Vasárnapi Ujság – 1856
1856-09-07 / 36. szám - Régi képek. Vas Gereben 316. oldal / Elbeszélések - Gejte vár (kép) 316. oldal / Hazai tájleirások
ölö Igen Régi képek. VAS GEREBEN-töl. (Folytatás.) mig természetes, hogy ez a püspöki jövedelmeit mind fölemészté, s midőn valaki e tekintetben mérséklésre akarván figyelmeztetni, azt mondá, hogy majd mit hagy rokonainak, — a püspök nyugodtan felelé: Legyenek különb emberek, mint én! Minthogy ő maga mindent elkövetett, hogy állásának ugy felelhessen meg, mint illik, a káptalant is gyakran bő áldozatokra buzditá, azonkivül a pécsi hires egyháznak roppant készpénzkészlete lévén, Csauszt, az egyháznak gondnokát mindig biztatta, hogy az egyházat minél inkább ékesítse. Közbevetőleg legyen mondva, ezen egyház még Péter idejéből való, s azon időben gondolom tizenhat falu jön adományozva akkép,hogy az egyháznak mindaddig odajövedelmez, föl nem épül. Ez okból állítólag ugy intézték a dolgot, mindig volt rajt épitenivaló, hogy Mennyi legyen a közszájon forgó mondából igaz, nem merem erősíteni, hanem a tizenhat falu közöl egyiket az Öregharang falujának nevezik. Csausz sokáig nem akart a püspök nógatásainak engedni, de utóbb az annyira sarkalta, hogy* Csausz nagyszerű javításokhoz fogott. Vett egy ezüst lámpát, melly épen tizenhét mázsát nyomott; szintén ezüst gyertyatartókat, gyönyörű képeket egyházi drága szereket, s utoljára már annyira belemerült Csausz a nagy vásárlásba, hogy megdöbbenve vette észre, miszerint a pénztár nem csak üres lesz, mire ki kell mindent fizetni, hanem tetemes adósság is lesz. Csausz röstelte a dolgot, de biz azt nem lehetett titkolni; hanem nagy busán bevallá a püspöknek, hogy adósságot csinált. ,S ezen busul, kedves barátom?" kérdi Szepessy. „Hogyne busulnék, könyörgöm alássan, — panaszkodék Csausz, — hát ezt az adósságot ki fizeti meg." ,És ön azt csakugyan nem tudja?" „Nem én, méltóságos uram." ,Pedig lássa ön, ezt minden gyermek megmondja, ha tán megkérdezi." ,,Ugyan, kérem méltóságodat, mondja meg nekem maga, hogy ki lesz az a jó fizető." ,A pécsi öreg harang!1 .. nevet a püspök,ráczélozván a föntebbi körülményre, tudniillik, hogy a pécsi öreg harangnak faluja vagyon. Egykor meglehetős korán ment a püspök köpönyegben az utczán a plébánia felé, hol egy öregasszony üldögélt és a püspököt nem ösmerve kérdi: .Kérem a főtisztelendő urat, nem mondaná meg nekem, hogy a tisztelendő káplány urak ébren vannak-e már." „Bizonyosan nem tudom megmondani, viszonzá a püspök, de mit akar? mondja meg nekem." ,Misét akarok szolgáltatni, — mondja az öregasszony, — de már akármint takargattam, egy öreg misének az árát, nem kerül ki, pedig a misét fogadásom miatt meg akarom tartatni." „S mikorra kívánná, jó öreg?" ,Holnap nyolcz órakor az „András-oltár"-nál." „Legyen ott, jó öreg, nyolcz órakor, s én elmondom az öreg misét, csak várakozzék rám." Az öreg asszony megnyugodott, másnap jókor a szentegyházba ment, gondosan tartogatván markában egy kendőt, mellynek sarkába kötött egy Anticipations - Scheinféle egyforintos bankót. A püspök köpönyegbe burkoltan minden kiséret nélkül ment a főegyházba, s ott a sekrestyés által felöltözteté magát, s ment az ,,András oltáríchoz a nagy misét elmondani. Vége lévén a misének az öreg asszony még imádkozott, s midőn a püspök ismét kifelé jött köpönyegben, az asszony átnyujtá az egyforintost. ,Ennél nincsen több pénzem !" mondja nagy alázattal. A püspök elvette az egy forintot, s helyette egy ötvenes bankjegyet adván a nőnek, eltávozott, ment a plébániára, hol a káplá snyoknak beadta az egyforintost. ,Ezt nektek kerestem!" — mondja a püspök, s aztán elment a püspöki lakba. öreg Nem sokára utána jött az asszony halaványan, mondja a káplányoknak, hogy s valaki neki egy forintért mondott öreg misét, és mégis ötven forintot adott vissza. ,Csak tartsa meg jó asszony, — vigasztalák a káplányok, — most tudjuk már, hogy magának a püspök misézett!" Az árulkodást, mint minden jó érzésű becsületes ember, kimondhatatlanul utálta, s ha illyennel találkozott, mindenkor igen elkeseredett. Egykor egy falusi iskolatanító mindig árulkodott a káplánra, azonban a püspök ösmervén a fiatal embert, nagyon kevesett hitt a tanító úr szünteleni vádaskodásának. Végtére megunta a dolgot, biztos embere által a körülményekről értesülvén, kisült, hogy fiatal káplán a léhasághoz szokott iskolatanítót gyakran rendreutasította, s a tanodavezetésben a megszokott hanyagságtól el akarta szoktatni. Észrevette tehát a püspök, hogy egy élhetetlen ember akar itt vádaskodás által előbbeni nyugalmához jutni, a káplánt legközelebbi alkalommal plébánossá tette, helyébe pedig egy még szigorúbb káplánt, ki tanitó uramnak még inkább nyakán ült, mint a másik. A tanitó azt gondolta, hogy majd ezt is elugratja, megint az előbbeni módon folytatá a vádaskodást, mit a püspök jó darabig megint békével tárt. A vádlevelek azonban nem hogy gyérültek volna, sőt inkább A főoltárkép esztergomi basilikában