Vasárnapi Ujság – 1856
1856-12-21 / 51. szám - Orbán mester. Győri Vilmos 441. oldal / Elbeszélések
A „Vasárnapi újság" hetenként egyszer egy nagy negyedrétű íven jelenik meg. Előfizetési dij július-decemberig azaz : 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy postai uton a,,Politikai újdonságokkal" együtt csupán csak 3 ft.pp.Az előfizetési dij a „Vasárnapi újság" kiadó hivatalához (egyetem utcza 4. sz.) bérmentve utasítandó. Orbán mente r. Történeti elbeszélés GYŐRI VILMOSTÓL. (Vége.) II. A roppant munka be volt fejezve. Egy alkonyaton Drinápoly utczáin hírnökök harsonái hangoztak, melly hangokra a nép összegyűlvén, tudomásul vette, hogy holnap a hasadó hajnallal meg lesz téve a próbalövés azzal az irtózatos ostromágyúval, mellyet öntetése helyéről hétszáz ember, és ötven pár ökör nagy nehezen tudott oda vontatni a szultáni palota elé, s melly ágyú öntése oly nagyon megtetszett a szultánnak, hogy meghagyta az öntőnek, miszerint ha a lövés sikerül, Orbán kivánhat bármi lehetőt, és Mohammed szultán nem fogja megvonni tőle kegyelmét. Ezen ágyú pedig olly irtózatos morajt fog gerjeszteni, hogy aki előre nem tudja a kilövetés pillanatát, annak füle könnyen elvesztheti hallását, nyelve szólását. Ezért figyelmes legyen mindenki az időre, mellyben hangozni fog a romboló gép. És a rég elérkezett. Alig volt vége a roppant nagyságú embertömegnek melly a Csilannumát (világlátó) ujanon épült szultáni palotát körül vette. — Ezelőtt, mintegy ötven lépésnyi távolban állott az óriás mozsár, s tág öblében egy tizenkét mázsás kőgolyó nyugodott. A szultán egész diván tanácsával együtt ott állott a Csihannuma kertjének egyik kioszkjében. Az ágyú körül nem volt más senki, mint egy nyilt, bátor arczú férfiú: Orbán mester. Ott volt kezében az égő kanőcz, mellynek kötele kék füstöt bocsáta magából. Egyszerre megharsantak a jeladó kürtök, s a mint a hang elhalt, Orbán a lőpor nyíláshoz nyujtá a kanóczot. A jövő pillanatban irtózatos dördület reszketteté meg Drinápolyt, a házak ablakai recsegve törtek össze mindenütt és hullottak alá,és sürü,lomha füstfelleg bobta a várost. A dördület,az irtózatos lökés mindenkit elkábitott. Az óriás teke borzalmas búgással zúgott át a jégen, s mintegy ötezer lábnyi távolban hullott le, s illy nagy távolság daczára olly erővel birt, hogy egy ölnyire fúródott a földbe. *) A füstfelleg oszolni kezdett már, s még alig mult el a dördülés okozta kábulat. Csak egy férfiú állt nyugodtan, komolyan helyén, az égő kanóczczal kezében. A férfiú Orbán volt. Mohammed szultánnak minden várakozását fölölmulta az eredmény. — Milly erővel fog ez óriási mü majd rombolni! Hogy fognak e kötekek alatt bomlani a büszke Konstantinápoly falai! Illyen gépet álmodott ö ábrándozásaiban, illyennel lehet meghóditani a világ legerősebb várát. A szultán Orbánt magához hivatta rögtön. Valóban helyesen cselekedte Kelet ura, hogy megvetett minden gőgöt, mikor tervei kivitelére embert keresett. Mohammednek elve volt, előbb megkisérleni, és azután ítélni. Íme Chalil rabszolgája millyen munkát volt képes teremteni. — Munkád remekmű — monda Mohammed, — te megtartod szavadat és én is megtartom az enyimet. Válassz bármit, és én, ha hatalmamban áll, a próféta szakállára mondom, meg fogom tenni. A mester arcza földerült. Oh a lélek valódi örömét egy pillantás alatt elárulja az arcz. Orbán leborult a szultán lábaihoz. — Kegyelmes uram. Ne adj nekem kincset, aranyat, nincs annak én előttem értéke. Ne adj nekem semmit, semmit, csak tedd meg egy kérésemet. Tizennégy magyar van még fogva Chalil pasánál, add vissza azoknak is a szabadságot, és azután bocsáss el mind a tizenötünket ebből a városból, hadd menjünk haza .... haza! Mohammed arczán a bámulat kifejezése foglalt helyet. Illyen nemes lelküség egy illy egyszerű emberben. Lehajolt ön maga a szultán, és fölemelte a férfiút. — Orbán. A mit kívántál nem teljesülhet egészen. Társaid szabadok e perczben, a mikor kívánják eltávozhatnak, ahova nekik tetszik. De téged elbocsátanom nem lehet. Lelkemet kívánni nincs hatalmadban, s mától fogva te az vagy nekem, a mi másnak a lélek Isten veletek, Isten veletek, boldog emberek! A nap nem fog húszszornál többször lenyugodni, és ti láthatjátok azt a szent földet, le fogtok rá borúlhatni és elhalmozhatjátok csókjaitokkal annak az imádott honnak porát, mellynek neve Magyarország ! Köszöntsetek mindenkit a hazában. Ha láttok ismerőst, mondjátok el neki egy sóvárgó, honvágyó sziv üdvözletét; ha kedveseitek ölelő karjaiban fogtok pihenni, emlékezzetek meg arra, a ki messze tőletek szegény a gazdagságban, boldogtalan a jóllétben. Dh ha veletek mehetne, mily gazdag volna szegénységében, és boldog a nyomorban is! Isten veletek boldog emberek. Ne feledjétek el azt, a kinek lelke elvándorol veletek. Ha majd hosszú évek multán nyugalmas téli esteken ott ültök a meleg kandalló mellett, s köröttetek rokonok, barátok foglalnak helyet, s regét akarnak hallani a múltból a ti beszédes ajkaitokról, akkor emlékezzetek meg arról, a ki ott nyugszik messze országban, idegen földön." A hajó leng a Duna sima tükörén. Rajta boldog emberek, kik nem sokára hazájukban lesznek. A parton egyszerű öltözetű férfiú áll, ki százszor nézett szembe a halállal, s arczán nem rendült meg egy izom, nem változott meg egy vonás, s most, a mint a hajó mindinkább elvész a távol ködébe, e bátor arczról két könycsep gördül alá : — Isten veletek, Isten veletek! *) L. Hammer, C. 390. I. Köt.