Vasárnapi Ujság – 1856
1856-11-02 / 44. szám - Halottak emlékezete. Tompa Mihály. Tiz aranynyal jutalmazott mű (ünnepi kép) 389. oldal / Költemények
• ) O A Vasárnapi ujság 44-ik számához TIZ SI ARAlSYNYAL HALOTTAK EMLÉKEZETE. TOMPA MIHÁLYTÓL. Hull a levél . . . ! a tartott őszi tájak Szebb napjaikra nézni intenek. Szeretetben kik vélünk egy valának : Feledjük-e, midőn már nincsenek ? ! Jertek, jertek! s hulló lomb közepett Üljük meg a bus emlékünnepet! Ugy elmerül szivünk a földiekben . . . ! Ha lenni a méltó búhoz nem ért; Oh, a fátyol mi könnyen hátra-lebben, Mellyet köténk az elvesztettekért! Hogy sirjokon mécs, szemünkben köny ég : Legyen ez a nap az övék . . . övék . . . ! Mienk is ez emlékben, fájdalomban Ugyan mienk, kik élvén hányatunk! — Csak addig zug a lomb, mig a galyon van, — A holtaknál nincs a mi bánatunk! — De jól van igy . . . ! a búban, könyeken : Kiért bús köny van, nekünk megjelen. Itt a szülő, ha karjai kit árvák, A szeretett férj haza látogat; Ne sirjatok szegény rongyfedte árvák ! Ifjú özvegy vetkezd le gyászodat! Kis magzatim! hát visszatértetek . . . ? Oh mint vérzett, fájt szivem értetek ! A hős ifjú koszorúval, sebekkel. A testhalomból délczegen kilép. Jön a testvér, barát s a mátka; felkel Ki elveszett s nem tudni hol? mikép? Meghalni a sors a kit hova vitt : Föld és tenger kiadja holtait. Körülfognak vigasztaló beszéddel : A czél, az ut mind egymáshoz vezet! Nem foszlik még az ábránd rajza széllyel S erős hit ver szivünkben gyökeret. Mint a virág kelyhébe' titkosan, Illat s szirom közt a gyümölcs fogan. S enyhül a bú, — szivünk nem nyomja kétség, Mi jól értünk az elhunytak felöl! Az örömért, melly vélek érte végét : Örökségünk remény, remény telöl! A téli napnak — távol szertelen — Melege megfogy, tündöklése nem! vO^fy koszorúzott ^Vfóf