Vasárnapi Ujság – 1856
1856-05-11 / 19. szám - Hogyan mulat a magyar nép piros pünkösd napján. Jókai M. (pünkösdi kép) 165. oldal / Nép- és országisme.
165 Vasárnapi Ujság 19-dik számához. Hogyan mulat a magyar nép piros pünkösd napján? Pünkösd napja az örömök napja, ezernyolczszázötvenhat év óta minden évben leszállnak az égi tüzes nyelvek az emberek lelkébe uj elevenséget ömleszteni; mivel is ünnepelhetnék meg e napot kedvesebben, mint a jó sziv tiszta jó kedvével? Minden nép ugy mulat, a hogy jellemében fekszik, lássuk hogy mulat a magyar pünkösd napján, a mit különös kitüntető kedvezéssel elnevezett ,,piros" ünnepnapnak. I. A pünkösdi király. Túl a Dunán egy derék magyar földes ur rendelést tett, és alapitmányt hagyott, hogy a népszokásban régen divatozó pünkösdi királyválasztás vidám ünnepélylyel legyen összekötve, mellynek közvetlen hatása egy nevezetes hazai iparágra, a lónemesitésre kiterjedjen, a mire a magyar ollyan büszke szokott lenni. Piros pünkösd napján összegyűlnek a falu házánál a helység vénei, mint illik, az isteni tisztelet végeztével, s rendet tartanak a végbeviendő pünkösdi király választásra. Biró uram, notárus uram és az eskütt uraimék mind ünnepi köntöseikben jelentek meg s bemenvén a helység házába, egy nagy zöld korsóval, amiben bor vagyon, csinálnak valamit, ami az ő dolguk. Odakünn az alatt lóháton ülő ifjú legények kongatják ostoraikat, s űzik a tréfát egymással. Gyolcs inge gatyája van minden lovasnak, nem is legény, akinek bokréta nincs a kalapja mellett, tarka kendő a mentése gomblyukába fűzve. Mikor azután az elöljáró urak odabenn mind kiirták a sok tintát abból a nagy kalamárisból, elöl jön a kisbiró uram ö kegyelme, egy nagy piros selyem zászló a kezében, egy nagy vőfély-bokréta a süvege mellett, a kinek feladására a tornáczba telepedett barna zenészbanda rárántja a legszebb nótát, amitől valamennyi paripa tánczol, és ugrándoz. A legények fejükbe nyomják a süveget, még jobban szorítják a kengyelt: ma van piros pünkösd napja, ma válik el, „ki a legény a faluban?" — Indulót húzz! parancsolják a czigánynak, a klarinétos neki tartja a szerszámát kisbiró uram fülének, hogy meggyőzze jó szándékáról, mitől annak majd a füle dobja reped; a zeneszóra a népség tódul ki a mező felé, ki gyalog, ki szekér háton, ott elállják a síkságot, tizen húszan egy szekéren, az ifjú sarjadék felkapaszkodott a fákra, onnan nézi a karzatról a közelgő mulatságot, s kiabál le az alant állókra : „ott jönnek már, ott jönnek már!" Jönnek bizony! Elöl jön kisbiró uram. Fölvitte a maga dolgát, most lovon ül, majd kiveri a szemeit azzal a piros zászlóval. Utána egy banda czigány, mind egy hosszú szekérre rakva, a primás áll a szekérben, úgy húzza a hegedűt, hogy minden ember kalapját leveri a vonóval, a trombitást szidja a kocsis, hogy ne trombitáljon a fülébe, saroglyában ül a lerúgós, piros nadrágjában, s szabódik a mészáros legényeknek, hogy neki ne eresszék azt a tulkot, amit a szekér után visznek. Mert a mulatsághoz harapni is kell valamit; ökröt fognak sütni; ott a másik szekéren a nagy rettentő bogrács, meg a sok jó czipó, aminek az elfáradt legénység a dolog végével neki keveredhet, s hogy semmi fogyatkozás se legyen, a hordó bor is ott van, még pedig tiz akós, s két szép hajadon leányzó ül rajta zöld mázos korsókkal, a kik majd osztogatják. Következnek aztán szép rendben a lovas legények, négyéves egy sorban, kiki jól bízik magához , lova s erényét simogatja, s ugrat ott, ahol az ablakból szép leányok nézik.