Vasárnapi Ujság – 1856

1856-09-07 / 36. szám - Régi képek. Vas Gereben 316. oldal / Elbeszélések - Gejte vár (kép) 316. oldal / Hazai tájleirások

ölö Igen Régi képek. VAS GEREBEN-töl. (Folytatás.) mig természetes, hogy ez a püspöki jöved­elmeit mind föl­emészté, s midőn valaki e tekintetben mérséklésre akarván figyel­meztetni, azt mondá, hogy majd mit hagy rokonainak, — a püspök nyugodtan felelé: Legyenek különb emberek, mint én! Minthogy ő maga mindent elkövetett, hogy állásának ugy felelhessen meg, mint illik,­­ a káptalant is gyakran bő áldoza­tokra buzditá, azonkivü­l a pécsi hires egyháznak roppant kész­pénzkészlete lévén, Csauszt, az egyháznak gondnokát mindig biztatta, hogy az egyházat mi­nél inkább ékesítse. Közbevetőleg legyen mond­va, ezen egyház még Péter ide­jéből való, s azon időben gon­dolom tizenhat falu jön adomá­nyozva akkép,hogy az egyháznak mindaddig odajövedelmez, föl nem épül. Ez okból állítólag ugy intézték a dolgot, mindig volt rajt épitenivaló, hogy Mennyi legyen a közszájon forgó mondából igaz, nem me­rem erősíteni, hanem a tizenhat falu közöl egyiket az Öregha­rang faluján­ak nevezik. Csausz sokáig nem akart a püspök nógatásainak engedni, de utóbb az annyira sarkalta, hogy* Csausz nagyszerű javítá­sokhoz fogott. Vett egy ezüst lámpát, melly épen tizenhét mázsát nyomott; szintén ezüst gyertyatartókat, gyönyörű ké­peket egyházi drága szereket, s utoljára már annyira belemerült Csausz a nagy vásárlásba, hogy megdöbbenve vette észre, misze­rint a pénztár nem csak ü­res lesz, mire ki kell mindent fizetni, ha­nem tetemes adósság is lesz. Csausz röstelte a dolgot, de biz azt nem lehetett titkolni; hanem nagy busán bevallá a püs­pöknek, hogy adósságot csinált. ,S ezen busul, kedves bará­tom?" kérdi Szepessy. „Hogyne busulnék, könyör­göm alássan, — panaszkodék Csausz, — hát ezt az adósságot ki fizeti meg." ,És ön azt csakugyan nem tudja?" „Nem én, méltóságos uram." ,Pedig lássa ön, ezt minden gyermek megmondja, ha tán megkérdezi." ,,Ugyan, kérem méltóságodat, mondja meg nekem maga, hogy ki lesz az a jó fizető." ,A pécsi öreg harang!1 .. nevet a püspök,ráczélozván a föntebbi körülményre, tudniillik, hogy a pécsi öreg harangnak faluja vagyon. Egykor meglehetős korán ment a püspök köpönyegben az ut­czán a plébánia felé, hol egy öregasszony üldögélt és a püspököt nem ösmerve kérdi: .Kérem a főtisztelendő urat, nem mondaná meg nekem, hogy a tisztelendő káplány urak ébren vannak-e már." „Bizonyosan nem tudom megmondani, viszonzá a püspök, de mit akar? mondja meg nekem." ,Misét akarok szolgáltatni, — mondja az öregasszony, — de már akármint takargattam, egy öreg misének az árát, nem kerül ki, pedig a misét fogadásom miatt meg akarom tartatni." „S mikorra kívánná, jó öreg?" ,Holnap nyolcz órakor az „András-oltár"-nál." „Legyen ott, jó öreg, nyolcz órakor, s én elmondom az öreg misét, csak várakozzék rám." Az öreg asszony megnyugo­dott, más­nap jókor a szentegy­házba ment, gondosan tartogat­ván markában egy kendőt, melly­nek sarkába kötött egy Antici­pations - Scheinféle egyforintos bankót. A püspök köpönyegbe bur­koltan minden kiséret nélkül ment a főegyházba, s ott a sek­restyés által felöltözteté magát, s ment az ,,András oltáríc­hoz a nagy misét elmondani. Vége lévén a misének az öreg asszony még imádkozott, s midőn a püspök ismét kifelé jött köpönyegben, az asszony át­nyujtá az egyforintost. ,Ennél nincsen több pén­zem !" mondja nagy alázattal. A püspök elvette az egy forintot, s helyette egy ötvenes bankjegyet adván a nőnek, eltávozott, ment a plébániára, hol a káplá­ s­nyoknak­ beadta az egyforintost. ,Ezt nektek kerestem!" — mondja a püspök, s aztán elment a püspöki lakba. öreg Nem sokára utána jött az asszony halaványan, mondja a káplány­oknak, hogy s valaki neki egy forintért mon­dott öreg misét, és mégis ötven forintot adott vissza. ,Csak tartsa meg jó asszony, — vigasztalák a káplányok, — most tudjuk már, hogy magá­nak a püspök misézett!" Az árulkodást, mint min­den jó érzésű becsületes ember, kimondhatatlanul utálta, s ha illyennel találkozott, mindenkor igen elkeseredett. Egykor egy falusi iskolata­nító mindig árulkodott a káp­lánra, azonban a püspök ösmer­vén a fiatal embert, nagyon ke­vesett hitt a tanító úr szü­nteleni vádaskodásának. Végtére megunta a dolgot, biztos embere által a körülmé­n­­yekről értesülvén, kisült, hogy fiatal káplán a léhasághoz szokott iskolatanítót gyakran rendreutasította, s a tanodave­zetésben a megszokott hanyagságtól el akarta szoktatni.­­ Észre­vette tehát a püspök, hogy egy élhetetlen ember akar itt vádasko­dás által előbbeni nyugalmához jutni, a káplánt legközelebbi alka­lommal plébánossá tette, helyébe pedig egy még szigorúbb káplánt, ki tanitó uramnak még inkább nyakán ült, mint a másik. A tanitó azt gondolta, hogy majd ezt is elugratja, megint az előbbeni módon folytatá a vádaskodást, mit a püspök jó darabig megint békével tárt. A vádlevelek azonban nem hogy gyérültek volna, sőt inkább A főoltárkép esztergomi basilikában

Next