Vasárnapi Ujság – 1856
1856-05-11 / 19. szám - A vaskapu (kép) 160. oldal / Hazai tájleirások
ilenül rakonczátlankodik, s arra foly, merre medret nyithat magának, nem hagyva egyebet menésében sárgára festett köveknél, mellyeket mérgesen csapdos, mintha haragudnék, hogy utában gázoltatik általuk. AZatár jobb partját, melly a szélös s gesztenyés hegyek lábaihoz simúl, szép kaszálló rétek teszik. A hegyek alját jöizii gyümölcsöt termő fák lepik, felettök szőlőtáblák , legfölebb pedig a tövises tokot, de bennök jó csemegét nyújtó terepély gesztenyefák, mint megannyi erdőtest borúinak. És a táj közepén a csinos Nagy-Bánya, tornyaival s részben emeletes házaival ugy néz ki, mint egy némethoni herczegi város. Északi oldalon a Zazárra épített hídon juthatni be a városba, máshonnan ezenkívül e táj felöl nem lévén más bejárási hely. Nem nagyon régen még egy befedve tartott kőépület állt a híd belvégén, mellyen kapu is volt; ma már e nincs. Itt emelkedik a kerítésen belől a helv. hitvallásuak gyönyörű tornyú nagy temploma nyugotra néző faragott homlokzattal. Ez úgynevezett hid utczán juthatni be a város csinos piaczára, mellyhez minden irányból egy-egy utcza ágazik. — Piacza teljes négyszög, kikövezett és csinos épületekkel körülfogott. —Déli oldalán fekvő épületek háta megett megemlítendő a római kath. kéttornyú temploma, mellytöl néhány ölnyire áll egy magános, de igen magas torony, mellynek temploma tűzvész s más zavarok miatt — bibliai kifejezéssel szólva — földdé egyenlővé tétetett, már ma helye is alig láttathatván; mig a derék torony túldaczolta az idők viharát, s mint szent ereklye mai napig büszkén áll és emeli azon nagy harangokat, mellyek a nagybányai buzgó róm. kath. híveket Isten imádására hívogatják. — A kéttornyú templomhoz van ragasztva a minoriták kolostora. — Nagy-Bányának számos szép épülete van, de valami meglepő a fennebb említett templomon kivül egy sincs. Dicsérendő itt a rend és tisztaság. Ha a szöllőhegyekről tekintjük Nagy-Bányát, legjobban kitünik, mikép Rivulus Dominarum korában kerített város vala. Ott látszanak északi szélén a pénzverő-, olvasztó-, próbaházak ablaktalan kormos falai a régi kerítésre építve — le egész a Zazárig — ószerűségökkel a régiség gondolatába merítve a nézdető lelkét. Ujabb időkben a Zazár jobb partján is épültek házak, mellyek előtt egyenes s feltöltött ut vonul, két oldalon sudár jegenyékkel beültetve. — Itt volt ama puskaportöre, melly a közelebbi időszakban a száraztők vigyázatlansága miatt légberepült három ember szerencsétlen áldozatával. — Közel áll ide a kereszthegy, melly alatt a cs. kir. bánya miveltetik; mig egyesek a belebb vonuló hegyek gyomrában kutatgatják a természet eldugott kincseit. Ha Nagy-Bányát elhagyjuk, sem esünk ki a regényes táj bájoló öléből; itt is egy változatos térségben tévedez a nézdető szem; a szőllős s gesztenyés hegyoldalak az alattok terülő keskeny rétekkel nem hagyják, hogy semmivé tétessék gyönyörködésünk; s ha az Őrhegyről a Zazár puszta tájai mellőzésével feltekintünk keletnek, látni fogjuk, mint futnak öszve a már bejárt hegylánczolatok, mellyekre az érczolvasztók lomha füstéi darabokban szállanak le; olly sűrűen, mikép egy tekintetre megannyi hegycsúcsoknak látszanak azok; mignem a túlfekvő hegyekhez ragadt fellegek bezárják a láthatárt. Alattunk zuhog rendetlen medrében, csúnya vizével az annyi hasznot hajtó Zazár, melly ide nem messze, mint édes anyai ölbe a lomha Szamosba fekteti magát, hogy kipihenje annyi mostoha kő durva ütéseit. A Szamos itt egy tág rónán foly, elhagyva Erdély szoros völgyeit — némán — szótlanul . . . mintha csudálkoznék azon, miszerint más hon határa nyilt fel előtte, mellynek boldog földét szabadon vegyítheti fel önmagában a szőlő helyéről ide szállított iszapszemekkel. Túl partján — az Őrheggyel szemközt — az utolsó Erdélyből kinyúló hegy végén van Erdő-Száda a Dégenfeld grófi család birtoka. Maga a kastély fenn a hegy üstökén áll olly gyönyörű helyen s kinézéssel, millyet, legalább Magyarhonban, csak ritkán lehet találni. — Ez a hely az, hol amaz egykor törhetlen honfi V***. M***. Erdélybeli kitiltatása után tartózkodott : itt ment le rajta a legutolsó boldog — — — nap!!*) ö) Helyet kérek (t. szerkesztő ur!) e néhány sornak is, mert jól esik az azokban leírtakat éreznem, és elmondanom, mellyeket hiven őrzök. ifjúkoromból Nyári időszak volt. Nekem mint iskolai követnek Erdő-Szadán is megkelle jelennem. Estvén érkeztem oda, s meghaltam egy részemre adott külön szobában, hova nekem a gróf olvasni valót is küldött ki, hogy meg ne unjam magamat. — Mint kicsi ut jókor felkeltem, s kiültem a kastély előtt álló zöld fa pamlagra, várva mig a gróf felkel, hogy könyvemet visszakapjam, mellyet estve átvett tőlem. Míg igy ültem és gondolkodtam napi teendőim felett, egy testes barnu ember jött ki a kastély egy szobájából, dörgő hangon kiáltva ,,Samuel ! Felálltam ülésemből a dörgő hangra én is s a barna urnak illedelmesen köszöntem. — Fogadta. — Öcsém miféle — kérdé nyers hangon —? — Én követ vagyok a szigeti iskolából — felelém szerényen. — Merre esik spártája? (értsd : kéregetési helye) — Az egész Szilágyság az én spártám. — Most indul? — Nem, már bejártam, csak négy falum van hátra. — Tehát volt már Zsibón? — Voltam igen is. (Már itt tudtam ki beszél velem) Ez alatt Samu (inasa) megérkezett, kinek nyers hangon mondá : „ma vadászni megyek, minden készen legyen, — reggelim cseléd-kenyér és sült szalonna lesz" értetted ? A vaskapu szétvettetése. Igen is éltettem — mondá az inas — s katonásan megfordult. — Tehát volt Zsibón — — volt — mondá ismét hozzám — no, mi újság van udvaromban? megnézte-e lovaimat, fegyvereimet, ruháimat, kertemet s egyebeket? — Igen is mindent megnéztem. — És — Én várva hogy az ,,és —" t valami követi, nem feleltem hirtelen semmit. — Nemde minden azt mutatja — vága közbe — hogy nem lakik otthon a ház ura! itt nem nézett rám feleletért, félrefordult kissé, s úgy tetszett, miszerint valamelly érzeménynek nem akart szót adni. — pár pillanatig hallgatott és ismét hozzám fordult. — Mit kapott udvaromból? — Kikaptam a szokott nyelci psrtot. — Volt-e jó ellátása? — Igen is volt. — A fiúk lovagolnak naponként? — Igen ám, és pedig, kivált a kisebbik igen derékul, — No, jól van öcsém! — Nyilt az ajtó, az ifjú grófné jött ki és a mogorva férjfi olly szelid képet tudott ölteni egy pillanat alatt, — e szelid képben maradt meg nálam V * * * én többé soha nem láttam, — mint nem látja őt az irigy földön senki.