Vasárnapi Ujság – 1856
1856-07-13 / 28. szám - Fekete világ. Jókai Mór (5 kép) 244. oldal / Elbeszélések - Szalmacsónak. V. M. (kép) 244. oldal / Nép- és országisme.
,Adok én kölcsön/ mondja jósággal a herczeg. „Azt meg sohasem sem tudom megfizetni!" mondja rá Jakab. ,Majd ad az Isten neked is módot, én meg elvárok." „Tudom én, kegyelmes uram, hogy sohasem tudom megfizetni !" mondja megint egész szemtelenséggel. ,Ne busulj te azon, — mondja a herczeg, majd tudom én, hogy a pénzemet mikép veszem meg rajtad! Számtartó úr! — szólitja meg a tisztet, — ezen embereknek követelését még ma kifizeti, egyszersmind irjon a német újvári uradalmi tisztségnek, hogy ez a Jakab zsidó az ottani kőbányában ötven krajczár napi díj mellett követ fog fejteni, még pedig ugy, hogy élelmére és ruházatára naponként huszonöt krajczár forditassék, a másik huszonöt krajczár pedig ezen tartozás lerovására. Magától értetik, hogy a fogság addig tart, mig az adósság letisztázva nem lesz!" Jakab nagyot nézett, s azt mondja térdre esve : ,Kegyelmes uram!" „Hallom, mit akarsz Jakab?" ,Hátha három nap alatt megfizetném ezt az adósságot?" „Akkor szabadon mehetsz, hanem ugy , hogy negyed nap múlva az uradalomból is kipusztulsz." Harmadnapra lefizette az egész tartozást, s a jobbágyok miliő áldást kívántak a herczegre, ki nekik illyen kurtán csinált igazságot, melylyel tökéletes okuk volt megelégedni. Illyen prokátor és biró volt a herczeg. Jelen Körmenden századunk elején levén egyszer, valamellyik iródiákot a tiszt tartó Gráczbe küldte gabonával, hogy a tetemes árak mellett lassankint gabonamennyiséget az egész eladhassák. Az első szállítmány csekély volt, alig száz mérő, de a herczeg mégis igen türelmetlenül várta a hazajövő ivodiákot, mert az eredményt kívánta tudni. Végre megjött az ifjuur, s minthogy a tiszttartó a herczegi kastélyban volt, kénytelen volt utána menni. A herczeg nem várta be, hogy a tiszttartó külön kérdezkedjék, hanem mindjárt maga szókta meg : ,Hogy kelt el egy mérő ?" „Harmincz forinton, kegyelmes uram." ,Nem vesztetted el a pénzt az uton?" „Vigyáztam rá, kegyelmes uram,pénzcsomót, — itt van a pénz." ,Számláld meg! utasítja a herczeg, s mig az iródiák tönnszóval számlálta a pénzt, addig a herczeg fejből kiszámolta, hogy mennyinek kell lenni az egész összegnek; de midőn az iródiák elvégezte a számolást, a herczeg csudálkozott, hogy hatvan forinttal többet olvasott le, mint amennyi a beküldött gabonáért járna. ,Itt hatvan forinttal több pénz van ?" kérdi a herczeg. „Igen is, kegyelmes uram, mert a mi mértékünk bizonyosan bővebb, mint a gréczi, s így az átméréskor két mérővel szaporodott; a hatvan forint tehát azon két mérőnek az ára." A herczeget meglepte ez a böcsületesség, azért a hatvan forintot neki ajándékozá, a tiszttartónak pedig felmenvén azt mondja : Ezt a böcsületességet nagyon szeretem ugyan, hanem azért sem haragszom, hogyha az ökröt a jászolyhoz kötik, aztán eszik. Emberszerető volt, s főleg jobbágyainak sorsa nagyon szivén feküdt, ezért minden faluban, minden pusztán volt egy tanitó, ki legalább télen át tanította a gyermekeket. Minthogy pedig a helységek általában minden rend nélkül szétszórt házakból álltak, lehetetlen volt egyhamar egyenes vonalakat húzni; tehát hogy mégis minél előbb legyen egy rendezett falu, a veszprémmegyei mezöföldnek legtermékenyebb részén egy uj falut méretett ki, melly máig is a legrendezettebb helység egész Magyarországon. fF„.y...i„ ks.ik.) az irodiák kihúzván a Szalmacsónak. Egy utazó naplójából. Utazásomban néhány vizi járművet tanultam megismerni. Mindig örömömre szolgált a nyers természet művészet nélküli találmányait az emberi művészet legmagasabb találmányaival összehasonlitni. Láttam a kivájott fatörzset, mellyben az északamerikai vad rohanó folyamain át evez, Anglia roppant sorhajója mellett, melly a vizből mint egy ház emelkedik ki, emberek ezreit s több száz ágyút hord gyomrában s kiállítása millió tallérnál többe kerül. Összehasonlitám az eszkimónak fóka bőrből ügyesen összevarrt, könnyű, habokon tánczoló csónakát Anglia tiszta vasból készített hajóival; vizsgáltam a négerek lassú haladású evezős hajóit, és a feszített vitorlákkal tova haladó tengeri hajókat, úgyszinte a csendes és hánykódó tengeren útját egyformán végző gőzhajót. Természetesen az emberi ész mindezen találmányiban az eszkimó bőr csónakában úgy, mint Anglia gőzhajóiban nagy művészetet találunk, csak hogy a művelt népek lassanként a terjedő szükségek miatt gondolkozás és kísérletek által a természeti erőknek és anyagoknak czélhoz vezetőbb használatára akadtak. De mind e mellett sem állhatja meg a legműveltebb európai is, ki mindezeket ismeri, hogy a természet népének némelly művei felett ne csodálkozzék. Így jártam én is egyszer Peruban, Limából Truxillóba akarván hajózni, nem kevéssé bámultam, midőn felszólítottak valami tárgyba belépni, vagy inkább rá ülni — mert bele ülni nem lehete — mellynek alakja egy nagy vadkecskeszarvhoz hasonlított s mi csodálkozásomat még inkább nevelte : szalmából volt. Egy félmeztelen bennszülött, ki egy borzasztó nagy evezőlappáttal mindkét kezével működött, tudatta velem, hogy ezen csónak nemét a bennszülötteknél lovacskának nevezik. ,Lovacskának ?" kiálték csodálkozva. „Igen erősitő a bennszülött, mert meg lehet hogy ha a hullám magasra hág, önnek mint a lóra úgy kell ülni a csónakra, ha le nem akar esni." Ez a dolog nem igen tetszett nekem, de semmi más szállító eszköz nem lévén , kénytelen valak ráülni; s e mellett megnyugtattak, hogy a csónak olly szalmanemből van, melly a parafa tulajdonságával bír. Röviden, elhatározám magamat, és ezen csodálatos szállítóeszközön szerencsésen Truxillóba értem. Egy hajós, ki Madras városában a koromandeli parton, egy illy csónakot nagy evezőlapátjával meglátott, uti naplójába e következőket irá: „Egy órával délelőtt láttam két megtestesült ördögöt, kik hosszú botokkal az óczeán felszínén játszottak. Adná az Isten hogy ez ne jelentene valami gonoszat." V. M.. Szalmacsónak. Fekete királyné. Elbeszélés, irta JÓKAI MÓR. (Folytatás.) Ha valaki egy tekintetet vet Afrika térképére, egy hosszú hegylánczot fog látni annak közepén, melly egyik tengerparttól a másikig vonulva, épen két részre osztja a világrészt. A hegyláncz felső, északi oldalán városok vannak rajzolva, országok határai szépen kifestve, folyamok kígyóznak alá, és tele van írva a tér spanyol, arab, franczia és vad idegen hangzású nevekkel; a mi pedig a déli oldalra esik, a túlsó rész, az egy fehér ürességet mutat, hol száz meg száz mérföldnyi téren sem folyó, sem város, sem egy megnevezett hely nem látható.