Vasárnapi Ujság – 1856
1856-08-24 / 34. szám - Régi képek. Vas Gereben 296. oldal / Elbeszélések
seki függő kertek esnek; keletről homlokegyenest egy kényelmesen lejtő és 8 sor fával beültetett ut vezet föl, mellynek két oldalán a 12 kétemeletes kanonok-házak sorai, s azok előtt kies park pompáz; az út két végében boldog Özséb és Körösy esztergomi kanonokok, és felső párkányánál (hova az alagút tövétől két részről lépcsők vezetnek föl) szent István és László királyok kőszobrai őrködnek. A tunelből csigalépcső, míg a déli oldalon gyalogok számára egy vadgesztenye-fasorokkal beárnyékolt széles út vezett föl. A Duna-homlokzat felől ékes utat szegni, s a Kopácsy érsek által oda tervezett ,,Hunyadi János és Vitéz János"emlék szobrait felállítani az utókor teendője leend. Ott büszkélkedik az óriási remekmű, mint ezer éves életünk legméltóságosabb hírnöke; ott büszkélkedik ama kúp, melly az egész continensen első készült egészen érczből, és terjedelmére nézve a fenállók közül negyedik; ott ékeskedik számos műkincs közt amaz oltárkép, melly a világnak eddigien legnagyobb olajfestvénye; ott leng atyáink éber szelleme utódaikat intő, miszerint a „Fenlévőket keressék!" hogy a hitvallás, erkölcsiség, bölcseség, tudomány, erély, tiszta jellem szárnyain fölemelkedve, léteket és boldogságukat ezen műalkotmány fenállását és meghaladó koriglan, sőt mindörökké biztosítsák .... A basilika részletes leirását egy későbbik czikkünk hozandván; itt végül csak azt jegyezzük meg, hogy a vár külön plébániát képezvén, lakosainak száma 130-ra rúg. (Folytatása köv.) Magyarul is megírhattam volna a septemvir szót, de azt gondoltam, legjobb lesz az öreg úrról úgy emlékezni, ahogy életében hívták, s reménylem, hogy kedves olvasóink nem feledték el annyira a múltat, hogy ezt a becsületes diák szót elfeledték volna, hisz ez már annyira összeatyafiasodott velünk, hogy akár osztályos atyafinak is bevehetnők, ha volna min megosztozni, — az Isten panasz néven ne vegye, hogy ez a kis nyögés kiszaladt a számon. Volt ennek a derék öreg embernek egy tűzről pattant édesanyja, kinek tejével magába is szopta azt a végtelen nagy becsületességet, tehát ez az asszonyság a megyeszékhelyén lakván, férje megyehivatalnok is lévén, hisz egész • az alispánságig fölvitte; történt pedig egyszer, hogy a nagyasszonyt a záporeső épen a piaczon kapta gyümölcsválogatás közben. Én bizony nem tudnám megmondani voltaképen, volt-e már az akkori világban esernyő, de ha volt is, a nagyasszonynál épen nem volt, hanem hogy arany csipkés főkötője meg ne ázzék, engedelemmel legyen mondva, ha épen valami finnyás menyecskének kezébe kerülne ez a lap, de már csak kimondom, hogy a nagyasszony felső szoknyáját fölkapta nagy hamarjában a fejére, s az aranyos főkötőt a záportól megmentette. ,Jaj, kedves asszonynéném, szól egy fiatal szolgabiróné egészen kétségbeesve a nagyasszony cselekedetén, ugyan mit gondol az Isten szerelméért?" „Azt gondolom, kedves öcsémasszony, hogy az én alsó szoknyám mindig ollyan tiszta, hogy akárki is megnézheti." ,De egy viczeispánné!" véli a fiatalabb. „Sohase busuljon, öcsémasszony, viczispánné vagyok én alsó szoknyában is!" Végzi be az asszonyság s a nagy záporból minden kár nélkül menekült a vármegyeházához Sokszor emlegették aztán ezt a kis történetet, s az okosabbak hamar átlátták, hogy ebben semmi megbotránkozni való nincsen, és minden ember tartsa úgy a ruháját, mint a lelkiismeretét, hogy annak tisztátalansága miatt sohase kényteleni tessék megpirulni, akár van záporeső, akár pedig nincsen. Már most könnyű elképzelni, hogy az illyen asszony a gyermekét is úgy nevelte, hogy mutatóba is el lehetett vinni, azaz el is vitték, hanem mielőtt elvitték az öreg asszonyság maga elé beállította a fiút, és a fehér ruhát darabszám kezére számlálta. „Itt a fehér ruha, fiam, mondja az asszony ollyan hangon, mintha a világnak minden kincsét számlálta volna át, — erre úgy vigyázz, fiam, mint a szemed világára, mert ennek minden szálát magam eregettem mécs mellett (pedig ahelyett sokéeba mennek ám mai napon) aztán ezt megviselheted, de meg is viseld, és meg ne tudjam, hogy valami toldalék ingdarabot (chemisette)köss el ibéd, mert majd hazavárlak akkor. Most illyent kapsz fiam, ha majd telik saját erszényedből vehetsz finomabbat, és ha tán egykor a feleséged újabb szálat ereszt, vékonyon sem busulok." Illyen biztatással eresztette el az anya a fiút, ki nagyon jól tudta, mi volt ekkor egy magyar asszonynak büszkesége, s ezen tisztes érzelem ellen cselekedni nem akart, de nem is tudott. Illyen körülmények közt nevelkedvén, most már ugorjunk azon időbe egyet, midőn Németh már septemvir volt, azonban azért a Beleznay-kertbe is eljárt vacsorára, hol akkor jóvérű jurátusficzkóknak jókedvű hangja kerülte el a hegedűszót. Németh órákig is szivesen elhallgatta a fiatal emberek ötleteit, de különösen nagy élvezettel hallgatta a jurátusoknak különféle jogi kérdésekbeni vitáit. Akkor is csak úgy megvolt, mint ma, hogy sok ember magát hiszi legokosabb embernek, épen akkor, midőn nagyon könnyen be lehetne bizonyítani, hogy debizony akad még okosabb is. Egy tüzes vérű fiatal ember megkapaszkodott valami bolond állításban, és a többi semmi áron nem tudta onnét eloldani, hanem vitázóvégre az egyiknak azt mondja : ,Fogadjunk!" „De miért fogadjunk?" mondja a másik, észre sem vévén, hogy Németh épen a szomszédasztalnál ül háttal, — „hisz én bizonyosan tudom, hogy úgy van, amint én mondom,mert én Németh septemvir úrtól hallottam." ,Fogadjunk arra, hogy nem hallottad tőle." ,„Kár lesz fogadni!"' szól Németh, de úgy, hogy hátra sem fordult, s így nem vehették észre. ,Azért is fogadok!' Pattog a fiatal ember nem akarván tágítani, mire Németh megint mondja : „,Engem úgyse elveszti a fogadást.'" égi képe VAS GEREBEN-tól. (Folytatás.) Németh septemvir. Sz. János-kútja Esztergomban Főegyházi könyvtár és papnövelde Esztergomban