Vasárnapi Ujság – 1856
1856-04-20 / 16. szám - Felekhegyi görgületek (kép) 136. oldal / Érdekességek
13- nal Demeter uram pedig a nagy örömnek miatta, már szinte boglyos is kezdett lenni. E pillanatban jött be a két paraszt-bikki kiküldött: Gál Mátyás, és Mihók Iván. Hajnal Demeter — mint a féle nyers nyakas nemes ember — e nem várt paraszt vendégeket, egész megvetéssel keresztül nézte. Hanem azok a hideg fogadtatás miatt nem jöttek zavarba, sőt inkább nagy szeliden elkezdék , hogy ők — egy szomorú jövendölésnél fogva végpusztulással fenyegetett — Paraszt-Bikknek küldöttei lévén, községek nevében azon kéréssel járulnak érdemes hadnagy uram eleibe, hogy mig falujok fölött az Isten Ítélete elvonuland, engedné meg nektek, nemes-bikki ismerőseiknél meghuzniok magokat! Hajnal Demeter uramat e beszéd nagyon rosz kedvűvé tette. „Igy akarnak hát kendtek — rivalkodott a jámbor emberekre — megszabadulni rongyos falujoktól? . . Igy akarják hát kendtek belopni magokat nemesi helységünkbe ? . . Egy nagy hazugságot kigondolnak . . és azt jövendölésnek keresztelik!" „Isten a bizonyságunk! — szóla a két férfiú — hogy ezt Fehér Kata, a megboldogult Lévita leányzó igyen jövendölte; s ha nem sajnálja meghallgatni kigyelmed, akár el is mondjuk." „Mit bánom én, akárki jövendölte — pattant föl a hadnagy, — én nem hiszek semmiféle jövendöléseknek." . . „Engedelmet kérek kedves Hajnal Demeter uram! — vága közbe mintegy engesztelöleg a tiszteletes ur — ollykor lehet hinni a jövendöléseknek; mert meg vagyon irva : az utolsó időkben az én Lelkemből kitöltök minden testre; és prófétálnak a ti fiaitok és és a ti ifiaitok leányaitok; látásokat látnak!" . . . „Nekem tiszteletes uram se papoljon .... nem vagyok én most templomban, hanem a magam nemesi házánál — monda a gazda nagy indulatosan, egészen kikelve önmagából. Ezen goromba feleletre, r tiszteletes Dánszegi Áron uram ő kigyelme , ülőhelyéről csöndes lelki nyugalommal fölkerekedett; s Isten oltalmába ajánlván a házat és gazdáját, a kurátorral együtt ott hagyták a névnapi lakomát. Erre még dühösebb lett Hajnal Demeter, s a szegény küldötteknek volt mit hallaniok. „Tüstént kitakarodjanak kendtek házamból, és a faluból; s mondják meg a többieknek is, hogy ha ma estére egy lelket találok itten Paraszt-Bikkröl, — legyen bármi Isten teremtése — senki sem veszi le róla a huszonöt botot." Gál Mátyás és Mihók Iván erre, nagy bánatba merült szívvel eltakarodának. A paraszt-bikki nép tehát a kegyetlen hit hallattára, nagy sirás rivás között kihuzódik a faluból, s a Bárdos partra telepedvén, ott virasztá keresztül a hűvös őszi élet. A hajnal azonban nem sokára tiszta bíbor színben derülvén föl, olly felséges őszi reggelt hozott, melly legtávolabbról sem látszék hirdetni vagy gyanittatni azon romlást és pusztulást, melly néhány óra múlva olly rémitőleg elkövetkezett. A reggeli templomba hívó harang megszólamlott Nemes-Bikken, s halkan síró hangjai édes énekként zengettek széjjel a hervadt őszi mezőn. Csak ugy fájt a szivök a Bárdos parton letelepült paraszt-bikkieknek, hogy nem mehetnek az Isten házába. De hiszen a kék égbolt is Isten háza. . . Elkezdének azért egy szivemelő éneket, s ifjak és vének,gyermekek és férfiak együtt mondván, még a letarlott vidék is örvendeni látszott a szent dal rezgő hullámiban; s egyes elszakadozott hangok búsan üték meg az épen bent a templomban imádkozó Dánszegi Áron uram füleit, mintegy esengve, hogy künn maradott szomorú hiveiért is imádkozzék. És az érzékeny lelkű tiszteletes imádkozott is; — nemcsak, hanem a templomból egyenesen kiment hozzájok, részint hogy vigasztalja, részint hogy rábeszélje őket, visszavonulni elhagyott falujokba. És midőn ebben legnagyobb lelkesedéssel foglalkoznék : imé... megindult alattok a föld! . . s olly szörnyű rengéssel hullámzott, mintha az egész világalkotmány össze akarna omlani. És messze lenn, leirhatlan tompa moraj hallatszék . . . s még egy rengés! . . újra egy iszonyú rengés. Nem maradt lábán senki... ki térdre,ki arczra rogyott, érezve megsemmisülését az isteni hatalom előtt. Midőn fölkelhetének, elsőben is falujok felé néztek. Paraszt-Bikk faluja nem volt többé egyéb, mint egy sötétlő romhalom A tornyos kis templomnak nyoma sem látszott, beomolván az mindenestől fogva az örvénylő Hejö vizébe. Hát Nemes-Bikk?.. az is sokat szenvedett; sok ház összerogyott, azok között a hadnagyé is beomlott, oda ütvén, s romjai alá temetvén a még akkor is mély mámorban aluvó Hajnal Demetert. Hanem a templom — meghasadozva ugyan, de mégis állva maradt. A nap olly derülten ragyogott, mint az örök élet; a vidéken pedig olly bánatos siri csend lebegett, mint a vég enyészet. A nemes-bikkiek kiszaladtak a faluból, s ott künn összetalálkoztak és összeölelkeztek rokonaikkal, a parasztbikkiekkel. A kiállott félelem, s az olly nagyszerüleg nyilatkozott Isten Ítélete, e pillanattól fogva rokonokká téve őket. „Jöjjetek be hozzánk! — mondának, — épitsük föl egyesült erővel, megrongált házainkat, és lakjunk ott együtt; javitsuk ki az Isten házát, és imádkozunk ott együtt!" . . . Tiszteletes Dánszegi Áron uram pedig áldást mondott e megható pillanatra. S a tiszta égbolt olly ünnepi szinben mosolygott, mintha azt hirdetné, hogy az áldás valósággal meg is lett hallgatva. És e naptól fogva, egybeolvadott Paraszt-Bikk Nemes-Bikkel. * * * Harmadfél száz évnél több folyt le ezóta, és az egybeolvadott falu máig fen áll. Hanem a hagyomány, olly elmosódott és olly meszsze körvonalakban lebeg az idő tündér délibábján, miszerint alig lehete nagy üggyel bajjal a nép ajkáról összeszedni, hogy egy kivehető képpé alakitassék. De midőn Paraszt-Bikk helyén, az úgynevezett Telek-dombon barázdálja a kövér televény földet a szántóvető, még ma is hány föl ekéje megrozsdásodott lakatokat, nagy taréjos sarkantyúkat, és egyéb bámulatos ősi tárgyakat. Sőt azt is mondja a nép, hogy a domb alatti örvényben mai napig is meg van a bedűlt torony harangja, s minden szent György éjszakáján megkondul néhányszor. Én ugyan ezt már soha nem hallottam, sem édes apám, hanem a helyett igen is hallok szent György éjszakáján, és más szép tavaszi éjeken a bölön bika málj' hangját, melly olly formán zendül meg a csöndes levegőben, mint egy föld alól jövő messze harangszó. Filep Mihály: A felekhegyi homok görgületek.