Vasárnapi Ujság – 1856

1856-08-10 / 32. szám - Fekete világ. Jókai Mór (5 kép) 276. oldal / Elbeszélések - Szádeli völgy. Buday (kép) 276. oldal / Hazai tájleirások

276 A fekete császár. Elbeszélés, irta JÓKAI MÓR. (Vége.) Soulouque (Szulák) Faustin ollyan valóságos fekete szerecsen, a­millyent csak valaha mutogattak. Szája a legvastagabb, óra a leg­tömpébb, pofacsontjai a legkiállóbbak. Született 1787-ben, mint rabszolga Viallert úr szolgálatában : még gyerek volt, mikor a franczia forradalom őt is szabaddá tette. Tizenhét éves korában katonává lett s négy évig szolgált mint közlegény a fekete köztársaság hadseregében. Tizenkét év alatt fel­vitte a kapitányságig s abban az állapotban azután 1840-ig meg is maradt. Hat év múlva, mint tábornokot tisztelhetjük őt s 1847-ben mint a haytii köztársaság elnökét , 1848-ban mint császárt. Felesége a császárné hajdan szappant és vereshagymát, meg mézeskalácsot árult a piaczon s ezt az üzletét még akkor is tartotta, midőn már Faustin kapitánnyá lett; az ifjú koronaherczeg és a bájos herczegasszonyok pedig nem egyszer verekedtek össze a mosótek­nőnél a creol és mulat polgárkisasszonyokkal. Most természetesen mind­ez szörnyen megváltozott. Soulouque franczia díszkabátot visel, arany vállrózsákkal, angol inggallérokat és fején német hálósüveget, mint a társzekere­sek, azonfel­ül pedig a háromszegletü kalapot, keresztbe­ téve,mint a Nagy Napoleon. Ő mindenben a nagy Napoleon mintaképe óhajt lenni. A nem­zetgyűlést szétkergette s megtette magát császárnak. A koroná­zási ünnepélyre nem készült el a Párisban megrendelt arany ko­rona, tehát a helyett arany papirosból készülttel koronáztatta meg magát. Holmi ellenszegülő félfeketéket, kik a tökéletes fekete dynas­tiát nem akarták elismerni, százával konczoltatott fel; maga sorra járta a helységeket s a­hol gyanús emberekre talált, azokat meg­fojtogatta rá. A nagy Napoleon is adott szabad alkotmányt népének, ő is adott. A nagy Napoleon sem tartá azt meg, ő sem. A nagy Napoleon is megism­erteté a papirospénzzel birodal­mát, ő is. Palotája épen ugy ragyog mindenféle aranyos, bárso­nyos szőnyegekkel, miként azé. Udvari dalidóiba csak a legszigorúbb szertartások mellett le­het bejutni, előbb a feczerimonia mester Salamon, Leoganei herczeg által bejelentetve és megvizsgáltatva, a szabály szerinti fehér haris­nyában ás kurta nadrágban, fekete frakkban, a­hogy az Párisban szokás. A legfeketébb urakat herczegeknek és grófoknak iriják: herczeg Baraczk, herczeg Párducz, báró Kocsonya és gróf Rozsólis s más a féle nagy nevekkel. Minden érdemes hazafi viseli a szent Faustin érdemrendet, mit a császár alapított. Az országban útlevél nélkül utazni tilos, s fekete urat az öt illető nagyságos czim nélkül megszólítani nem tanácsos. Reggel a fekete császár rendesen hadseregét mustrálja. Van­nak gránátosai és vértesei, több tiszt, mint közlegény, a kik tarkák ugyan, de rongyosak. Igy utánozta Soulouque és az egész haitis fekete ország magas mintaképét Napoleont és a franczia nemzetet, szokásaiban, nyelvé­ben, viseletében és­­ hibáiban. De erényeiben nem. Elvégre a paródia befejezéséül Soulouque a háborúviselés dolgában sem akarva hátrább maradni Napoleonnál, összegyűjtött mintegy tízezer embernyi hadsereget s azzal megtámadá a sziget másik felén lakó színes köztársaságot. A szomorújáték vége az lett, hogy a köztársaságiak szétverte a császári hadsereget s Faustin földön­futóvá lett. Tehát még ebben is utolérte első Napoleont. Már most mondjátok meg, mellyik volt a kettő közül nagyobb az a mezítláb járó királyné-e, ki fekete népe jóvoltáért egymás állt ki a csatatérre s meg tudott érte halni, áldva és megsirató utódaitól? vagy a csipkébe öltözött önúr, ki saját uraságáért kifo­gatta népét ősi jelleméből, tette azt idegen népek malmává s a l­, első harczban, mit egy szabad nép elnyomására indított, elvesz hadseregét, hiú koronáját és nemzete boldogságát? A szádeli völgy Tornamegyében. Lombos erdők, s­zegényes tájaktól körülöredzve terül el szádeli völgy, — meglepő látvány, melly váratlanul lep meg mi­denkit, bár mennyit hallott is róla beszélni. A felhőkbe meredező szirtek büszkén nyúlnak ég felé, m­ind­ önérzetökben hidegen vetnének meg mindent, — mintha mer helyzetükben a dicső mult emlékeibe mélyednének, — mintha az ezredévek szülöttei nem is tartoznának korunkba. Képünk egy, még a legnyájasabb pontot tünteti elő; — feli< haladva a lassan folydogáló patak bőszült zajgással rohan alá Robó herczeg. Salamon herczeg.

Next