Vasárnapi Ujság – 1856

1856-12-21 / 51. szám - Pusztai jelenet (kép) 445. oldal / Érdekességek

III. Vasárnapi Újság 51-dik számához. MELYIKET A KILENCZ KÖZÜL ? Karácsonyesti elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. Lili egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pest város­ban, a­ki semmiképen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni. Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát; nem is azért, mintha a magistratus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni; munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkod­tak, hogy nem bírják elszaggatni, a­mit ő egyszer meg­varr, volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifi­zetetlen árjegyzékkel .S János gazda még­is, — még­is — nem tu­dott zöld ágra jutni, a­hogy németül mondják, sőt nem néha közel volt hozzá, hogy akármi­féle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le . . Hanem persze ez csak szóbeszéd volt nála. János gazda igaz keresztyén ember volt, s keresztyén ember nem akasztja föl magát, akármi ilyen szorongatott állapotban le­gyen is. Azért nem tudott tudniillik semmi gazdaságra jutni János mester, mert másfelöl az Isten ollyan különösen megáldotta, hogy minden esztendőben rendszerint született neki egy gyermeke, hol egy fiú, hol egy leány, és az mind ollyan egészséges volt, mint a makk. Óh én uram Istenem! sóhajtozék gyakran János mester min­den ujabb számnál; a mint lön hat, lön hét, lön nyolcz; — mikor lesz már e hosszú sor után punktum? Egyszer azután eljőve a ki­lenczedik, az asszony meghalt, és azután ott volt a punctum. János mester egyedül maradt a kilencz gyermekkel a világra. Hét sok van azzal mondva. Kettő három már iskolába járt, egyet kettőt járni kellett tanítani, másikat ölben hordozni, kit etetni, ki­nek pépet főzni, emezt öltöztetni, amazt megmosdatni és valamen­­nyire keresni! Bizony édes atyámfiai ez nem csekély hivatal , pró­bálja csak meg valaki. Mikor czipöt kellett szabni, egyszerre kilencz czipö! mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilencz karéj! mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve dugva apróbb nagyobb szöszke, barna, emberforma fejekkel. — Óh én uram és Istenem, de meg­áldottál engemet! sóhaj­tozék magában elégszer a jámbor kézműves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustával a talpat a tökénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa, s háritgatta hol egyiket, hol másikat, a ki álmában ros­szul viselte magát. Kilencz lesz ez, egész kerek kilenczes szám. No de hála érte az ur Istennek, még nincsen ok a panaszra; mind a kilencz egészséges, jó erkölcsű, szép is jó is, épkézlábbal és jó gyo­morral megáldva; s inkább kilencz darab kenyér, mint egy orvos­ságos üveg, inkább kilencz ágy egymás mellett, mint egy koporsó közötte; az az Isten őrizzen meg tőle minden érzékeny apát anyát, még akinek nyolcz marad is, ha egyet elvesznek belőle. Nem is volt János mester gyermekeinek semmiféle szándékuk a meghalásra; az már el volt végeztetve, hogy ők mind a kilenczen keresztül dolgozzák magukat az életen, s nem engedik át a helyü­ket senkinek : nem ártott azoknak sem az eső, sem a hó, sem a száraz kenyér. Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy sza­ladgálásból, mindenfelé kész munkákat vitt haza, kevés pénzecs­két szedett be, a­mi ismét a mesterségéhez, meg a napi szükségek

Next