Vasárnapi Ujság – 1856
1856-11-02 / 44. szám - A rézpataki lelkész. Jókai Mór (1 kép) 383. oldal / Elbeszélések - Császár koronázás Moszkauban (kép) 383. oldal / Érdekességek - Jerső vidéke. Vida J. 383. oldal / Költemények
Fertő vidéke. Édenkert tüköre, gyönyörüszép tájék. A lemenő napnak sugára süt rá még : Bucsucsókját nyomja szeretettel rája, Mint az édes anya alvó magzatára. Előttem a Fertő szürkés zöld vizével Mint nyugovó tenger fönséggel terül el. Csónak lebeg tükrén, ketten ülnek benne : Egy ifjú s egy lányka, talán szeretője. A part közelében egy sereg vadkacsa Szeli a viz tükrét csendesen úszkálva. Itt néhány elbukik, a vizet méri meg, Ott egymást kergetik, mint játszi gyermekek. A tó túlsó partján városok és falvak Szürkülő falait világitja a nap. Felettök úszkáló vékony felhő lebeg, Mit a hanyatló nap pirosra feste meg. Odább kéklő hegyek s óriás alpesek; Havas tetejöket csak alig látni meg. Iifáradott felhők pihennek meg rajtok, Miket az üldöző szél kergetett, hajtott. A déli part mellett kies halomláncz van, Kecskék legelésznek bokros oldalában, S virágot szed a kis lányka a nyáj őre; Talán kedvesének köt füzért belőle. Fen az egyik halmon ferde fakereszt áll, Környezete csupán egy csonka fenyüszál. Már ez sem védheti, mert nincsen teteje: Villámszekerczével az Isten vágta le. Tiszta csermely fakad a halom tövébe, Mintha zene volna édes csevegése, Kicsi nefelejtsek mosolyognak szépen, Mint kékszemű lánykák, a patak mentében. Édenkert tüköre, gyönyörű szép tájék! . . Zöldelő halmait mintha csak látnám még, Pedig csak a lelkem barangol felette Édes emlékezet szárnyain lebegve. Vida József A rézpataki lelkész. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) Mi fog most történni? Ezzel a kérdéssel tépelődve tért haza minden ember a templomból. — Mit cselekedtél uram ? szólt remegve a vendéglős a lelkésznek, midőn a templom udvarán találkozának. — Igazságot szolgáltattam az Isten nevének , viszonzá ez szilárdul. Az öreg tiszteletes ur azonban annál jobban megijedt, midőn a szörnyű hirt megvitték neki. Ott hagyta az ételt ebéd közepén, s futott fel a kastélyba az ifjú földesúrhoz, és elkezdé magát menteni előtte, hogy ő nem oka az egész rettentő esetnek, sőt legkisebb tudomása sincsen róla; ellenben rajta leend, hogy ez iszonyú kihágás példásan és az elkövetett sérelemhez arányosan megbüntettessék. Az ifjú Endreffy hideg képet csinált a beszédhez. Azt mondta hogy nem tudja, miről van szó? A káplán ur igen szép beszédet tartott ő előtte, s ő már küldött is neki két darab aranyat kegyúri elismeréseül. Az öreg urnák torkán akadt a szó ezek hallatára. Hát még mikor azt megtudta, hogy Bertalan a két aranyat a szegények perselyébe vetette! Ez veszedelmes ember, ez magasra emeli a fejét, ez nyakára ül a hatalmasoknak, s pásztorbotjával nem csak juhait tudja őrzeni, de az oroszlánt is megkergeti miként egykor Dávid , ennek nem szabad itt maradni. Alig várhatta a beközelgő egyházkerületi gyűlést, hogy ott az egybegyűlt vének és tekintélyesek előtt elmondhassa, minő egyszarvú kezd támadni Bethelnek kapuin belől, aki ha le nem töretik ideje korán, megöklel sokakat, akik eddig azt hitték, hogy az ő bőrük sérthetetlen! Elő is adá e panaszát egész rettentő mivoltában. Jelen volt az öreg Endreffy is, a vallás hivei közt legtekintélyesebb férfi, az elmondott kihágásnak az ö szivét kellett legjobban elkeseriteni, mert a bántalom az ö fiát érte. A mint az öreg tiszteletes leült, utána mingyárt föl is kelt Endreffy s azt mondá az előadottakra : „Az ifjú segédlelkész a midőn azt tevé, a mit tett; teljesité az ö magasztos kötelességét, a mire Isten által elhivatott; mert azért adattak az Isten szolgáinak ajkaikra az Úrnak vigasztaló és ostorozó igéi, hogy a szenvedőket megenyhítsék, a bántókat pedig megfenyítsék, és ne válogassanak a nagyokban és kicsinyekben; és ha én magam nem csak egy megyének volnék főispánja, hanem egy országnak volnék is királya, és megbántanám azt, a mit Isten szentnek hagyott, és ezért engemet vén embert az Isten szolgáinak legcsekélyebbike, legfiatalabbika megfeddene; meg fognám előtte hajtani fejemet, és azt mondanám : uram, helyesen cselekedtél , folytasd tovább! mert nem csak az a kötelessége a jó papnak, hogy az embert megkeresztelje, midőn megszületik s eltemesse, midőn meghal, hanem hogy vezesse is az igaz uton, a mig él. Midőn pedig a pap kezében tartja az evangyéliomot, akkor tegye lába alá a földet és ne ismerjen azon nagyobb urat, mint az Úr Jézus Krisztust! A rézpataki káplán igy cselekvék. Azért ő dicséretet érdemel:" Az ősz patriarchalis főnemes igy beszélt; és csak addig, mig az illyen jellemek ki nem vesznek, maradhat meg szilárdul a hit! Az öreg tiszteletese nem várt kudarczot annyira lelkére vette, hogy még az nap estve megütötte féltestét a szél, és három nap mulva meghalt. Még azon az ülésen uj papot választanak a rézpatakiak; a legelső szavazat, melly Bertalannak jutott, az ősz Endreffyé volt. Csaknem egyhangúlag választatott el rendes lelkészül. A kik szerették az ifjú lelkészt és jellemét becsülni tudták, azok örültek neki, hogy ama fontos állomáson őt erősitheték meg; a kiket pedig aggódtatott az ifjú tüzes elhatározottsága, azokra nézve megnyugtató volt öt ollyan világvégi messzeségbe kitolva tudni, ahonnan nem háboríthatja meg a dolgok régi háromszögletű állását. Rézpatakán nagy volt az öröm e hírre, mert bár régi papjukat becsülték, s halálát megtisztelék, de az ifjú iránt valódi elragadó szeretettel voltak. Ah ez egészen más ember volt. Ez eljárt házról házra, tudakozódott a hívek bajáról s tudott tanácsot adni a világon mindenre lelki és testi bajokban.Tudott gyógyítani apró kis mákszemnyi lapdacsokkal, azután meg hideg vizzel; minden fűben, fában ismert gyógyító erőket; még a szántásban, vetésben is tudott a gazdának jó tanácsot adni, s az időjárást jobban eltalálta napokkal előre, mint a kalendáriom; nem volt elég, hogy a templomban prédikált nekik, hanem esténként összegyüjté őket a falu házánál s beszélt előttük, vagy olvasott okos könyvekből tanúságos történeteket derék hazafiak tetteiről, az ipar és találmányok csodáiról; úgy hallgattak, amit aranyos szájával beszélt, hogy minden csapszék üres maradt miatta. A mióta ő volt a faluban, nem volt viszálkodás határsak között, nem mentek pörlekedő felek a bíróhoz, nem került verekedésért senki a vármegye tömlöczébe; ő azt mind ki tudta egyenlíteni, békíteni szép szóval, és néha erős szóval, hogy nem lehetett ellene cselekedni. Már az is millyen szép volt tőle, hogy a mintát megerősiték a lelkészi hivatalban, a megholt tiszteletes nénje vénségére egészen elhagyatva maradt. Mig az öreg ur élt, Bertalan egyebet sem hallott, mint örökös felpanaszlását a megevett kenyérnek, a paplakon hiába elfoglalt szobának; nem volt napja, mellyen Czenczi néni békével engedte volna elkölteni ebédjét s nyugodtan bevárni az álmot szegényes ágyában; pedig hiszen mindent megtett a kedvéért, még fát is vágott, ha nem volt. És most, midőn egyszerre ő lett ar a lelkészi háznál, Czenczi néninek pedig semmi joga sem volt többé ott lenni , akkor Bertalan azt mondá a mindenkitől elhagyatottnak, hogy csak maradjon ezentúl annál a háznál és pedig legyen ezentúl is övé abban a legjobb hely, és úgy viselte gondját, úgy tűrte annak gyöngeségeit, még fát is épen így vágott számára, mintha most is ő volna nála kegyelemkenyéren, és nem megfordítva. Sőt azt is kimondá a fiatal lelkész, hogy ha ő valaha megtalálna házasodni, annak a nőnek, akit őn házhoz hozand, épen úgy kell tisztelni azt az öreget, mintha tulajdon édesanyja volna. Hiszen ezt könnyű is volt neki megígérni. Mikor ő arra gondolt, hogy e csendes falak között egykor kedvesebb hangok is fognak otthonosulni, s a szelíd magányt a bolság képei elevenítik fel, ollyankor csak egy arcz állt mindig előtte, annak az ártatlan leánykának arcza, a kinek szivében semmi sincs még, mint ártatlan vonzalom, és lemondani tudás azokért, a kiket szeretünk. (Folytatása következik.) A császárkoronázás Moszkvában, 1856. september 7-én ment véghez az orosz császári koronázás Moszkvában. Egymásra következő húsz ágyúlövés, s a város minden harangjának zúgása hirdette 7 órakor az ünnepély kiegészítésére kirendelt egyéneknek, hogy az ünnepélyrend szerint kimutatott helyeket foglalják el. A Kreml udvarában lévő vörös szabadlépcsőn (Krasnoi Ivrilzo) vala azon mennyezet felütve, melly alatt a császári pár a mennybemenet templomba volt menendő.