Vasárnapi Ujság – 1856
1856-12-21 / 51. szám - Tájleirás a Körösvölgyből (4 kép) 443. oldal / Hazai tájleirások
fit mulást parancsolt A csak néhányra olvadt barlanglakó csodálva, mozdulatlanul nézték a rögtöni visszavonulást, de üldözni a hatalmas ellenséget nem láták tanácsosnak. Néhány percz múlva fehér zászló lengett az átelleni parton. A Chántól a barlanghoz követ érkezett. A hatalmas Chán késznek nyilatkozók minden bántalom nélkül minden embert a ki a barlangban van, harmadik nap alatt szabadon bocsátani, ha azon szép hölgy, ki olly vitézül harczolt a csatában, neki örök szerelmet esküszik. A valasz fiamat ki jön adva. A barlang lakói készek mindnyájan elvérzeni ha kell, mintsem őrangyalukat, Chán indulatainak fel a áldozni. Roppant haragra gyúladt a Chán ez izenetre, jelt adott harczra, elkezdődött az, a s pár óra múlva pirosra festé a Körös vizét ezer tatárnak és a barlang lakóinak vére. Ott vérzettek ezek el mind, a fegyveresek a csatában, a többiek védetlenül a barlangban konczoltattak fel. Lenkához egy tatár sem közeledett gyilkos szándékkal, őt bántani nem, csak elfogni lett volna szabad. De ő miután Ladárt elvesztette, maga kereste a halált, s midőn azt nem találta fel, saját kardjával vetett véget ifjú életének. Hulláját a Chán megmosatta és sátorába vitetvén, három nap és három éjen át éhen s szomjan sírt felette. Azután elvonult vad csoport, égetve és a gyilkolva mindenütt, hol erre anyagot talált. Csupán egyetlen ház maradt épen a vidéken, s az a Csarnó bán saját magánlaka volt, ezt megkímélte a Chán, Lenka iránti kegyeletből. És ott, hol e kis ház megmaradt, most falu áll; a kis házat rég elporlasztotta az idő,— de a falu, melly körötte épült későbben, most is Csarnóházának neveztetik. A bánlakai barlangtól e rege meghallgatása után búcsút véve, tovább haladánk. Ezentúl is folyvást erdő koszorúzta bérczek közt, mellyekböl itt-ott barna mohos sziklák, mint oldalbordák ülnek ki, — halad a Körös. Nem messze a barlangtól egy igénytelen kőtömeget mutatott tutajosunk a viz közepén kiemelkedve, minek ő azon történelmi nevezetességet tulajdonította, hogy Hóra, — egy oláh lázadás főnöke — ki ez utat első merészré meg kisérteni, tutajon szökve át Erdélyből Magyarhonba, három napot töltött e sziklán fennakadva, mig a Körös annyira áradt, hogy tovább mehetett. Azoka is csak a havasi móczok és a velők rokon oláhok szálítanak itt ollykor gerendákat tutajaikon a nagyváradi piaczra, kik e táj szépségeit műveletlenségök miatt felfogni nem képesek. Mintegy három negyedóra múlva a bánlakai barlang elhagyása után elértük a régi határt. Itt a bérez oldalok ismét összébb szorulnak, meredekebbek lesznek, s a tájt sürü bükk erdők, kiálló kopasz barna szirtek gyors zuhatagok által szeldelve keresztül, teszik mindinkább zordonabb hintetűvé. Azonban tebaloldali hegysor hirtelen félre kanyarodván, egy minden felől magas erdős hegyektől bekerített tágas térségen találjuk magunkat. A látvány, melly itt várakozott reánk, egyedül is megjutalmazta volna eddig utunk kényelmetlenségeit. Jobbról magas barna mészkőfal, mint egy nagy templom félbolthajtása, borul el a Körös felett, mintha annak tükrében saját alakján merengene; alatta mintegy 3 öles magasságú szikla kúp tetején, mintha csak a bérez oldalából volna kinőve, áll szögletével kifelé a Körösre egy egyszerű, • ölnyi téres négyszögű szoba, két ablakhelylyel, mellyek egyike a Körösnek fölfelé, másika lefelé szolgál, ajtó és bejáró nélkül, az egész nagy faragott kövekből, lapos kötetével olly művészileg összeállítva, hogy bár rajta semmiféle máz nyomai nem látszanak, mégis alig lehet egyik darabját a másiktól megkülönböztetni. kristály tisztaságú pa-tak, melly e kis lak melletti szűk torkolatú barlangból örökösen csörgedez, a reá hajló sziklabolt, az alatta csöndesen haladó Körös, és a körülte festői csoportozatú hegycsúcsok zúgó rengetegükkel olly regényes fekvést s kinézést adnak e különben egyszerű kis laknak, mikép nem lehet csudálkozni rajta, ha a miveltség legalsó fokán álló román Br ádka. (Körösvölgyi útikép.) Tündérvár. (Körösvölgyi xítikép.)