, Tulu Pista bá szemlátomást lépesedik. (Folytatása következik.) Édes anyám .. . Édes anyám ölében van fejem, Nem szégyenlem én most se magam itt, Elhallgatjuk itt a gyeppamlagon Az istenfecskék dalait, A fülemile az én madaram, De most ne halljam én őt zengeni, Most csak az istenfecskét szeretem, Mert anyám ezt legjobban szereti. Édes anyám ölében van fejem, És nincsen bennem semmi akarat — Oh a szeretet úgy fiatalít Egész gyermekké teszem magamat. És mindenre olly vággyal hallgatok, És mindent olly érdekkel kérdezek : Hogy, hány galambunk van most összesen ? Hát a diófa hol van ? kiveszett ? Édes anyám ölében van fejem, S minden szavából annyit tanulok . . . Oh ő nálam is többet szenvedett, S így sokat tudhat, mit én nem tudok. „Csak a nagy szenvedélyeket kerüld, Általok a sziv üdvhez sose jut, A boldogság kis örömökből áll, Kis csillagokból lészen a tejút." Édes anyám ölében van fejem, Solly jól esik, hogy kissé feledem, Elfeledem kínzó ábrándidat Halhatatlanság, hírnév, szerelem! S rám mosolyognak kertünk fái mind, A fecske, galamb, mintha mondanák : Maradj te itt közöttünk jó fiu, Nem teneked való a nagy világ! Tóth Kálmán. ") E kifejezés, melly székelyeknél szójárássá vált,a temetési testvivőkről van véve, s használják ollyankor, midőn azt akarják mondani : ,,Nem addig van az!" vagy „megálljunk csak!" — 2) Gúzs — a lccs szoritó vas helyét pótolja, mellyet a nyirfa fiatal megcsavargatott ágaiból fonnak. 0 Kupa annyit tesz, mint pint. — 2) Mézeskalács. — ') Azaz besorozzák katonának. Minden székely családnak, ha gyalogezredhez tartozott, minden fiát katonának kelle adnia. A diákoskodás és papság volt egyedül kitétel. Ha azonban a fiú otthon csavargott, hamar bevitték az Óbesterhez. — •• Dulakodik