Vasárnapi Ujság – 1857

1857-05-31 / 22. szám - Képek a huszár életből. Fenyvesy K. 198. oldal / Elbeszélések - Vida József, Pünkösdi királyné 198. oldal / Költemények

Ezek után Isten öntsön szent lelket mibelénk is mindnyá­junkba, hogy lelkesüljünk a hivatalért, mellyben állunk ; a hazáért, mellyben élünk; és az édes nemzeti nyelvért, mellyen napról napra több érdekes közleményt olvashatunk. Edvi Illés Pál: Pünkösdi királyné. VIDA JÓZSEFTŐL. Pünkösdi királynét Választ a leányság, Virágkoronával Meg is koronázzák, Felültetik aztán Mennyezetes trónra S egy sereg leányka Lesz alattvalója. Felséges királyné, Figyelmezz szavamra, Nem is bánom én azt, Ha Isten is hallja , Fogadd hódolásom, S nem egy esztendőig. Hived maradok én A sírom széléig. 204 képek a huszár-életből. I. Mikép beszél a huszár? Ifjúságom legszebb időszakát éltem át Gácsországban, és pedig nem városokban, hanem többnyire ronda rusznyák falvakban. Mégis mondhatom, hogy most is édesen emlékszem arra a boldog időre, melly már csak álomként tűnik fel szemem előtt. De hogy ne emlékezném reá édesen vissza,hisz akkor még fiatal hetyke huszár valék, a ki a környéken lakozó minden művelt embernek szivesen lá­tott czimborája vagy legalább vendége lehetett. Azonban hagyjunk fel e kedves emlékekkel. Nem ezek rajzolása most czélom. Gyönyörű katona a huszár, de még szebb volna, ha némi kis árnyék foltjai nem volnának. Példának okáért, ha tehetne arról, hogy ne beszéljen olly tarka nyelven, mellyet édes anyja sem érthetne meg, s mellynek egy kis próbáját ime itt nyújtom a szives olvasónak. 1847-dik év január 26-kán, a midőn kapitányomtól a reggeli jelentés (rapport) után szállásom felé siettem, megpillantám M . . . őrmester bajtár­samat, a ki akkor az ezredtörzstől (staab) jött. Én tehát egész baráti szíves­séggel jutottam hozzá, s kezét megragadván tüstént szókn­am : „Isten hozott, brúder!" — Sjrvus brúder! — Hogy vagy? „Hála Istennek, megvagyok, hát te kedves bruderom?" — Én is jól vagyok bruderkám! — Riktig! itthon van-e a kapitány? „Igen is itthon van, most voltam nála rapporton." — Felkelt-e már? „Fel." — Nos hát elmegyek hozzá magamat és azt jelentem­, hogy az equitá­tióból (ezred lovarda) berukkoltam. Ki most az inspectiós tiszt? ,,H . . . hadnagy ur! Ha nem tudod-e mit? A gyártélyod­ás . . . főhad­nagy urnál lesz, közel tehát hozzám. Ez idén már csak jobban fogjátok meg­csinálni a fallschirm-rakétát és a schwärmereket? Hej!­be örül a főhadnagy annak a feuervwerknek, a­mit még egyszer akar a schieszstadton adni. No de már most siess a kapitány úrhoz, aztán mikent csak megvizitált, jöjj tüstént vissza, hogy minekelőtte kirukkolunk, még egy vagy két kolofóniumot (pá­linkát) ihassunk meg Cservenyinél! Nála van még a szép Mariska! tudod-e?" — Jól van brúder, majd sietek! Ezzel összeszedvén brúderem szép pejlovát, néhány gyönyörű ugrást tőn, s csendesen vágtatva a korcsmához ért, hol a legvakmerőbb lánczádák­kal üdvözlé a kih­ult s kipirult Mariskát. A trombitás nyergelni fujt­­kától. Én a korcsmába lépvén jó villás-reggelit kértem a szemérmes Maris-Utánam jött egy közvitéz, s az ebédlőbe érvén szalutált, aztán igy szólott : — Jelentem alassan strázsamester uramnak, mit tetszik parancsolni? „Jobban van-e már a kend maródi lova?" — Nem biz a­ strázsamester uram! Mert midőn ordonanczán voltam, ugy megvágta a jég a hátsó jobb lábát, hogy még most is kilátszik a csontja, pedig a skadrony-schmied (század kovácsa) öt nap óta ugyan­csak kúrálja! „Tehát nem fog még olly hamar rekonvaleskálni a lova?" — Nem lesz az, mert még 3 vagy 4 hétig a maródi istállóban marad. ,,No, ha úgy van a dolog, akkor a pajtásom lovát veszi át, menjen te­hát ki és várakozzék reája, s a­mint magát nála ordonanczakép bejelentette, mondja meg neki, hogy itt várom. — Értette-e?" — Igen is értettem! „Jól van!" (azaz : elmehet kend). A közember tisztelgett s bal sarkán megfordulván kiment. Nem sokára bejővén Mariska, tiszta abroszt teritett az asztalra s észre sem vevé, hogy M . . . bajtársam betoppant, a ki őt átkarolá és összevissza csókolgatá, noha eleinte ugyancsak makranczoskodott, mint valami besszará­biai remonda. Én csak bámészkodtam a boldog páron, a kik egymásra olly édesen, olly mindent kifejezőleg néztek, hogy megirigyelvén szerencséjüket, azzal riasztám széjjel : „Hej Mariska! ha ez soká fog még így tartani, Isten ütése, szénné fogja égetni tüzes szeme roszprádlinkat, a melly a sok csóknál is elegendőleg meg­sülhetett volna már!" Mariska M . . . karjaiból a konyhába rohant. Ez pedig magyar­ miská­san megrázta erősen megmarkolt kezemet, és letövén csákóját, még engem is összevissza csókolt, mintha csak szeretője lettem volna. Végre elkiáltá : — Bizony derék ficzkó vagy te Károly, mert jól tudod mi kell a kifá­radt huszárnak. Nos pajtás! minekelőtte tovább beszélgetnénk, igyunk egy quaterkát abból a gagyiból (pálinkából), aztán gábelfristikezzünk! — Van-e jó seretek? ,,Van. — Ezzel felköszönték : „Zdruv!" — Zdruv pajtás! (egészségedre). „Hát mi az ujság a stab-statióban? Azonban üljünk le, mert épen most hozza Mariska a roszprádlit. Ugy la Mariskám! már most hozzon két itcze sert. A leány teljesitvén kivánatomat, ismét eltűnt, mi pedig magunkra ma­radván jó étvág­gyal falatoztunk. A rostélyos begyártélyoztatott s a seres pohár félig üres lett, könnyű volt tehát diskurálgatnunk; a diskurszust pedig M... kezdette meg, föllebbi kérdésemre felelvén : — Már most beszélgethetünk! — Igaz, azt kérded, mi az újság a szab­státióban? — Hát lesz az a legnagyobb újság, hogy mártiusban Bécsbe ma­sírozunk aufwartungra, a­miért is az equitátió széjjel oszlott. — Képzelheted, hogy már most nyakra főre fogunk adjusztálni mindenféle rüsztungot (szer­számot). „Hát megint más adjusztirung lesz ?" — Nem, csak hogy némi módosítást teszünk a pferds- és a mannsrüsz­tungon, t. i. néhány több elem­i­ jön a kantárra, nyeregre, a lódungszijra és a bandal­erra, aztán a montárt is előves­szük majd a magazinumból, és felpró­bálván ugy adjusztáljuk az emberre, hogy az nekik jól pászoljon. A remun­dákat pedig mindennap reitschuloztatjuk, ha pedig ha lesz a reitschulban, akkor gyakrabban jártatjuk, mert a lókostandot (a honlevők létszáma) vagy­is, azt akartam mondani, a dienststandot (szolgálatképesek létszáma) a lehe­tőségig szaporítanunk kell. „Hát még, mi az újság?" — Riktig, beszéltem E .... né asszonysággal, azt mondta, hogy hol­nap estvefelé berukkol P . . . kisasszon­nyal névnapod előestéjének megün­neplésére. Hej, pajtás vigyázz magadra, mert ravasz asszonyok ezek, még há­lójukba keríthetnek. Igaz-e az, a­mit a világ beszél, hogy szerelmes vagy P . . . kisasszonyba? és hogy nőül akarod venni? — De ez csak mese lehet, ugy­e? Hisz a dritte Artikel szerint, nem bánom, ha meg is házasodol! „Az mind pletyka! Azonban magam adtam reá okot, mert gyakran járok hozzájok." — Hát hogy is ismerkedtél meg velők? „Igen egyszerűen! Tudod, 1842-ben, bevégezvén T . . . ben a kon­tractiót, a regiment G... be masírozott. Én akkor standartführer voltam, és az adjutanturában alkalmaztattam. Berukkolván tehát G ... be, egy extraguártélyról gondoskodtam, a­mit a regimentispirál mellett egy suszter­nél fel is találtam. Délután a midőn már minden bagázsiám a guártélyomon volt, az extra fain mondatba öltözködém s kimentem sétálni. Az átellenben levő udvaron három szép leány állott épen akkor a kerités mellett, a midőn kiléptem. El kellett tehát előttök defilirozni. Csak képzeld, milly zavarba jö­hettem; mert a mint épen köszöntem nektek, elszakadt a struflim gombja s vissza kelle térnem. A gazdasszony tűt s­­zériát nem tudván adni, a szom­széd kisasszonyoktól kért varró eszközt, s aztán csakhamar felvarrta nadrá­gomra a gombot; én pedig a kikölcsönzött tűt, a még akkor is kint ácsorgó leánykákhoz vivém, s legnagyobb köszönettel visszaadom. Beszélgeténk az­tán mindenféléről, de főleg a guitárról. — Alig hogy megtudták azt, hogy én guitározni is tudok, behivának. Benn a szobában guitároztunk s dalol­tunk. E szerint meg volt az ismeretség, és az­óta gyakran csináltam viziteket házuknál. Ez az egész história!" — Hála Istennek, hogy csak ennyi van a dologban, mert bizony nagyon árthatna, főleg most, a­midőn épen arról beszélnek a stábnál, hogy Pf. . . főhadnagy quietálni fog, te pedig helyette hadnagynak avanzsirozol. Ennek leginkább a kapellmeister és a regimentsbanda örül, minthogy egyszersmind regiments-adjutans is leszesz. „Hej messze van még az, brúder!" — Hogy hogy? „Hiszen tudod azt, hogy a mint 1842-ben strázsamesternek avanzsiroz­tam, akkor azt mondta az óbester : „Ön az óberst­ zvveitéhoz van transfe­rálva; ott szép remundák vannak, válas­szon magának egy chargelovat. De azt is tudod, hogy csakugyan azon évben hadnagynak bestan­golt a regi­mentsinháber; mégis strázsamester vagyok csak , mert azóta valahányszor apertúra volt, annyiszor einschuboltak valakit a regimenthez, vagy a neu­stadti, vagy az ingenieur-akadémiából, vagy a Theresianumból, vagy a gár­dából. Aztán már két esztendő óta semmi apertúra sem volt.­­ De azért ez jól esett ki részemre, mert lám, az equipirungs-cassába már három év óta havonként 10 pengő forintot adok. Magamnál is van még egy pár száz pengő megspórolva. Aztán gavallérosan élek. Hisz tudod ha Lembergbe megyek, mindig fiákeron járok, és traktálom a sok fikát, hogy tudja meg, mikép hu­szárral van dolga. — Hallod-e, lóra fújnak? Hej, de sebesen elment az idő! — Riktig, el is felejtettem volna! A verpflegslisztát már elkészítettem, légy te­hát olly szives, azt purumba leírni, vagy pedig a gegenscheinokat a natural­journal szerint megcsinálni, mert ma a l­eferansokkal kell abrechnálnom."

Next