Vasárnapi Ujság – 1857
1857-01-04 / 1. szám - Az idő felosztásáról és az órák szabályozásáról. Brassai 10. oldal / Természeti tudományok
10 az iskolák padjai, az ipar telepei, a mesterségek műhelyei. Zsibongó élet jelei mindenütt; a mivelődés utáni vágy kimondva, elismerve, tettektől követve minden felöl. Itt volt az ideje, miként a mohácsi veszedelem utáni felocsúdás napjaiban, hogy felkiáltsunk utólag : „Él magyar, áll Buda még!" S ez átalános mozgalom keletkezése idejében állott elő a Vasárnapi Újság,hogy legyen képviselője, közlönye épen e mozgalomnak, hogy ébressze a mélyebben alvókat, hogy támogassa nehéz utaikban a bátran előre küzdőket, hogy szolgáljon buzdításul a kétkedőknek, hogy terjessze a tudomány s ismeret áldásait, a azmberi és polgári erényeket, hogy legyen tanácsadója, vigasztalója az ügyefogyottaknak. Akartuk, hogy legyen egy tárház,hova közhasználatra, behordhasson mindenki szellemi kincseket; akartuk, hogy a nép, mellynek eléje terjeszték rajzban és szövegben múltját s ismertettük jelenét, győződjék meg arról, hogy nem szabad megfeledkeznie jövőjéről sem. S a közönség, melly mind ezt belátta s elismerte, tömeges pártolásával emléket állított önmagának, saját életrevalóságának, mellynek mi csupán kész eszközei, mintegy megbízását teljesítő munkásai valánk. A magyar közönség saját érdeme ez, mellyet arany betűkkel szeretnénk följegyezni minden idők számára. De, mint mondám, mind nem ez az oka, hogy a „Vasárnapi Újság" 10,000-nyi előfizetőit szőnyegre hoztam. Fő ok, amiért megemlítem, az, hogy ebből bővebb következtetéseket vonjak, mert itt megállapodnunk nem szabad! Nem akarok a méltánytalanság vagy telhetetlenség vádja alá esni, s azért némi tartózkodással mondom ki, — de kimondom, mert meggyőződésem — hogy Magyarország népességéhez aránylag ama 10,000-nyi szám még mindig csekély olly vállalatnál, mellyet — legyen az jó vagy rész — de legnépszerűbbnek és olcsósága miatt könnyen hozzáférhetőnek mondunk az országban. Külföldön, a miveltségben előhaladott nemzeteknél százezerekre számolhatnak illy vállalatok. Angliát s Francziaországot értem leginkább. Nem vagyunk szerénytelenek vágyainkban s nem hunyunk szemet a létező viszonyok elöl sem. Arra nézve őszinte elismerésünket nyilvánítottuk a fentebbi sorokban, erre nézve tudjuk, hogy amaz országokban mind a népesség aránya kedvezőbb, mind a szellemi szükségek érzete hatalmasabb. Azonban épen saját viszonyaink tekintetbe vételénél fogva emeljük fel szavunkat. Minap közölték e lapok a „Vasárnapi könyvtár" előfizetőinek statisticáját melly csekély eltérésekkel megegyez a Vasárnapi Újságéval. S ebből láthatta mindenki, hogy, daczára az eddigi örvendetes sikernek, minő csekély tér az még mindig, a mit eddig sikerült a szellem birodalmának meghódítanunk, hogy még mindig egész osztályok, egész vidékek vannak, hova a szellemi szükség érzete nem hatott el, hol az olvasás és gondolkodás még mindig nem tartozik azon rovatba, ahova tartoznia kell, ahova a mindennapi kenyeret sorozni szoktuk. Mennyi még itt az elfoglalni való tér, mennyi munka és tenni való vár még itt megváltó kezekre! Csak nézzen körül kiki a maga legközelebb szomszédságában. Azt ne mondja senki, hogy ez osztályok és vidékek talán más uton nyerik lelki tapjokat, mert hiszen köztudomásu dolog, hogy más lapok is a mi közönségünk lelkesbjei közöl nyerik pártolóikat s ahová bejutni nekünk nem mosolygott a szerencse, oda alig sikerül belépni másnak is. S közügyet szolgálván, olly önzők nem vagyunk, hogy azt kívánjuk, mikép a föld, mellyet irtogatásunkkal megnyerünk a termelésnek, csupán nekünk oszsza gyümölcseit, vagy csupán a mi ápoló, mivel ő karunkat fogadja el. Vakmerőség lesz-e tehát azt mondanunk, hogy az eddigi után megállapodnunk nem szabad, hogy az eddigi tízezerhez újabb tízezerre van szükség, melly ha meglesz, talán legújabb tízezerről fogunk beszélni (mi, vagy akik utánunk jövendnek); s teljesen megvagyok győződve, hogy még akkor sem értük el azon legnagyobb számot, mellyre természeti s számbeli viszonyainál fogva a magyar közönségnek képesnek kellene lennie. Nemzeti kifejlődésünket illető reményekben én senki által felülmulatni nem engedem magamat s azért erősen hiszem, hogy valamint vagyonszerzésnél legnehezebb munkába kerül az első ezer forint megszerzése, szintúgy lapunk pártolóinak második tízezre felényivel kevesebb fáradsággal lesz megnyerhető, mint volt aeljesen új és szokatlan téren az első. Mindezekből, nézetem szerint, két dolog következik. Egyik a folytonos tökéletesedés lapunk részéről, másik eddigi szives olvasó közönségünk méltányossága s kifáradni nem tudó buzgalma. Az elsőre nézve birják az olvasók igéretünket s ha nem birnák is, bizonyára kezességet találnának lapunk eddigi fokozatos haladásában. A mi pedig közönségünk méltányosságát s buzgalmát illeti, ezt kérjük továbbra is, kérünk mindenkit, ki megértette szavainkat, hogy a szellem országának uj meg uj híveket megnyerni iparkodjék saját körében, segítve azon közös nagy munkánkban, mellynek sikerétől nem egyesek, hanem az egésznek jóléte, boldogsága függ. Legyen a „Vasárnapi újság" ez uj évben is az, ami eddig volt, jelenünk tüköre, közös tárházunk,hol mindenki kamatozókká teheti szellemi kincseit; irtó vas az eddig parlag mezőkön; szeretetteljes hódító a még eddig senki által el nem foglalt tereken, mindenek előtt pedig szívesen látott vendég, mellynek minden megjelenésénél szives karokat tárjon eléje a ház nagyja, apraja. Alv óhajtásokkal s reményekkel kelünk útra az uj esztendőben s kérjük az ég áldását közös munkálódásunkra! Pákh Albert: Az idő felosztásáról és az órák szabályozásáról. „Az idő pénz, azt mondja az angol s utána minden ember, ki az életet komoly oldaláról szokta tekinteni. A mi dolog előttünk átalában fontos és érdekes, annak minden, még apróbb részletei is, érdekelnek, sőt még a reá vonatkozó más tárgyakra is kiterjed részvétünk. „Navita de ventis, de bobus narrat arator," azt mondja a latin közmondás. Én sem vélem hát, hogy kellemetlen dolgot teszek vagy 500 egyén előtt a „Vas. U." 10,000 olvasói előtt, ha az időre vonatkozó némi tárgyak és viszonyok ismertetését közlöm. Ezen viszonyok a végtelen idő igen parányi részének, a napnak, felosztására, jelesen az órákra, perczekre s a t. vonatkozandónak. Csekély tárgynak látszik az igaz, de ha értekezetem kezdetével ellenkezésbe jöni nem akarnék, jeles dikcziót tarthatnék, a felöl, minő bajokat, veszteségeket, sőt veszélyeket okozott már egyszer is másszor is egyéneknek, testületeknek, sőt hadseregeknek és egész államoknak csak néhány perct számba nem vevése, elhanyagolása vagy elvetése is, s ebből következett elkésés vagy elsietés. Még humoristicus fejezet is mehetne bele azon szerencsétlenekről, kik, mivel órájok nem volt egészen rendén, elkéstek a vasúttól vagy gőzhajótól s az induló helyről a nézők mosolygó sajnálása által nehezített keservvel néztek az elindult vonat után. *) De mint mondám, én ezeket mellőzöm, mert hiszem az illy és más hasonló jeleneteket éles ónnal rajzolva s élénk ecsettel festve, majd meglátandják olvasóim a „NAGY TÜKÖR"-ben s én magam beugrom a dolog közepébe, azokhoz fordulva, kik előtt az idő elég becses arra, hogy apróbb részletei is érdeket gerjesszenek náluk s elég fontos, hogy egy száraz értekezéstől se vonják meg figyelmüket. Valahányszor Pest utczáin járok-kelek, mindig elbámulok az órásboltok nagy számán, melly csaknem a dohányboltokéval versenyez. Uram! gondolom, hány ezer órát kell eladni ezeknek évenként, hogy megélhessenek? És, vájjon,a vásárlók ezrei közt hányan vannak, akik a vett áruval helyesen élni tudnak? — Na, ne gerjedjen senki boszuságra ellenem; jól tudom én hogy derék olvasóim s szép olvasónőim mindnyájan tudják s szeretik szép lánczon hordani az órát, meg is ismerik az időt egy félperczig rajta; sőt észrevevén hogy késik vagy siet, birják a mutatóját elébb vagy hátrább taszigálni,némellyek még az igazgatójával**) is tudnak bánni! No de épen itt a bökkenője. Lám én elismerésem alkalmával egy kis feltételes szót szalasztok el: t. i. „ha észreveszik, hogy siet vagy késik az órájok." Mert hiszen azt könnyű megítélni, hogy egy más órához képest siet-e vagy késik; de itt megint csak az a kérdés áll elő, hogy hát az a másik óra jól jár-e? — No hiszen azt mondják a gondosabbak, hogy ők a nap járásáról ítélik meg s ahhoz igazítják az órájokat. Mire én viszont azt nyilvánítom, hogy itt már az iménti kérdés elő sem jöhet, mert kétségkívüli dolog és megállított tény az, hogy a nap sehogy sem jár jól, sőt olly rész óra az, mellyel minden istenadta nap igazitni kell, kivévén legfeljebb két napot az egész évben. Hanem azért nem kell megijedni, hogy már az egyetlen egy *) „Voncz," szerintem annyi mint Train—Zug. **) Vagy „directorium;" az a kis peczek a zsebórákban, mellynek elébb vagy hátrább tolásával az óra járását sietettni vagy késleltetni lehet.