Vasárnapi Ujság – 1856

1856-05-11 / 19. szám - Egressy Gábor (szinpadi kép) 161. oldal / Életirások

161 A hegy ág, mellyen Erdő-Száda áll, de Erdély fele félkör alakú kanyarulatot vesz s határát képezi északkelet felöl az úgynevezett Szilágyságnak, azaz Kraszna s Közép-Szolnok megyéknek. — A rónán, mellyet e hegyág elkerít, foly a lomha Szamos, melly Czikó­nál vergődik ki Erdély hegyei közül. E rónát néhány oláh-magyar faluk tarkázzák be. — Itt láthatni Hosz­szúfalut a Teleki Imre féle grófi lakkal, melly körül annyi épületek vannak, mi­kép e falunak félol­dalát csupán ezek te­szik. — Kiebb Nagy Bánya felé egy völgy­ben fekszik Berkesz, s még kiebb egy térbe olvadó dombnak ol­dalán Koltó, az Koltó, hol a kedélyes a költő Petőfi élte át házassági kora első napjait. Ha az itt vonuló hegymaradékokat s a nagy-bányai lapos er­dőt átlépdeljük, ismét a Szamossal találkoz­unk, és ha folyásán végig nézünk,olly tér nyílik fel előttünk, mellynek láthatárát — nyugotra — nem zárja többé hegy; ez a hosszú róna a lehajló ég kék ködébe olvad már, mintha nem is volna a földnek több felemelkedése. A Mármarosra dülő hegyágazatok al­ján a bányai ut vona­lán fekü­sznek: Miszt-Tóthfalu, rajta belől egy völgyben Miszt-Bánya­, ismét a nagy sírban Sikálló, Illóba, Sebes-Patak les fekvésű s a szé-Szinyér-Váralja. A Szamos déli vagy balpartján túl egy egyenes menésü, de nem magas hegy­vonal húzódik, mel­­lyet, minthogy sűrű bükkel borítja, blikk­nek neveznek; az alatta terülő rónát pe­dig bükkaljának. E tá­jat többnyire sváb fa­luk borítják szöllő- és földmives lakóikkal. Illy környéke van Nagy-Bányának ke­letről, délről, nyu­gotról és északról?... magas-ott vonulnak ságban egymást meghaladva a Kárpát hegység külön nevű ágai be dlák és méltán, ír.ezt Mármaros megyébe. De e széles területű hegyes vidéken nem lakik más, mint az égi madarak és a lármás világtól magokat félrevonni szerető kü­lönnemü vadak, mellyekért a mármarosi vadász nem rit­kán a bányai bérezés határt is bekalandozza. Közli Batizi János, Egressy Gábor: Meddig tart a művész élete? Mig meg nem hal, mig Csak addig, a­mig a a lélek el nem hagyja a testet. Nem test el nem hagyja a lelket. Egy testi betegség, a­mi más embernek legfel­jebb ágyban fekvést okoz,a művészt kiszó­lítja az élők sorából, a­mint a színpadról letűnik, az életből is eltűnt, elfeledték,sem­mi sem maradt utána. Az író, a költő boldogabb. Ő megírta művét, azok megma­­­­­radnak, ha volt ben­nök valami, a­mi megérdemelte az éle­tet, élni fog holta után is; művészetét foly­tathatja betegen, fél­holtan, még akkor is, midőn már fején és szivén kívül életmüszerével semmi nem bir. Legyen tehát az író kötelessége ezt az előnyét arra használ­ni, hogy jó társait a dicsőségben és nyo­morban jegyezze fel azon lapokra, a­hon­nan nem lehet olly könnyen letörölni a neveket, mint az em­berek emlékezeté­ből. Egressy Gábor! Midőn e nevet ki,­mondjuk, egész soro­zata a tüneményes alakoknak vonul vé­gig lelkünk előtt, egy egész művészeti kor­szak, melly e névben van kifejezve. Egressy művészi érdeme nem az, hogy szerencsés költői alakokat sze­rencsésen személyesí­tett a színpadon, ha­nem az, hogy ő adott azoknak lelket, és gyakran a költői sem­miségből feledhetlen alakokat teremtő. Legközebbi na­pokban egy franczia színész (Levassor)j­át­szott nemzeti színpa­dunkon, a­kinek ala­kítási ügyességét, jel­lemfestéseit a magya­r színbirálók osztatlan magasztalással fogó­tekintetben sok művészi leleményességet ta­núsított, de annál méltatlanabbul történt az, hogy egynémellyike birálóinknak a franczia művész magasságáig emelkedve, onnan szánó fitymálással beszélt le hazai művészeinkhez, mint kik e ma­gasságot soha meg sem közelíték. Egrepsy Gábor mint. ..Mátyás király.'

Next