Vasárnapi Ujság – 1857
1857-06-21 / 25. szám - Herepei Otto, Pemetés után 230. oldal / Költemények
230 lak. E szobrokról Horváth Mihály figyei : „Egyik ezek közül sz. Lászlót ábrázolja karddal, melly lánczon függ le nyakáról, kezében pedig harczbárddal; másik képezi sz. Istvánt, kezében a keresztes országalmát tartót s karddal, melly hüvelyében oldaláról lógy le; harmadik sz. Imrét fiatal, szakáltalan ajkkal, kezében országpálczával, oldalán karddal, gyilokkal s egy táblával, mellyen a kettős kereszt mutatkozik; saruja mindhármuknak sarkantyúval fegyverzett. Az első szobor alatt ezen fölirás vala olvasható : „Anno d. MCCC40. Serenissimo Principe regnante Domino Rege Hungáriáé XXXX. venerabilis dominus Pater Demetrius Episcopus Varadiensis fieri fecit has sanctorum imagines per Martinum et Georgium filios Magistri Nicolai pietoris de Colosvár." A negyedik egészen megaranyozott szobor sz. Lászlót lovon, kezében vivő kardját forgatva ábrázoló, ujabb, János nagy-váradi püspöktől készíttetett." Illy műkincseket magában rejtő város a nagy Mátyás király tetszését is kinyerte, ki a sz. László által alapitott szent-egyházat gazdag adománynyal látta el, Biharmegye főispánságát pedig Vitéz váradi püspökre ruházta s ez időtől 1779-ig a bihari főispán mindig a váradi püspök volt. Nagy-Várad emelésére és szépitésére sokat tettek püspökei is, különösen Thurzó Zsigmond, a Mohácsnál elesett Perényi Ferencz, Czibak Imre stb I. Ferdinánd és Szapolyai (Zápolya) közt itt köttetett meg a béke 1538-ban, melly azért nagy-váradi békének is neveztetik, s mellyben egymást királynak kölcsönösen elismerték. 1556-ban ostromot szenvedett s Ferdinand Izabellának, Szapolyai János király özvegyének átengedte. Ezután a város csaknem szakadatlanul az erdélyi fejedelmek birtokában volt, kik gyakran laktak itt, sőt Petróczy és Bebek az ifjú Szapolyai János Zsigmondot itten nevelték is. Mig Martinuzzi György élt, a reformatio ide be nem jöhetett. 1558-ban azonban már több követőre talált, kik itt azonnal főiskolát s könyvnyomdát állitottak. 1660-ki julius 14-én Ali basa a várat és várost 60,000 törökkel körülkeritette. Az ostromlottak nem egészen hat heti védelmezés után augusztus 27-én feladták azt. A vad török több pusztitásai közt a vár ékességét, a fent leirt négy érczszobrot is összezuzó; sz. László aranyozott lovagszobrának egy töredéke, a ló egyik lábának patája, látható a nemzeti muzeumban. Ali basa a fegyverét lerakott őrsereget 200 kocsin Debreczenbe szállította. Ekkor költözött át a nagy-váradi tanuló ifjúságnak azon része, melly a vár védelme alatt el nem hullott, Mártonfalvy György tanár vezetése alatt Debreczenbe, s ez időtől kezdett a debreczeni iskola emelkedni, ugy hogy később kollégiummá leve. A török kezéből csak 1692-ben foglalta vissza négy évi hosszú ostrom után Häusler cs. tábornok. A Rákóczyak kétszer keliték körül 1703-ban és 1706-ban. Ez utolsó alkalommal olly sanyaruan szorongattatott, hogy Bekker várparancsnok kifogyván a pénzből, mindenféle összeszedett rézedényből veretett pénzt illy felírással: „In necessitate Varadiensi." 1777-ben Mária Terézia Nagyváradon egyesült óhitű püspökséget és káptalant állított. 1836-ban nagy tűz volt, melly a város déli részét a várral, sóházzal, kapuczinus-zárdával s az oláh egyházakkal együtt elpusztitá. Végre 1849-ben augusztus elején Paszkievics orosz tábornagy vonult a városon keresztül 120,000 emberével. Megjegyzendő még, hogy itt született 1570-ben Pázmán Miklós és Mossai Margit szülőktől Pázmán Péter, a nagyhírű bibornok és esztergomi érsek. Nagyvárad jelenleg püspöki város, Dél-Bihar megyében, s székhelye a róla nevezett cs. kir. helytartósági osztálynak, kerületi fő-, országos és megyei törvényszéknek s egyéb cs. k. magas tiszthatóságoknak és a latin s görög szertartású püspököknek és káptalanaiknak; van továbbá vára, papnöveldéje, cs. kir. jogakademiája, róm. kath. teljes gymnasiuma, képezdéje, több képző és jótékony intézete és gyára, élénk kereskedelme s műipara, igen látogatott két meleg fürdője s 21,221 lakosa. Nagyvárad kies termékeny térségen, a Sebes-Körös mellett fekszik, mellynek jobb partján szőlőhegyek emelkednek. Hajdan egy város volt, de a török kiűzetése után négy részre szakadt és jelenleg is négy részből vagy 13 ugyanannyi városból áll, mellyek : a tulajdonképi Nagy-Várad, Várad-Olaszi, Várad-Velencze és Várad-Váralja. A négy várost a Sebes-Körös vágja keresztül, mellyen a közlekedést 2 erős fahid tartja fenn. A lakosság annyira magyar, hogy a helyben lakó oláhok, zsidók és németek közt igen kevés van, ki e nyelvet ne beszélné. A város ipara most is jelentékeny, de az még sokkal jelentékenyebb lehetne a város kedvező fekvésénél fogva, melly kereskedését élénkké teszi. A Körös talpakra hajózható s tömérdek fenyüdeszka, gerenda stb. szállíttatik rajta. Megbecsülhetlen természetajándék a Pecze vize is, melly csak rendkívüli hidegben fagy be s több kallót, malmot s egy olajgyárt hajt. Forrásainál Nagy-Váradtól két órányira Pecze-Szt.-Márton és Hajó faluk határában vannak a meleg fürdők, Felix és Sz. László nevüek, mellyek távolsága egymástól csak negyedóra; mind a nagyváradiak, mind az idegenek sűrűn látogatják. Mulató kertje egy van a városnak, az úgynevezett Rhédey-kert, mellyet Rhédey Lajos egykori bihari főispánhelyettes, ajándékozott a városnak. Jelesb épületei a nagyszerű városház, a római és görög kath., és nem egyesült óhitű, továbbá az uj ref. és ágostai egyházak; a kath. püspök nagyszerű kastélya, e mellett áll a roppant székesfőegyház két toronynyal;a kanonokok szép kertekkel ellátott emeletes házai, a megyeház stb. Végül emlitjük a várt, melly erős bástyákkal és széles sánczokkal van körülvéve; hajdan sokkal nagyobb kiterjedésű volt, mint ma. Nagyvárad olly gazdag jótékony intézetekben, hogy e tekintetben hazánk városai közt a legelsők közé sorozandó. Van itt szegényház, szülőintézet, árvaház, vakok gyógyintézete, több szegény s tanulókat segítő alapítvány, királyi konviktus a prémontréi szerzet kanonokainak felügyelete alatt, katonai nevelőház, továbbá a megye, az irgalmasok kórháza, koldusápoló intézet, apostolok alapítványa 12 szegény számára stb. Nem messze van Nagy-Várad uj korszakának kezdete, melly a munkában levő vasút megnyitásával fog felderülni s melly közelebb hozandja a fővároshoz s szorosabban összeköti a nagy világgal ! Temetés után. HEREPEI OTTÓTÓL. Lakodalom volna? . . . ugy igen szomorú! A vendégek arczán bús merengés látszik. Egy öreg emberért sötétlik e bora, Kinek az öröklét nem rég hogy sugárzik. Nagyapónak hívták . . . most meg foly a tora, Foly . . . foly . . . fogy a gazda hegyaljai bora, Csak a halott fia, meg a felesége Busulnak bor nélkül, sóhajtva, hogy ,vége!' Isznak is, nyelnek is, látszik hogy diákok. Nem kell unszolni rá, már ez nem hibáj ok. Hallgatnak, — s ha néha a kántor nem szólna, Sem epitathium, sem ,vala nem volna. . . Hát ott a szegletben, a kemencze mellett? . . Kóró, melly virág volt, melly egykor zöldellett! Magával beszélget : „nem megmondtam? lássa! . ." — Ez szegény nagyapó elmaradott társa. Lábainál ül a kis unoka búsan, Ugy eltartóztatja, sem piszeg, sem szusszan. Csak e kérdésével áll mindegyre elő : „Igaz, hogy nagyatyus még egyszer visszajő? . ."' A másik unoka — a szép ifjú leány, — Holdnak és csillagnak jóéjszakát kiván, S lemegy a kis kertből, gondolkozva róla, Mit nagyapja néha ugy tréfából szóla . . Öreg embereknek már kedves tréfája, Hogy férjhez menjen a világ mennyi lánya; Mit mondott volt néki az öreg, vagy mit nem? . . . Haszontalan volna elbeszélni itten. A föld mind sötétül ... az ég mind ragyogóbb, A tér végeztével kánt uram szónokolt . . . „Derék ember vala, de ütött órája, Nyugtassa az Isten! — mi mondjuk reája." Aztán elnyugosznak a gyászoló házban, — Kit igy gyászoljanak, bizon nem sok száz van! — S a férj ima után ezt súgja nejének ,Vajh' a mi napjaink hasonlón telnének!" És a hajnal első fakadó sugára Nem sütött fel többé legjobb barátjára. A többi felébredt, ő nem ébredett fel, De még emlegetik jó emlékezettel. *) Ipar és keresk. tört. Magyarországban a 14. század elejéig. Buda, 1842.