Vasárnapi Ujság – 1856

1856-03-02 / 9. szám - Kóbor angol 70. oldal / Nép- és országisme.

70 reményei, mikhez a szerkesztők okkal móddal jutottak. Nem énekel­t többé élő hangokon. Petőfi halvány, kifejezés teljes arczczal birt; erős haja daczosan felállt az ég felé, szemei vad, szilaj tűzzel villogtak, ugy hogy első tekintetre inkább visszataszított, mint vonzott. Jellemében állhatatos, kevéssé hajtható volt; könnyen haragudott és nehezen békült, az iránt, a­kit szeretett, határtalanul önfeláldozó, de egyszersmind ha­tártalanul követelő is tudott lenni. Viseletében szerette a különöst, a rendkivü­lit, s vágyai mindig nagyobbak voltak mint elért dicső­sége. Benne irodalmunk egyik legfényesebb csillaga hunyt el. Egy­hirtelen meg sem lehet azt mondani, mit veszténk el benne; csak a mint mindig jobban halad egyik év a másik után madárlátta sirja felett; ugy tűnik fel egyenkint, hogy hány helyen nincsen Petőfi?... J. M. A kóbor angol. A „Polit. Ujdons." 8-dik száma közölte ama 21 pontot, melly­nek alapján Törökország politikai és társadalmi életére gyökeres átalakítás vár. Ha e reform létre­jő, évtized múlva nem lehetenet a mostani Törökországra ismerni. Kétséget nem szenved azonban, hogy az ó-török pártnak a jelen intézményekhez ragaszkodása a reform gyakorlati kivitelét rendkívül megnehezitendi, s hogy az átalakítás nagy munkája nem kevés küzdelembe fog kerülni. Ezt figyelemmel kisérni laptestvérünk feladata ; részünkről, a jelen álla­pot , jellemző vonások s közjelleggel bíró alakok ha­rázolását, és e czélból a „kóbor angol" tavai megkezdett czikkeinek folytatását kor­szerűnek tartjuk. V. A basa. A basa kellemes öreg úr s jó barátom. Negyvenkét évesnek mondja magát, de jó ötvenesnek látszik. Ő ezt ama körülménynek tulajdonítja, hogy tizenöt éves korában házasodott meg. Termete magas, szikár; viselete nagyorias, mit minden méltóságteljes moz­dulata, nyugodt mosolya s természeténél fogva rátartó modora tanúsít. Készebb volna meghalni, mint­sem becsületét bemocskolni s lehetlennek tartom, hogy legkisebb hazugságot mondani, tiszte­letreméltó büszkeségét feledni, vagy valamelly alacson tettet elkö­vetni képes legyen. Egyszerűen adott szavában bármi körülmények közt bízni tudnék s habozás nélkül rá merném tenni mindenemet, hogy azt állni fogja. Öltözete egyszerű s a törököknél annyira kedvelt szilvaszínű egysoros gomba kabát, mellynek posztója Belgiumból jött; bugyo­gója olly széles, hosszú és zsákszerű, hogy szintén lőcs­ lábúnak lát­szik benne. Megfoghatlan, miként marad ez meg rajta, miután a nadrág-heveder Törökországban még ismeretlen titok. (Úgy látszik, hogy a nadrágszíj s efféle viszont Angliában ismeretlen titok.) Két­pár czipőt hord egymás tetejében. Az alsó pár rendkívül finom kez­tyüszerü bőrből készült; a felső, mellyet csak akkor vesz fel, ha ki­megy a hegyes orrú papucs. A basa fejét fez nevű vörös sapka fedi, mit az elhunyt szultán hozott divatba. A fezről kék selyemszálakból font s legalább fél font nehéz bojt függ le; körüle pedig a sapka teteje szélesen arany hí­mekkel van kivarrva, annak jeléül, hogy viselője török tiszt. A basa sokkal katonásabb szellemű ember, hogy sem állig be­gombolt kabátjára valami inggallér-formát hajtana ki. Jobb keze kis ujján azonban gyémántgyűrű ragyog, melly tizezer forintot is megérhet. Otthon rendesen prémszegélyzetü hálóköntöst visel s lábait keresztben maga alá szedve ül a pamlagon, igy fogadván el a tisztelkedőket, kik a belépés után leborulnak előtte. Ha rendel­kezni akar, csönget s ötvenhat szolgája közül néhány ugyanazon pillanatban ott terem s némán és szívre tett kézzel várja parancsait. Ezeknek vétele után a szolgák homlokukat érintik, feltétlen enge­delmességük jeléül s halkan és nesztelen tűnnek el. Általán véve, kellemes dolog török basának lenni. A nagy ha­talom- és tekintélylyel bíró ur s a gondjára bizott tartományt kor­látlan önkénynyel kormányozza. Hatalma azonban néhány év óta inkább csak névleges, mint tényleges. A medsiszben (tartományi tanácsban) lévő ellenségei, a görögök ármányai s a sajtó növekedő befolyása mód nélkül fékezik őt. Ezenkívül kénytelen az európai konzuloktól tartani, kik rendőrök gyanánt ügyelnek minden lépé­sére s házsártoskodó viseletükkel gyakran kihozzák öt sodrából. Kormányzati dolgaiba avatkoznak s minden apróság miatt bele akaszkodnak. Pedig ha a basa az európai dolgokban jártas volna s átlátna ezen urak eszejárásán, semmi esetre sem tűrné a paczkázá­sokat; de ő nem utazott, keveset tanult s meglehetős hanyag neve­lésben részesült. Nagy tévedés volna azt hinni, hogy a basaság valami jövedel­mes hivatal. Sőt ellenkezőleg pénzbe kerül az. A basa évi fizetése körülbelől hét ezer forint s a hivatalával járó költekezés a tíz­ezeret is meghaladja. A bevett szokás szerint egész csapat szolgát kell tar­tania; ezenkívül jó politikának tartja azt, hogy néha-néha értékes ajándékot küldjön Konstantinápolyba, máskülönben könnyen meg­eshetnek, hogy kitegyék őt hivatalából. Mindent felszámítva, a basaság kerek számmal tizenötezer forintjába kerül évenként, ide nem számítva fizetését. Ezen összeg azonban csigavér neki, mert — bár ezt a világért sem vallaná be — ő a leggazdagabb török urak egyike, miután atyja és nagyatyja igen nyereséges kereskedést űztek. Ha azt mondom, a leggazdagabb török urak egyike, azt értem alatta, hog­y kétszáz-, vagy kétszázötven ezer forint lehet évi jöve­delme , mi keleten első rendű vagyonosságnak nevezhető. S itt meg kell említenem, hogy az itt leírt basa nem egyes eredetiről vett arczkép, hanem az egész előkelőbb osztálynak jellege. Mondom, hogy a basa világért sem vallaná be gazdag voltát— sőt ennél még többet is tesz. Olly veszedelmes volt egykoron gaz­dag ember hírnevében állani, hogy jelenleg a világnak nincs olly eladósodott nemessége, mint a török basa. Irtózatos nagy kama­tokra vesznek kölcsön pénzt, nem mintha szükségük volna rá, hanem hogy vagyonuk valódi állapotát eltitkolják s az, kinek talán mil­liója van valahol a földbe ásva, azt színleli, mintha nagy megeről­tetésébe kerülne száz forint kifizetése. A basákat, mint osztályt, elszegényíti a sok hasztalan cselédség, a felsőbb hatóságok számára folytonosan kijáró ajándék s az — ugy látszik minden török üg­­gyel kapcsolatban lévő — általános vesztegetés. Ezenkivül rosz pénzügyérek és rosz gazdák, s bár némellyik kereskedési ügyekben sok elmeéllel bir, igen kevéssel lehet a nyereséges beruházások elő­nyeit megértetni. Törökországnak a legközelebb lefolyt évekig nem volt államadóssága s még most sincsenek bankjai, vasutai (a bel­grád-konstantinápolyi most van keletkezőben), nincsenek vállala­tai, mellyekben a tökét biztosan forgatni lehetne, s ha volnának is, a török sokáig hitetlenül tekintene reájok. Hadd irjam le látogatásomat a basánál. Kora reggel van s minthogy épen dolgom van vele, átküldök hozzá, megtudni elfo­gadhat­ e. Az udvarias felelet nem soká késik; ő excellentiája kész azonnal elfogadni. Az angol befolyás Törökországban olly nagy, hogy ő excellentiája éjfélkor is felkelne ágyából látogatásomért. A konaki, vagyis a basa kastélya, egy fehérre meszelt terjedel­mes ház­ udvarán vagy husz fegyveres ember, néhány folyamodó és sok eb ácsorog. A küszöbön mindenféle szinü és nagysága papucs hever, mellyen szerencsésen keresztül hatolván, a basa fő titkára jő elem s széles falépcsőzeten vezet fel, mellynek karfái vörösre van­nak festve. A előszobában váró tarkabarka népen átfurakodva, ne­héz függönyhöz értünk, melly a basa szobájának ajtóul szolgál. A fegyveres szolgáknak tudtul adatik, hogy a basa magánkihallgatást ad, mit nem szabad zavarni. Következő pillanatban előtte állunk. Fölkel, elénkbe jő s kezemnél fogva vezet a pamlaghoz, hol maga mellé ültet. Illetlen volna rögtön jöttünk czéljáról szólani; addig is tekint­sünk körül a szobában. Tág terem ez, közepén kandallót pótló tűz­hely áll a gyékénynyel födött padlózaton. Egy pamlag s néhány szék minden bútora. A fejpad s a galambduczhoz hasonlító falszek­rény tarkára van festve. A nyitott ablakokból messze kilátni a vidékbe s a basa legkedvesebb időtöltése távcsőn át szemlélni a tájat. Ez foglalkozása, mulatsága s enyhülése az államügyek kö­zepette Mialatt én ezeket szemügyre veszem, szokott nesztelen modor­ral két szolga lép be pipákkal. Mind a két pipa egyenlő nagyságú, mind a kettőnek borostyánkő csutorás szára gyémántokkal van kirakva. Átadván ezeket, a szolgák viaszbábuk gyanánt velünk szemközt állanak meg, s kezeiket szivökre helyezik. Más két szolga ezüst tálczákat helyez a pipák alá s következő perczben mi csodála­tos illatú dohányfüstöt szivünk fel, mit a basa velem ugyanazon perczben bocsát ki ajkai közül, bár ő félperczczel elébb vette át pi­páját, annak jeléül, hogy ő a házi­ur. Ha ennek okát kérdezném, ő azt felelné : a török vendégszeretet azt hozza magával, hogy a házi­ur elébb maga ízlelje meg azt, mivel vendégét megkínálja. A pipák kiszívása után ismét más két szolga jó; az egyik dús

Next