Vasárnapi Ujság – 1857
1857-03-22 / 12. szám - Tóth Lőrincz (arczkép) 93. oldal / Élet- s jellemrajzok
104 teszt öt minden igénynek megfelelni, mit tőle a világ műveltség kívánhat. Itt mulatnak ők derült vidor kedvvel, s fürdenek a Rákos kis fürdőjében, ha a rekkenő meleg az enyhe árnyék alá sietteti az eltikkadó vándort, ki körükbe szivesen felvétetik. És valóban Varsányi úr megérdemli a részökrőli pártolást, sőt a közlekedési eszközök könnyűsége lehetővé tenné, hogy a megnézésre érdemes kis paradicsomot a pestiek is meglátogatnák, mert bizonyára olly derék körben mindig találhatnának élvezetet, és merjük állítani a helyiség tekintetéből is ajánlhatóbbat, mint bárhol is lesz és Buda környékén! Hát ha még a kis paradicsom ugrókutai este kivilágítva vannak, — mint voltak augustus hóban Sámuel napján, midőn a házi ur nevenapját ama diszes körben mi is szerencsések voltunk megülni — le nem irható a gyönyörű hatás, mellyet e látvány okoz. Akkor jelen volt az ifjú Ráday grófoknál látogatóban levő derék Szentpéterünk is, a nemzeti szinház egyik veteránja, a többi vendégek között, s a derült kedvet nem szoktá a kényszer járma közé semmi tesz s a szép hajadonokat czigány zene mellett kivilágos virradtig forgatá az ifjúság, mig az öregek kedvtelve nézték a vidámság fejjelbuzgó árját. De ime már befejeztem a mit mondani akartam; még csak szives üdvözletemet küldöm Péczel úri családjaihoz, az igyekvő Varsányi pártfogóihoz, mit, úgy hisszük, jövőre sem fognak tőle megvonni, és őszinte kézszoritásunkat a derék molnár mesterhez, ki a Rákos mellé illy paradicsomot varázsolt. M. . . . TÁRHÁZ. Kakas Hárton imitt-amott. XL. levél. Szerkesztő ur! A mióta az én tisztelt X. barátom megdicsérte Sz. Ernesztinát ollyan szerepben, a mellyben az fel sem lépett; a mióta az én még inkább tisztelt Y barátom megrótta Ellingernét ollyan nótáért, amit az el sem énekelt; a mióta az én leginkább tisztelt barátom bírálatot irt ollyan darabról, amit egy nappal később adtak, mint az ő bírálata megjelent; azóta nem merek a színházba menni, attól félve, hogy rajtam is valami emberi dolog talál megtörténni, hanem csak úgy őgyelgek alá s fel a városban, mint az éhes oroszlán, keresve, hogy kit egyek meg? Láttam az amerikai múmiákat. Gyöngébbek kedvéért megmagyarázom, hogy ezek ollyan becsületes emberek, akiket ez előtt kétezer esztendővel ugy be találtak páczolni, hogy mind e mai napig sem sikerült őket szétfejtegetni sem az időnek, sem az időjárásnak; megmaradtak épen világ csodájára; az egyik egy indus fejedelem, a másik egy indus fejedelem-asszony; öltözet nélkül vannak, de nem fáznak, a fejedelem arczáján karikák és kacskaringók vannak metélve, s befestve kékre és pirosra, azok a megölt ellenségek számát jelentik, kiket elejtett a harczban; mentül tarkább a pofa, annál nagyobb a vitézség; a nemesi diploma itt az acquisitor saját kutyabőrére van festve. Még a haj is megmaradt rajtuk épen, sőt, ha valaki elhiszi, még az is igaz, hogy minden hónapban le kell belőle nyírni, mert egyre nő, amióta dr. Hartung Mihály pomádéjával kenik; vannak azonkívül még több rendbeli őskoponyák és diribdarab emberek a régi jó időkből ugyanott, amik tudósokra nézve nagyon tanulságosak, azonkívül érdekes, vademberekbe való fegyverek, fogas dárdák, kalapácsok (nem tudom, hogy lehet valakinek gusztusa illyennel üttetni magát), s sok más egyéb furcsa eszköz, amiről a mutogató maga sem tudja, hogy levesmerő kanál-e, vagy papucs? A tárgyak érdekesek volnának muzeumba téve, hanem egy ponyva alatt, kintorna szó mellett mutogatva, van valami borzasztó gondolat benne, hogy egy mai világbeli speculans kiszedjen egy pár kétezer esztendős óvilági fejedelmet a koporsójából s körül hordozza őket széles e világban, s mutogassa a bámész népnek. A gondolattól is borsózik a hátam. A mennyi páczon én keresztül mentem, könnyen megeshetik rajtam, hogy belőlem is múmia lesz egyszer, s valami későkori komédiás megindul velem városról városra. A midőn már nem lesznek sem színészek, sem poéták, sem kritikusok, hanem minden ember lesz tudós és génész, s akkor elmondja rólam : ,,íme egy fennmaradott példánya a többi nem létező kritikus fajnak! a képére festett karikák azon drámákat és vígjátékokat jelzik, miket a harczban elejtett." Gondolatnak is iszonyú! Menjünk odább : itt a meztelen ló. Csodálatos állat, ollyan csupasz, mint egy ember; eddig csak azt hittük, hogy az ember bőre ollyan terméketlen, hogy az öltözet nem nő ki belőle, most ez a ló másra tanít meg bennünket. Tehát az állatok között is vannak boldogtalan fiai a természetnek. Azt mondják, köves Arábiában termett. Akárhol termett, nemes lett volna tőlünk valami jótékony albumot adni ki, felsegelésére, hogy vehessen magának egy pár inget, ne járjon ollyan puczéron. Mégcsak az a kigyó kellene mellé, aki a múlt januáriusban megszopta a kunsági paraszt delnőt, s volna, miről értekezni a természettudósoknak. Többet ér ennél az a két franczia, aki a váczi utczában körtéket és almákat mutogat, s virághagymákat és facsemetéket árul : a mutogatott gyümölcsök között van egy nyolcz fontos körte is; azt nem szeretném, ha az orromra esett volna, s nem foghatom meg, mivel erősitették meg a fán, hogy le nem szakadt róla? Ha a mellékelt festmények nem csalatkoznak, ugy az árult gyümölcsök közt vannak ribiszkék akkorák, mint egy cseresnye; cseresnyék akkorák, mint egy baraczk, s baraczkok akkorák, mint a fejem (jókora fejem van); hanem a csemeték ára is meglehetős borsos; egy-egy törpefácska 2—3 pengő, egy virághagyma 2 pengő, és igy tovább; s minndezekfelett nem bizonyos az ember felőle,hogy mit vett? s végtére a sorjegyzékben foglalt csemeték nagyobb részét itt Encznél is meg lehet kapni 24 — 30 krajczárért, aki felel is róluk. Még valamiről írok, amit ugyan nem láttam, de olvastam. Hazánknak egy ifjú művésze Laciuna Oszkár, ki néhány év előtt itt is adott zongorahangversenyeket, de annyira sem tudott jutni, hogy a színpadon bemutathassa magát, most Spanyolországban dicsőséget és csengő tallérokat arat. Spanyol és portugál lapok tele vannak az ifjú magyar művész magasztalásival, ki a büszke spanyol királyi udvar előtt is két izben játszott s szerencsés volt a királynővel beszélhetni s magyar zeneszerzeményeit neki ajánlhatni : a portugál király ő felsége minden előadására elment s vele több izben beszélt magyarul.Mint tudjuk, ő felsége most is élő atyja Koburg-Koháry herczeg, egyszersmind gömöri táblabíró is,s mint magyar birtokos nemcsak maga beszél magyarul, hanem gyermekeinek is magyar dajkát tartott s őket nyelvünkre taníttatta; hogy mint hazai nagybirtokosaink nyelvünket jól beszéljék. Miután ifjú művész hazánkfia (kit én is közelről ismerek, valaha egy házban laktunk), illy magas kitüntetésekben részesült; Londonba fog átmenni s ugy jön ismét Magyarországra vissza. Akkor természetesen, mint hires embert, mi is örömmel fogadjuk. Hiába minden hazai tehetségre nézve üdvös dolog külföldre menni, úgy jönni vissza — kivéve a poétát és a kritikust, mert az előbbi azután még kisebbnek fogja magát találni, az utóbbi pedig még nagyobbnak, mint az előtt; azért jobb mind a kettőre nézve, ha itthon marad. Most pillantsunk be a tudós társaságba. A mióta a ,,ez" miatti nagy hadjárat be van fejezve, nagyobb nevezetesség nem történt, minthogy múlt József napján a Teleki jutalmat mind a vígjátéknál, mind a drámánál Szigligeti nyerte el, amott a „Mama" itt a „Béldi Pál" czimű darabokkal. A bírálók véleménye szerint ugyan mind valamennyi pályázott színmű olly minden kritikán alul lévő rosz, hogy lehetetlen közülők választani, hanem hát ezek a legkevésbé roszak. Ezt a kérdést ugyan majd a közönség fogja megoldani s meglehet, hogy az apellatorium fórumnál megint ugy járhatnak a tisztelt birálók, mint a Ráday jutalomnál, a mellyre egy közilők (ki a mostani birák közt is ott ült), az „apró félreértéseket" tartá legméltóbbnak (tehát absolut becsű, legjobb darabnak); a szinpadon pedig a ,,Becsületszó" vitta ki a becsületet s mellette még három más színmű állt meg becsülettel; amig az „apró félreértés" megbukott tisztelettel. Most is azt hiszem, hogy illyen apró félreértés lesz a dologban; s meg vagyok győződve felőle, hogy egy pár epés férfiú tollvonása ahogy nem tud javítani, úgy rontani sem tud az irodalmon. Egyébiránt a tisztelt hazafiak érzeni látszanak előre az illatot, mert a P.N.*-a előre fenyegeti a dráma bíráló választmányt, nehogy színpadra engedje kerülni azokat a jutalmazott műveket, hogy a közönségnek ne legyen alkalma felőlük ítélkezni. Még csak az van hátra, hogy a censurát is figyelmessé tegye rájok. Ez nem igen rendszerű eljárás : a *os vitéz vagy ismeri a jutalmazott szinműveket s akkor ő maga egyike a birálóknak s ez esetben nem illendő neki a saját véleménye mellett hírlapi jegy alatt votumot adni s előre terrorizálni a szabad vélemény kimondást, vagy pedig nem egy a birák közül sakkor nem ismeri a darabokat, s igy ismét nem szabad neki előleges véleményt mondani felőlük. Egyszóval, ha azért imádkoznak a biráló urak, hogy a jutalommal meggyalázott darabok megbukjanak a szinpadon, azt logice cselekszik; de azért, hogy azok színpadra ne is kerüljenek, nem kell imádkozniok *). Szigligetitől épen most adnak egy nagy sikerű népszínművet Bécsben a Carl szinházban:ez az ő Liliomfia; németül „Umsonst." (Ingyen vagy hiába.) A bécsi kritikusok hiába törték a fejüket rajta, hogy miért híják ezt a darabot ,,ingyennek" mig Szigligeti véletlenül Bécsbe vetődvén megfejté a talányt. Oráértették azt, hogy „ingyen", ráfogván Liliomfira, hogy az francziából van fordítva. Szigligeti mingyárt kérdőre vonta az igazgatót s ez felvilágositá, hogy azt neki bizonyos K. magyar tánczos adta át, mint franczia forditmányt. Miután azonban az igazgató az igazságról meggyőződött, Szigligetivel barátságosan kiegyezett sőt szerzői jogaiba tényleg visszahelyezé; Szigligeti azonban még azon felül a maga igazolására egyikét ama panaszos száz aranyoknak kitűzi jutalmul azon derék ember számára, a ki előállitja azt a franczia darabot, a mellyből az ő Liliomfia fordítva van. Ilyen veszedelmek történnek a jámbor magyar írókkal Pesten és Bécsben; no de nem kell félni; él még — Kakas Márton: Irodalom és művészet. — Az elmúlt pesti országos vásár a könyvpiaczra is több érdekes elmeterméket hozott. Mindenek előtt meg kell említenünk Heckenast Gusztáv ujabb nevezetesebb kiadásait, mellyek között különösen magára vonja a figyelmet érdemdús statistikusunk Fényes Elek legújabb nagyobbszerű munkája : „Az ausztriai * Igaza van, Márton bácsi. Nincs más mód, mint bevárni az időt, melly „el lészen jövendő, Ítélni eleveneket és holtakat." — Boldog, a ki ettől nem tart. Szerk.