Vasárnapi Ujság – 1856
1856-06-29 / 26. szám - Győr (kép) 220. oldal / Hazai tájleirások
cserélés, valamint a menekvés is : mint már több utazótól hallom, halálodat Magyarországon sem hiszik, sőt a rosszakarat költeményének tartják. *) — Épen e végett akarom a két nemzetet megnyugtatni. A koronás Ulászló Várnánál elesett s ki itt él, az nyomorult egyszerű menekvö csak, ki csak addig húzza az életet még, mig a csatára hivó kürt meg nem harsant. — Fölséged a lengyel koronáról is lemondana ? — — Eljátszottam azt, derekabb kezekbe kerülend az enyéimnél. Aztán ne hidd, hogy az ember, legyen b bármilly boldogtalan is, szivében édes reményeket ne tápláljon. A korona engem soha sem boldogitott. De hivatottnak éreztem ez áldozatra magam és föláldozám érezte magamban az embert. Most meghalt a király, meg föltámadhatás reménye nélkül; de midőn belátja, hogy az elfoglalt helyet betölteni nem tudá, hogy áldozata füstbe ment, — az ember újra visszaköveteli jogait. . . — Mit értesz ez alatt? . . Szivem elébb dobogott rokon szívért mint koronáért; elébb ízleltem;a boldogságot a kil csillogásnál. . . Vétket nem; csak gyarlóságot követtem el. S ha vétkeztem mint király, lakoltam is mint király. De mint ember élek még, s mint ember nem vétkeztem annyit, hogy ne lenne jogom az élet boldogságának legalább megszerintésére. Egy reményem van még, egy gyönge sugár, hasonló az északi fény kétes világához, melly a szerencsétlen sarki lakosnak a fényes nap helyett pályájára világit. E földön létezett egy sziv, melly bennem csak az embert szerette, melly visszavonult a király előtt. Az elpazarlott ifjú évek az elvesztett dicsőség kárpótlásául; jogomban áll ezt visszakövetelni. — De hol van ez most? — E kérdés az, mi nem hagy nyugodnom. Föl kell őt találnom élve vagy halva! Ha él és szive ez érzést megőrizte, elviszem őt az emberek szeme elöl, hogy megraboljam a sors boldogságtárát, mellyből nekem olly szűkkezüen osztogatott — Bár hova menjen, követni fogom felségedet. — Ne mond ki e szót többé. Hagyjuk aludni a halottakat. . . Kisérni nem fogtok; — csak egyre kérem még segédkéz nyujtástokat: — az ö föltalálására. . . Aztán elválunk. Nagy boldogságnak úgy, mint nagy szerencsétlenségnek igen kis kör kell. Ellenlábasai ezek a hit és dicsőségnek, melly annál nagyobb, mentől több száján forog. E szóváltást komoly, hallgatag csönd zárta be. A kis vándor csapat szomorúan ballagott előre a bérczek erdei között sebhedt, halálra készülő vadként a legvadabb bozótot a legjáratlanabb utat keresve. Már ekkor talán be volt jegyezve a végzet jóskönyvébe az a sok szerencsétlenség, melly a két testvérnemzetet annyi századon keresztül sajtolá. IV. Az 1455 ik év tavaszán Rozmitál Leó nevü cseh úr Spanyolország legbájosabb vidékein, Medina del Campo és Canta la Piedró között utazott A spanyol hegyes vidékeknek azon előnyök van minden más fölött, hogy a különböző égaljak és természeti tüneményeket, lehet mondani egymásra halmozva és együtt mutathatják föl. Helvetia hófödött havasai, merész szakadékai, Olaszhon egével s Amerika gazdag növényzettel szegett vizomlásai a dalmát partok vad szikláival együtt és egyszerre láthatók itt. De mi minden képzeletet fölülmúl, az az itt ott mélyen beereszkedő hegyteknők, völgyeletek szépsége, mellyekre a természet valóban pazar kezekkel árasztá áldásait. A mi szép lelkű utazónk épen egy illy tündérvölgy fölött merengett, miközben egy közeli pásztorkunyhó egyszerű lakója estebédül tejet vajat és gyümölcsöt rakott elébe, mint szerény lakosának ez által teljesen kimentett gazdasága engedé. A nap a hegyek háta mögé kezdett hanyatlani, — de utasunknál nem igen látszott jelentkezni az éhség, szemei csak perezre váltak meg a lábainál elterülő völgytől, melly virággal behintett katlanhoz hasonlított. A katlan ormait terepély tölgyerdő fogta körül, mellynek csipkézetes éle csak itt ott hatott a völgybe alá. Ez erdő szemben utasunkkal egy sötétes éket képezett, mellynek lombjai között e perczben a búcsúzó nap sugárai egy a végpontra épített csendes lak szőlővel befutott fehér faláig lopózkodtak alá. Győr vára;. *) Aeneas Sylvius Epist. 95 583 I.