Vasárnapi Ujság – 1856
1856-10-19 / 42. szám - Népdalok 5 aranyat nyert mű. Hory F. (kép) 367. oldal / Költemények
367 A tiszteletes ur sem vette tréfára a dolgot, hanem elkapta a láncz végét s a somfa suhogóval ollyat húzott kettőt-hármat a kisértet ur nyaka közé, hogy az esze nélkül fordult vissza és futott be a másik szobába, a honnan előjött. Bertalan egy ugrással utolérte; megragadta a nyakát vasmarokkal s egy hatalmas rántással ugy vágta a földhöz, hogy ö kisértetessége négykézláb terült a pallón; akkor leszokta térdével a földre, megrázta mellénél fogva hatalmasan s azt kérdé tőle : „no most beszélj, ki vagy ?" (foi,„u., wr.*.) A munkácsi vár 8 zárda képei). A táj, honnan e képtárgyak valók, bármelly pontról nézzük is azt, a meglepésig elragadó. Bereg szirtes hegyei, zordon havasaitól délfelé mind inkább szelídebb képet alkotnak, míg Munkács rónájáig futva, félkör alakban pihennek meg, s e fél körben áll előttünk a táj meglepő kellemeivel. A csinos várostól éjszakra fekvő Csernek-hegy lombos oldalán nyugszik magas falaival, a Latorcza sima felületén visszatükröződő Basilicanus-szerzetesek zárdája; ettől jobbra a Latorcza völgyében gr. Schönborn uradalmából több épület, mint a Rákóczytól fennmaradt magas építmények tiszti lakóikkal, a híres timsó gyár fehérlő kődombjával stb. változatos tarkaságban tűnnek elő; a zárdától balra futó hegylánczolatok szép zöldszinü szőlősoraik által a távol bérezek halvány kék színeitől öszhangzóan válnak ki; ezek után a várostól nyugotra terülő síkság közepéből önállóan magasra emelkedett szirt-tetőn, mint valami tündérvár pompázik a táj szépségének koronája, óriási falaival a munkácsi vár. A vár hihetőleg a magyaroknak bejövetelekor keletkezett; ősapáink a vereczkei szorosokon keresztül járatlan sziklás rengetegek ezer akadályain áthatolván, mielőtt a rideg bérczektöl búcsút vennének, s a délfelé terjedő lapály viruló térein hódításaikat megkezdenék , nehéz küzdéseik fáradalmaitól megpihenve építették a várat, s nem messze hozzá a várost, mellyeket beköltözésök munkás fáradalmaiknak emlékéül „munkás," vagy mint most hívjuk, Munkácsnak neveztek el**). De e város és vár azonban nem az eredeti, nem a régi; többször enyésztek azok el népeikkel együtt a barbár csordák irtó dühe alatt; a vár rajzának jelen alakja is a Rákóczyak idejéből maradt fenn azon kevés változtatással, hogy 1834-ik évben véletlen eset által egész fatetőzetével leégvén, most O O 7 csekély újítások hozzájárulása mellett cserép zsindelyzettel szemlélhetjük. Legújabb időben a vár erősség lenni megszűnvén, fegyenczek őrizetére áll fenn. A képünk szerinti zárda szinte régi, megegyező adatok szerint, mint a szerzetes barátoktól megértettem, nagy Lajos királyunk alatt Podóliából e tájra beköltözött oroszoknak vezére herczeg Koriatovics Tódor által alapíttatott. Csendes falai között a Basilicanus szerzetesek hangoztatják zengő imáikat, e szerzetesek viseletében feltűnő bajuszuk leborotválása mellett nagy szakálluk, öltönyük fekete hosszú kámzsás tóga. Ha az utas e zárda falai közzé jut, ritka vendégszeretetre talál, barátjai nemcsak veres borukkal, de a zárda érdekesebb részeivel is szívességgel ismertetik kíváncsiságát, nevezetesen az elhunyt régibb orosz püspökjeik arczképeivel kirakott folyosókon vezetve, provincziálisok régibb módora festett teremeit, más őszszakállú remetékkel kifestett vendégszobákat, kisded könyvtárakat, Koriatovics, a Rákóczyak s más régibb hősök arczképeivel felékesített nagy éttermet, üvegházzal ellátott ízletes kertjöket készséggel bemutatják; de legtöbb látnivalót enged tágas templomjuk belseje; ennek falait több száz képek, Jézus, anya Mária, számtalan görög szentek, vitézek, különféle változatosságu festett képeik díszesitik; igen érdekes látvány a templom maga,s mennyezetére eszményileg kifestett „utolsó itélet"et ábrázoló mű, hol a gonoszok a jóktól különválva, tövissel s kígyókkal körülfonva űzetnek a pokol izzó lángjai közzé, mig a jók örömzengésekkel angyaloktól vezettetnek a paradicsom gyönyörébe. E zárdához évenkint Beregmegye oroszsága több ezerével járul búcsúra. Kallós Kálmán, nagyzerindi fitanitó. Népdalok. Irta HORY FARKAS. Árva gerle száraz ágon, Ügy állok én a világon. Apám anyám eltemettem, S más nyerte el szép kedvesem. Apám anyám nyugodjatok Sírotokon áld fiatok Légy boldog szép szerelmesem Habár nem is virulsz nekem. Kalapomon gyászpántlika Szüleimért úgy illik a Számlik a föld, recseg, ropog A járom, Szeretömet beiz én tovább Nem várom, Nagy a világ, széles a zöld Határa. Szeretőt tart minden legény (leány) Számára. A zöld erdő madár nélkül Be árva, A lány is az, kinek nincsen Szeretője babája. Mire a nyár hévsugárral Sütne rám, Haza viszlek s enyim leszesz Mind örökre vidám, Nem viszlek én palotába Virágom, Egy kis szalmás hajlék minden Birtokom e világon, De találsz majd ott egy becse? Portékát, Ha szivemet, szerelmemnek Lánggal égő hajlékát. Kicsi vagyon, de sok baj néz Elembe, Fel se veszem, ha te leszesz Szép galambom ölembe. Ha az idő bánatra kél, Terhes felhőt lenget a szél, Könyzáporát megereszti, S a világot megfereszti. Könyzáporán a fellegnek, A virágok felélednek, S a kitisztult boltozatnak Kékjére úgy kacsintgatnak. Bú fellege borúit reám Könyzáporát rád hullatám S megfürdeztém kebled benne, Te lelkemnek egyetlene, Szomorú fűz árvalányhaj, A szerelem az édes baj, Szép galambom, ne félj tőle Jer vigan az esküvőre. Ki legényt nem nyer magának Szegődjék be apáczának. II. III. IV. V. De nagyobb a gyász szivemen, Szép angyalom vesztéseden. Kivül is gyász, belül is gyász, Én vagyok az az égő ház. Kit oltani senki se jő, S ha főne is, tán már késő. Ez árvaház hadd égjen el, Egyebet úgy se érdemel, Kivül omlott, belől üres ilyen tanyát ki se keres. Szerettelek de te rózsám Meguntál, Keress szebbet, keress jobbat Nálamnál. S ha hervadok miként őszszel A rózsa. Tudd meg, te vagy ha szivemnek Adóssá. Tenyeremen hordozlak én Halálig, Míg a sírnál szelíd lelked Az enyimtől elválik. Megtiltom a fúvó szélnek Előre. Kerüljön el, mert jaj néki Galambomra ha jőne : Habár te a világ végig Bejárod, Szivem gyöngye nem termett még. Mint én neked olly párod. Egyre kérlek, lelkem lelke Tégedet; Tartsd meg tisztán, mint én neked, Ártatlan jó szivedet, így élünk mi boldogan és Csendesen, Ha hű leszesz, áldjon meg a Jó teremtő kedvesem. Megfürösztem, de hiába. Keblednek szél gyöngyvirága Virúl másnak, hervad nekem Tündér leány egyetlenem. Pedig a nagy világ ölén Nem szeret ugy senki mint én. Ha szeretne s én megtudnám, Szivemet kiszakítanám. Keblem katlan lánggal teli, Melly szivemet elégeti, S hidegséged a fergeteg Mellyel porát szétlengeted. S a melly legény nem vesz babát Vegye fel a barát-ruhát. Örvendek én azon nagyon, Hogy nékünk szép eszünk vagyon készen már a vőfély-palcza, Mi se barát, se apácza. lT<.u -1«, 5 aranyniyal Íj k*ix«ru2ot(. I. *) Lásd lapjaink 39-ik számát. **) Balajti,Munkács leirása.