Vasárnapi Ujság – 1857
1857-07-26 / 30. szám - Kiss József, Kakas Márton 290. oldal / Költemények
290 gához hasonló szigort gyakoroltak. Igy pl. első hevében Nagy Konstantin, e napon még a törvénykezést is megtiltotta; Dániában a hiveknek vasárnapon még csak körmeiket metélni is fenyítendő bűnnek állíttatott. Magyarhonban több király alatt hozattak üdvös törvények a vasárnapnak szentül megtartása iránt. Mindjárt szent István rendeletei között áll, hogy ha valaki e napon vonósmarhákkal dolgozik, attól ökret vétessenek el és áruk osztassék ki a szegényeknek. Illdik László még keményebben fogta a vasárnap megünneplését, eltiltván e napon átalján mindennemű adást-vevést és a vadászatot. Igen jeles, kimentő és keresztyénien liberális rendelet e tárgyban az, melly Mária Terézia uralkodása alatt bocsáttatott ki, és a mellyre, mint tekintélyre, máig is szokás hivatkozni. A legutolsó cs. kir. rendelet az ünnepek iránt — városokra vonatkozólag, — kelt jan. 7. 1850. Angolhon pedig az a derék ország, mellyben a vasárnapnak tiszteletben tartása és keresztyéni modorban megünneplése uralkodó divat szinte, és fönntartása szigorú törvények által is kezeltetik. Többire a szent história szerint, vasárnapon támadott fel Krisztus urunk, ezen öntetett ki a Szentlélek ajándéka, valamint, ezen adattak szent Jánosnak a mennyei látások és jelenések. De ezenkivül a hazai és világtörténelemben is, a vasárnaphoz sok nagyszerű esemény emléke csatlakozik, mint ezeket a hirneves prágai ezer éves naptár — bőséggel összegyűjtve mutatja. Tartsuk immár a vasárnapot nagy becsben, mint Istennek bölcs intézetét, és forditsuk mind testünk nyugasztalására, mind lelkünk idvességére. Örüljön ennek előre már a gyermek, hogy e napon szép ruháját veendi rá; — örüljön a fiatalság, hogy azon mulathat ártatlanul, — örüljön a meglett korú, hogy hétköznapi munkáitól megnyughatik, — örüljön a napszámos, hogy veretékes fehér ruháját a hű nő tisztával váltandja fel; — örüljön cseléd és a néger rabszolga, hogy igáját leteheti; — de örüljön e napnak minden lélek. Felvirradván aztán reánk a vasárnap, köszöntsük azt mindjárt reggel buzgó imánk elmondásával, és tiszteletére öltözzünk fel vasárnapi köntösünkbe. Utóbbi óráiban a hívó harangszóra jelenjünk meg az ő számára ékesen felszerelt termekben, a templomokban, nem pompás ruházatban, de tisztában, csinosban és ízletesben, hogy halljuk ott az izeneteket hozzánk a mennyekből. Jelenjenek meg pedig templomban a házaspárok szépecskén együtt, tiszta szerelmeknek édes gyümölcseivel maguk előtt. Délben vendégeljük meg egymást sorsunktól telő jó ebéddel, mellyet a családi boldogság érzete fűszerezzen. Délesti órákban fogadjunk el szives látogatókat, vagy keressük fel magunk a jóknak vidám társaságát, — olvasgassunk tanulságos hasznos könyvekben. Ne legyen feledve valami keresztyéni jó cselekmény is a szegények és szerencsétlenek iránt, minővel jegyezzünk meg minden egy hozzánk térő vasárnapot. Végre pesti vagy más nagyvárosi honpolgár és nő zárja be a vasárnapot a nemzeti színház előadásainak élvezetével. Hanem aztán reggelre kelvén, kiki foglalja el munkaállomását műhelyeiben jókedvvel. Heverdel hétfőt tartani ne vágyjék senki; és más idegen fajú mesterlegényeket e részben soha ne majmozzon. Főczélja mégis a vasárnapnak : a lélek üdvösségének munkálása. Isten halhatatlan lelket bizott reánk, hogy mi azt őrizzük, ápoljuk és készitsük egy jobb életre , s várjon mi ezt !.Ami vonakodnánk-e? Hat napig nézünk magunkon kivül eleget, s nem volna-e okunk, hogy a hetediken nézzünk egyszer önmagunkba is? Hat napon fárdalunk az Istennek teremtvényei között, s ne légyen-e egy nap, mellyen a teremtő után is tudakozódjunk? Hat napig élünk az Urnák jótéteivel, s nem volna-e méltó, hogy egy napon neki hálát is adjunk? Hat nap kifárasztott, erőnket kimeritette, kedvünket lehangolta, s ime! akkor itten egy hives sátorra találunk, — nem nem sátorra, de diszes palotára, melly örök hazánknak jelképeivel van feldiszitve. Itt lépnek fel e hazának békés követei, kik nekünk gazdag lelki vendégséget készitenek. — Ők meg akarnak enyhiteni, és a mi sok világi bajaink között, egy uj hétre való lelki mannát nyújtanak nekünk erősségül. S mi megvetnek-e ezen követeket? — Mi e földön megannyi jövevények vagyunk, kik az élet zajaiban sokszor elfelejtkezünk igazi hazánkról, és az atyai háznak örömeiről , s nem kellemes vendégül jön e hozzánk az a nap, melly minket azokra emlékeztet? Nagy és kétes ut az, melly itt előnkbe hat napra kimérve van; s ne figyeljünk-e egy hetedik napon azok szavára, kik ez útban jártasak kettesek levén, minket óvnak tévedéstől? Azért a vasárnap legyen áldott egy szívvel szájjal mindnyájunktól; — hozzon örömet minden fordultával kicsinynek nagynak, szegénynek gazdagnak, köz és uri rendű polgárnak és polgárnőnek; — legyenek pedig áldottak mindazok, kik a Vasárnapot a mi ezt a vasárnapi czimet viseli, tettlegesen szeretik. Kakas Márton siralmas históriája 1529-ből *). Stoltzenburg várkastély — Neve is mutatja — Ostrom alatt magát Nagy kevélyen tartja, Báthori Istvánnak Erdély vajdájának A figét mutatja Báthori hiába Küszködik és fárad. A nép nem akarja Feladni a várat. Azt az embertelen Jött-ment várőrséget Semmi meg nem hatja . . Az se, hogy az "reg Érdemes vajdának Lábai mint fájnak, A köszvény iszonyú Dühösen hasgatja . . . A meleg szobábul jó kedvvel lebámul S midőn az öreg ur Ostromló táborát Körűi sántikálja : Még csak meg se állja ,,Hova biczeg kilrned"! Hogy ne kiabálja. — Haragszik a vajda S izem mérgébe : Hogy ha fel nem adják Tüstént emberségre A várat — hát vége . . . Még az nap iszonyú Nagy csapás követi Mert irgalmatlanul Halomra löveti .... A népséget pedig Mind felakasztatja Ez Báthori István Erős akaratja . . . S a bolond őrséget Mind ez meg nem hatja, Magát még csak egy is Az öreg kedvéért Fel nem akasztatja .... Egyszer Báthori csak A várba szeni, Hogy abból egy lélek Se merjen kimenni, Mert holnap eljővén Ágyúi, — fogadja Borzas szakálára : Pilátushoz küldi Őket vacsorára Nem jó tréfa lenne — Az őrség kiáltja — Ha az öreg vajda Szavát majd beváltja! A millyen haragos Kitelhetik tőle, Hogy a bent levőknek Szellőre megy bőre .... Hogy hát kikerüljék Ezt a mulatságot Minden legény evés, Ivás után látott. S mindent elemésztvén A megszorult várba, Kiszöktek belőle Későn, éjfél-tájba. — Báthori Istvánnak Nagy ostrom-ágyuja A halált ugy fújja Csakúgy izzad bele, A várnak teteje Ég nagy ropogással A falak is nyomba Dőlnek egy halomba . . . . A jó Báthorinak Nem férhet fejébe Hogy a védelemre Egy ember se lépe — Eb-anyája népe Mind egy lábig meghalt, Mindnyájának — vége. . . Bevitte seregét Az elpusztult várba, Minden zege-zugát össze-vissza járta De a népség helyett Patkány-sereg várta . . . Melly nagy éhségében A nyereg-bundát is Még az nap megrágta . . . Az öreg ur tüstént Tanács-ülést tarta S mérgében bozontos Üstökét vakarta, Maga elment onnan, És várkapitánynak Kakas Mártont hagyta. Nemes Kakas Márton Uram ő kegyelme, Mint nevéről látszik, Nagy szerepet játszik S mint, ollyan nagy elme Az egész vidéknek a Leve veszedelme, Két rongyos ágyuja, A mellyet a vajda Mint haszna vehetlen Terhet hátra hagya, Ott ásit a napra .... Kétszáz várőrsége, Melly holmi gyülevész Czigányból lett vitéz, Koplal nagy éhségbe, Ha az őrségemet Prédára bocsátom — Okoskodik Márton — Ugy Isten engemet A gonosz ellenség Ezen rongyos várba — Egy órát sem várva Könnyen felspékelhet, Az az öreg vajda Hel!minek is hozott E szörnyű átkozott Kelepczébe, bajba . . .! Gondolt egy okosat . . . A vár épitéshez Mindjárt hozzá fogat, Tíz ember minden nap Tikel, tákol rajta *) Nem tréfa, hanem történeti alapon nyugvó valóság, lásd Budai Lexicon II köt, 374 lap. **) Tudom, hogy ennek a várnak magyar neve Szelindek, de miután a szászok birodalmába esik, hadd maradjon a büszke Stoltzenburg K. J.