Vasárnapi Ujság – 1857
1857-06-07 / 23. szám - Az istenhegyi székely leány. Jókai Mór 206. oldal / Elbeszélések - Szemere Miklós, Pinczémben 206. oldal / Költemények
20 G fordult az annyi jutalmazó élvezettel kinálkozó kertészethez, melly élete későbbi szakában minden vágyai központjává vált.—Irodalmi munkásságra ez idő tájban nem sok idő jutott, azonban mégis számos értekezése s tanulságos közlése jelent meg a „Magyar Gazdá"ban és az,,Orvosi Tárban." 1847-ben pedig a Sió mellékének tájrajzát irta orvosi, statistikai és természettudományi tekintetben, melly munkájának Magyarország akkori főorvosa, Stáhly Ignácz által 30 aranyban kitűzött pályadíj, a kir. orvosegylettől oda ítéltetett. Az ezután következett éveknek volt fentartva, hogy az ismeretek s tapasztalatokban dús férfiú munkásságának megfelelő nagyobb tér nyiljék. 1850-ben történt, hogy Entz Ferencz Arányi Lajos egyetemi tanár, Frivaldszky Imre és Málnay Ignácz orvostudorokkal egy vállalat létrehozatala végett szövetkezett, mellynek czélja volt Pesten, mint Magyarország középpontján, egy nagyobbszerű szőlő- és fanöveldét létrehozni, és nagyban eszközölni mind azon magvak termesztését, mellyek a haszonkertészet körébe tartoznak. 1853-ban kapcsolatba hozá e vállalatot egy haszonkertészeket képző intézettel, mellybe három évi tanfolyamra évenként 8, tehát folyton s összesen 24 ifjú vétetik fel, kik a téli hónapokban minden reál és gyakorlati, de különösen természeti tantárgyakban oktatást nyernek, — nyáron által pedig az általa a pestvárosi határban, közel a városhoz, kezelt 20 holdnyi ültetvényeket kertészileg mivelvén, mind azon eljárásokban és munkákban gyakoroltatnak, mellyek által a haszonkertészet okszerű és sikerdus üzésére képesekké lesznek. Az intézet legnagyobb viszhangra talált az ország több részében s akadtak egyes községek, mellyek saját költségeiken küldtek ide ifjakat kellő kiképeztetés végett. A szükséges tantárgyakat, három évi folyamra felosztva, Entz Ferencz maga adja elő tanítványainak s ő viseli egyúttal a fanöveldék igazgatóságát. — 1854 óta magára vállalta a „Gazdasági Lapok" kertészeti rovatának képviselését s többnyire itt látnak napvilágot azon érdekes és tanulságos czikkek, mellyeket azután ,,Kertészeti füzetek" czim alatt külön gyűjteményben bocsát közre. Ezekből eddig elé 6 füzet jelent meg. — Ennyit ezúttal Entz Ferencz közelebb megismertetésére s eddigi szép és hasznos működéséről. Csak azt tesszük még hozzá, hogy Entz Ferencz — amit kellemes olvasású czikkei is bizonyitnak — teljes mértékben bir a természettel foglalkozó emberek legnagyobb istenadományával : derült lélekkel s világnézettel és előhaladott kora daczára ép erős testi szervezettel. Az ég hagyja meg ezek birtokában még igen sokáig! , P i n c z é ni b e ti. SZEMERE MIKLÓSTÓL. Dulce mihi est furere! Rajta fiúk! halljátok-e Mit mond Horatius apánké „Igyatok!" igy parancsol ránk; Igyunk hát! Künn sötét az éj, Csillagra most hiába vár : A mennyről mind hozzánk szökött, Tüzes csillag minden pohár. Coecubam tu bibes uram! Tolcsvai bort isztok komám ! Itt a pinczék, kiki lássa, Temetőben vannak ásva, Mellyben most víg dalunk zeneg : Pínczéin sírok közt domborul, Itt hordók, amott koporsók. Öröm és bú összeborul. Hi cang rufus mihiridet! E zug boldogít engemet, E zug fiúk! ha meghalok, Engem ide kaparjatok! De mit fecsegjek ! messze mégr O Messze tőlünk még a halál, O Igyunk igyunk! a mélyben itt, A föld alatt, ránk nem talál. Nec dules amorls^sperne! Hej ha nyájas kéjtől verne Holtig a szív! s komoly aggság Helyett örök víg ifjúság! Mi az élet öröme? bor! Édes, tüzes, gyorsan fogyó, Kisded öröm : egy-egy borcsepp, A nagy öröm : telt csobolyó. Linquenda tellus et uxor! Mi végsorsunk? halotti tor! Válnunk kell a jó baráttól, S a sirató leánykától. Eh élünk még víg czimborák! Feli a pohárt! fel a pohárt! Éljen a szép lyány, tüzes ló, Az édes bor, s a hű barát! Reditum Parcae rupere! Vissza nem tér lakhelyére Többé a holt, más gazdája Sütgóczának nyájas lángja! Szeretője más ölében; Barátja is elfeledi. Hű ebe az, a mi ollykor Benőtt sirját felkeresi. Absumet dignior haeres! E pinczének ura ki lesz Egykoron majd? ! száz év múlva Kik isznak itt öröm búra?! Ha fognak e gondolni ránk?! Ajkukról e dal ha zeng-e? Édes múlton, kétes jövőn Teli szivök ha mereng-e?! Plus nimione doleas! De mit ér e buslakodás! A bohóc , gond és sóhaj! A bölcső , az öröm, kaczaj ! Mienk a vigyelen fiúk! Még egy pohárt! még egy pohárt! Éljen újra : a legszebb lyány, A legjobb bor, leghűbb barát! Az istenhegyi székely nisleány. Elbeszélés irta JÓKAI MÓR. (Folytatás.) A viczevajda el sem is hallgathatta a kudarczot, mert hiszen nagyon sokan látták, de nem is csinált belőle titkot, sőt inkább minden embernek elbeszélte, hogy ne akadt most ollyan asszonyemberre, ami ilyet még nem látott soha életében, de esküszik, hogy boszút fog rajta állni keservesen , akár élve, akár halva — feleségül veszi. Annak a leánynak nem lehet más a férje, mint ő; megfordulna a világ tiszta rendje, ha azt más venné el nőül, mint ő, az asszony lenne az ur, a férj a szolga. Meg is szente Lénának jó idején, hogy öt napjára várja, mert meg fog jelenni iziben az istenhegyi várban ünnepélyes háztűznézés, leánykérés végett. Léna visszaszent neki , hogy jöhet, várják. Vasfejű Ribarcz rögtön felszerelé násznépét, bivalyszekerekre czifra ruhás asszonynépet ültetett fel, azokat követő k a czagányos, kócsagos férfihad lóháton; elől hátul egész csoport kürtös és furulyás léhűtő had tolakodott, szörnyen muzsikálva, ahol falun mentek keresztül. Az egész háztűznéző kiséret, asszonyát, férfiát és muzsikusait összeszámítva, mehetett vagy kétszáz főre. Az volt pedig a dolognak a fortélya, hogy mindez a békességes kinézésű csapat a viczevajda legválogatottabb vitézeiből állott, a kik fel voltak öltöztetve kürtösöknek, asszonyoknak, a rokolyák és palástok alá pedig jó kardok és buzogányok valának elrejtve; hogy majd ha szép háztüznézési szin alatt bevonulának mind a várba, egyszerre előkapják fegyvereiket; s akkor Ribarcz szomszéd azt mondja a szép mátkának : no most kincsem, akár tetszik, akár nem, én vagyok a te urad ! Jaj, de jámbor vajda, korábban kellett volna ám neked felkelned, hogy Léna eszén túljárhass! — Hanem hiszen majd meglátod: csak te eredj oda szépen. A mint a veszedelmes nászhad megérkezett Lóna vára alá, illendően lebocsáták előtte a felvonó hidat; azok bevonultak nagy kürt és sípbeli zengedezéssel, a belső vár udvarra, melly szépen ki volt meszelve erdélyi mézgával rózsaszinüre, a kapuk és ablakok pedig szép fűzöld szintire; az udvar maga behintve gömbölyű kavicscsal. A lyányasszony várt a háztűznézőkre. Midőn aztán az udvaron mind együtt valának, akkor egyszerre elhajigálták a zenészek a kürtöket, az asszonyok leveték a tarka viganyt s pánczélos vitézek váltak belőlük kardokkal kezeikben. Itt az ellenség a várban! Ribarcz most leszállt lováról s odalépett a belső kapuhoz, hogy vaskeztyűs öklével, kardgombjával bezörgessen rajta; hát a mint oda lépett, akkor látta, hogy az csak festve van a falra, és nincs ottan semmi ajtó; a többi is mindcsak szemfényvesztésül van ottan; nincs itt semmiféle bejárás. A furfangos leány megtudta eleve Ribarcz gonosz szándékát a háztűznézéssel, s hirtelen befalaztatott a várudvaron minden ajtót, azután az egész falat bemeszeltető rózsaszinüre s ide-oda, helyes közzel egy-egy zöldkaput festetett reá. Ribarcz ekkor látta nagy boszonkodva, hogy rá van szedve, s akár visszamenjen szégyenszemmel. De még szép lett volna, ha visszamehetett volna; ámde akkor lett még csak nagy a vitéz násznép ijedsége, mikor észrevették, hogy a hátuk mögött még a fölvonóhid is szépen fel van húzva s ők be vannak zárva egy kijárástalan várudvar kerületébe. Minthogy ostromhoz épen nem voltak készülve, sem faltörő eszközeik, sem lábtóik nem valának kéznél, hogy akár rést verhettek volna a falon, akár a párkányokra felhághattak volna; köröskörül pedig látták felbukkanni az ormozaton a székelyek dárdahegyeit, s a lőrésekből a nyilvesszők pislogó végecskéit, a mik mind azt bizonyiták, hogy van itt minden vendég számára evőeszköz is elég. Ribarcz meg vala szeppenve : ha ez a némber tréfát nem ért, onnan felülről mindnyájukat kővel nyíllal elölheti, hírmondó sem kerül haza belőlök. Ekkor egy lőrésen át kihangzott hozzá Léna csengő szava: — Jámbor háztűznézők, hát hogy tetszik a házam ? — Ördög vagy, nem asszony! Kiálta boszúsan Ribarcz. Ki látta így fogadni a vendéget? I